Nostradamus itt járt a jövő héten: Solaris – MOM Kulturális Központ, 2018. 10. 21.

írta Bigfoot | 2018.10.25.

Erdész Róbert és csapata sosem a hétköznapi világban járt, már ami a Solaris zenei elképzeléseit illeti. Mindig is felülről, szokatlan aspektusokból szemlélték a történéseket a zene segítségével, ám a fő sodorban mindig is az ember állt. Tették / teszik mindezt úgy, hogy szavak nélkül, hangokkal ábrázolják üzenetüket.

Hazánkban sosem vert gyökeret a progresszív rock műfaj, pláne annak instrumentális változata. Ám a Solaris debütáló lemezéből az 1984-ben kiadott ’Marsbéli krónikák’ albumból negyvenezer darab elkelt, azonban a hanglemezgyár nem tanúsított érdeklődést az igényes hangszeres zene irányába, így akkor a produkciónak nem lett folytatása.

Tíz évvel később újjáéledt a zenekar, és azóta – ha nem is sűrűn – azért egy-egy új kiadvánnyal, vagy szórványos hazai koncertekkel a rajongók legnagyobb örömére észrevetetik magukat. Azonban úgy, mint hasonlóan igényes zenét játszó kollégáik (a Djabe, a Special Providence vagy az After Crying), ők is inkább idegen földön kapták meg a megérdemelt megbecsülést. Azért a MOMKult megtelt, elnézve a zsűri összetételét, inkább azok jöttek el, akik már a nyolcvanas években is hallgatták őket.

Ezúttal nem készült új anyag, a rajongókat viszont új kiadvánnyal meglepték. A szokásosnál sokkal nagyobb várakozás volt bennem a koncert előtt, mert 1984 óta most láttam újra élőben a Solarist.

A 2013 óta tartó koncertsorozat során végiglépdeltek a zenekar teljes életművén, először az indulás és az első nagylemez előtti időszakot idézték fel, majd 2014-ben a 'Marsbéli krónikák' albumra helyezték a fő hangsúlyt. Az újra együttzenélés valamit megmozgatott a zenészekben is, beindult a kémia, mert hosszú idő – 16 év – után új nagylemezzel rukkoltak elő, a 'Marsbéli krónikák II'-vel. Így az életműsorozat némileg megtört, mert a következő évben az új anyag ősbemutatóját élhették át a nézők. 2016-ban pedig igazi kuriózumként a 'Marsbéli krónikák' szvitre készült balett előadást kísérte élőben a csapat az Erkel Színházban. 2017-re visszatért minden az eredeti kerékvágásba és a fekete lemez, az '1990' bemutatásával folytatódott az életmű felidézése, most pedig a 20 éve készült 'Nostradamus'-on a sor, melyet igyekeztek az eredeti hangszerelésben, az eredetileg közreműködő énekesekkel színpadra vinni.

Két felvonásból álló előadást láttunk. Először magát a ’Nostradamus’ című darabot láttuk-hallottuk, mely 1999-ben jelent meg, az élő változatát 2004-ben rögzítették Mexikóban, ezt három évvel később adták ki CD-n. Most viszont a koncert apropójából kiadták a 2004-es felvétel hanganyagát LP formátumban is, az eredetihez képest kibővítve – a helyszínen meg is lehetett vásárolni –, így izgalommal vártam, hogy előadják a komplett művet.

Hallgatva ezt az ötvenperces epikus zenei alkotást, ugyanaz járt a fejemben, mint amikor az Emerson, Lake & Palmertől a ’Tarkus’-t, a Yestől a ’Tales From The Topographic Ocean’-t vagy a Jethro Tulltól a ’The Passion Play’-t hallgatom. A ’Nostradamus’ olyan, mint egy szimfonikus darab, semmivel sem kevesebb, szegényebb muzsika, mint amikor egy hatvantagú zenekar bármely történelmi jelentőségű komponista valamelyik zseniális darabját játssza. Figyelve a zenészeket a színpadon, hatalmas koncentrációval muzsikáltak, egymás rezdüléseit maximálisan figyelve.

Maga a mű sokrétű, nagyon sok ötletből felépített alkotás, a hangszerszólókat háttérbe szorították, sokkal inkább a témák kidolgozására, a hangszerelésre fektették a hangsúlyt. A Solaris stabil ötöse mellett (Erdész Róbert, Kollár Attila, Gömör László, Bogdán Csaba, Szendőfi Balázs) vendégzenészek (elsősorban vokalisták) is dolgoztak a színpadon: Ullmann Zsuzsa, Szirtes Edina Mókus, Demeter György és Gerdesits Ferenc adták a vokált, Bogdán Csaba mellett Hámori Máté másodgitárosként működött közre. Bár a Solaris instrumentális rockzenekar, a ’Nostradamus’ sok énekrészt foglal magába latin nyelven, melyek elsősorban klasszikus ihletésűek, gregorián-szerűek, ebben Gerdesits erős tenor hangjának döntő szerepe volt.  Ez a darabjuk merőben eltér a zenekar eredetileg teljesen instrumentális koncepciójától. A vokális részek meghatározó szerepet kaptak az egész mű arculatában, ugyanakkor mégsem váltak énekes dalokká a részek, mert a vokál is csak egy újabb hangszer volt a zenészek eszköztárában.

