„… és aztán hárman maradtak...”: Riverside – A38 Hajó, 2019. 03. 09.

’… And Then There Were Three…’ – így hangzott a Genesis 1978-as albumának címe, mely a zenekar létszámára utalt Peter Gabriel majd Steve Hackett távozása után. Nos, a Riverside-ban is ugyanennyien maradtak, ám esetükben a létszám csökkenésének tragikus oka van, ugyanis 2015-ben Piotr Grudzinski gitáros hirtelen hagyta itt a látható világot.

Hat éve járt erre a Riverside, akkor a ’Shine Of New Generation Slaves’ albumot mutatták be, és akkor láthatta a magyar közönség utoljára Piotrt. Féltettük a Riverside-ot, nem kevesen mondták, hogy gitárosuk elvesztése után nincs tovább a zenekarnak. Ám Mariusz Duda és bandája döntött, hárman folytatják, gitáros csak vendégként játszik velük. Találtak erre a melóra egy megfelelő embert Maciak Meller személyében, aki jól ismeri a progresszív rock műfajt, hiszen a Quaidam formációban tevékenykedik, mely szintén ebben a műfajban alkot.

Nyilvánvalóan a közönség kiéhezett volt a koncertre ennyi idő után, ugyanis kiakaszthatták a teltház táblát – már egy hónappal korábban elfogytak a belépők.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen az ezt megelőző három budapesti bulinak is tanúja voltam. Több mint tíz éve figyelem pályafutásukat, és pár tanulságot levontam. A Riverside nem vidámságot közvetít, elgondolkodtat, ráirányítja a figyelmet problémás dolgokra, de nem sokkol. Inkább hagyja közönségét, hogy szálljon magába. Kevés a hangszerszóló, viszont a zenei részek olyan aprólékosan kidolgozottak, hogy azt tanítani lehetne. Tökéletesen hozzák a lemezen megszokott igényességet élőben, zeneileg, technikailag is. Remekül szólt az egész. Nem én találtam fel a spanyolviaszt, ha azt mondom, a Riverside zenéje nem virgás szólókkal lett teletűzdelve, dalaikra sokkal inkább jellemző a nagy műgonddal felépített szerkezet, melynek minden egyes hangszeres részét a legapróbb részletekig kidolgozzák. A hangszerszólók inkább meditatívak, nem öncélúak, megvan a helyük minden egyes nótában.

A megszólalásban nekem a legszembetűnőbb változás a metal felé eltolódás volt. Már a korábbi albumaikon és koncerteken is dörgött a gitár, ám ezúttal ellentmondást nem tűrően kapta a közönség az arcába Maciak Meller riffjeit. Nyilvánvaló, ő egy más stílusú gitáros, mint Grudzinski volt, igaz, ez az új albumon, a ’Wasteland’-en nem jön ennyire ki. Kellett ehhez az élő fellépés, hogy hallható legyen a különbség. 

Mariusz Duda sem hagyományos módon pengette basszusgitárját. Nem feltétlenül ritmushangszerként funkcionált a hangszer. Nem szólózott, azt azért nem, ám egyes futamok alapként funkcionáltak a dalokban.

Ami a repertoárt illeti, derekasan eljátszották a ’Wasteland’  album jelentős részét, ezen túl – ha nem is minden korábbi lemezről játszottak részeket – áttekintették pályafutásuk állomásait. A debütáló albumról  (’Out Of Myself’) három dal is elhangzott.

A zenekar – ezt talán mondani sem kell – hibátlanul teljesített. Többen azt hajtogatták körülöttem, Mariusz Duda vokális teljesítménye hozta a stúdióban produkáltakat, és tény, ebbe sem lehetett belekötni. Ez egy koncerten nem feltétlenül természetes. Nekem Michal Lapaj mindig oly lelkesnek tűnik a koncerteken, most is mindent beleadva kezelte billentyűs parkját. Érdekes, hogy az egyik KORG-ból a Hammond megszólaláshoz megtévesztésig hasonló hangokat csalt elő.

Piotr Kozieradzki kevesebb cintányért használt, mint korábban. Ő nem az a kimondott rocksztár típus – hangszere mögött a háttérbe húzódva tette a dolgát.

Szakértő közönség hallgatta a lengyel kombót, ugyanis amikor Mariusz kérte az önkéntes vegyeskar közreműködését, mindig hibátlanul teljesítettek. Amúgy a kommunikációs híd végig kiválóan működött a frontember és a zsűri közt.

És Mariusz és Michal a koncert után is fáradhatatlannak tűntek. Rögtönzött meet & greetet tartottak, egy raklap lemezt dedikáltak, bárki a nyakukba csimpaszkodhatott egy fotó erejéig.

Most is megerősödött bennem, hogy a Riverside korunk egyik legjobb, legeredetibb progresszív rock társulata, és az új album is bizonyítja, hogy győzik zenei ötletekkel. Koncerten pedig még izgalmasabb a produkció. Persze mindehhez kell egy biztos technikai és adminisztratív háttér, ami a jelek szerint a zenekar rendelkezésére áll. És még egy plusz: a tehetség.

És még valami. A Riverside már nem ugyanaz a zenekar Piotr Grudzinski nélkül. Ami a ’Wasteland’-en nem száz százalékban jött ki, ezen a bulin egyértelmű volt: más lett a muzsika, keményebb, zúzósabb, de semmivel sem rosszabb. Progresszív rock ez a javából most is, csak a szemlélet lett más.

Acid Rain/Vale Of Tears/Reality Dream I/Lament/Saturate Me/Out Of Myself/Second Life Syndrome/Left Out/Guardian Angel/Lost/The Struggle For Survival/Egoist Hedonist/Loose Heart/Wasteland//02 Pnic Room/River Down Below

Szerző: Bigfoot
Fotók: TT
Köszönet a lehetőségért a LiveSoundnak!
További képek ITT