fbpx

Valódi fanatizmus: Jag Panzer, High Heeler – Bécs, Arena, 2019. 06. 05.

írta Hard Rock Magazin | 2019.06.19.

Még az év elején futottam bele egy hirdetésbe, miszerint a coloradói Jag Panzer elérhető távolságba hozza művészetét. Azt nem mondhatom, hogy óriási hatással volt rám a zenekar, de kedvelem a muzsikájukat annyira, hogy ezt a valószínűleg egyszeri és megismételhetetlen alkalmat ne hagyjam ki. Valamikor a kilencvenes években ugyan majdnem tiszteletüket tették Magyarországon is, de akkor valamiért sajnálatos módon elmaradt a buli. A bandát a kétezres évek elején ismertem meg egy jó barátom hatására, aki akkoriban (és azóta is) az ’The Age Of Mastery’ album bűvöletében élte mindennapjait. Az azóta eltelt közel húsz évben sikerült alaposabban megismernem a diszkográfiájukat, de még mindig ezt az albumot tartom a non plus ultrájuknak.

A csapatot Mark Briody gitáros tartja életben. Az 1981-es magalakulásukat követően ’83-ban megjelent a bemutatkozó albumuk, az ’Apple Destruction’. Ezután egy hosszabb, tízéves szünet következett, majd az újjáalakulást követően kisebb-nagyobb szünetekkel ugyan, de folyamatosan jelen vannak a színtéren. Legutolsó albumuk, a ’The Deviant Chord’ 2017-ben jelent meg. Ezt a mostani Európa-turnét felfoghatjuk ezen album népszerűsítő körének is, de valójában egy igazi best of programot hallhatott az a maroknyi rajongó, aki megtisztelte a bandát azzal, hogy jegyet váltott az eseményre.

Mivel azelőtt még soha nem jártam a bécsi Arenában, nem nagyon tudtam, mire számítsak. Kívülről egy régi gyárépület látszatát keltette az építmény, ami graffitikkel volt díszítve. Az Aréna nevet valószínűleg nem erről a harmadik teremről kapta, hanem a szabadtéri, impozáns méretekkel rendelkező koncerthelyszín ihlethette, ahol azért komolyabb nézőszámot vonzó produkciók szoktak lehetőséget kapni. A megérkezésünkkor már néhányan lézengtek a klub előtt, de nem lehetett eldönteni, hogy csak iszogatni jöttek, vagy az amerikai power metal egyik alapcsapatára kíváncsiak. Szomorúan láttam, hogy ez a létszám az idő múlásával sem duzzadt túl nagyra. Persze nem számítottam irdatlan nagy tömegre, de azt gondoltam, hogy talán kétszáz ember kíváncsi lesz a produkcióra. Óvatos becslés alapján ennek a számnak körülbelül a felét érdekelte a csapat, ami talán nem is meglepő abban a tekintetben, hogy soha nem voltak népszerű banda, valamiért a legkisebb áttörés sem jött nekik össze.

Valószínűleg ha több olyan, elsőre ható himnuszt tudtak volna összehozni, mint a Chain Of Command vagy az Iron Eagle, akkor nagyobb népszerűségre tudtak volna szert tenni. A mai csapatok legtöbbje már rég abbahagyta volna a zenélést, ha az óhajtott hírnév nem érkezik meg az idő múlásával. Láthatóan Mark Briody és a többiek nem ezért csinálják. Úgy tűnt, nekik semmi bajuk azzal, hogy több ezer kilométerre az otthonuktól egy tizenöt négyzetméteres, tíz centi magas színpadot a közönség felől kell megközelíteni, a hátizsákból előbányászni a kábeleket és eljátszani a szerzeményeiket. Kívülről ez persze tűnhet amatőrnek is, de itt abszolút nem arról van szó, sokkal inkább tartom ezt valódi fanatizmusnak, mégpedig azért, mert ami ezután következett, az minden volt, csak nem amatőrizmus.

