„Egy dalcentrikus srác vagyok”: Interjú Michael Romeóval (Symphony X)

írta TAZ | 2018.09.27.

Nem keveset, összesen 24 évet kellett várni Michael Romeo új szólólemezére, mely ’War Of The Worlds Pt. 1’ címmel jelent meg júliusban. A Symphony X gitárosa jelenleg is inkább szólópályáját egyengeti, mivel az anyazenekar határozatlan idejű pihenőn van. A szélvészgyors ujjakkal megáldott hathúrost telefonon értem el nyaralása végén, és szólóanyagán kívül persze a Symphony X-ről is kérdeztem, ugyanakkor beszéltünk gitárjairól, az inspirációforrásról, de a zeneipar jelenlegi helyzete is szóba került.

Hard Rock Magazin: Miért kellett 24 évet várni arra, hogy megjelenjen az új szólóalbumod? Egyáltalán mi volt az, ami miatt úgy érezted, hogy ez a megfelelő pillanat a lemez megjelenésére?

Michael Romeo: Nos, az első lemez, a ’The Dark Chapter’ igazából csak egy demo volt, amit 1991-ben (sic!) készítettem szórakozásból. Végül ez volt az, ami beindította a zenekart. Azóta pedig minden időmet a bandával töltöttem, zenét szereztem, stúdióztunk és turnéztunk, úgyhogy emiatt nem jutott energia a szólóanyagra. Tavaly azonban szünetet tartottunk, a többiek mással foglalkoztak, úgyhogy arra gondoltam, hogy össze kellene hozni egy lemezt. Szóval az ok mindössze annyi, hogy nem volt rá idő. Mert ehhez bizony kell idő. Nem akarok úgy lemezt kiadni, hogy összedobálok pár futamot és kész. Valami különbözőt, valami remek dolgot akartam öszehozni, ami némi időt igényel. Volt rá egy évem, úgyhogy ez tűnt a megfelelő alkalomnak.

HRM: Az előbb azt mondtad, hogy a ’The Dark Chapter’ csak egy demo volt, és ezt a mondatot igazából új lemezed sajtóanyagában is kiszúrtam. Szerintem kicsit erős ez a kifejezés, mert ha produkciós szempontból nem is kiemelkedő, de azért zeneileg eléggé ott van a szeren ez a lemez.

MR: Köszi, hogy így gondolod. (nevet) Igazából abban az időben nem volt semmilyen stúdiós felszerelésem, csak egy négy- vagy nyolcsávos keverőm, egy dobgépem és talán egy gagyi kompresszorom. Szóval nem volt cuccom és pénzem sem nyilvánvalóan, úgyhogy mindezt a lakásomban raktam össze, és azzal főztem, ami volt. Emiatt érzem azt, hogy a most megjelent album az első szólóanyagom, mivel volt rá időm és pénzem, hogy produkciós szempontból is minden olyan legyen, mint ahogy azt elképzeltem, ráadásul most hús-vér emberek játszanak mellettem.

HRM: Eredetileg is úgy tervezted, hogy énekessel készíted a dalokat, vagy instrumentális anyagnak indult a ’War Of The Worlds’?

MR: Igazából egy dalcentrikus srác vagyok, szóval mindenképpen dalokat szerettem volna a szólólemezemre. Mindezt énekkel, nagyzenekari hangzással és filmzenei hatással, a gitáros dolgok meg evidens, hogy mindenhol ott vannak. Így is rengeteg minden található a lemezen, úgyhogy nem számít, hogy nem instrumentális. Egyébként is szeretem, ha egy albumnak egységes képe van, nem csak egy kicsi ebből, egy kicsi abból. Legyen sodrása, kapcsolódási pontjai, legyen benne nagyzenekar, szólórészek, ének, mindez pedig jól megszervezett formában. Ez egy olyan album lett, amilyet szerettem volna.

HRM: Az elég egyértelműen hallatszódik, hogy van egyfajta kapocs a dalok között, de van-e kifejezett tematika az album egésze mögött?

MR: Egy olyan címet kerestem a lemeznek, ami passzol a zenéhez. Ahogy korábban is mondtam, nagyon filmzenei, szinte már olyan, mint egy soundtrack. Van benne sci-fi, űrutazás dolog, úgyhogy mindezek mentén belebotlottam a ’The War Of The Worlds’-be [H.G. Wells science fiction regénye – TAZ], szóval úgy gondoltam, legyen ez a tematika és a cím. Azonban nem akartam, hogy egy az egyben az H.G. Wells dolgot mesélje el az album, hanem ez csak egy téma legyen. Miközben szövegek tekintetében néhány dal egy kicsit ezt taglalja, addig a többi a földönkívüliekről, a marslakókról és hasonló dolgokról szólnak. Aztán rájöttünk, hogy a ’The War Of The Worlds’ jelentheti a politikai világot is, a vallást és azt a konfliktust és háborút, ami egyébként is itt van körülöttünk. Szóval az egész album szövegileg és zeneileg végül egy nagy összefüggő egységgé állt össze.

