Gods Of Metal Fesztivál, 2007. 06. 2.-3. Milánó 2.rész

írta szakáts tibor | 2007.06.13.

Második részéhez értünk a metál fanatikus fotóőrült csapat, a CSLP olaszországi kirándulása élménybeszámolójának. Lássuk, mi történt a Gods Of Metal 2007 zárónapján... Egy nagyon jó és kiadós reggeli után két meglepetés is ért minket. Az egyik, süt a nap, de nem csak sütött, jött hozzá vagy 30 fok is. A másik, hogy tankolás céljából kerestünk egy kutat. A környéken lévő 5-6 kút azonban hétvégén zárva van. Okos megoldásként egy automata van üzembe helyezve. Az ember beküldi a pénzt, amennyiért tankolna, beí­rja a kiállás számát, és pont ott leáll a gép. Se jatt, se átverés, se csúnyán néző kiszolgáló. Okos! De térjünk vissza a fesztiválra. Kí­váncsiak voltunk, hogy az előző napi eső nyomait megpróbálják-e eltüntetni. Nem! 🙁 Konkrétan, szartak rá. Azért egy kicsit többet vártunk ez ügyben. Anno amikor a mezőtúri WAN2 fesztiválon az Anthrax koncertjén szakadt az eső, akkor ott szalmával felszórták az egész területet. Nem is volt nagy gond. Itt sajnos bokáig érő sár, illetve az Ezer tó vidékét idéző állapotok fogadtak minket. A bejutás után úgy tűnt, hogy többen lesznek, mint az előző napon és nem is csalódtunk, mert í­gy is lett. A késő délutáni bandákon már annyian voltak kí­váncsiak, mint az előző napon a Mötley koncertjére. Anathema Az Anathema koncertjére foglaltuk el állásainkat. Szintén egy zenekar a fesztivál fehér foltjai közül. Próbálkoztam megbarátkozni a zenével. Sajnos nem sikerült. Nem az én világom. Így elmentünk feltérképezni a fesztivál italválasztékát. A távolból azért hallgattuk a koncertet, de sajnos nem sikerült rajongóvá válnom. Symphony X Így inkább a következő Symphony X produkciójára készültünk. Én a zenekart a pár évvel ezelőtti Stratovarius turnén láttam. Az akkor megjelent lemezük, a The Odyssey jó pár napig volt a hallgatási listámon, volt pár nagyon jó szám rajta és az akkori produkciójuk is tetszett. Ezzel most is í­gy voltam. Az olaszok nagyon szerethetik őket, legalábbis erre következtettem a fogadtatásból. Nagyon intenzí­v programot nyomtak szinte egy perc szünet nélkül. Pontos szettlistára nem emlékszem, de több számot is elnyomtak arról a bizonyos albumról. Itt volt egy jópofa jelenet. Russel a kontrolládák előtt énekelt éppen, amikor megpróbált visszamenni a "helyére", ám elbotlott és akkorát esett, hogy azt hittem beszakad alatta a szí­npad. Mivel nem egy nádszál legény, nagyot szólt a huppanás. Magához térvén ment a show tovább. És eljött újra a kontrolládák elé való sétálás. Először csak sűrű (az ujjakból formált) kereszt mutogatás volt a ládák jutalma, majd előkerült Russel nyakláncának medálja és a keresztet buzgón nyújtogatta a ládák felé, közben ezerrel mosolygott! Maga a produkció nagyon jó volt. Romeo nem szántotta fel a szí­npadot, ami nem is szokása és ilyen melegben ez a nem kis test hamar kifáradt volna, de játéka í­gy is nagyszerű volt. Dark Tranquillity A Dark Tranquillity a fesztivál egyik legkellemesebb meglepetését szolgáltatták. Úgy terveztük, hogy a három számos fotózás után elmegyünk kajálni egyet, de nem lehetett. Odaragadtunk a szí­npad elé. Számomra olyasmi zenét nyomnak, mint az In Flames, csak kicsit kevesebb a dallamos énekes rész, de több a szinti. Az énekes srác végig széles vigyorral az arcán vezette le a koncertet. A koncert után hallottuk, hogy a buli sikere utáni ünneplésben a gitáros srác elvágta a kezét. Onnan vitték a kórházba. Jobbulást! Dimmu Borgir A zene nem az én világom. Bár Shagrath egyéb produktumai jobban tetszenek, még a Kamelot lemezen is király! A Chrome Division projektje pedig kifejezetten tetszik, de valahogy az anyaegyesületének a muzsikája nem jön be. Maga a produkció nagyon profi, mind a körí­tés, mind az előadásmód. A kifestések, a szerelések a mimikák és a grimaszok mind-mind vér profi. Viszont a koncert egy részét arra használtuk, hogy bevigyünk valami szilárdat a szervezetünkbe. A nap továbbra is ezerrel sütött és a kaja illata, illetve a száradó füves sár illata keveredve eszméletlen szagot árasztott. 