Gerdesits Ferencről még annyit, hogy ő eredetileg a Ferm zenekarban tűnt fel, Játszott a Non-Stopban, aztán átnyergelt az opera műfajába, ennek ellenére néha-néha visszanéz a rock világába: 1989-ben például a Solaris tagjaival rögzített egy albumot, ’Ős-Metál’ címmel, melyen erősen elektronizált hangszerelésben Zep, Purple, Heep, Kinks, Yardbirds és Focus darabokat énekel.

Kollár Attila is részt vett a kórusrészekben, ugyan nem önszántából. Az eredeti felvételen Bátor Tamás operaénekes vitte a basszus szólamokat, a tervek szerint ő is részt vett volna a koncerten. Sajnos Tamásnak a Café Budapest 2018 rendezvénysorozat záróeseményén – aminek ő volt a főszervezője – kellett lennie a Müpában, így kútba esett a szereplése. Az ő helyét vette át Attila, ezért került hátra az első részben az énekesek közé, ott fuvolázott és énekelt felváltva. Csak a második részben jött előre a megszokott helyére.

A mű befejeztével hosszú perceken át teljesen megérdemelten zúgott a vastaps – nagyon komoly zenei teljesítmény egy ilyen kompozíciót élőben előadni.

A szünet után amolyan „Best of Solaris” programot hallhattunk, előkerültek a nyolcvanas években íródott szerzemények, melyek jórészt kamaszkori sci-fi olvasmányaim címeit viselték. A zenekar a nevét is Stanislaw Lem kultikus regénye után kapta. Most is hallottunk részletet a Marsbéli krónikákból (Ray Bradbury), elhangzott az Ellenpont, A viking visszatér (Zsoldos Péter), vagy a Legyőzhetetlen, melyet szintén Lem ihletett.

A koncert e felvonása a Solaris családfát is bemutatta, hiszen pár dalban az alapító basszusgitáros Seres Attila (Jata) pengetett Szendőfi Balázs helyén, a dobok mögött pedig Raus Ferenc váltotta Gömör Lászlót, aki szintén a korai időkben zúzta a bőröket.

Természetesen megemlékeztek a két elhunyt tagról, Cziglán Istvánról és Tóth Vilmosról is.  Kollár Attila és Szendőfi Balász előadta Czigi szerzeményét, a Duót, egy remek fuvola-basszusgitár kettőst, Tóth Vilmos dobjátékát pedig bejátszották egy korábbi Müpás koncertről, erre játszott rá élőben a jelenlegi felállás.

A ráadásban az E-moll Concertóban ugyanaz a koreográfia elevenedett meg, mint a kezdetektől. Kollár Attila karmesternek öltözött, fuvoláját letéve dirigálta a „Solaris Szimfonikusokat”. Felrémlett az 1984-es veszprémi koncertjük, amikor Attila ugyanezt eljátszotta, ám akkor Czigi és Pócs Tamás ült le a dobemelvényre Gömör László elé.

Érdekes volt a kontraszt a koncert két része közt: míg a 'Nostradamus' zenei koncepciója a klasszikus zene irányába mutatott, addig a második sokkal tisztább rockzene volt, a kemény, dögös gitárhangzás néhol a hard rock ízét vitte bele a dalokba, és itt már sokkal több szólót engedtek meg maguknak a zenészek. A hangzás tiszta volt, de erőteljes, a látvány a lézerrel és videobejátszásokkal csak erősítette a kiváló zene erejét.

Ezen az estén jó volt hallani, hogy ha egy szűkebb rétegnek is, de létezik progresszív rockzene hazánkban, méghozzá olyan színvonalon, mely teljes egészében versenyképes a nemzetközi porondon is.

A koncert végén Tereh István, a zenekar örökös menedzsere bejelentette, hogy jövőre bemutatják a 'Nostradamus' folytatását. Szerintem ezt még a neves látnok se tudta volna megjósolni előre!

Nostradamus – Próféciák könyve: Voices / Előszó / Az örökkévalóság kapujában / Látomások születése / Párviadal / Wargames / A Oroszlán Birodalma / Az igazság pillanata I / Az igazság pillanata II /// Örökzöldek: M’ars Poetica / Legyőzhetetlen / Duó / Ellenpont / Óz / Apokalipszis / Ha felszáll a köd / Lehetetlen / Mickey Mouse / Solaris /// E-moll concerto allegro con molto / A viking visszatér

 

Szerző: Bigfoot
Szerkesztette: CsiGabiGa
Fotók: SOLARIS/Bosnyák László
Köszönet a lehetőségért a Solaris zenekarnak!