„Az Arénában kezdődik a show”: Pokolgép 35, Omen – Papp László Budapest Sportaréna, 2018. 06. 08.

írta Hard Rock Magazin | 2018.06.12.

Hazai metaltörténelmi esemény tanúi lehettek azok, akik ellátogattak a Pokolgép 35 éves jubileumára a Budapest Sportarénába. Nemcsak azért, mert a Pokolgép volt az első zenekar, aki heavy metal albumot jelentetett meg Magyarországon, hanem azért is, mert az elmúlt 35 évben folyamatosan – ha néha lassabb tempóban is – jelen voltak a hazai színtéren és egymás után adták ki a minőségi lemezeiket. A korai időkben fiatalok ezreinek mutattak utat és kiutat a rendszer korlátai közül, és zenéjükkel könnyebbé tették a mindennapokat. Koromból adódóan nekem sajnos nem volt esélyem látni az ős-Pokolgépet, amikor még aktívan a mára már legendássá vált felállásban játszottak, ezért is ragadok meg minden alkalmat, amikor láthatom / hallhatom az együttest ebben a formában. Így volt ez 4 éve is, amikor a PeCsa szabadterén adtak egy nagyszabású koncertet és így volt most is, amikor a főváros legrangosabb építményében lehetett megszemlélni az eseményt.

A zenekar hatalmas utat tett meg az elmúlt 35 évben. Talán mindent meg is éltek és el is értek, amit ebben az országban, ilyen zenével meg lehet élni és el lehet érni. Kukovecz Gábor a nehéz időkben is kitartott, ahogy teszi azt a mai napig. A zenészek jönnek-mennek körülötte, de ő rendületlenül, önfejűen húzza tovább a szekeret éppen úgy, ahogy a korai időszakbeli hű társa, Nagyfi Laci teszi azt az Omennel, amelyet akkor alapítottak Kalapács Józsival, amikor kiléptek a Pokolgépből. A régi sérelmeket valószínűleg már elfelejtették, ennek is köszönhető, hogy az estét az Omen nyitotta.

Az Omen új korszakba lépett, amikor Korit csatasorba állították. A vele megjelent két korong hatalmasra sikeredett. Az új dalok abszolút nem lógnak ki a régi klasszikusok közül. Vele megtalálták a megfelelő embert a posztra. Ezt bebizonyították az Arénában is!

Sajnos a korai kezdésnek köszönhetően még egy jóval csekélyebb létszámnak játszottak, de ez nem szegte kedvüket. Egy felszabadult, erőteljes, lendületes fél órát halhattunk tőlük, a legnagyobb klasszikusokkal és néhány új dallal.

Aki jár a koncertjeikre, annak a szetlista nem igazán okozhatott meglepetést, mert a jól bejáratott koncertkedvencek kerültek elő. A Könnyű szívvel az egyik legjobb nyitódal, amit valaha itthon megírtak. Nem hagytak üresjáratot, végig maximumon pörgették a show-t, hogy a nekik szánt rövid időkeretet maximálisan ki tudják használni.

Hallottam, hogy a csarnok hátsó szegmensében nem volt éppen tökéletes a hangzás, de ahol én álltam, ott az elejétől fogva rendben és egyben volt. A zenészek nem ijedtek meg a hatalmas színpadtól. Mindenki „élt” a deszkákon. Az arckifejezésükön látszott, hogy akár reggelig nyomnák a talpalávalót, annyira élvezték. Szerencsére nem a szokásos alárendelt előzenekari státusz járt nekik, ők is jó részét megkapták a fényeknek, így tudtak egy igazán élvezhető show-t prezentálni.

Könnyű szívvel / Fáradt ez a hely / Padlón vagyok / 25 év / Vámpír város / Fagyott világ / Pokoli évek

Az Omen után néhány perccel már fel is csendült a Carmina Burana dallamvezetése, majd hatalmas lángcsóvákkal kísérve berobbant a Pokolgép című dal. Ezután jöttek felváltva a már klasszikussá érett és az újabb kori dalok.

