Nyáresti thrash: Testament – Barba Negra Track, 2019. 08. 07.

írta TAZ | 2019.08.09.

Az ikonikus thrash bandák nagyon szeretnek bennünket, hiszen Európát az utóbbi években rendszeresen útba ejtik, és az esetek nagy többségében ilyenkor hazánkat sem hagyják ki. Mindemellett izmos lemezekkel hálálják meg azt a rajongóknak, hogy támogatják a Bay Area mozgalmat hosszú évek, évtizedek óta. Ezúttal Chuck Billyék fordultak vissza hozzánk, hogy 2017 után ismét szétrúgják a seggünket.

A Barba Negra Tracket a rutinos koncertlátogatóknak nem kell bemutatni, úgyhogy talán az sem meglepetés, hogy a bulikat igen korán kezdik a csendrendelet miatt, ennek köszönhetően pedig sajnos le is maradtam a fiatal titánok, az Iron Reagan bulijáról, ahogy majdnem a teljes Moby Dick-buliról is. Szerencsére néhány napja a FEZEN-en elcsíptük Smiciéket, és láthattuk / hallhattuk, hogyan nyomják az új ’Terápia’ lemezt, amivel kapcsolatban muszáj megemlíteni – ha már egy fullos beszámolót nem tudok írni ezúttal róluk –, hogy a színpadon megkapták az érte járó aranylemezeket, amiért ezúton is gratulálunk a srácoknak!

Egy laza, nem forró nyári esténk volt augusztus 7-én és kellemes szellő is hűtötte olykor-olykor a hangulatot, ráadásul a helyszínen sem volt tömegnyomor, úgyhogy elég kényelmesen befészkelhette az ember magát a Trackben egy jó helyre. Bő félházról beszélhetünk, ami miatt kicsit azért sajnáltam a Testamentet, mert szerintem a Bay Area vonal egyik legtehetségesebb brigádja, akik minden egyes koncertet teljes szívből megélnek. Ezúttal sem történt máshogy…

A közönség hétköznapi visszafogottságának ellenére Chuck Billyék gyakorlatilag az első akkordtól kezdve egy olyan feszes és kegyetlen műsort tettek le az asztalra, ami nem sok kívánnivalót hagyott maga után. A programot a friss – ha lehet ilyet mondani három év után – ’Brotherhood Of The Snake’ címadójával kezdték, és már ekkor gitárosokat megszégyenítő módon pengetett mikrofonállványán Chuck Billy, aki hozta a szokásos grimaszokat, nyelvnyújtogatásokat és azt az őserőt, ami a Testament egyik védjegye. Jó helyen álltam, de jól is szólt a koncert, egyedül Eric Peterson gitárja volt kissé halkabb, de ez általában így is szokott lenni, hiszen Alex Skolnick viszi a prímet a bulikon, aki most is játszi könnyedséggel pörgette a szólókat, közben pedig gyermeki izgalommal és örömmel az arcán tombolt együtt az első sorokban igen aktív rajongókkal.

Lazán és könnyedén pengetett, bátran játszott a vibrato karral és többször is magasba emelte gitárját, így hergelve a népet, mindezt pedig Chuck öblös üvöltése tarkította, ami olyan energiával szakadt ki belőle, hogy hosszú ideig ott cirkulált a Rákóczi híd és a Barba Negra között. A folytatásban a lemez egyik legjobb dala, a The Pale King érkezett, ami egyben az utolsó volt a ’Brotherhood’ albumról, ez pedig kicsit elszomorított, mert ugyan hosszú a csapat diszkográfiája – és tudom, hogy már három éve ezzel a lemezzel turnéznak –, de legalább egy Strongholdot meghallgattam volna még tőlük.

Panasz viszont így sem lehetett (sőt), hiszen egy igazi old school bulit kaptunk tőlük. Négy dalt hoztak a ’The New Order’-ről (a ’Dark Roots Of Earth’-ről semmi sem volt), eljátszották a ’Low’ címadóját is – amit Chuck külön kiemelt a repertoárból –, és az összes korai albumról elnyomtak legalább egy dalt. Külön öröm volt hallani a debütlemezről az Over The Wallt, aminek klipjét egyenesen leszarozta Chuck. 1987-et írtunk, ahhoz képest semmi gond nincsen vele, nyilván ő sem szabadkozni akart. Egyébként többször elmondta, hogy milyen régóta nyomják már a thrash metalt és minden mozdulatán az látszódott, hogy boldogan csinálja most is, és akár még hosszú évtizedeken keresztül a jövőben.

A feszes ütemeket kegyetlenül tolta az arcunkba a The Atomic Clock, vagyis Gene Hoglan, akinek alapjaira Steve Di Giorgio hozta a reszelős basszustémákat. Gene-en kívül mindenki részt vett a csordavokálokban és üvöltésekben, úgyhogy senki sem lógott ki a sorból, nagyon patent programot hozott a gárda. Ami kicsit furcsa volt, hogy a közönség első két-három sorát leszámítva nem nagyon volt tombolás, pedig Chuck próbált keverni egy circle pitet mikrofonállványával, azonban többszöri próbálkozásra sem jött össze neki. [Közben kaptunk egy videót egyik olvasónktól, aki ennek ellenkezőjét bizonyította a felvétellel, úgyhogy jár neki a respect a circle pitért és természetesen a korrigálás is. Sajna oldalról nem lehetett látni. - TAZ]  A produkcióért járó üdvrivalgás azonban sosem maradt el, ez mindenképpen boldoggá tette őket.

Tizenöt dallal jöttek hozzánk, ami szerencsére nem a legrövidebb nyári programjuk, de így sem hasonlítható egy szokványos bulihoz, tíz óra előtt tíz perccel már a meghajlásokra került a sor, úgyhogy precízen kiszámolta a programot a banda.

Kíváncsi vagyok, hogy milyen irányba lépnek tovább az új lemezzel, ami hamarosan megjelenik, ugyanis emiatt nem lehetett interjút készíteni a csapattal. A koncert végén Chuck elárulta, hogy 2020 elején visszatérnek hozzánk a hamarosan érkező albummal, de azt se felejtsük, hogy jövő tavasszal a Death Angellel és az Exodusszal zúznak Európában. Mindez azt jelenti, hogy a thrash metal köszöni szépen, jól van és gyakorlatilag másodvirágzását éli az olyan zenekaroknak köszönhetően, mint a Testament, akik most is bemutatták a műfaj jelenét és múltját a Barba Negra Trackben, persze az ő szemszögükből.

Setlist:

Intro / Brotherhood Of The Snake / The Pale King / More Than Meets The Eye / D.N.R. (Do Not Resuscitate) / Eyes Of Wrath / Legions Of The Dead / Low / The Preacher / Into The Pit / Electric Crown / Over The Wall / Disciples Of The Watch / Practice What You Preach / The New Order / The Formation of Damnation

Szerző: TAZ
Fotó: TT
Köszönet a Hammer Concertsnek!
További képek ITT