Hangulatjelentés a Kánaánból: Nova Rock – Nickelsdorf, Ausztria, 2018. 06. 14-17.

írta Hard Rock Magazin | 2018.07.03.

Iron Maiden gigakoncerttel zárt az idei mutatvány. A szervezők – talán pont a Vasszűz pirotechnikája miatt – elhagyták a szokásos bulizáró tűzijátékot, de 221 ezer rocker így is látványos sziporkának lehetett tanúja. Nagyon sokan az itt fellépők közül eljöttek Magyarországra is – külön-külön –, de itt négy napba sűrítve töményen áramlott a metal a levegőben.

 

 

Teljesen beindultam, amikor először végiggörgettem a csütörtöki programot. Black Stone Cherry és Shinedown nyitja a fesztivált – ha már az embernek nincsenek barátai, legalább a lelke édesedjen egy ilyen kezdésen. A karosszékben fogant tervek persze rendre gellert kapnak; idén miért is történt volna ez másként? Pont a belépőmért sorakoztam, amikor a távoli Blue Stage felől bedörrent a Blame It On The Boom Boom. Esélyem nem volt a koncert végéig átérni – de várakozás közben se tudtam élvezkedni, mert a közelebbi Red Stage-ről pár perc késéssel máris előmenetelt a Sound Of Madness. Koncertlátogató aggyal meg nem értem, miért éri meg alig háromnegyed órára (ráadásul átfedésre) behozni két ilyen húzó nevet – bár nyilván az nevet, aki a végén nevet.

Minden évben csodálattal vegyes borzongással figyelem a kilométerekre parkoló autóktól talicskákban betolt fesztkellékek kimeríthetetlen tárházát. Raklapnyi söröket természetesen, meg kartonnyi vizeket, kidobós sátrakat, kemping székeket – de kinek van defektje becipelni kerti törpéket, viseltes bőrkanapékat, baldachinos heverőket, meg felfújható gumimedencéket? Idén ezt – az egész napi rain shower okán nagyrészt gumicsizmában, de mindennek van jó oldala. Legalább nem kaparta por a torkunkat. A már kora délutánra belocsolt népség bokáig sárban cuppogta végig Asking Alexandria szigorát. Rövid ideig tartott a We Are Harlot kitérő, Danny Worsnop szerencsére visszatért a ribanc vonalról. A Stone Sour hozta magát, megtáncoltatta a tömeget, de nem emelkedett ki a mezőnyből. Talán ezért is ért csaláncsípésként a Kraftklub laza lendülete.

Egyen-gigolós, vörös nyakkendős, fülig érő szájjal mosolygó srácok – németül repperkedő frontemberrel, íves dallamokkal megtámogatott gitáros vokalistával és feszes basszus-dob ritmusszekcióval nekem a nap legnagyobb durranását hozták. Újak még ezen a területen, ezért pont annyira lelkesek, amennyire a közönség öröméért hálásak. A Parkway Drive előtt ismét ömleni kezdett az eső, a koncert után be is zárt a piros sarok. Mivel a helyi viszonylatban kihagyhatatlan őskövület, a Die Toten Hosen betegség miatt elmaradt, így Marilyn Manson átkerült a nagyszínpadra. Ahol a hitetlenek előtt az eddig látott legaktívabb, leglazább, legemészthetőbb koncertjét adta. A pesti bulihoz képest Charles Monroe most, mint szabadnapos Antikrisztus lazán, kommunikatívan, ötször is átöltözve mosolygott a közönségre. A ráadásban még az új feldolgozás, a Cry Little Sister is jókedvűen szállt el az esőben.

Péntek délutánra nehezen raktuk össze magunkat, pedig kellett az állóképesség. Négytől Anti-Flag, öttől Life of Agony, hattól Arch Enemy tépte le a fejeket, csak úgy kapkodtuk mi is a lábunkat egyik színpadtól a másikig. Így és ekkora töménységben nekem összefolyik minden Nóvarakkausztriajeah!-féle közönségvilláztatás, ezért Bad Religion bulijára indultam kicsit lenyugodni. De tényleg, ott az ember tutira megy! Kétperces tételek, kéttucatnyi track, megtriplázott biztonsági szolgálat, csúcsra tolt body surfing, tömeg feje fölül negyed percenként kiemelt kiscsajok. Elsőre mellbe vágott az SZTK-szemüveges, szolid pulóveres, énekes vénember – de pont ezért megnyugvással is töltött el. Mert a pocakos, kopaszodó rocksztárokkal szemben Greg Graffin szerencsére szikrányit se enged a kaliforniai punk nyersen őszinte időtlenségéből.

