„Szerencsésnek érzem magam, hogy meg tudok élni abból, amit szeretek”: Interjú Dave Meros-zal (Spock’s Beard)

Az utóbbi két évben számos olyan dolog történt a Spock’s Beard háza táján, ami felvetett bennem néhány kérdést. Gondolok itt elsősorban a ’Snow’ első előadására, majd az ezt megörökítő ’Snow Live’ DVD megjelenésére. Nick D’Virgiliót látni ismét a csapat körül adott egy olyan új élményt, amit már rég nem éreztem a zenekarral kapcsolatban. Eddig sajnos nem volt arra lehetőségem, hogy ezeket feltegyem a zenekar valamelyik tagjának, de most, amikor a ’Noise Floor’ megjelenése kapcsán adódott egy lehetőség, gondolkodás nélkül belevágtam. Nagy örömömre Dave Meros, a proggerek basszusgitárosa állt rendelkezésemre, vele beszélhettem egy jóízűt.

Hard Rock Magazin: 2016-ban a MorseFesten a Spock’s Beard egykori és jelenlegi tagjai együtt adták elő a teljes ’Snow’ albumot. Az aktuális felállás hogyan fogadta az ötletet?

Dave Meros: Maga a téma már sokszor szóba került a ’Snow’ megjelenése után, de csak akkoriban tűnt úgy, hogy végre meg is valósulhat. Az időzítés is jó volt mindenkinek, és Neal fesztiválja, a Morsefest addigra már bevett szokássá vált, ezért lett ez a tökéletes időpont az előadásra. Mindannyiunknak egy varázslatos dolog volt ez az egész, de én személy szerint annak örültem a legjobban, hogy Ted és Jimmy is ott lehetett velünk. Így, hogy mindenki ott volt – nem számított, hogy volt vagy épp jelenlegi tagja a Spock’s Beardnek –, igazán elégedettek lehettünk mi is. Sok örömünk volt abban, ahogy próbáltuk és előadtuk a ’Snow’-t, olyan volt ez az egész, mint egy családi újraegyesülés.

HRM: Mesélnél nekünk erről, hogy hogyan készültetek fel erre az előadásra?

DM: Valójában mindenki otthon készült fel saját maga, de aztán volt egy közös próbánk Nashville-ben a helyszínen, ami 3-4 napos volt. Így tudtunk minden apró részletet megbeszélni.

HRM: Milyen érzés volt a számotokra, hogy ismét egy színpadon lehettetek Neallel és Nickkel?

DM: Bármikor lépünk velük színpadra, az mindig csodálatos lesz, mert ők olyanok nekünk, mint a testvéreink. Többször volt rá példa, hogy Neallel közösen zenéltünk, ha ugyanazon a fesztiválon léptünk fel. De az, hogy így egyszerre kettejükkel, az csodaszámba ment, csodálatos érzés volt mindannyiunknak.

HRM: Jimmy Keegan távozási szándéka meglepett titeket? Van esetleg valami fejlemény, hogy ki lesz az utódja?

DM: Igen, ez egy nem várt dolog volt. Már megvan, hogy ki fog beugrani a következő európai turnéra hozzánk. Ezt a sorozatot decemberre tervezzük, utána 2019 februárjában a Cruise To The Edge fesztiválon is fel fogunk lépni. Addig sajnos nem mondhatom el, ki az, amíg be nem jelentjük a turnét.

HRM: Hogyan sikerült rávennetek Nick D’Virgiliót, hogy a tizenharmadik albumon ő is szerepeljen? Milyen szerepet szántatok neki az album készítésében?

