„Kell a konkurencia, mert az tud ilyen szinten tartani”: Interjú Szatmári László „Szatyi”-val (Szatyi Stage Team Kft.)

írta savafan | 2019.03.14.

Bőven a megbeszélt időpont előtt értem a Budapest Aréna művészbejárójához. Gondoltam, legyek ott időben, mire megtalálom az interjúalanyomat, az is beletelik sok időbe, mégiscsak elég nagy az aréna. A kapuban bemondtam a biztonságisnak a nevet, kihez jöttem, gyorsan jött is a segítőkész válasz, „Csak menj be és bárkitől kérdezd meg, hol találom Szatyit, Őt mindenki ismeri”. És így is történt, jelesül az első szembejövő hölgy irányított a keverőpulthoz, ahol megtaláltam a színpadtechnikával foglalkozó Szatyi Stage Team Kft tulajdonosát. Éppen az esti nagyszabású Magna Cum Laude koncertre készülődtek, de a tulajdonos szakított rám időt, hogy elbeszélgessünk erről az érdekes szakmáról.

Hard Rock Magazin: Mikor alakult a cég?

Szatmári László: Maga a Szatyi Stage Team Kft. 2004-ben, de előzőleg volt egy másik cég, amiben elsősorban vizuál projekttel foglalkoztunk. Mindent figyelembe véve közel 25 éve vagyunk a piacon. Amikor a mostani céget alapítottuk, akkor először hanggal – Martin Audio – kezdtünk el foglalkozni, aztán ebből fejlődött ki az egész, hang, vizuál, színpad. Nagyon kellett figyelnem ebben az időszakban, mivel én békési vagyok és ekkor kezdett el átrendeződni a piac, tehát nekem vagy megvolt minden egyben, vagy elestem a munkától. Nagyon régen a technikai szolgáltatók specifikusan épültek fel, tehát csak hang, csak fény, csak színpad, csak betáp, a rendszerváltás után ez teljesen átalakult. Felgyorsult a világ és azt szerették volna az ügyfelek, hogy egy kézben legyen minden. Így tudtam a legjobb árat elérni, mert nem három kamionnal kellett odamenni, hanem elég volt egy. Szállításban is spóroltál és ugyanaz a technikai személyzet tudott építeni mindent. Kezdetekben egy 3 lencsés projektorral kezdtünk, ami nagyon gyenge volt és egy Budai Parkszínpados Pa-Dö-Dő koncert volt az első jelenésünk, ahol egy saját magunk építette, de statikus által tervezett 5x3,75 méteres vászonra vetítettünk, de ha telihold volt, akkor szinte semmit nem láttál a képekből. Kb. 200 potit tekergettél, hogy valamit látni lehessen. Abban az időben talán 3 cég foglalkozott ilyen vizuál technikával, és innen alakultak ki az ismeretségek. Ezután jött a színpad, majd a világítás és 2004-ben, utolsóként a hang. Mert ahhoz érteni kellett. Akkor került hozzám Tóth Dani, aki a Sztárban sztár, A Dal, a Nagy Duett monitor hangmérnöke és miután megvolt a szakember, akkor kezdtem el foglalkozni a hanggal.

HRM: A kezdetekhez képest mekkora fejlődésen ment át ez az iparág?

Sz.L.: Óriásin! És nagyon felgyorsult. Már nem éves ciklusokban beszélünk a beszerzéseket illetően, hanem negyedévesekről. Főleg a látványt illetően! Mivel én vidéki vagyok, nekem nagyon ott kell lennem a topon. Olyan speciális dolgokkal kell rendelkeznem, amiért engem hívnak.

HRM: Nekem, mint egyszerű koncertre járó embernek, a látványt illetően az utóbbi évek legnagyobb változását a hagyományos lámpák eltűnése, és a mindentudó led- és intelligens lámpák megjelenése okozta. Van, ami ennél nagyobb változást hozott, illetve várható-e még nagy változás?

Sz.L.: A hangtechnika változott rengeteget. Régen a színpadok arra voltak tervezve, hogy csak leteszed a hangfalakat, de amikor bejött a line-array rendszer, ahol egymás fölött vannak a hangfalak és belógatják  a tetőről, az óriási áttörés volt. A másik nagy változás a digitális pultok megjelenése volt. Ami még nagy kérdés, az a lámpáknál és ledfalaknál a meghajtás. Rengeteg DMX csatornát használunk jelenleg. Csak hogy világos legyen, miről beszélek: ezek úgynevezett körök. Anno egy nagy koncert elment 2 körről, manapság egy Tankcsapda-koncertnél 50-60 kört használunk. És még abba se mindig férünk bele. Manapság a ledfalaknál már 4K és 8K felvételeket kell megjeleníteni. Tehát minden résznek megvolt a maga nagy fejlődése, ami speciálisabbá tette az egészet. Ennek megfelelően a szakember gárda is megváltozott. Például, ha a hangot vesszük, akkor van már külön hangmérnök és installáló hangmérnök. A fénynél is van fényes, aki levezényli az egész rendezvényt, és van valaki, aki megtervezi az egész látványt és összerakja a rendszert, hogy működjön.