Tóth Attilát nem irigylem, mert egy meglehetősen konzervatív közönségnek kell megfelelnie, és két olyan karizmatikus frontembert / hangot kell „pótolnia”, akiket igazából nem lehet. Kapott is hideget-meleget, amikor belépett a zenekarba, én viszont nem tartozom azok közzé, akik pálcát törnek felette. Hármójuk közül számomra Rudán Joe a „hang” (szerintem Magyarország legjobb rockénekese jelenleg), de azért Atillának sem kell szégyenkeznie.

Engem ezen az estén még szilárdabban maga mellé állított. Amellett, hogy látszik rajta az alázat az elődei felé, a saját stílusát is finoman belecsempészi a dalokba. Az meg természetes, hogy nem minden dal áll neki jól, de a Kalapács által fémjelzett dalokat például kifejezetten jól énekli.

Az tapintható volt, hogy elég feszült. Érzésem szerint nagyon meg akarta mutatni ennyi ember előtt. De ez mindenkire jellemző volt. Gondolom, ebből adódott az is, hogy a koncert elején az előre megbeszélt dallistán összecserélődtek a dalok, meg voltak kisebb bakik a kivetítővel is, de ettől lesz valami élő, ettől izgalmas, ettől emberi. Nagy örömet okozott az Így szép az élet, az Ősi lázban (melyben a lemezen is éneklő Péter Judit vendégszereplése borítékolható volt), vagy a Lázadó előkerülése.

Voltak az első blokkban olyan dalok, ami jobban esett volna az ős-felállástól (Átkozott nemzedék, B.S. emlékére), de az első rész így is nagyon kerek volt. Érezni lehetett, hogy a jelenlegi felállás nagyon élvezi a zenélést, teljesen összeértek, és mindenki tudja a helyét. Itt az Arénában pedig méltó módon meg is tudták mutatni. Nem spóroltak a füsttel, lángokkal és a fényekkel, minden pillanatban volt mit nézni a színpadon.

A jelenlegi felállás koncertje a Hol van a szóval zárult, amit sajnos nem az erre a feladatra legmegfelelőbb énekes adott elő. Számomra ez volt az első negatívum. Azt a korábbiakban már kiveséztem, hogy nincs bajom Atillával, de ha létezik dal a Pokolgép diszkográfiájában, amit egy ilyen jubileumi koncerten Rudán Joe-nak kell énekelni, akkor ez az. Ebben a formában viszont nem volt méltó az eseményhez.

Joe szerepe amúgy is méltatlanul alulértékelt volt. A zenekarban eltöltött 20 éve alatt ő is letette a névjegyét, sokkal erősebb hatást gyakorolt a csapatra, mint amennyire ez hangsúlyozva volt. Szólóban egy dalt énekelt. Egyet! (A harang értem szól.) Történt, ami történt a kiválása körül, ő sem éppen felhőtlenül hagyta el a bandát, de a 35 évből 20-at a zenekarban töltött, ami azért jelentős része az életműnek. Három-négy hozzá köthető ikonikus dalt bőven megérdemelt volna. A végén ugyan visszajött még három duettre az ős-Pokolgép blokkban, de az nem volt elég kárpótlás számomra.

Pokolgép / Győzd le a gonoszt / Szeretném, ha szeretnének / Így szép az élet / Aki másképp él / Ne köss belém / Ősi lázban / Mennyit érsz / B.S. emlékére / Ringben / Lázadó / Átkozott nemzedék / Véssétek fel / Hol van a szó /// A harang értem szól (Rudán Joe)

Ezután következett – szünet nélkül – amit valószínűleg mindenki várt, az ős-Pokolgép. A legendás Kalapács – Kukovecz – Nagyfi – Tarca – Pazdera felállás. Az ő megjelenésük is hagyott néhány kivetnivalót maga után.

Már a PeCsa bulinál is hiányoltam a megfelelő nyitányt. Most újra nem adták meg a módját a dolognak. Egy gyors, kapkodós névsorolvasás, és már szólt is a Heavy Metal az első lemez előtti érából. A programban talán ez volt az egyetlen meglepetésdal, amire nem igazán számítottam. Ezután szépen sorban a kötelező klasszikusok következtek: a Pokoli színjáték, melynek sorai („Az Arénában kezdődik a show, Az Arénában tied a főszerep”) most igazán aktuálisan csengtek, majd az Újra születnék, Háború gyermeke és Vallomás.

