Slipknot – „A Slipknot az album érzetet szeretné átadni”

írta karpatisz | 2019.05.16.

Alig egy órája landolt a bejegyzés a Slipknot hivatalos Facebook-oldalán, hogy augusztus 9-én érkezik következő nagylemezük, melynek címe ’We Are Not Your Kind’. A bejelentés mellé természetesen érkezett egy frissen bemutatott dal, az Unsainted is.

Akik figyelemmel kísérték a csapat közösségi oldalát az elmúlt napokban, már láthatták, hogy rövid filmrészleteket tettek közzé. A nagy bejelentésre máig kellett várni, végre bemutatta a társaság, hogy milyen maszkokban fognak idén szerepelni. De a közel kétéves várakozás is véget ért, ugyanis az is kiderült, ’We Are Not Your Kind’ címmel érkezik hatodik nagylemezük. A Roadrunner Records augusztus 9-re tűzte ki a megjelenést és azt is elárulták, hogy CD-n és vízszínű vinyl lemezen lesz kapható az újdonság. Jim Root a következő gondolatokat fűzte a hírek mellé: „Ennek az albumnak a megírására és a kidolgozására szánt a csapat eddig a legtöbb időt. Inspirációt azok az előadók nyújtottak nekem ez alkalommal, akik teljes lemezekben gondolkodnak és nem csak önálló dalokban. Ezzel szemben a zeneipar mára már csak dalokkal foglalkozik. A Slipknot az album érzetet szeretné átadni, elejétől a végig!”

A csapat egyébként holnap a Jimmy Kimmel Live! show vendége lesz, ahol bemutatják az új maszkjaikat, de az Unsainted klipjében is ezeket láthatjuk.

Ne feledjük, hogy június 26-án a soproni VOLT fesztiválon lesz látható a Slipknot, a legutóbb bemutatott dalt, az All Out Life-ot ITT hallgathatjuk meg ismét.

’We Are Not Your Kind’ dallista:

01. Insert Coin
02. Unsainted
03. Birth Of The Cruel
04. Death Because Of Death
05. Nero Forte
06. Critical Darling
07. Liar’s Funeral
08. Red Flag
09. What’s Next
10. Spiders
11. Orphan
12. My Pain
13. Not Long For This World
14. Solway Firth