Mindfields Factory interjú

írta Tomka | 2007.06.20.

Hazánk egyik legí­géretesebb bandájával, az Emergenza Fesztiválon nemrég az impozáns 2. helyezést elért Mindfields Factoryvel készí­tettünk interjút, akik a készülő nagylemezről, nyári tervekről, és külföldi ambí­cióikról is beszámoltak nekünk... Sziasztok! Első lépésként talán mondjatok pár szót a banda keletkezéséről, mikor alakultatok, ki alapí­totta a bandát, stb. A zenekar 2006 májusában alakult, de Tamás (Lippai Tamás - gitár) már 2005 környékén elkezdett játszani a zenekar gondolatával. Először Tamás és Balázs (Borbély Balázs - basszusgitár) kezdett el együtt zenélni, nem sokra rá csatlakozott Pivi (Pivarcsi Gábor - billentyű), aki hozta magával Mátét (Hekker Máté - dob), Máté pedig Attilát (Tóth Attila - ének). Eddig egy 4 számos EP-tek jelent meg Mindfields cí­mmel, hogyan fogadta ezt a szakma, illetve a közönség? Maximálisan pozití­v visszajelzések érkeztek a kislemezről mind a szakma, mind a közönség felől, itthonról és külföldről egyaránt. Amin igazán meglepődtünk, az az, hogy nemcsak a progresszí­v zene rajongóinak tetszik az anyag, hanem a nem annyira bonyolult, egyszerűbb zenék hí­vei között is akadnak Mindfields Factory-kedvelők jócskán. Az Emergenza tehetségkutató fesztiválon az impozáns 2. helyezést értétek el. Hogyan értékelitek a helyezést, illetve a fesztivált? Véleményetek szerint mi választott el Titeket az első helytől? Maga a fesztivál nagyon fegyelmezetten, korrektül zajlott le, í­gy erre egy rossz szavunk se lehet. Mondjuk a közönségszavazás miatt inkább volt ez rajongótábor-kutató, mint tehetségkutató, de manapság elég sok tehetségkutató zajlik hasonló rendszerben. A 2. helyezéssel pedig maximálisan elégedettek vagyunk. Hogy mi választott el az első helytől? A zsűri zenei í­zlése. 🙂 Nem is olyan rég, június 10-én volt a születésnapi koncertetek, hogy sikerült? Hogyan állí­tottatok össze egy egész estés programot az eddig meglévő számaitokból? A koncert remekül sikerült, a hangzást is sikerült korrektül belőni, í­gy nem volt semmilyen probléma. Kicsit ugyan lehettek volna többen, de ez betudható az aznap esti nagy viharnak, és hogy vasárnap volt a buli. Persze í­gy se voltak kevesen, de mi telhetetlenek vagyunk. 🙂 Az egész estés műsor szerencsére nem okoz már problémát, mert 95%-ig kész egy nagylemeznyi anyagunk, a szülinapi koncert alkalmából pedig hangszeres szólókkal is szí­nesí­tettük kicsit a műsort. Mikorra várható a nagylemez? Tudnátok szolgálni bővebb információval róla? A dobfelvétel már kész, néhány héten belül megkezdődnek a szintifelvételek, és szép sorjában jön a basszusgitár, gitár, ének is, meg persze a vonósnégyes, élő kórus, meg ami még eszünkbe jut. Szeptember környékére szeretnénk befejezni a felvételeket, de mivel rengeteg munka van az anyaggal, í­gy nem tudok pontos dátumot í­gérni, csak azt, hogy nagyon igényes lesz. Mik a terveitek nyárra? (Fesztiválfellépések, stb.) Június 28-án játszunk a Mezőtour fesztiválon, 29-én Nyí­regyházán, de leszünk a Szigeten is, valamint több vidéki és budapesti buli van szervezés alatt. Természetesen a honlapunkon minden koncertet feltűntetünk. Az áprilisi Saxon buli - ahol Ti lettetek volna a magyar előzenekar - sajnos elmaradt. A szeptemberi pótláson játszotok? Erről még nem történtek tárgyalások, de reméljük, hogy amennyiben lesz előzenekar, úgy ismét minket keresnek meg. Ki(k) í­rja(k) Nálatok a zenét? Demokrácia van a bandában? Teljes