Within Temptation – Csak jövőre jön az új lemez, cserébe itt egy új dal

írta TAZ | 2018.11.23.

Firelight címmel új dalt mutatott be a Within Temptation. A banda ugyanakkor azt is bejelentette, hogy mégsem jelenik meg decemberben új lemezük.

 

 

Produkciós problémák miatt december 14. helyett 2019. február 1-jén jelenik meg a Within Temptation új albuma, a 'Resist’. A 2014-es ’Hydra’ folytatása az első lemez, mely a banda új kiadójánál, a Spinefarm Recordsnál jelenik meg. „Néha úgy tűnik, hogy a mai popzenéből hiányzik a lázadás – mondja a lemezről Sharon Den Adel. – Az volt a fő célunk, hogy összegyűjtsük az összes olyan hangzást, amit szeretünk, majd tegyük nyerssé, amennyire csak tudjuk. Mindez lehetővé tette számunkra, hogy olyan új zenei világot alakítsunk ki, ami súlyosabb, koszosabb és sokkal futurisztikusabb, mint amit valaha készítettünk. A ’Resist’ a mi új értelmezésünk a metalra, így hívjuk újból életre a modern zene lázadó élét.”

Az albumon vendégek is feltűnnek, így egy dal erejéig hallhatjuk Anders Fridént az In Flamesből, Jasper Steverlincket az Aridból, valamint a Papa Roach frontemberét, Jacoby Shaddixet is, aki az első kislemezdalban, a The Reckoningben szerepel. „Szórakoztató vele együtt lógni. Miután felénekelte a saját részét, ezt mondta: »Srácok, nagyszerűek vagytok! Már húsz éve zenéltek, ezzel a dallal pedig további húsz évig fogjátok tolni.«”

Alább a korábban bemutatott The Reckoning és Raise Your Banner után a Jasper Steverlinckkel készült Firelight hallgatható meg.

A holland csapat december 12-én a Tüskecsarnokban játszik a Concerto Musicnak köszönhetően. Részletek ITT találhatóak.

Legutóbbi hozzászólások