HRM: Mindezek ellenére – ahogy olvasom a kommenteket – sokan úgy vélekednek a lemezről, hogy ez akár egy új Symphony X-album is lehetne. Szerinted valóban beillene a sorba?

MR: Nem hinném. Igazából én ilyen vagyok, a zenekarban a dalszerzés nagy részét is én viszem a hátamon, ennek megfelelően pedig lehetnek átfedések, mivel ez a saját dalszerzési módszerem. Ennek ellenére azért rengeteg különböző dolog van itt. Sokszor az emberek túl hamar kommentelnek, minthogy meghallgatnák tüzetesebben az albumot, hogy aztán újból átgondolva mondjanak véleményt. Amikor elkezdtem a lemezzel foglalkozni, akkor mindenképpen különböző zenét akartam készíteni annál, mint ami a bandában hallható, ezért is dolgoztam új arcokkal, ezért raktam elektronikus, dubstep dolgokat rá. Ezek pedig mindenképpen teljesen elütnek a Symphony X-től. A riffek viszont az én riffjeim, és ebben mindig is lesznek hasonlóságok, szóval elég nehéz teljesen mást írni. Ennek ellenére úgy érzem, hogy mindenképpen eltér ez a lemez a korábbiaktól.

HRM: Jó hogy említed ezt a dubstep dolgot. Ez honnan jött? Hallgatsz ilyen stílusú zenéket?

MR: Nem vagyok egy fan, de természetesen hallom ezeket a zenéket, a gyerekeim is hallgatták évekkel ezelőtt, szóval nem volt ismeretlen. Néhány elég súlyosan szólt. Egyébként azokat, akik ilyen zenéket csinálnak, teljes mértékben tudom tisztelni ezen képességeikért. Szóval arra gondoltam, hogy basszus, össze kellene mindezt dobni a gitárral meg a nagyzenekarral, és valami különlegeset kihozni belőle. Nagyon szórakoztató volt ilyen módon kreatívnak maradni.

HRM: Egy interjúban említetted, hogy ez az album egyfajta tisztelgés John Williams munkássága előtt. Mikor kerültél először kapcsolatba az ilyen fajta nagyzenekari filmzenével?

MR: Ó, ember. (nevet) Még nagyon gyerek lehettem – ahogy emlékszem –, és talán akkor jött ki az új Star Wars-film. Ekkoriban még nem is nagyon zenéltem, de már akkor is megfogott a zene, mert volt benne valami nagyon különleges. Szintén gyerekként, amikor elmentem a planetáriumba, teljesen lenyűgözött a zene, amit ott hallottam. Nem tudtam, hogy mi volt az, de végig ott volt velem a dallam, évekkel később pedig kiderült, hogy Holsttól a Planets volt az, amit hallottam. Nagyon tetszett a dolog, majd ott volt a Star Wars szvit, aztán Sztravinszkij művei. Nagy mozirajongó is vagyok, szerintem ezek a fajta zenék hihetetlenül energikusak, epikusak. De mindezek mellett imádtam a Sabbathot, a Priestet, meg az elektronikus dolgokat is, ezért akartam minden olyat egybegyúrni, amit szeretek.

HRM: Azt látom, hogy nagy Star Wars rajongó vagy, az egyik videódban ott figyel Darth Vader is a háttérben.

MR: (nevet) Igen, felejtsük el azt a figurát. (nevet) De valóban, nagyon szeretem, viszont úgy gondolom, leginkább a zenéje miatt szerettem bele a filmbe. Egész életemben zenét tanultam, de amikor megláttam az 1977-es első Star Wars-film zenéjének kivonatát kottán, akkor... uhh, az egy nagyon komoly darab. Annyira nagyszerű, hogy bármelyik klasszikussal szembe lehetne állítani ezt a művet. Mivel tanultam klasszikus zenét és hangszerelést is, ezért ez számomra nagyon meghatározó művé vált.

HRM: Ezek szerint akkor a szimfonikus zenekari részeket is te írtad a lemezhez?

MR: Természetesen, papír és ceruza és már írom is. (nevet) Egész eddigi életemet végigkísérte a hangszerelés, Sztravinszkij, Holst és Ravel műveit elemeztem, meg persze Beethovent is. Ez egy olyan dolog, amit nagyon élvezek, és igazából folyamatosan tanulok új dolgokat. Szóval minden dalhoz vannak nagyzenekari partitúrák és stimmek, de persze arra nem volt elég a büdzsé, hogy egy masszív zenekart béreljek, így a hangszerek nagy része programozott. Viszont sokat dolgoztam az arányokon, a részleteken, hogy valósnak hangozzon, és szerintem elég életszerű lett a végeredmény. A mai technika egészen elképesztő, hiszen leírsz valamit a papírra, és néhány óra múlva már vissza is hallgathatod, ami szerintem nagyszerű dolog.

