Slipknot – „Chris úgy gondolta, hogy mindenki egyenlő bánásmódban részesül”

írta TAZ | 2019.03.24.

A héten nagy port kavart, hogy pénzügyi nézeteltérések miatt beperelte a Slipknot ütőse a zenekar tagjait. Chris Fehn ezután repült is a csapatból, azonban ennyivel nem oldódott meg a dolog, ügyvédei már rajta vannak a helyzet megoldásán.

 

 

Pár nappal ezelőtt robbant a bomba, hogy a Slipknot egyik ütőse, Chris Fehn beperelte társait, ugyanis az elmúlt évek turnéiért és stúdiós munkáiért nem kapta meg a neki járó pénzt. Fehn úgy tudta, hogy a banda bevételei egy céghez futnak be és ez fizet a tagoknak részesedést, azonban mint utólag kiderült, Corey Taylor énekes és Shawn Crahan ütősnek külön cégeik is vannak, melyek szintén a Slipknothoz kötődnek. A banda nem várta meg még a jogi vita kezdetét sem, azonnnal kitették Christ a csapatból. „A Slipknot a hatodik album elkészítésére és a közelgő koncertekre koncentrál, melyek az eddigi legjobbjaink lesznek. Chris tudja, hogy miért nem tagja tovább a Slipknotnak – áll a banda közleményében. – Csalódottak vagyunk, hogy a gyanúsítgatás és a követelés mellett döntött, minthogy folytatta volna azt, ami ahhoz szükséges, hogy a Slipknot része lehessen. Előnyben részesítettük volna, ha más utat választ, de a fejlődés az élet elválaszthatatlan része minden téren.”

Fehn védelmében a napokban Donnie Steele egykori alapító gitáros is felszólalt, aki a következőket mondta: „Ne hibáztassátok! Senki sem szereti a hazugságot és a lehúzást. Ezt első kézből tudom. És az a helyzet, hogy a legtöbbjük nem tud dalokat írni. Abban a három évben, amíg velük turnéztam [Paul Gray halála után basszusgitáron segítette ki egykori társait – TAZ], igazából több időt töltöttem dalszerzéssel és a stúdióban, mint magával a turnézással. Minden a többi tag háta mögött történik. Egyszerűen így viselkednek.”

Nemrég pedig Chris egyik ügyvédje, Joseph Dunne is nyilatkozott a helyzettel kapcsolatban, aki elmondta, hogy Fehn reméli, hamarosan valamilyen megoldása lesz a dolognak. Chris úgy gondolta, hogy mindenki egyenlő bánásmódban részesül. Az ügyfelem reméli, hogy kitalálunk egy módot arra, hogyan simítsuk el azt a dolgot azokkal az emberekkel, akikkel az elmúlt húsz évben együtt dolgozott. Rengeteg információ van, amiről az ügyfelünk nem tudhatott.”

A Slipknot június 26-án játszik a soproni VOLT Fesztiválon, immáron Chris Fehn nélkül. A fesztiválról további infókat ITT tudhatsz meg.

Legutóbbi hozzászólások