A bemelegítő szerepet a High Heeler nevezetű büntetőbrigád kapta. A combközépig érő női csizmában, tupírozott hajjal megjelent énekes fiú látványa épp elég volt ahhoz, hogy az első dal néhány akkordja után elhagyjam a termet és kintről hallgassam a produkciót. A zenéjük az öltözetükhöz hasonlóan a nyolcvanas évek hair metalját próbálta megidézni, de dalaik nem hagytak bennem túl mély nyomot. A műfaj kliséinek újrahasznosításán kívül nem sok mindent tudtak felmutatni, így jobbnak láttam az erőmet a főattrakcióra tartogatni.

A „páncélvadászok” a Far Beyond All Fear dallal kezdtek, a legfrissebb anyag, a ’The Deviant Chord’ nyitódalával. Érdekes volt megtapasztalni, hogy az a néhány tíz rajongó az első akkordok alatt átszellemülve üvöltötte végig a dalt és az ezután következett szűk két órát. Láthatóan a zenészek is megdöbbenve tapasztalták, hogy milyen lelkes fogadtatásban van részük. A közönség felől áradó hangzavar alapján akár egy valódi arénában is érezhették magukat.

A klubban nemcsak a hőmérséklet volt magas, hanem a hangulat is végig izzott. A Chain Of Command alatt mindez még fokozódott is. Szerintem az egyik legslágeresebb daluk, valódi power metal himnusz. Mark Briody elég visszafogottan viselkedett, de a koncert közepére őt is magával ragadta a hangulat és el-elejtett egy félmosolyt. Harry ’Tyrant’ Conklin magabiztosan hozta a néha cseppet sem könnyen emészthető dallamait. Különleges, messziről felismerhető orgánuma van, amit vagy szeretsz, vagy gyűlölsz. Nincs középút. Unikális hangjával elég sokat hozzátesz a produkcióhoz, nélküle teljesen más lenne a zenekar.

A szimfonikusabb (persze nem Rhapsody értelemben), epikusabb dolgaikat jobban bírom, mint a korai hagyományos power dalokat, ezért számomra az olyan gyöngyszemek okoztak katarzist, mint a Black, Iron Eagle, King At A Price vagy a Shadow Thief, de végig élveztem a „kohóban” a hangulatot. A tizenhét dalos szettet szinte szünet nélkül nyomták le, amit a közönség unszolására még megtoltak egy Symphony Of Terrorral. A dobost, Rikard Stjernquistet győzködni kellett ugyan egy pár percig, mert a terem falai már szinte olvadni kezdtek a hőségtől, de a vastaps meggyőzte, hogy még egy dal belefér.

Néha őszintén nem értem, hogy egyes zenekaroknak miért nem jön össze. Itt van például a Jag Panzer. Jó dalok és jó lemezek sora jellemzi pályafutásukat, ennek ellenére kis klubokba és néhány fesztivál délutáni idősávjába szorulnak ki, már ha van olyan bátor promóter, aki át meri reptetni őket Európába. Pedig ha a zenét nem gyorsfogyasztásra használod, hanem odafigyelve hallgatod, rádöbbensz, hogy mennyire egyedi és semmihez sem hasonlítható zenéjükben ott rejlik a szépség, még ha egy kicsit sötétebb és bensőségesebb formában is, mint a ma futó, számomra nevetséges, a nyolcvanas évek szintipopjával felhígított szörnyűségekben. Örülök, hogy összejött, hogy legalább egyszer az életben láthattam / hallhattam őket. Egy életre szóló élmény volt.

Far Beyond All Fear / Chain Of Command / Achilles / Overlord / Licensed To Kill / Harder Than Steel / Black / Iron Eagle / King At A Price / Fire Of Our Spirit / The Mission 1943 / Foggy Dew (Charles O'neil cover) / The Scarlet Letter / Shadow Thief / Born Of The Flame / Warfare / Generally Hostile /// Symphony Of Terror

Szerző: Losonczi Péter
Képek: Jag Panzer Facebook-oldala (A képek nem a bécsi koncerten készültek!)

Legutóbbi hozzászólások