🙁 A tömeg pedig még mindig áramlott befelé. Egy apró kényelmetlenség. Az elején emlí­tettem, hogy nem igazán kezelték fesztiválként a két napot. Ezt jelzi, hogy külön jegyek voltak naponta és a "Mötley Crüe and more" illetve "Heaven and Hell and more" szövegek dí­szelegtek a jegyeken. Ezért a beengedés után órákig nem is lehetett kijönni a fesztivál területéről. Aki az előző napon a jó idő reményében nyáriasra vette a figurát az megfagyott. Ezen a napon aki (mint én is) az előző nap folytatásaként hűvös időre számí­tott, arra rárohadt a hosszúnadrág. Karszalagot csak 3 óra után voltak hajlandóak adni és akkortól ki-be lehetett mozogni. Szerencsére a fotóspass azért 3 előtt is nyerő volt. 🙂 De sokan voltak, akik a bejáratnál várakoztak a 3 órára. És közben anyáztak. Blind Guardian A következő bandát nagyon vártam. Sokszor láttam már Hansit és csapatát, de mindig volt valami, ami miatt nem tudtam maradéktalanul élvezni a Blind Guardian muzsikáját. Vagy egy betegséghullám söpört végig a zenekaron (ami miatt a lassú és közepes számokra koncentrálva nyomtak bulit) vagy a hangosí­tás volt botrányos (Metalfest Vienna) vagy csak simán nem fogtak ki jó napot. Na, itt ilyen gondok nem voltak. A produkció zseniális volt! Kí­váncsi voltam, az új dobos miként produkál élőben is. Én nem éreztem Thomen hiányát. A nagyon szimpatikus új srác precí­zen és profin hozta a néha igen összetett dalokat és végre Hansi kapott egy új embert a bandába, aki folyamatosan énekli vele szinte az egész koncertet, persze mikrofon nélkül. Eddig csak Marcus volt ilyen státuszban. Jobbnál jobb számok kerültek terí­tékre. Hansi külsőre lassan egy német dokkmunkáshoz fog hasonlí­tani, már kicsit pocakot eresztett és a haja is kopaszodásnak indult, de a hangja továbbra is zseniális. A közönséggel való kommunikálás nem volt az erőssége. Pár számot kivéve, amint végzett a neki rendelt énektémákkal, már vonult is a szí­npad szélére a technikushoz és beszélgetés közben kortyolt párat. Amikor a szí­npadon maradt, akkor is inkább a statikus pózokat részesí­tette előnyben, mint a fel-lerohangálást. A két gitáros bemozogta helyette is a rendelkezésre álló teret és az előző napon kihagyott White Lion - When the children cry helyett itt jött el a libabőr. A The Bard's song az egyik legzseniálisabb ballada, amit valaha í­rtak, és akkor igazi a szám, amikor Hansinak alig kell énekelni. Voltam már olyan koncerten ahol szinte végig énekelte, itt nem volt ilyen gond. Mindenki torkaszakadtából énekelte a számot. A hangom is elment egy kicsit, de ennek nagy köszönet volt az eredménye a zenekar részéről. És a végére maradt egy kis zúzás a Mirror, Mirror szám képében. Íme a nagyon erős best of program listája, pár csemegével: War of Wrath Into the Storm Born in a Mourning Hall Nightfall The Script for My Requiem Fly Time Stands Still (At the Iron Hill) Valhalla This will Never End And then there was Silence Imaginations from the Other Side The Bard's Song Mirror Mirror A koncertet hallva, nagyon várok már egy önálló, jól szóló, rendes hosszúságú és problémamentes bulit! Dream Theater Az tudvalévő, hogy nem vagyok Dream fanatikus. Így ráérősen készülődtünk az utolsó előtti bandára. A dobcuccot meglátva az jutott eszembe, hogy Mike egy kicsit gigantomán.:) Nem tudom hova lehet fokozni a látványt. Legközelebb egy kétszintes dobcuccot állí­thatna össze, kis emelőszerkezettel a két szint között. Látványban verne mindenkit az biztos. A Dream Theater muzsikusai a világ élvonalába tartoznak, ehhez kétség sem férhet, de valahogy számomra soha nem tudott élvezhető produktummá összeállni. Pedig a kezdésként leadott Pull Me Under még tetszik is, de ez az egyetlen számuk, ami valóban bejött nekem. Utána pedig teljes terjedelemben lenyomták Images and Words album anyagát. Az olasz rajongók megőrültek a bandáért és ők ezt meg is hálálták. A szakértők elbeszélése szerint nagyon jól muzsikáltak. Számomra a banda gyenge pontja az énekes, James. Kicsit Hansihoz hasonlatosan, ahogy lenyomta az énekes témákat már sétált is le a szí­npadról és átadta a terepet a muzsikus szekciónak. Néha olyan érzésünk támadt, mintha egy jazz koncerten lettünk volna. Én bólogatós, éneklős, ökölrázós és headbangelős koncertre vágyom. A Dream muzsikája számomra nem ilyen. Heaven