HRM: Tehát specializálódtak az emberek is, és nem egy ember felügyeli az egész rendszert, hanem minden résznek megvan a maga specialistája. És ott is külön van, aki összeállítja a technikát és más, aki működteti?

Sz.L.: Így van. Régebben egy zenekar a turné vagy nagykoncert előtt összeállt és lepróbált mindent a teremben, manapság az íróasztalnál 3D-ben valaki megtervezi a látványt, idejön, rádugja a laptopot a rendszerre és minden ott van, ahol tervezve volt és azt csinálja, amit szeretne. Nem kell például 3 napig bérelni az arénát. Itt van ez a mai Magna Cum Laude-koncert, amit a Madár világít és nem kellett napokat itt töltenie, hogy miként nézzen ki a látvány, hanem otthon megtervezte és itt már csak finomhangolnia kell.

HRM: Ezáltal, hogy ennyi minden változott és sok mindent egy íróasztalnál is meg lehet tervezni, nektek könnyebb a dolgotok vagy éppen a rengeteg technikai kütyünek köszönhetően nehezebb?

Sz.L.: Nagyon megnőttek a lámpaszámok. Úgy gondolom, hogy a fejlődés folyamatában egyre nagyobb kihívást jelent, ezért is szakirányok váltak le az egyes részlegekről. És főleg az informatika került nagyon előtérbe. Manapság egy teljes digitális hálót építesz fel egy-egy koncerten.

HRM: A régi motorosok tudják kezelni a ma technikáját, illetve akarják-e?

Sz.L.: A régi motorosok egy része tulajdonos lett vagy elment filmezni az analóg lámpákkal. A régiek egy része együtt nőtt fel ezekkel a technikákkal, de úgy vannak vele, pláne ha tulajdonosok lettek, hogy teret adnak a fiataloknak. Mert manapság nem ugyanaz egy céget vezetni és fényezni egy koncertet. Nálunk is vannak még analóg pultok, mert pár öreg azokkal küszködik és nem is akarják megtanulni az új digitális pultokat. Amúgy ennek is megvan a varázsa. Egy korabeli zenekar hangzását azzal a pulttal tudod elérni, az emberek pedig megszokták ezen előadóknál, hogy úgy szólalnak meg, és nem örülnek a változásnak.

HRM: És azt a hangzást a mai pultokkal nem lehet létrehozni?

Sz.L.: Mindent meg lehet csinálni. De akik ezeket a zenekarokat hangosítják, már nem akarják a digitális technikát.

HRM: Akkor akik ezekkel a zenekarokkal dolgoznak, már nem is fognak áttérni a mai technikára?

Sz.L.: Az öregek már nem. A fiatalok viszont elsősorban a digitális technikát használják. A zenekarok úgy vannak a turnéban, hogy ott van a digitális pult, odamegyünk, rádugunk és minden be van állítva. Ez nagyon fontos dolog. Egy gombnyomással minden ott van a helyén. Ezzel nagyon meggyorsultak az átállási időszakok.

HRM: Elég egy pendrive-ot bedugni és már indulhat a buli?

Sz.L.: Pici finomhangolás után, igen.

HRM: Úgy tudom, egyszerre több helyen is jelen vagytok, mind a technikával, mind a stábbal. Ennek a logisztikája mennyire nehéz feladat?

Sz.L.: Egy embert felemészt logisztikailag. És főleg a szakirányultságok miatt. Az nem titok, hogy egy nyári hétvégén 4-5 helyen is ott vagyunk, plusz a zenekarok. Van 5 zenekarunk, akikkel turnéban vagyunk, a Neoton, a Tankcsapda, a Hooligans, a Magna Cum Laude és Majka. Ezekhez külön kocsik és külön stáb tartozik. Ők végigmennek a turnéval. Ezek mellett tudunk még 4-5 helyszínt megcsinálni úgy, hogy ebbe belefér egy nemzetközi előadó is, egy alapkövetelménynek számító 12x10-es színpadon. Ez úgy működik, hogy bejönnek az igények a rendezvényesünkhöz, majd a logisztikus a szakirányok vezetőivel megbeszéli a beosztást. Ez mind külön szakma, pl. a színpadosnak tudni kell, milyen színpadra milyen lábak kellenek, ezeket összekészítik, majd jönnek a kamionok és a pakolás. A turnéban lévő emberek mindig fix emberek, akár éveken keresztül, de ezeken a külön rendezvényeken folyamatosan cserélődik a stáb. Természetesen az építésre több embert küldünk, van külön építő-bontó brigádunk és van az üzemeltető csapat. Ez most már egyre jobban kettéválik.

HRM: Akkor ez egy egész szép létszámú stáb!

Sz.L.: 14 teherautónk van. De nálunk a sofőrök technikusok is egyben. Külön vizsgáztak, ugyanis pár autó kivételével mind több tonnás teherautó. Mi itt az országban nem megyünk annyit, hogy külön sofőrt alkalmazzunk.

HRM: Nehéz ennyi embert szerezni a magyar piacról? Illetve a végzett szakirányú embereket mennyire nehéz magadhoz édesgetni, hogy nálad dolgozzanak?

