A határon túl más a világ: Nova Jazz & Blues Night – Eisenstadt, Esterházy-kastély, 2018. 06. 29.

írta Hard Rock Magazin | 2018.07.28.

Az idén átfedésbe került az Eisenstadt szívében megrendezett fesztivál a soproni VOLT fesztivállal, így a csütörtöki hangos, sáros, tömegnyomoros – amúgy kíváló –, Iron Maiden buli után nagy kontraszt volt megérkezni másnap az Esterházy-kastély parkjába. Olyan volt, mintha elutaztam volna nyaralni.

 

 

Míg Sopront az elmúlt délutánokon eső áztatta, valamint fekete felhők tornyosultak a Lövérek felett, 25 km-rel nyugatabbra nyoma sem volt a szeszélyes időjárásnak. A soproni bulin zavaró időnként a nagy tömeg és a mindenfelől jövő különböző műfajú zenék bábeli kavalkádja. Komoly zajártalomra számíthat, aki tartós ottlétre nevez be. Itt viszont a 8-10 ezres tömeg kényelmesen elfér a domboldalnyi területen. Van hely kiteríteni a piknik plédeket a távolabbi árnyékos részeken, sörpadokat, asztalokat, függőágyakat is kiraktak a szervezők. Minden erőfeszítés a közönségért van, hogy kényelmesen és jól szórakozzanak a koncertek alatt. Az idén visszaálltak egyszínpados rendszerre, pedig nekem nagyon bejöttek a Haydn szalonban a nagyszínpados átszerelésekhez igazított koncertek is az előző években. Viszont oda nem fért be sok ember, és jellemzően tumultusok, meg hát az átfedések miatt részben megnézett előadások jellemezték. Nagyon jó a VIP jegyekhez járó szolgáltatás, kihasználva a kastély amúgy is erős gasztronómiai lehetőségeit. Az idén már nagyon sokan vettek ilyen jegyet, ami különben – az elfogyasztható ételek és italok árának összesítése után – igen gazdaságos megoldás. Az átszerelések alatt a kastély egyik fogadótermében hosszú svédasztaloknál kínálták a folyamatosan változó ételeket, a kinti teraszon pedig az Esterházy-birtok saját borait, szörpjeit, söreit, meg persze sokféle egyéb italt is. Korlátlan fogyasztás volt, de például senkit sem láttam kiütve a feljáró közönségből. Különben valahogy elmondható, hogy kulturáltabban szórakoznak ezen a vidéken az emberek és egymással szemben is nagyobb toleranciát mutatnak. A programkínálatnak köszönhetően immár három generáció szórakozott együtt lazán, felszabadultan.

Tehát délután 3 óra előtt szikrázó napsütésben az osztrák Hot Pants Road Club zenéjére kezdtek gyülekezni a nézők a színpad elé, de nagyon sokan a leterített pokrócokon a hűtőtáskákban behozott ebéjüket fogyasztva hallgatták a bandát. Az alkoholos italokon kívül simán be lehet hozni egy családi piknikre való elemózsiát is. A kilencvenes évek elején egy testvérpár vezetésével alakult zenekar a nevéből kikövetkeztethetően a funk, a soul és a fúziós jazz elemeit felhasználva komponálja zenéit.  A tavalyi 25 éves jubileumi turnéra egy új lemezt is megjelentetett a zenekar ’Funk is our mission’ címmel. Többnyire ennek az anyagából hallgathattunk most is dalokat. Jó kis hangulatot teremtettek Andie Gabauer gitáros, énekes és Christian Roitinger trombitás, énekes vezetésével, akik az őstagok a zenekarban. Nagyon jó érzékkel választják ki a több formációt is megért zenekarba a különböző hangszerekre a megfelelő zenészeket. Jó kis banda, nehezen engedte el őket a lelkesen táncoló közönség. Viszont egy fesztiválon nincs mese, a technikusok gyorsan ellepték a színpadot az átszereléshez. Lehetett menni frissítőért a büfébe.

Volt egy másik észrevételem is azzal kapcsolatban, hogy a Lajtán túl kicsit más a világ és még sok víznek kell a Dunán lefolyni, amíg talán nálunk is olyasmi lesz. Sopronban 450 Ft-ért adtak egy recycling poharat, ami végül visszaválthatatlannak bizonyult, lett két poharam és egy tokenem arról a fesztiválról. Itt 1 euro volt a betétdíj, és ha nem kértem több italt a pohárba, akkor szó nélkül adták is vissza a pénzt, vagy beszámították az új rendelésbe. Sőt, ha hazafelé indultál és még a kezedben felejtetted a poharat, akkor egy kis portásfülke-szerűségben is leadhattad, és ott is adták egyből az itt nevetségesnek tűnő 1 eurot. Ez az igazi környezettudatosság, amit nálunk ezügyben előadnak a nagy fesztiválok, az nem más, mint újabb profitszerzés zöldbe csomagolva. Magyarország, én így szeretlek?

