fbpx

Egy kis nyáresti gitármuzsika: Joe Satriani, Lukács Peta – Barba Negra Track, 2018. 07. 23.

írta Bigfoot | 2018.07.30.

Nem sok jóval bíztatott az időjárás, amikor a Barba Negra Track felé lépkedtem a Pázmány Péter sétányon, elég ronda színekben pompázott az ég. Eggyel több vagy kevesebb esős koncert ezen a szeszélyes nyáron, mit számít? Aztán a Nagyfőnök meggondolta magát, nem rontotta el az élményt. Nagy kár lett volna érte.

Ráadásul az egész műsorért, mert a kezdetnek színpadra lépő Peta is kiváló zenei élményt nyújtott.

Tavaly jelent meg Lukács Peta bandájának ’Homo Imperfectus’ albuma, két szerzemény erről is elhangzott a nem éppen hosszú programban. A brutális, agresszív riffekre épülő hangszeres muzsika rendesen megdörrent, a mennydörgésszerű nóták remekül illettek az égen gyülekező fekete felhők látványához.

Peta két évtizede hazánk egyik legjobb gitárosa, szándékosan nem írom, hogy rockgitáros, mert játéka túlmutat a műfajon. Ő is azok közé a muzsikusok közé tartozik, akik lebontották a határokat az egyes műfajok közt. Dübörgött a metal alap, és erre időnként egész jazzbe hajló szólókat épített, persze gurultak a jó kis rockos futamok is. Igaz, ehhez kellett egy acélkemény és pontos ritmusszekció, ezen a téren Geröly Matyi és Horváth Gábor jól teljesítettek.

Természetesen egy gitárcentrikus bulit láthattunk, mégsem gondolom, hogy Peta egomániás lenne, hiszen a ritmusszekció mellett a billentyű is kapott lehetőséget, nem csak szőnyegezésre. Szebényi Dani pár őrült szólóval színesítette a zenei palettát.

Ahogy mondtam, nem volt hosszú a műsor, ám megfelelő töménységűnek bizonyult, amibe egy kis CD-osztogatás is belefért a színpadról. Azt gondolom, Peta nem előzenekarként, hanem vendégként muzsikált ezen az estén. Sok tehetség akad a magyar zenei szcénában, csak a hozzáértő menedzser kevés, hogy ne csak országos viszonylatban kelljen gondolkodni az ilyen kaliberű zenészeknek.

A műsor: Robot Sex / NuBlues / Replay / War & Peace / Ikran

Gondolom, Satch energiailag nem akart lemaradni Petáéktól, ő is erőteljesen kezdett, méghozzá stílusosan az új album (’What Happens Next’) nyitódalával, melynek címe – minő meglepetés – Energy. A második nóta, a Catbot is innen származott, mit mondjak, energikusan kezdtek, és ez a lendület megmaradt végig. Sok olyan koncerten jártam, ahol középtájon leült a műsor egy líraibb dalfüzér miatt és nehezen indult újra. Ám itt hasonló lassulás nem következett be, Joe okosan adagolta a romantikus, halkabb gitártémáit. (Csak egy zárójeles megjegyzés: ugye mindenkinek feltűnt, hogy az előző lemezek dacára ezúttal nem agyament címet adott új albumának Satch?)

Márciusban már láttam őt Pozsonyban az aktuális G3 megmozduláson. Ott értelemszerűen redukált programmal lépett színpadra (nem is játszotta a Surfing With The Alient), s bár jó programot nyomott le, nem tudott egészen kiteljesedni. Persze ez az időkorlátnak volt betudható. Ezúttal viszont mindent kiadott magából. Az új lemez több mint felét bemutatta, és legfontosabb koncertsztenderdjei – Satch Boogie, Flying In A Blue Dream, és ezúttal a Surfing With The Alien – is belekerültek a műsorba.

Satch nagy showman amellett, hogy gitárjátékát, egyéni stílusát nem kell bemutatni. Már sokszor leírták – én is –, hogy őt még azok a fogyasztók is szeretik, akik nem különösebb hívei az instrumentális zenének. És Satch bandájával elérte, hogy ezzel a fajta zenével bulihangulat csúcsosodjon ki a nézőtéren. Láttam magam körül a boldog, táncoló embereket, akik nagyon örültek egy-egy ismertebb dallamnak. Azt gondolom, erre nem sokan képesek. Persze Satch sem az a megkövült figura a deszkákon, hiszen ezúttal is szinte végigtáncolta az estét, fej- és kézmozdulatokkal vezényelve közönségét.

Persze, ehhez egy olyan bandát kellett maga köré gyűjteni, akik nem ma kezdték a szakmát. Egy másik Joe, Travers ütötte a bőröket, aki már 25 éve jól ismert arc a Los Angeles-i zenei életben, Dweezil Zappával, Eric Johnsonnal is együtt játszott.

Mike Keneallyt nem kell bemutatni senkinek. Ő legalább akkora zenész zseni, mint Satch. Steve Vaihoz hasonlóan Frank Zappa iskoláját járta ki. Mindegy, hogy gitár vagy billentyűs hangszer kerül a keze ügyébe, mindkét hangszeren nem mindennapi tehetséggel játszik, ezt ezen az estén is bizonyította. Maga Satch is több lehetőséget biztosított számára tudása bemutatására, a koncert egyik csúcspontja pedig kettőjük gitárpárbaja volt.

Nem tudom, hány sztárszólista tűrne meg maga mellett egy ilyen kaliberű kísérőzenészt. Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, Keneally nem igazán fér bele a kísérőzenész kategóriába, például számtalan önálló albuma is ezt bizonyítja. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy Joe Travers nála is dobol.

És a szintén két évtizedes zenészmúlttal a háta mögött Bryan Beller is Mike Keneally zenekarában basszusgitározik, amikor épp nem Satrianival dogozik. Ezen az estén természetesen helyt állt a kis napszemüveges ufonauta mellett, néhány jó basszusszólóval színesítve a programot, például az egyik új nótában a rohanós tempójú Headrush rock and roll őrületében. Nem túlzás, ha azt mondom, egy szupergroup dolgozott a színpadon, még ha nem is annyira ismert a másik három név – ennek jeleit örömmel nyugtáztuk hallójáratainkban.

Mire vége lett a bulinak, mondhatom, hogy euforikus hangulat uralta a nézőteret, az időjárás is átment egy kellemes nyárestébe. Joe Satriani, aki élvonalbeli pályatársakat is tanított a gitár fortélyaira, ismét sokat tett azért, hogy szélesebb közönség is értékelje a hangszeres muzsikát. Tette mindezt könnyedén, szívvel-lélekkel, megosztva a színpadot három másik olyan zenésszel, akiket külön-külön is élmény hallgatni.

A műsor: Energy / Catbot / Satch Boogie / Cherry Blossoms / Flying In A Blue Dream / Thunder High On The Mountain / Ceremony / Cataclysmic / Ice 9 / Cool #9 / Headrush / Drum Solo / What Happens Next / Super Funky Badass / Always With Me, Always With You / Summer Song /// Crowd Chant / Surfing With the Alien

 

Szerző: Bigfoot
Fotók: Török Hajni és Mahunka Balázs
Köszönet a Concerto Musicnak!
További képek ITT

Legutóbbi hozzászólások