Sz.L.: Nagyon szerencsés helyzetben vagyok olyan téren, hogy nagyon jó emberismerő vagyok. Abban hiszek, hogy nem kell a világ legjobb hangmérnökének vagy fényesének lenned, csak legyél kedves és aranyos, és akkor mindenki segít. A külföldiek is ilyenek, nagyon kedvesek és segítőkészek, de ha odamész arcoskodva, akkor tíz másodperc alatt helyreraknak. Azt gondolom, hogy jelenleg a piacon az egyik legnagyobb foglalkoztató vagyok. A mi szakmánkban elterjedt az úgynevezett gázsiztatás. Vagy sokan bulipénzt adnak. Én vidéken nem hiszek ebben, mert attól félek, ha van egy nagy rendezvény, mondjuk egy augusztus 20-a, ahova sok ember kell, akkor pénzügyi eltolódás keletkezik, és oda mennek, aki többet fizet. Én abban hiszek, hogy ha januárban kevesebb a munka, az legyen a tulajdonos problémája, pihi, raktár, stb., én főállásban foglalkoztatok. Ragaszkodom is hozzájuk és sokat foglalkozom velük. Cipő nekem nagy lelki barátom volt és azt mondta, „Nem lehet úgy rendesen szolgáltatni, ha azon jár az ember agya, hogy a kölcsönét miből fogja visszafizetni”. Én próbálom egzisztenciálisan is helyrerakni őket, legyen letelepedési, legyen lakás és ahol tudok, segítek. Nagyon fontos, hogy ne legyenek kölcsöneik az embereknek. Azt gondolom, hogy azért lehetek ennyire sikeres és azért lehetünk piacvezetők ezen a téren, mert csodálatos emberek vesznek körül. Én nulla lennék ezen emberek nélkül, mert a technikát mindenki meg tudja venni, csak az a technika annyit ér, mint aki kezeli. Mert ha egy megrendelő azt mondja, hogy az az ember cuki volt, rendes volt, mindent megoldottatok, akkor oda legközelebb is visszahívnak. És a vidéki mentalitás nagyon sokat segített nekünk.

HRM: Ezt akartam is kérdezni, már többször említetted a vidéki mentalitást. Ez hasonló dolog lehet, mint a Tankcsapdánál, akik büszkék arra, hogy Debrecenből érték el azt, amit és Ti sem akartok eljönni Békésből? Illetve ez könnyebbséget jelent, hogy vidéken vagytok?

Sz.L.: Igen. Illetve az embereknél könnyebbség, mert ez alap. Nyugodtabbak, felnéznek a pestiekre és felnéznek az előadókra. És van egyfajta budapesti mentalitás, amivel nem tudok azonosulni. Nekem nincs is pesti alkalmazottam. Büszke vagyok, hogy ott lakom és dolgozom, ahol, illetve a város is büszke rám. Hozzáteszem, minden támogatást meg is adnak ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk dolgozni.

HRM: Épp az arénában beszélgetünk. Te amúgy az ilyen monstre helyeket kedveled inkább vagy a kisebb helyszíneket?

Sz.L.: Mindegyiknek megvan a szépsége. Ezt nem lehet leválasztani. Például egy Ricky Martin produkció, aki nem hozott magával semmit sem, az utolsó csavarig mi adtunk mindent a raktáramból. De ha elmegyünk egy dinnyefesztiválra vagy egy pálinkafesztiválra, az ugyanolyan büszkeséggel tölt el. Hozzáteszem, az nem hoz újabb megrendelést, hogy mi csináltuk a Ricky Martint, mert az emberek nagy része nem is tudja.

HRM: De azért a produkció tudja, hogy Ti csináltátok a rendezvényt és gondolom, legközelebb is Téged keresnek meg.

Sz.L.: Így van, de nekem a megrendelőim egyben a barátaim is. Nagyon nagy produkciók képviselői ők, mint például a ma esti koncert szervezői is, és ezek bíznak benned. Ez bizalmi és baráti alapon megy és ezért nagyot tud lökni egy adott produkción az, hogy ennyire együtt vagytok. Visszatérve az előző kérdésedre, imádtam a Tankcsapda klubturnéját. Vittek magukkal mindenhova és szeretem, ha a semmiből kell mindent megoldani. Volt olyan hely, ahol volt 4 lámpa és mégis megoldottuk. És sokkal jobb hangulata volt egy ilyen koncertnek, mint mondjuk egy nagyobb volumenű produkciónak, ahol minden csili-vili. Tehát, mindegyiknek megvan a varázsa. Az a jó még, hogy én és a srácok is megtalálják ezeket a szépségeket. Büszkén viselik például a tankcsapdás pólókat, úgy érzik, picit többek ezektől az apróságoktól. Vagy büszkén ülnek be mondjuk a tankcsapdás teherautóba, úgy érzik, picit nagyobbak és többek vele, és ez az érzés segít átvészelni ezt az irtózatosan kemény melót. Egy dolgot ne feledjünk el, mindig a technikus érkezik leghamarabb és ő megy el legkésőbb. A tavaszi-őszi turnén mi visszük az egész színpadot, reggel érkezünk és másnap reggel megyünk el. Én csöndes gyilkosoknak hívom őket. Nélkülük nem lenne semmi, nélkülük egyetlen produkció sem működne. És nagyon jó az, ha egy összeszokott társaságról van szó, akik egyetlen nézésből vagy félszavakból is megértik egymást.

