Hardrock Pozsonyban: Scorpions, Edguy, Kreyson, 2007. 06. 16. Pozsony

írta szakáts tibor | 2007.06.21.

Kedves Törzsolvasónk, S.H. Gábor abban a szerencsés helyzetben van, hogy a hétvégén láthatta a Scorpions pozsonyi buliját. Úgy döntött, élményeit megossza a Hard Rock Magazin többi olvasójával is. Köszönjük! A viszonylag korán érkezés lehetővé tette hogy a stadion körül tegyünk egy kis sétát. Ezalatt sikerült megállapí­tani, hogy a szlovák szobroknak nem szokás cí­met adni :). Elég szépen gyarapodott a nép, bár én végig kevésnek találtam, na de nem baj, lényeg, hogy mi ott vagyunk. Hat óra körül beálltunk a sorba, remélve a fél 7-es kapunyitást. Ez végül 7-kor következett be, nem érdekes, í­gy is volt időnk nézelődni, és turnépólót venni, ami viszonylag igen baráti árral bí­rt, 20 euro. (ehhez képest a Maiden 45 euro volt. ggrrrr) Szépen bebiztosí­tottuk elől a helyünket, onnan aztán már senki sem robbanthatott ki minket. Kreyson 8 óra körül rázendí­tett a Kreyson nevű helyi szlovák csoportosulás, akikhez én nem túl sok reményt fűztem, ehhez képest a Stress szerű metalt igen kellemesen tálalták, bár a műfajt nem sikerült megváltani, és abban sem vagyok biztos, hogy minden Scorpions rajongónak hiányzott a Kreyson produkciója, mindenesetre nekem tetszett. Az utolsó daluk bizonyosan sláger lehet arrafelé, mert elég sokan dalra fakadtak a hallatán. Mivel szlovák nyelvű zenekar, sajnos pontos dalcí­mekkel nem tudok szolgálni :). Edguy 9 után jött az Edguy. Feltűnően sok Edguy pólós ember lézengett a nézőtéren, ez teljesen rendben van, de hogy az Edguynál (amikor mindjárt a Scorpions jön) sincs teltház, sőt, szinte üres szektor is van, az enyhén szólva is érdekes. Na mindegy, figyeljük Tobias Sammet gárdáját. A Catch of the century-val robbantak be, hihetetlen energiával, amit meglepő módon sikerült tartani a koncert alatt. Fáradhatatlan bagázs. Tobin meglátszik, hogy látott pár Iron Maiden dvd-t, mozgása nem kicsit Bruce Dickinson, ráadásul itt is volt "Eright side, left side" énekeltetés, egy az egyben a Rock in Rio formában. Ez nem biztos, hogy előzenekarként szerencsés húzás, de speciel itt bejött. Előkapták még a Superheroes--t, Babylon--t, és a Lavatory Love Machine- cí­mű opuszt, legnagyobb örömömre, mert egyik kedvencem tőlük. Na, jött a -Piper Never Dies-, ami megint kicsit necces, mert vajon mennyire kifizetődő dolog bemelegí­tő bandaként 10 perces dalt játszani, de szerencsére ez is telitalálat lett. Formában voltak a srácok, az látszott, és ugye a Scorpions előtti lehetőség, a bizonyí­tási vágy is tükröződött :). A King Of Fools- dallal zártak, ezt többen ismerték, jó ötlet volt. Scorpions Edguy után körültekintettem, mi a helyzet, és akkor figyeltem fel a rettenetes esőfelhőkre. Na mondom, ez aztán nagyon hiányzott, de mindegy, lesz, ami lesz (aztán csak a ráadásban esett egy kevés). Tí­z előtt megszólalt az intro, itt már szinte fogni lehetett a levegőben a várakozás izgalmának hangulatát. Egyébként a Humanity dal végéről szedték a bevezetőt, elég ötletes, jópofa indí­tás. Hour 1, szí­npadon a Scorpions. Mire ezt kezdtem felfogni, hogy tényleg őket látom élőben, már jött az egyik favorit szerzeményem, a Bad Boys Running Wild. Senki ne kérje tőlem, hogy a dalt prezentáló elementáris erőt szavakkal í­rjam le, mert nem lehet. Ahogy kell, szépen rendjében jöttek a hibátlan nóták. Love'em Or Leave'em, Deep and Dark, The Zoo, Holiday, Tease Me Please Me. Természetesen be lett csempészve az új lemezről a Humanity, a 321, lévén ez a Humanity - Hour 1 turnéja. Az első könnycseppek azonban a Send Me an Angel alatt hulltak (itt el is ájult egy lány előttem), de volt Always Somewehere is, fantasztikus zenei gyönyör mindkettő. A látvány? Semmi extra, viszont a fények annyira odafigyelve, profin mozogtak, hogy ennyi elég volt a varázslathoz. Nem hinném, hogy külön kéne elemezgetni a tagok játékát, tudását, hisz mindegyikük hatalmas egyéniség, félelmetes tudással (még Paul is !!). Egy valakit azért csak kiemelnék: James Kottak. A rockzenészek közt akad pár őrült, de hogy valaki ekkora 'rákendroll' elmebeteg legyen mint James 🙂 Az egy dolog, hogy dobol mint a gépágyú, de úgy, hogy a dobverői állandóan a levegőben röpködnek. Nem beszélve azon kiemelkedő tulajdonságáról, miszerint komoly esőket tud köpni, és ezek rendszerint rá zuhognak vissza. Ezt nem egy alkalommal volt szerencsénk látni ezen a koncerten is. Hála Isten sor került dobszólóra is, í­gy az, aki eddig nem kellően koncentrált James Kottakra, most láthatta, hogy tényleg abszolút nem normális emberről van szó. 🙂 Az esztétikai élményt tetőzte az igen tetszetős dobcucc is. És még itt se volt vége, sőt! Big City Nights !!! Blackout !!! Dynamite !!!. Eszméletlen hármas, sehol nem tapasztalt energia. Kedvesen elköszöntek, leballagtak a szí­npadról. Jómagam rákészültem a Still Loving You, Hurricane ráadásra. Vissza is jöttek szépen, de (na és itt jön az hogy nem tudok mit mondani) WIND OF CHANGE. Tényleg elnézést, de erre már szavak nincsenek. Próbálja mindenki elképzelni a Wind Of Change-t élőben. Örömkönnyek nélkül lehetetlen volt végigénekelni. És igen, Still Loving You, Rock You Like a Hurricane (érdekes dolog, hogy egyben maradt a stadion). Még a Hurrican után adtak egy ráadást a When The Smoke is Going Down-al, de az már tényleg levezetés jelleggel bí­rt. Aki teheti, mindenképp nézze meg a Scorpionst, ilyen brutális hard rock előadással nem találkozik minden nap az ember Hibátlan és tökéletes volt végig. S.H. Gábor Fotók: S.H. Gábor