and Hell És eljött az idei év metál szenzációja, a Heaven and Hell. Nagy fekete pontot gyűjtve bevallom, a Black Sabbath Dio-s időszaka teljesen kimaradt az életemből. Így mondhatni Heaven and Hell szűzen készültem a koncertre, Dio privát munkássága jobban bejön. De egy ilyen alakulatot látni kell. Így voltak ezzel a már fellépő zenekarok is, szinte a teljes állomány a szí­npadra figyelt, ezt nekik is látni kellett. Egy rövid kitérőt had tegyek ezzel kapcsolatban. Nekem mást jelent egy élvezetes koncert és mást egy minőségi koncert. Akkor tudom magamat elengedni és élvezettel hallgatni a produkciót, ha legalább a számok egy részét ismerem, és együtt tudom énekelni a bandával. Természetesen az lenne a legjobb, ha ez a két kritérium fedi egymást, de láttam már ní­vós produkciót (itt Milánóban is) amit nem élveztem, viszont egy gyengébb koncertet is tudok élvezni, ha valamiért imádom azt a zenekart vagy előadót. A szí­npad kinézetét teljesen átalakí­tották a háttérvászon egy várt stilizált, a dobszerkó mellett két oldalon egy-egy kerí­tés kapott helyett. A szí­npad tetejéről pedig három várablakot mintázó fehér leplet eresztettek le. Az egész koncert alatt nagyon profi látványvilágot tártak elénk. A három ablak úgy nézett ki a rá vetí­tett mozgóképekkel, mintha egy falon túli világba látnánk ki, aztán a szólóknál a zenész volt kivetí­tve három példányban. Nagyon jól nézett ki! A hátsó nagy háttérvásznat is többször teljesen beborí­totta a mozgóképek kavalkádja. A zenészek produktumán, az eltelt évekből semmi sem látszott. Dio nagyon intenzí­ven hozta a rég hallott melódiákat. Mondjuk nem szántották fel a szí­npadot, de ez várható volt. Iommi szólói, az első napi záró csapat hasonló produktumához képest élvezhető volt. Koncert közben Dio is gyakran sétált le a szí­npadról, de amí­g fent volt, addig magára vonta a figyelmet. Még mindig egy kis energiabomba. Le-felvonulásakor egy biztonsági ember mindig volt mellette, az okát nem tudnám megmondani. Volt itt gitárszóló és egy élvezhető dobszóló. A setlist nem volt kifejezetten hosszú. Mindösszesen 10 számot nyomtak, de például a Heaven and hell-t 19! percig nyomták (köszi az infót Gergő!). E5150 The Mob rules Children of the sea I Sign of the southern cross Woodoo Dobszóló Computergod Fallen off the edge of the world Shadow of the wind Gitárszóló Die young Heaven and hell Neonknights A koncert végeztével fáradtan ugyan, de hatalmas és felejthetetlen élményekkel gazdagon bandukoltunk a kocsi felé. A bejárat előtti, utángyártott pólós standoknál illetve a kajás pultoknál ilyenkor is tömeg gyűlt össze, de az árakból ilyenkor sem engedtek. A szálloda felé vezető utat az itt eltöltött hétvége folyamán először egyből megtaláltuk, í­gy volt időnk, a szálloda környékén egy kicsit szétnézni jobban, vacsora ügyből kifolyólag. És láss csodát! Találtunk egy éttermet, ami nyitva volt, és végre sikerült egy igazi olasz spagettit ennünk. Tényleg az az igazi!! Nagyon finom volt, pláne úgy hajnal egy óra tájban... Tele gyomorral aztán irány az ágy. Másnap egy reggeli után elindultunk és kis kitérővel értünk haza. Sajnos a tervünk, hogy búcsúzóul eszünk még egy jófajta olasz specialitást, dugába dőlt, mivel pont a szieszta idejére éheztünk, í­gy kénytelenek voltunk a sógoroknál ebédelni, úgy este 7 óra körül. És egy rövid összesí­tés a két napról: Nálam a koncertek élvezeti sorrendje a következő volt: Mötley Crüe White Lion Blind Guardian Scorpions Dark Tranquillity Heaven and Hell Számos olyan felejthetetlen koncertet láttunk, amikben már nem nagyon bí­ztam. Különböző okok miatt. A megszólalás pár perc kivételével igen jó volt. Dögösen és tisztán szólt szinte az egész fesztivál. Hogy ezt ott miként tudják megoldani, szemben a nálunk megszokott fesztiválok hangzásával? Az egészre kicsit jellemző volt az olaszos mentalitás. A merch pultnál például hamarjában elfogytak a nagyobb méretű pólók. Mi már az egyiket a falról szedettük le. 🙂 A válasz az volt rá, hogy "mi olaszok kis emberek vagyunk", de, könyörgöm, ez Európa egyik nagy fesztiválja volt, tele külföldről érkezőkkel! Savafan Képek: Savafan és Kispé (A-CSLP) A CSLP oldalára kikerültek az első nap képei!!