HRM: Mekkora raktárkészlettel kell rendelkeznetek, hogy minden produkciót ki tudjatok szolgálni? Illetve mennyire gyakori, hogy pár tétel csak az adott produkció lezajlásáig van nálatok?

Sz.L.: Ez mindenhol így működik. Mindegyik hazai cég nagy raktárkészlettel rendelkezik, de természetesen vannak ideiglenesen berendelt cuccok is. Aztán az is előfordul, hogy ha besokallsz, akkor bizonyos szegmenseket, vagy akár egész részlegeket átadsz valaki másnak. Mondok egy példát: mondjuk én viszem a teljes színpadot és világítást, de megkérek egy céget, akinek van hangrendszere és személyzete, hogy vigyék oda a komplett cuccukat és üzemeltessék le. Abba nem megyünk bele, hogy ahol három hangos kell, oda kérünk egyet. Az nem működik. Ma például itt vagyunk az arénában, holnap is itt leszünk és közben a Főnixben megoldom a Kowalskyt. Ez még úgy megy. De ha mellette lenne még egy BOK csarnok, akkor azt ki kéne adnom. Nem is biztos, hogy az összes eszköz, de elképzelhető, hogy az eszközök bizonyos része elfogy. Táprendszerek, kábelek, ezek nagy részét mi is béreljük. Teljesen jól mondod, hogy van egy alap készletünk, de ha ezen felül kell valami, akkor azt mi is béreljük, és ez teljesen jól működik így. Adni kell és kapsz is. Elképzelhető, hogy a következő alkalommal pedig ők bérelnek tőled. Nem is jó, ha mindened megvan, mert ezek az eszközök gyorsan kifutnak. Ami pedig csak egy alkalomra kell, azt fölösleges megvenni. Mindenkinek vannak speciális dolgai, hajlítható ledfal, háromszög alakú ledfal, minek ezeket megvenni, kibéreled az adott rendezvényre és kész.

HRM: Mennyiben más egy turné színpadképének a tervezése, mint egy egyedi koncerté?

Sz.L.: Mindkettőt tervezni kell, inkább az időben van különbség. A turné ötödik állomása környékén az építési és bontási idő az ötödére csökken. Míg egy ilyen produkciónál, mint a mai, sok minden csak itt derül ki. Ami a tervezőasztalon működött, az itt derül ki, hogy megvalósítható-e. Itt az építési és a bontási idő nagy. A turnéban az a jó, hogy mindennek még a helye is ki van találva a kocsiban. Megvannak a speciális, méretre szabott kábelek, amik mindig ugyanoda kerülnek. Meg kell nézni egy külföldi turnét, az egész színpadképet többször lepróbálják, még a kamionpakolást is megtervezik. Egy külföldi produkcióval itt van 20 kamion, akik a buli vége után két órával már el is hagyták a helyet. Ami lejön a színpadról, mindig ugyanannyit tolnak be egy kamionba és már indul is a kamion. Ezt meg tudjuk csinálni itthon is a fix zenekaraink turnéinál. Mindennek megvan a helye és minél többször csinálod, annál gyorsabban fog menni. Az arénában pedig megy a centizgetés, egy picit emeljünk meg valamit, akkor beindítunk 70 motort és centinként emelgetünk.

HRM: Mennyire vonnak bele a zenekarok a színpadtervezésbe? Vagy ti csak egy kész tervet kaptok, hogy ezt kéne megcsinálni?

Sz.L.: Általában az van, hogy bevonnak. Mert mi abban vagyunk nagymesterek, hogy mit lehet megvalósítani. Elsősorban időben mi valósítható meg. Sokszor eleve mi tervezzük a színpadképet. Van egy alapötletünk, ismerve a zenekart és azt mutatjuk meg nekik, hogy ez az, ami megvalósítható. És aztán jön az eszközigény. Mert az és a költségvetés fontos része a dolognak. Mert ki lehet rajzolni egy 400 m2-es ledfalat, de nem éri meg. Mi maximálisan kihasználjuk a lehetőségeket azoknál a zenekaroknál, akikkel egész évben együtt dolgozunk. Sokszor már kész tervekkel jönnek oda, ami nem megvalósítható. A normálisabbja elfogadja, hogy nem lehet megcsinálni, de aki ragaszkodik hozzá, az is szembesül vele, hogy amit kitalált, az nem megvalósítható. És vannak fizikai méretek, súlyok, amikre nagyon oda kell figyelni. Itt nem lehet csak úgy feldobálni dolgokat, a fizikát nem lehet meghazudtolni. Ez nem csak arról szól, hogy van egy színpadképed, ehhez tartozik egy súly, egy meghajtás, egy építési idő, ezeket mérlegelni kell, amikor összeraksz egy produkciót.

HRM: Külföldi nagy bandáknál már olyan színpadképeket látunk, hogy csak ámulunk. Van olyan színpadtechnikai elem jelen pillanatban, ami fizikailag nem megvalósítható?