A sör változatlanul 5 Euro, a családi vállalkozásban tolt Taligás Lángos egy hatos, pár virsli vagy arasznyi sültkolbi már 9 euróba fáj. Kosárból gumipókkal ugrani 55, de aki csak egy tizest szán a hányattatásra, a V Max 55 méter hosszú, 120 kilométerrel pörgő libikókáján is vitézkedhet. A fesztiválnak ez a puffer zónája. Mehet Rise Against vagy Avenged Sevenfold, a Bockwurst und Wurstel sor sose csillapodik. Pedig a Prodigy éjfél előtti kezdésére már tízezrével vándoroltak a népek. Egy stüszi kalapos osztrák csóka meg is vetett ennek apropóján. Kérdezte, mennyire várom már Keith Flintéket, én meg mondtam, hogy szerintem a „Prodidzsáj” nagyon gáz. Húzok inkább aludni.

Minden fesztivál csapdája, hogy kora délutánra is csak egy hideg sör felszisszentésére térsz magadhoz. Csak tespedsz a horgász székben, és bár vinne a lendület, de nem visznek a lábaid. Bambán kagylózod a szél által feléd sodort dallamot. The Last Internationale nekem is százszor többet érdemelt volna, mint levelezőn hallgatni, de  rajtuk kívül a vörös sarok ezen a napon totál hidegen hagyott. Így csak este hatra sétáltam be a Blue Stage nagy durranására. Jelesül a Body Count brutál zúzására és Ice-T végtelenített maderfakingolására. Ebben a bandában persze Ernie Cunnigan az agy és Tracy Marrow az ész. Amit az Agy kitalál, azt nem lehet Ész nélkül csinálni, ennyi. A rapper a lényeg fekete kesztyűben, hátracsapott baseball sapkában, Big Boss szerepben és akkora aranylánccal a nyakában, amivel a Titanicot ki lehetne emelni. Nekem mégis Ernie C itt az ördög-isten. Csibészen villanó szemekkel, virtigli szólókkal, trükkös-tappinges parasztvakítással és a fején akkora hajboglyával, amit Kojak hadnagy és Pataki Attis együtt se álmodhatott volna meg soha.

Utánuk a Bullet For My Valentine szinte habos-babos rózsaszín szirupnak tűnt – na jó, nyilván nem, de tényleg széles a terpesz lazaság és manírság között. Amit viszont a Limp Bizkit zseniálisan ötvözött. Fred Durst piros kesztyűben, pecakalapban mutatott fityiszt a showbiznisznek és a numetál cimkének. Tsuzumi Okai, a pálcikavékony ázsiai csajszi vastagot basszerolt, és volt Ministry-feldolgozás, My Generation, George Michael paródia. A Killing In The Name őrület után hibátlanul ívelt a buli a Take a Look Around zárásáig. Ekkora poénra már nem esett jól a Volbeat, ezért rugalmas elszakadással takarodót fújtam. Éjjel kettőkor szerencsére felébredtem brunyálni, így Billy Idol csalitos mögül is kristálytisztán áthallatszó Blue Highway / Rebel Yell / Whithe Wedding szentháromságára a kötelező kört is letudhattam.

Vasárnap délutánra már az időjárás is a fesztezőknek gazsulált. Billy Talent koncertjére brutál méretű tömeg verődött össze, a Red Stage előtti tér itt és most kicsinek bizonyult. Nem kérdés: Ian D'Sa rockabillyre felnyalt sérója a nagy truváj, meg ahogy a hippis pofaszakálla hullámzik, miközben valami elképesztő magasságokban vokálozik. Noha nekem Benjamin süvöltős énekhangja fél óra után már túl tömény, de van abban valami megható, hogy a barátság, a szeretet és a segítőkészség ilyen erős kötelék ebben a bandában. Dobosuk, Aaron Solowoniuk már 15 éve küszködik a sclerosis multiplex izmot sorvasztó, aljas kórjával, mégis máig a banda teljes értékű tagja maradt. Erre az európai körre is elhozták magukkal, és mindnyájunknak megható, felemelő érzés volt, amikor beült a bőrök mögé együtt eljátszani a Rusted from the Rain stadionhimnuszát.

A skandináv metallal pont annyira kötődünk egymáshoz, hogy a Sunrise Avenue alatt volt szusszanásnyi időm vacsorázni. Churchill lelkesítő beszédére értem vissza a tömeg szélére, amikor nagy robbanások közepette bedörrent az Aces High. Na igen, ez az Iron Maiden! Meg nem fejtem, miért, de Dave Murray Iron Maiden-es pólóban tekert, fönt a levegőben a második világháborús Spitfire propellerje félelmetesen forgott, Bruce pedig korát meghazudtoló frissességgel szántotta fel a teret. Gyorsan változott a színpadkép, a 2 Minutes to Midnight alatt már álcaháló borította a hangfalakat, és a koncert alatt a háttérben megelevenedett minden háború lövészároktól a robot szörnnyel kardozásig. Hatalmas ez az életmű, ebből 13 szám fért bele a szünet előtti címadó alaptételig. The Evil That Men Do és a Hallowed Be Thy Name volt a ráadás, és a Run to the Hillsszel a csapat felfutott a Pannonia Fields idei csúcsára.


Szerző: Drebin Hadnagy
Képek: Nova Rock Facebook-oldala

Legutóbbi hozzászólások