HRM: Az elmúlt több mint tíz évben Caparison gitárokon játszottál. Mi az, ami miatt ennyire ragaszkodsz ehhez a hangszerhez, és miben másabb, miben tetszik neked jobban, mint az ESP-k, amiket korábban használtál?

MR: A kezdetekben igen, ESP-ket használtam, és azok is remek hangszerek voltak. Az egyik haverom viszont Caparisonokon játszott, és odaadta, hogy próbáljam ki. Egyszerűen nagyon könnyű volt rajta pengetni, kényelmes volt, úgyhogy megkerestem őket, ők pedig azonnal mondták, hogy tudnának nekem egy saját modellt csinálni. „Milyet szeretnél?” – kérdezték. Gyerekkorom óta van egy Kramer Pacer gitárom, amin szerintem fél életemen keresztül játszottam. Nagyon kényelmes hangszer, úgyhogy valami ilyesmit szerettem volna. Elküldtem nekik a gitár nyakát, plusz mondtam, hogy milyen legyen a test, legyen két humbucker hangszedő rajta meg egy Floyd Rose és ennyi. Ilyen alapvető dolgokra gondoltam, nem vagyok olyan arc, akinek hárommillió különböző kütyüre és potira van szüksége. Aztán elkezdtek rajta dolgozni, és pár kísérleti modell után a végeredmény valami elképesztő lett. De igazából a prototípusok is, melyek közül az egyiket még most is használom, viszem magammal mindenfelé, hihetetlen masszív gitár. Számomra a legfontosabb az érzet, hogy természetes és kényelmes legyen rajta játszani. A srácok pedig nagyszerűek a cégnél, törődnek a gitárokkal, minden hangszerbe beleteszik a hozzáértésüket és szeretetüket is.

HRM: Sokan azt mondják, hogy a játékstílusod Yngwie Malmsteenhez hasonlít. Nos, én ezzel nem értek egyet, de mindig is érdekelt, hogy milyen indíttatásból és kinek a hatására vetted kézbe a gitárt. Mesélnél erről egy kicsit?

MR: Az első gitáromat a KISS miatt kaptam. Nagyon benne voltam akkoriban ezekben a zenékben, ezek az egyszerűbb dolgok segítettek, hogy rátaláljak a saját zenémre, ugyanakkor a Led Zeppelint és az AC/DC-t is nagyon szerettem. De az első igazi arc, aki miatt nagyon belemerültem a gitározásba, az Randy Rhoads volt. Ez az a zene, amit nagyon szerettem. Volt benne egy kis klasszikus hatás, király riffek, ugyanakkor persze Yngwie is a kedvenceim között volt. Amikor először hallottam, teljesen kikészültem, annyira lenyűgözött a technikája. Meg az a vibrato... Majd jöttek a többiek: Dimebag a súlyos riffjeivel, Iommi szintén a hatalmas riffekkel a Sabbathban, Allan Holdsworth, aki egy teljesen másféle stílusban játszott. Imádtam az olyan zenekarokat is, mint a Rush, de a jazzgitárosokat is kedveltem. Szóval az évek alatt rengeteg gitárost csodáltam, viszont Randy Rhoads volt az első nagy kedvenc, a hatás, ami miatt úgy döntöttem, hogy ezt akarom csinálni.

HRM: És mennyi időt töltöttél akkor, és mennyi időt töltesz a hangszereddel mostanság napi szinten?

MR: Fiatalkoromban egész nap nyüstöltem a gitárt, amikor kijött egy új album, akkor azt megtanultam hangról-hangra, folyton gyakoroltam. Mostanság azonban más a helyzet. Sok időt töltök zeneszerzéssel, de persze egy kicsit azért gyakorlok. Szerintem a gitárosok többsége előbb-utóbb eljut egy olyan pontra, amikor úgy érzi, hogy képes arra, amit szeretne, és mindezzel el tudja mondani azt, amit akar. Ilyenkor pedig lehet többet foglalkozni a dalszerzéssel, a hangszereléssel, vagy bármi mással. Mindezek mellett azért fontos szinten tartani magad és gyakorolni. De nincs semmilyen napirendem. Ha van egy kis időm, akkor lehet hogy leülök gyakorolni egy pár órára, vagy mondjuk írok valami új dolgot. Azt csinálom, amihez kedvem van. Próbálom változatosan szervezni a dolgaim.