Sz.L.: Szerintem minden megvalósítható. Van egy turné, amire megvalósítod, megvan „a” produkció. Az egy produkcióra olyan szintű gyártási költségek lesznek, hogy nem tudod kifuttatni. Ez a megkötője a dolognak. Minden megvalósítható, Magyarországon csodálatos szakemberek vannak és egy csodálatos háttérország van, de itt jön a képbe a költségvetés, hogy mit tudsz abból megvalósítani. Mert amikor egy látványelem kerül 20 millióba, akkor nem biztos, hogy az megvalósul. De ha azt mondod, hogy ebből lesz 10 állomás és bulinként csak 2 millióba kerül az az elem, akkor elgondolkodsz rajta. Angliában felépítenek egy turnét, ami megy 30-40 helyre, ott már mindjárt más a rezsiköltség, meg az egy bulira eső technikai költség. Lehet megvalósítani dolgokat, de könnyen lehet, hogy a booking cégnek rámegy a buli.

HRM: Itthon is elérhetőek ezek a drága látványelemek?

Sz.L.: Persze, minden elérhető már itthon is. Csak úgy vannak vele, hogy ezek a reptetők, meg emelők, ha szerepelnek egy produkcióban, akkor már nem poén egy másik produkcióban. Illetve nagyobb produkciók, amik pár előadást is megérnek, azok ki tudják gazdálkodni. Gondolok itt például a Havasi-koncertekre. De egy Tankcsapdánál is voltak drágább, de megfizethető elemek. De az igazán nagy dolgokat egy koncert miatt nem hozzák be.

HRM: Mennyire kell követnetek a külföldi trendeket? Jártok esetleg külföldi koncertekre, fesztiválokra vagy nagyobb szakmai vásárokra?

Sz.L.: Általában úgy szokott működni, hogy pár nagyobb menedzsment meg szokott hívni minket a környező országokba 4-5 bulira. Jelenleg ott tartunk, hogy Magyarország semmivel nem fejletlenebb, mint bármelyik másik ország. Abszolút megvannak azok a trendlámpák, azok a fények, hangok és pultok, amik bárhol máshol. Itthon a szolgáltatók ki tudnak szolgálni bármilyen produkciót. Abszolút követik és követjük a trendeket.

HRM: Mennyire nehéz vagy könnyű meggyőzni egy magyar zenekart, hogy ha valami újdonság megjelenik a piacon, akkor azt betegyék a produkciójukba?

Sz.L.: A látványelemeket nagyon könnyen át lehet vinni. Főleg az újdonságokat. Mindenki szeret valami pluszt adni az előadásba, de az fontos, hogy az adott elem menjen az egész projekthez.

HRM: Te amúgy jobban kedveled az új és modern ledfalakat, vagy inkább a kivetítőket preferálod?

Sz.L.: Konferenciákon használjuk elsősorban a kivetítőket, mert olyan mértékben megerősödtek a lámpáknak a fényei, hogy hiába használod a legnagyobbat és legjobbat, a lámpák mellett nem tűnik élesnek. Ahhoz már kell a ledfal. Szinte már kötelező a ledfal. Ha van egy színházi, letisztult világ, ott lehet vetítgetni, de alap a ködölés és akkor leesik a teljesítménye. Koncert közegben már szinte kizárólag csak ledfalakat használnak, mert amint bekapcsolod a fényeket, kontraszttalannak tűnik a fénye. Ezért kellenek a ledfalak, de annak is nagyon meg kell találni a megfelelő arányát. Mert a falak is el tudják nyomni a fényeket, az nagyon fontos, hogy meglegyen az egészséges egyensúly a ledfal és a lámpák között. Bármelyik tönkre tudja tenni a másikat, de elsősorban a ledfal tönkre tudja vágni a világítást. Nagyon kell arra figyelni, hogy vannak beállítva a szintek, mert ha nem figyelsz oda, akkor bizonyos jeleneteknél tök mindegy, mit világítasz, nem látszik belőle semmi.

HRM: December végén volt a főnixes Tankcsapda buli, amit szintén ti csináltatok. Egy ekkora produkcióhoz mikor kezdtek hozzá? Azt láttam, hogy már karácsony előtt elkezdtétek építeni a színpadot, de mikor kezdődött a látványvilág tervezése?

Sz.L.: 3-4 hónap kell egy ilyen nagyobb rendezvényhez. Általában elindítjuk az őszi turnét és már ott a turnén egyeztetünk a dolgokról. Hozom én is az ötleteimet és hozzák ők is az elképzeléseket. Elindul a turné, az rendben beáll a már említett rutinba és olyan szeptember körül már elkezdjük konkretizálni a dolgokat.

HRM: Mennyire kreatívak amúgy a magyar zenekarok?

Sz.L.: Abszolút! Sőt! Nagyon jó ötleteik vannak.

HRM: Több kivetítő vagy több vasszerkezet?