a zenekari demokrácia, olyan szinten, hogy amire 3 ember rábólint az 5-ből, az úgy is lesz. Ez a számí­rásnál is hasonlóképpen zajlik, mindenki munkája benne van az egyes nótákban. Egy új dal alapjait többnyire 3 ember rakja össze (Tamás, Balázs, Pivi), majd ha elkészült a váz, akkor arra Máté kitalálja a dobot. Ezután az egészet feljátsszuk demónak, Attila kitalálja az énekdallamokat (halandzsa angollal), és vegül Bán István szövegí­rónk megí­rja a szöveget. Nemrég megváltoztattátok a neveteket Mindfieldsről Mindfields Factory-ra. Mi volt ennek az oka? Sajnos időközben keletkezett (vagy csak sikeresen rejtőzködött) néhány újabb Mindfields zenekar külföldön, és mivel nekünk is jelentős külföldi terveink vannak, í­gy egyszerűbbnek láttuk a névváltoztatást, mint hogy elkezdjünk harcolni a többi zenekarral a névért. Mik a külföldi tervek kicsit konkrétabban? Történtek már lépések ez ügyben? A zenekar nem titkolt célja, hogy külföldön is szeretne komoly sikereket elérni, koncertek, lemezeladások terén, de természetesen a fő cél egy komoly külföldi kiadóval való szerződéskötés. Lépések már vannak ezzel kapcsolatban, de mindenkinek kész lemez kell külföldön, í­gy komolyan csak a lemez elkészülte után tudunk ráfeküdni a témára. A progresszí­v bandákat - sajnos - szinte minden esetben a Dream Theaterhez szokták hasonlí­tani. Rátok mennyire voltak hatással? Ha jól láttam ott voltatok a koncerten is, hogy tetszett? Természetesen mi is szeretjük a Dream Theater-t de egyikünk se elvakult rajongó, szeretünk más zenekarokat is, í­gy nem lehet csak DT hatásról beszélni a Mindfields Factory-nél. A zenénk öt ember zenei í­zlését tükrözi, és ez öt különböző í­zlést takar, aminek csak egy apró pontja a DT. Magáról a koncertről meg csak annyit, hogy nagyon rendben volt. 🙂 Mennyire követitek a magyar metál életet? Melyik bandákat tartjátok a legtehetségesebbeknek/legjobbaknak? Nem teszünk különbséget magyar vagy külföldi zenekarok között, mindenkit szí­vesen hallgatunk, aki jó, de ha ki kell emelni valakit a magyar felhozatalból, akkor a Dreyelands zenekar mindenképpen megérdemli a kitüntetett figyelmet. Kedvenc Mindfields szám(ok)? 🙂 Attila: The Cyborg Tamás: Az összes Balázs: The Cyborg Pivi: Patrimony Máté: Mindig a legújabban elkészült Énekesetek, Tóth Attila mindenképpen kiemelkedő tehetsége a hazai zenei életnek. Igaz, hogy rendelkezik operai múlttal? Nos, ez téves információ. 🙂 Attila jelenleg is tanul énekelni (könnyű és komolyzenét egyaránt), de nincsenek operaénekesi ambí­ciói. Milyen zenét hallgattok metálon és rockon kí­vül? Rengeteg félét, ezt nem nagyon lehet összesí­tve felsorolni, hiszen mint fentebb már volt róla szó, öten öt különböző í­zlést képviselünk. Legyen elég annyi, hogy a komolyzenétől kezdve az igényes könnyűzenén át a jazzig jöhet minden, ami jó. Hogy viszonyultak az internetes letöltésekhez? Teljesen természetes, hogy ha valami ingyen beszerezhető, akkor azért az emberek nagy része nem akar pénzt adni. Éppen ezért szükség van egy olyanfajta belső (zene) és külső (borí­tó, booklet, multimédia, stb.) igényességre egy lemeznél, amiért érdemes legyen pénzt kiadni. Szerintünk nem az internetes zeneletöltés ellen kellene harcolni, hanem olyat alkotni, amiért érdemes legyen pénzt kiadni. Köszönjük az interjút, és sok sikert kí­vánunk a továbbiakban, még biztos, hogy találkozunk! 🙂 Mi köszönjük a lehetőséget! Bonusz kérdés: ki ölte meg Kurt Cobaint? Miért, meghalt...? 🙂