HRM: Beszéljünk egy kicsit a Symphony X-ről! Nagyon tetszik, hogy nem álltatok rá a kétévente ki kell adni egy albumot futószalagra, hanem inkább a minőségre összpontosítotok. Ennek ellenére meg kell kérdeznem, hogy mi a helyzet az új lemezzel, ugyanis már 3 éve, hogy megjelent az ’Underworld’.

MR: Nos, ahogy mondtam, szünetet tartottunk, megcsináltam a szólólemezem, de a többiek is elfoglaltak a saját dolgaikkal. Egy ponton azonban persze leülünk és megbeszéljük, hogy mit fogunk csinálni. De mostanában teljesen más minden. A bandával az a helyzet, hogy mindez időbe telik, mivel tényleg foglalkozunk a minőséggel. Sajnos az egész zeneipar, a pénzügyi dolgok egyáltalán nem festenek túl jól, szóval nehéz. Nem akarjuk siettetni a dolgokat csak azért, hogy kész legyen egy lemez, hanem majd megcsináljuk akkor, amikor meg akarjuk. Ugyanakkor az emberek nem vesznek lemezeket, itt van ez a streaming dolog is. Az emberek nem tudják, hogy milyen csekély összeg folyik be az online streamingből. Ez pedig mindenképpen hatással van a zenészekre, és elég súlyosan. Erre sokan azt mondják, hogy oké, de tudunk turnézni, azonban ez csak egy szelete az egésznek. Egy kis pénz mindenképpen segítene a zenészeknek, mert a jelenlegi helyzet nagyon kemény, ez nagyon furcsa időszak. Velünk kapcsolatban pedig az a helyzet, hogy csak le kell ülnünk és megbeszélnünk, hogy mit szeretnénk. De az biztos, hogy most sokkal nehezebb, mint korábban. Régen megcsináltuk a lemezt olyan szemlélettel, hogy magas minőségű legyen, majd elmentünk turnézni, mindezek után pedig visszatértünk az asztalhoz és megbeszéltük, mi legyen a következő lépés. Most az első kérdés, ami felmerül, hogy meg tudjuk-e engedni mindezt magunknak. Persze, meg tudjuk, de sokkal szűkösebbek a feltételek.

HRM: Számomra nagy csalódás, hogy még nem adtatok ki semmilyen koncert DVD-t, Blu-rayt vagy valami hasonló anyagot. Lehet esetleg ezzel számolni majd a jövőben?

MR: Mostanában? Nem tudom. Az a helyzet, hogy ha bele is rakunk ebbe a dologba valamennyi pénzt, akkor is valaki felteszi a netre, onnan meg lelopja mindenki. Megint csak oda tudok kilyukadni, hogy nehéz egy ilyen projektet összerakni. Korábban is pont ezért nem lett belőle semmi. Anyagilag kell hozzá fedezet, majd lenyomni egy jó koncertet, aztán megcsinálni a stúdióban a keverést, vágást, szerkesztést, mindeközben pedig ügyelni arra, hogy valami különlegeset alkoss. Nos, ez sosem jött össze nekünk, mivel nem engedhettük meg magunknak, hogy valami olyat csináljunk, amit tényleg szerettünk volna. De nem akarom kikerülni a kérdést: sosem lehet tudni, egyszer talán lehet, hogy minden összejön, de a dolgok mostani állása szerint ebben nem vagyok biztos. Azt viszont biztosan tudom, hogy minden zenész úgy van vele mostanság, hogy kemény idők járnak a zeneiparra. Mindennek ellenére mi csináljuk tovább, mert imádjuk, és addig, amíg megengedhetjük magunknak, hogy zenéljünk, fogunk is. A zenészek már csak zenészek, mindig új zenéket akarunk írni és folyamatosan játszani, ugyanakkor be kell fizetnünk a villanyszámlát, hogy az erősítőt be tudjuk kapcsolni. (nevet)

HRM: Végül csak annyit kérdeznék, hogy mikorra várható a második része a szólólemezednek? Ugyanis nem titok, hogy már az is készül a háttérben.

MR: Igazából még nem készült el teljesen, hanem darabokban van. Amikor elkezdtem az elsőt írni, és pár hónap múlva visszanéztem a dolgokat, akkor láttam, hogy két lemezre is bőven elég anyagom van. Ennek ellenére nem akartam dupla albumot, mert az túl sok lett volna, nehéz lett volna megemészteni, úgyhogy első és második részben gondolkodtam. Azonban a második felvonásból is sok mindent felvettünk már, viszont most vissza kell ezeket hallgatni, és még csiszolni rajta. A legnehezebb rész mindig a dalszerzés, de ezzel nagyjából már végeztünk is. Remélem az embereknek tetszeni fog.

Készítette: TAZ
Köszönet a Mascot Label Groupnak!