Egy nagy visszatérő, az angliai Freak Power folytatta a soul és funk alapú zenét a pódiumon. A ’90-es években sikeresen működő, majd megszűnő zenekart ismét összerántotta az egyik alapító, a kanadai származású harsonás-énekes, Ashley Slater. Sikerült olyan neveket a zenekarba csábítania, mint például a kiváló basszusgitáros Dale Davis, vagy a gitáros Tony Remy. Élvezték a bulit, és már az elején nagy gitár-harsona párbajba kezdtek. Persze kellett még egy jó dobos is a buliba Adam Bushell személyében. A dallamosabb, érzelmesebb motívumokért pedig a billentyűkön játszó Carly Bryant felelt. No és az acid jazz és a trip hop kiteljesedéséhez két kiváló énekesnőt is bevettek a csapatba Kate Cameron és Scarlett Quinn személyében. A régi nagy slágerek mellett elhangzott az idén megjelent visszatérő EP négy dala is a koncerten. Ashley amellett, hogy energikus harsonás, nagyon jó orgánumú énekes, valamint fáradhatatlan mókamester a színpadon. Kár, hogy csak 60 perc műsoridőt kaptak, a nézők is többet szerettek volna.

Az átszerelés alatt megkóstoltam az Esterházy-birtok tavalyi évjáratú borait, valamint a pékségük finomságaiból is falatoztam. Érdemes vásárolni a kastély boltjában a termékekből, minden nagyon jó minőségű, gazdag ízvilágú. A következő fellépőre már nagyon sokan tódultak a színpad közelébe. Úgy tűnik, itt sokan ismerték az ausztrál bandát.

Az 1999-ben alakult The Cat Empire-t nehéz volna egy műfajhoz sorolni, igazi multimusic banda, zenéjükben keveredik jazz, soul, reggae, sky, latin, rock és még számos zenei stílus. Eszméletlen koncertzenekar, ráadásul mindenki kiváló énekes a bandában. A trombitás Harry James Angus különösen belopta magát a közönség szívébe szólóival és azzal is, mikor előrejött a frontvonalba a mikrofonhoz. Az volt az érzésem, hogy a mi Maszkura zenekarunk is sok zenét hallgathatott tőlük. Időnként meg olyan volt, mintha valamilyen kubai zenekar buliján lennék. A ritmusért Will Hull-Brown dobos és Ryan Monro basszusgitáros feleltek, időnként az énekes Felix Riebl is besegített tablán és egyéb ütősökön. Mindenképpen meg kell említenem az alapító billentyűs Ollie McGillt, valamint a lemezjátszókat és egyéb kütyüket kezelő Jamshid "DJ Jumps" Khadiwhalát. No és a rezesbandát: Kieran Conrau harsonást, Ross Irwin trombitást. Itt még az 1 óra 15 perc is kevésnek tűnt, így meg is jegyeztem megamnak a zenekart. Most nyáron fesztiválokon lépnek fel. Hamarosan megjelenik egy új nagylemezük, így lesz ősszel is egy európai turné, hozzánk legközelebb Bécsben, november 1-jén játszanak, előtte egy nappal Bukarestben.

Időközben megérkeztek a következőként fellépő Jestofunk rajongói is a színpad előtti placcra, így a szünetben is nagy tánc volt a háttérzenére. Aztán mikor beindultak a szintik, teljesen elszabadultak a cicitartók, a főleg női rajongókból álló keverő előtti területen.

A három olasz zenész által alapított formációt tartják Európa egyik legjobb funky zenekarának, bár itt is kicsit zavarban vagyok a stílusokkal, mert van ebben disco, acid jazz és soul is bőven. „Francesco Farias”, Alessandro Staderini (aka „Blade From Jestofunk”), valamint „Claudio Mozart Rispoli” a ’90-es évek elején hozták össze a formációt. Első nagy slágerük talán a I'm Gonna Love You volt, ami kötelezően itt is elhangzott. Egyfajta forradalmat csináltak akkoriban a tánczenében. Mindössze 6 albumuk jelent meg eddig, plusz egy válogatáslemez 2005-ben. Főleg kislemezeken és EP-ken nyomultak, de abból sincs túl sok. Úgy tűnik, hogy a hangszerelésben viszont frissek tudtak maradni, és a mai fiataloknak is el tudják adni a régi szerzeményeket. Ez is igazi táncos, bulis zene volt, habár nem az én kedvenc műfajom, de nem unatkoztam a koncerten, mivel kiváló hangszeres muzsikusokat és énekeseket hívtak meg a bulira. Itthon a Random trip bulikon tapasztalható ilyen felfokozott hangulat a közönség részéről.