Sz.L.: Ez teljesen változó. Akkor tudsz jókat kitalálni, ha ismered a zenekart. Úgy tudsz jól gondolkodni a zenekarral, ha velük vagy. Nagyon szeretek velük turnézni. Ha megismered őket, akkor megérted őket, mert színpadot tervezni közös dolog. Például Lukács Lacival beszéltük, hogy egy háromtagú zenekarnál ne gondolkodj egy 75 méter széles színpadban. Lehet ledfalakat tenni a szélére, de az emberek maradjanak csak középen, mert ott van komfortérzetük. Mihelyst kimozdítod a művészt a komfortérzetéből, az olyan, mintha átülnél egy másik kocsiba. Kell egy kis idő, míg megszokja, de itt idő nincs. De ehhez kell, hogy tudd, hogy mi a zenész komfortérzete. Mit szeret, milyen magasságokba mehetsz el, mennyire magasra teheted a dobszerkót, ahol még megfelelő a dobsound. Amikor látványt tervezel, az már félsiker, ha nem mozdítod ki a zenészt a komfortérzetéből. Aki szaladgál, az had szaladgáljon. Például ott van Majka, ő folyamatosan szaladgál, vele nincs is ilyen gond. De van olyan zenész, aki lenyomott már vagy 30 évet és van egy komfortérzete, akkor magabiztos, akkor jó és hiteles, ha ebből nem rángatjuk ki. Nem egyszer volt már, hogy jöttek hozzám, hogy „Szatyi! Tervezz valami színpadot!”, bocs de nem megy, ha nem ismered és nem szereted az előadót. És valakinek meg folyamatosan jönnek az ötletek.

HRM: Akartam is kérdezni, van kedvenc zenekarod vagy stílusod?

Sz.L.: Nincs. Embereket szeretek. Bódi László, Cipő nekem lelki barátom volt. Dalt írt nekem. Szatyidal  alcímmel szerepel a Hozd el azt a napot című szám a Republic-lemezen. Stílusban én mindenevő vagyok, most például a kocsimban klasszikus zenét hallanál. Néha nagyon szeretek dolgozni nagyzenekarokkal, vonós zenekarokkal, valamilyen szinten az operát is kedvelem, de ugyanúgy vannak Tankcsapda-számok, amikre megmozdul a lábam. Mikor turnéztunk, soha nem felejtem el, hogy Laci azon röhögött, hogy együtt éneklem vele a dalokat, együtt mozgok vele, mert látta, hogy szeretem azokat a dalokat vagy egy kellemes emlék fűz hozzá. Én minden zenekarban szeretek valamit. Tehát iszonyat nagy a kontraszt, de amolyan slágerevő vagyok.

HRM: Ha bejelentkezik egy zenekar, hogy vidd végig velük a turnét, akkor mi alapján döntesz, hogy elvállalod? Technikailag és fizikailag be tudsz még vállalni zenekart?

Sz.L.: Azt szoktam mondani, hogy szeretni lehet. Nem egy olyan zenekarnak mondtam már nemet, akiket amúgy szerettem. Mert azért ennek fizikai korlátai vannak, hogy mit tudsz becsülettel megcsinálni. Mert ha egy picit úgy érzi a többi zenekar, akivel 10-20-30 éve együtt vagy, hogy mind személyzetben, mind technikában sérülnek a dolgai, akkor ezt szóvá teszik. És én pedig ezt nem engedhetem meg magamnak. Tudni kell, hol a határ. Tudsz-e személyzetet beépíteni, tudsz-e autót biztosítani nekik, mi a megtérülése a dolognak. Rengeteg összetevője van. Például Majkát tudom mondani, akit nem akartam elvállalni, mert úgy éreztem, hogy nem tudjuk megcsinálni. Pont egy arénakoncert utáni italozásnál mondtam, hogy legyen, és azóta verjük a piacot. Maximálisan profi az ember, mindent visz. Például vele is nagyon jó együtt dolgozni, mert tudja, mit akar. Ugyanúgy, mint a Tankcsapdánál, ők is tudják, mit akarnak. Csepregi Éva tudja, mit akar. Ha tudja valaki, hogy mit akar, azzal tudsz együtt dolgozni. De aki azt mondja, hogy csinálj valamit és visszadobja a látványtervet, hogy nem elég letisztult, az olyan, mintha valakit hátulról fejbeb.sznak.

HRM: Van olyan kreatív embered, aki a terveket elkészíti?

Sz.L.: Én. Ülök a 3D tervező előtt és először összerakok egy alapot. Fel van térképezve az egész ország, tudom, hogy általában egy 10x8-as színpaddal megyünk, tudom a belmagasságokat, mindent. És elkezdek tervezni, hogy kb. 45 percen belül mi el tudjunk tűnni a helyszínről, hogy ne egy másik zenekartól vegyünk el időt. Ezeket úgy kell felépíteni, hogy ha megvan a látványterv, amit a zenekar el is fogadott, és elkezded úgy megépíteni az egészet, a lakatos hátteret az alumínium hegesztőkkel, mindennel, hogy ezt az egészet oda kell vinni, beguruljon gyorsan, és nagyszínpadon ne bukjunk bulit a gyors installálás hiánya miatt.

HRM: A magyar ember kreatív és szereti a sufnituningot. Van olyan dolog, amit ti találtatok ki, hogy ezáltal gyorsabbá és kényelmesebbé váljon a telepítés?

Sz.L.: Emelhetős ledfalakat. Nem szégyen mástól ellesni dolgokat, hogy a dobozok együtt guruljanak, hogy egymásra tehetők legyenek, stb. De ezeket úgy kell kitalálni, hogy beférj a kocsiba, súlyban is jó legyél és fő szempont a gyorsaság. Előre szeretnék mondani valamit az őszi Tankcsapda-turnéval kapcsolatban. Ott az emberek csodát fognak látni. A látványnak a megépítése olyan fél-háromnegyed év. Már elindultak a gyártások, nagy érdekességet fognak látni a koncerteken. Nem árulhatok el többet, de hogy beszélni fognak róla az emberek, azt most le merem írni.