Az első vendég Paksi Endre volt, akinek az Ossian megalapítása előtt jelentős szerepe volt a ’gépben. Az általa fémjelzett érából két dalban szerepelt (Cirkusz és Rács, Maszk), és felszabadultan, a rá jellemző színpadi jelenléttel tolta a régi szerzeményeket.

Majd egy gyors haknira beugrott Nagy Feró is, aki szintén nagyon sokat segített a zenekarnak az indulás időszakában, nemcsak szövegekkel és menedzseléssel, hanem mint kiderült, még énekelt is egy koncert erejéig, amikor Józsit a rendszer a helyőrségi fogdában próbálta jobb belátásra bírni. Ő is hozta a tőle mostanában megszokott celebet. Próbált mesélni korabeli történeteket, de sajnos az idő rövidsége miatt nem hagyták érvényesülni. Neki szintén két dal jutott: az Ítélet helyett és a Tökfej. Ezután el kellett szaladnia, mert még az éjszaka várta egy fellépés Erdélyben.

Majd visszatért Rudán Joe és Kalapáccsal közös duettben adtak elő néhány dalt, mielőtt sietve visszatért volna a jelenlegi felállás is, hogy egy össznépi zenélésben elnyomják a Jel és a Mindhalálig Rock and Roll örökérvényű klasszikusokat.

Ki kell emelnem a már zenélésben régóta nem aktív Tarcza és Pazdera duót. Ők biztosan sokat készültek erre az estére. Hozták is a biztos alapokat, és a tempósabb dalokban sem vallottak szégyent. Kukovecz Gábor is érdemel egy hatalmas tapsot, amiért stabilan, brillírozva vezényelte végig az egész estét, óriási szólókat tolva. A gitársoundja meg ölt.

Heavy Metal / Pokoli színjáték / Újra születnék / Háború gyermeke / Vallomás / itt és most / Tisztítótűz / Vérszívó Asszony / Cirkusz és Rács (Paksi Endre) / Maszk (Paksi Endre) / Ítélet helyett (Nagy Feró) / Tökfej (Nagy Feró) / Gépinduló (+ Rudán Joe) / Tépett madát (+ Rudán Joe) / Éjféli harang (+ Rudán Joe) /// Jel / Mindhalálig Rock and Roll

Összességében nagyon jól éreztem magam, de bizonyos dolgok miatt vegyes érzelmekkel távoztam az Arénából. Az nem lepett meg, hogy körülbelül félház fogadta a legendás zenekart, mert a bérleti díjak és az egyéb költségek miatt a jegyár elég húzós volt az átlag magyar pénztárcának. Viszont pontosan emiatt kapkodni is kellett a műsorral, ami nem tette lehetővé, hogy felszabadultan és nyugodtan ünnepeljük meg a zenekarral közösen ezt a jubileumot. Ennek tényét Gábor jelezte is többször a koncert folyamán. A másik csalódás, hogy DVD kiadvány csak az első részből fog készülni, ami olyan érzést kelt bennem, mintha próbálnák elhárítani a figyelmet a múltról, pedig a múlt nélkül nem jöhetett volna létre az Aréna-koncert sem. Néha úgy éreztem, mintha az ős-éra nem is kapta volna meg azt a színpadi fény- és lézermennyiséget, mint a jelenlegi felállás, mintha tudatosan próbálták volna gyengíteni a produkciót.

Ha valaha összejön még egy ilyen jubileumi buli, akkor remélem, hogy megadják a módját, és a mostani gyermekbetegségeket legyőzve, a sértődéseken felülemelkedve, a nevükhöz valóban méltó módon ünneplik meg az akkor már 40 éves történetüket.

 

Szerző: Losonczi Péter
Képek: TT
Köszönet a lehetőségért a Krokodil Rocknak!
További fotók ITT