Az átszerelés alatt aztán a táncos lábúak elindultak a sörcsapok, koktélpultok felé, helyükre kicsit szolidabb közönség érkezett.

Gregori Porter lépett a színpadra a már jól ismert usánka fejfedőjében, valamin a két éve itt már látott kisérőzenekarával. Vele egyedül is meg lehetett volna tölteni a lelátókat. Egyértelműen a jazz és soul világ egyik legnagyobb énekes csillaga. Szerintem maga sem gondolta, amikor még focistaként a labdát kergette, hogy ilyen ünnepelt világsztár lesz a jazz világában. Ezen a koncerten főleg a 2017-ben megjelent ’Nat King Cole & Me’ album dalait játszotta, amelyet nagy példaképe tiszteletére készített. Ezen a lemezen olyan számok találhatók, mint a Mona Lisa, a Smile, a Nature Boy vagy a L-O-V-E. Egy saját 2013-as torokszorító ballada is van ezen a lemezen When Love Was King címmel, ami szintén elhangzott. Nagybőgőn Jahmal Nichols, dobokon Emanuel Harrold, zongorán Chip Crawford és a szaxofonon Tivon Pennicott játszott ezen az estén. Méltán zúgott perceken át a vastaps. Szeretik ezeket az amerikai fickókat ezen a fesztiválon.

Közben már besötétedett és elkezdődött a kastély színesbe öltöztetése különböző színű reflektorokkal, impozáns látvány volt a park végéből ránézni a nézőtérre és a telehold alatt időnként változó színekben pompázó falakra, a parkban kicsit hátrébb elhelyezkedő szökőkút vízpermetére pedig 3D-ben vetítettek. Izgalmas látvány volt, egyben jó marketingfogás is a szervezők részéről. A látványos videoblokkok végén kivetítették az elkövetkező hónapok előadóinak koncertdátumait.

A fesztivál záróakkordját a jelenleg legkelendőbb osztrák zenei formáció adta ezen az estén. Parov Stelar ma már a legnevesebb fesztiválokon is nagyszínpados és dalaikat több világsztár is feldolgozta. Magyarországon sem nagyon kell bemutatni, hiszen volt olyan időszak, mikor mintha csak hazajártak volna, annyi felkérésük volt tőlünk. Ma már a gázsijuk miatt azért ritkábban jönnek. A koncerten a 2017-ben megjelent ’The Burning Spider’ nagylemezéről játszott főleg az electro-swing megújítója. A zenei anyaghoz egy látványos show is dukált. A színpad közepén egy hatalmas DJ pult volt, ami jóval az alatta játszó zenészek fölé magasodott. A pultról irányította a zenekart és a komputereket a főnök.

A világítás is különleges volt, főleg egy szín dominált egyidőben a színpadon. Gyakran gyors fekete-fehér villogás volt csak, így régifilm-szerűen láttuk a történetet, amit nemcsak a hangszereken játszva, hanem a mozgásukkal is imitáltak a zenészek. A ’The Burning Spider’ anyagában használt hangminták eltérnek a korábban Parovtól megszokottaktól. A semmivel sem összetéveszthető Parov Stelar hangzás megmarad, csak szerintem újdonságnak számít a karcosabb, dögösebb jazz és blues elemek beépítése a kompozíciókba. Muddy Waterstől, Lightnin’ Hopkinstól és Anduze-tól is felhasznált ilyen hangmintákat. Persze a „klasszikusnak” mondható Parov Stelar számok sem maradnak le az új lemezről, a megszokott és szeretett swing dalok is képviseltetik magukat, hiszen kell, hogy legyen átmenet a múlt és a jelen között. Nekem tetszettek ezek a bluesos dallamok, annyira, hogy az egyikre a telefonomat is előkaptam, de nem a színpadot, hanem a hátam mögötti tóból feltörő vízsugárban játszó fényeket videóztam. Visszanézve, meg sem kellett vágnom a készült klipet. A zenekar a következő felállásban varázsolt ezen az estén az Esterházy-kastély holdfényes parkjában. Max the Sax azaz Markus Ecklmayr (szaxofon), Jerry Di Monza azaz Gerd Rahstorfer (trombita), Cleo Panther azaz Daniela Hrenek (ének), Willie Larsson Jr. azaz Hans-Juergen Bart (dob), Michael Wittner (basszus) valamint a főnök Parov Stelar, azaz Marcus Fuereder (zenei programozás).

Jó kis fesztivált hozott össze ismét a Barracuda Music, profi szervezés, zökkenőmentes lebonyolítás, kiváló zenészek, jó zenék, boldogan távozó közönség. Sokan a koncert után is maradtak a parkban és nézték a 3D-s vízpermetbe vetítést. Viszlát, jövőre!

Szerző: Dini
Képek:Dini
Köszönet a Barracuda Musicnak!

Legutóbbi hozzászólások