HRM: Azért a mostani főnixes buli is jól nézett ki és beszéltek róla.

Sz.L.: A Tankcsapda meg is követeli! Azért legendákról beszélünk. Legendákat szolgálsz ki, azért ezt ne felejtsük el. Pont egy ausztrál buli utáni 6-8 órás iszogatásnál egyeztünk meg abban Lacival, hogy tavaly Ő volt ötven, idén én leszek. Ami így is van, de ezt jól kiveséztük ott.

HRM: Megünnepled magadat?

Sz.L.: Nem, abszolút nem lesz rá időm. Nem is szoktam megünnepelni, de akkor is pont egy arénakoncertünk lesz.

HRM: Az volt nehezebb, hogy eljussatok a jelenlegi pozíciótokba, vagy hogy ezt megtartsátok?

Sz.L.: Ezt nagyon nehéz megmondani. Mindenki arra törekszik, hogy ne legyen konkurenciája, én meg abban hiszek, hogy kell a konkurencia, mert az tud ilyen szinten tartani. Ha nincs mögötted vagy melletted valaki, aki ugyanezt a szintet tudja, akkor az nem inspirál téged, hogy a legjobb legyél. Ha nincs futótársad, akkor nem fogsz futni. Nagyon nehéz volt, de ha minden egyes dolgot úgy élsz meg, hogy az siker, akkor boldog leszel tőle. És nem mellesleg szereted, amit csinálsz. Amúgy nagyon sokat kaptam a pestiektől. Mert ha egy cégből kialakult valami, akkor azt ütötték-verték, ahol tudták. Szidták, mint a lovat és általában arra fogták, hogy mert olcsó. De abba nem gondoltak bele, hogy talán azért működhet a cég, mert olyan kapcsolatai vannak, vagy mert jobban odafigyel a zenekarokra. Elintézték annyival, hogy olcsó! Sok rosszindulatú pletyka terjeng a mi szakmánkban is, de azok a szolgáltatók, akik már letettek valamit az asztalra, vagyunk olyan viszonyban, hogy felhívjuk egymást, hogy mi igaz a pletykából és tájékozódunk egymásról. És tudod, milyen jó dolog, hogy nem kell haragudni valakire? Rengeteg energiát elvesz a harag. Ennél egy dolog vesz el többet, az irigység. Amikor ezektől meg tudsz szabadulni, na, onnantól tudsz rendesen dolgozni és lesznek nyugodt éjszakáid.

HRM: Az utóbbi időben sok holland zenekar koncertjén ámultam el a fénytechnikától, hogy mennyire jól használják és mennyit tud hozzáadni egy koncerthez. Itthon tanítják az ilyesmit vagy autodidakta módon fejlődnek a hazai szakemberek?

Sz.L.: Főleg csak OKJ-s képzések vannak. A legtöbb autodidakta módon tanul. Van-e érzéked hozzá, van-e szépérzéked, van-e füled hozzá, de vannak olyan dolgok, amik nélkül nem tudnál dolgozni. Egy alapképzettséget kapnak, éppen Békéscsabán van egy ilyen suli, ahol a színházi technikákat tanítják, de ott be is záródik a kapu. Nálam egy hónap alatt többet tanulnak, mint ott. De nagyon hasznos, hogy az alapokat megtanítják. Ami nagyon nagy hiány és lassan ez nekem is probléma lesz, hogy találjak olyan embert, aki megszeretteti az emberekkel ezt a szakmát. Mert úgy tudja megszeretni, ha érti, hogy mit csinál. Ha most beesik egy ember és elkezd kamiont pakolni, az nem lesz szép. Ha elmondják neki, hogy a színpadot azért pakoljuk úgy, illetve a kábelt azért tekerjük így, akkor lesz sikerélménye. Hangmérnököknél is azt látom, hogy az iskola ad egy alapot és aztán jön a piac. A mai napig látom, hogy nem a legjobb hangmérnökök vannak a legjobb helyeken. A technikai része ma már szinte tökéletes, hogy mi jön ki belőle, az részben múlik azon, aki beleteszi a hangokat és azon, hogy a hangmérnök milyen kvalitású. Mindig olyan lesz a hangzás, mint a leggyengébb láncszem. Amúgy zseniális fényesek vannak itthon, aki szerintem jelenleg itthon a legjobb, akit ha odaültetsz öt lámpához, akkor is egy zseniálisan szép dolgot hoz létre, az a Madár, aki a ma esti koncertet is csinálja. Odaülteted egy színpad elé és látja, hogy az mitől lesz szép. Van egy plusz érzéke, nem tudjuk megtanítani. Világítja Ákost, de külföldi produkciók is felkérik, illetve a Madách színházban is dolgozik. Ez a név, hogy Madár, garanciát jelent. Nem tudod elmondani, hogy miért, de szép az, amit látsz tőle.

HRM: És minden részlegnek megvan a maga „Madara”?

Sz.L.: Igen. Nem mondom, hogy nincsenek hasonlóan jók, de én vele dolgozom többet, ezért jobban látom a munkáit. Valaki másban jobb, például nagyon profin dolgozik előre, órákat ül a gépe felett és az is igen látványosan tud kinézni. Pl. a Havasi produkció, ott szinte lemegy a produkció és máris tervezik a következő évi látványt. A Madár ideül most és este látsz egy csodálatos dolgot.

HRM: Egyszer olvastam egy interjúban, ahol a Trans-Siberian Orchestra producerei nyilatkoztak, hogy amint vége a karácsonyi koncertsorozatnak, a január első 1-3 hete a pihenésé. De utána már tervezik a következő évi látványvilágot.

Sz.L.: A Tankcsapda őszi dolgait is már elkezdtük tervezni és olyan speciális dolgok lesznek benne, hogy hú! Speciálisan a csarnokos turnéra készülnek ezek a dolgok.

HRM: Van olyan egy színpadon, hogy sok?

Sz.L.: Igen. Sokszor a kevesebb is több. Ha tartalmilag fel van építve, akkor egy 3x2-es ledfal is többet mutat, mintha beépítenénk 460m2-nyi ledfalat. Ha a lámpák úgy vannak elhelyezve és nem mindig megy minden, hanem csak 2-3 lámpa, az is elég. Sokszor érzem azt, hogy sok. Föl van telepítve rengeteg lámpa, de nincs igazán funkciójuk.

HRM: Hazai vagy külföldi produkciókkal könnyebb dolgozni?

Sz.L.: Ez megint zenekarfüggő. Mondtam volna egy ideig, hogy a külföldivel, de már ők is ott tartanak, hogy a koncert előtt egy nappal megváltoztatják az egészet. A nagyon nagy külföldi produkcióknál ott tudsz mindent az utolsó csavarig, de a kisebbeknél sokszor menet közben változik minden. Itthon is vannak nehézkesebb előadók és olyanok, akikkel könnyű együtt dolgozni. Ez nagyrészt attól függ, hogy az adott zenekarban megvan-e az az ember, aki összefogja az egészet. Én nem hiszek a demokráciában, egy zenekarban legyen egy ember, aki mond igent vagy nemet. És tudja, hogy miért. Majkát említettem még, nála az van, hogy amit megbeszélek vele, az úgy van. A Tankcsapdánál Sidivel megbeszéled a látvány részét, Fejessel a pénzügyi részét, de akkor tudod, hogy az úgy is lesz. Mindenre megvan ott is az ember.

HRM: Mi volt eddig a legnagyobb kihívás számotokra?

Sz.L.: Ami nehezen állt össze, de a végén csapatot formáltunk, az a Neoton. Arra büszke is vagyok. Nagyon sok rossz dolgon mentek át előtte, de most már rendben van. De mondhatom például Ricky Martint, ahol milliméterre úgy építettük fel a színpadot, ahogy kérték, idejött a produkció, amikor már minden kész volt, mondták is, köszönik, hogy milyen jó és milyen szép, de lehetne, hogy minden 20 centivel lejjebb legyen? Bejött újabb negyven ember, lebontották az egész színpadot, mert le kellett ahhoz bontani, viszont utána a látvány magáért beszélt.

HRM: Te láttad a 20 centi szükségességét?

Sz.L.: Igen, mert így teljes egészében látszott a ledfal. Ők megadtak egy méretet, mi az utolsó csavarig úgy raktuk össze, elismerték, hogy nem mi vagyunk a hibásak, de mégis…

HRM: És volt olyan, amire nem szívesen emlékszel vissza?

Sz.L.: Olyan sok. Nagyon sok műszaki problémánk volt. Vihar miatt, emberi felelőtlenség miatt, zenekari részről is, technikusi részről és a technika is tönkremehet. Tudod, felteszel mondjuk 400 lámpát, nem arról beszélnek, hogy ment 399, hanem hogy egy nem. Mindig lehet rossz hangulata a megrendelőnek, nem olyan az időjárás, mindig benne van az emberben a gyomorgörcs. Rengeteg rossz van, de rengeteg szép is. Jönnek a szabadtéri rendezvények és jönnek a viharok. Öt perc alatt szétázik a teljes motyód. Le vannak fedve, de a vízszintes esőtől semmi nem véd meg és tönkremegy a berendezés. Hozzá kell tegyem, manapság ezek a cuccok úgy vannak megcsinálva, hogy ha kiszárítod, akkor mennek tovább. Bedöglik egy digitális eszköz, elszakad egy kábel vagy tönkremegy a betáp rendszer, leáll egy aggregátor. Annyi mindennek ki vagyunk téve. Egy a jó, technikus van és a technikusra mindent rá lehet fogni. (nevet) A technikus azért kell ebbe a szakmába, hogy legyen minden ráfogva. Ha nem úgy zenél a művész, vagy több a füst, vagy nincs úgy behangolva a gitár, akkor is a technikus a hibás. Viszont nélkülük nem is működne ez a szakma. Csak a technikus nem tudja elmondani a lapban, hogy a művész úr hibázott. Kinek fognak hinni, persze, hogy a művésznek.

HRM: Köszönöm az interjút!

Szöveg és fotók: Savafan