DM: Szükségünk volt egy dobosra a lemez elkészítéséhez, és rögtön az első ember, akire gondoltam, az Nick volt. Szerencsénk volt, mert éppen alkalmas volt neki az időpont, de ami a legnagyobb szerencsénk, hogy részt is szeretett volna venni benne. Érdekelte a dolog. Titokban én azt reméltem, hogy akár csatlakozna is a csapathoz, új alapokra helyezvén a dolgokat, de sajnos túlságosan elfoglalt. Túl sok dolog történik az életében, de azt mondta, bármikor beugrik kisegíteni minket, ha kell. Ekkor azonban a lemez elkészítése volt az elsődleges célunk és nagyon örülünk, hogy vele sikerült.

HRM: Nick döntése volt vagy a zenekaré, hogy a dalok szerzésében ne vegyen részt?

DM: Nos, Nick távozása után is csapatként ültünk le és írtuk meg a lemezek dalait. Amikor a mostani felállásból Jimmy kilépett, elkezdtünk dolgozni egy másik dobossal az új dalainkon. Úgy gondolom, hogy nem túl keményen kerestük Jimmy utódját, de azt tudtuk, hogy ha eljön a lemezkészítés ideje, akkor kell valaki, aki beül a székbe. Ezért kerestük meg Nicket, vele ez kényelmesen sikerült.

HRM: Azóta, hogy Ted Leonard a csapat énekese, ez a harmadik nagylemezetek. Miben gondolod másnak ezt az anyagot, mint két elődjét?

DM: Személy szerint én nem hallom, hogy olyan hatalmas különbség volna a három lemez között, de ez azért van valószínűleg, mert túlságosan is benne vagyok. Számos kritikában viszont azt olvastam, hogy ez a lemez dalcentrikusabb és dallamosabb, mint a ’The Oblivion Particle’ volt. Valójában egy fő különbséget tudnék mondani a korábbi két albumhoz képest: Régebben volt úgy, hogy egyvalaki hozta a teljes dal ötletét, most inkább ketten vagy hárman raktuk össze őket.

HRM: Miért döntöttetek úgy, hogy ezúttal egy exkluzív vinyl variációt lehet a csapattól beszerezni? Volt olyan a promócióban, amit most másképp csináltatok, mint régebben?

DM: Az InsideOut Musicnak megvan erre egy bejáratott procedúrája, ezt követtük most is. A „csapat különleges ajánlata”, amit említesz, az aranyszínű vinyl valójában az ő ötletük volt. Ők ajánlották fel nekünk ezt a lehetőséget és azt is, hogy el is készítik ezt a száz darab egyedi lemezt. Tíz-tizenkét darabot a zenekar azoknak ajándékozott, akik a lemez készítésében szerves részt vállaltak, a többit viszont eladtuk. Én ezt egy remek ötletnek tartottam. Végre valahára lett egy aranylemezünk! (nevet) Az a néhány darab, amit feltettünk a honlapra, pár óra alatt gazdára talált.

HRM: Van esetleg személyes kedvenc dalod az új albumról?

DM: Két kedvencem van, és nem tudom eldönteni, melyiket szeretem jobban. Ezek a Somebody's Home és a One So Wise.

HRM: Mikorra várhatjuk a ’Noise Floor’ bemutató turnéját? Ki lesz a zenekar dobosa a koncerteken?

DM: Ahogy korábban említettem, decemberi időpontokat egyeztetünk jelenleg. Nick sajnos nem lesz velünk, mert túl sok kötelezettsége van, így nem fér bele neki egy hosszabb koncertkörút. Már megvan egyébként, hogy ki lesz a dobos, aki ezt a nagyszerű feladatot ellátja majd.

HRM: Az új album mellett melyik SB éra dalaiból válogattok majd?

DM: Mindegyik korszakból válogattunk korábban is, szerintem a következő turnéra is így fog összeállni a műsor. Tizenhárom nagylemezzel a hátunk mögött nem lesz olyan nehéz feladat összerakni a műsort.

HRM: Személyes kérdésekkel zárnék. Kevés olyan basszusgitáros van, aki a Rickenbacker basszusgitáron játszik. Mi vitt arra, hogy ezen a legendás márkájú hangszeren játsszál? Miért döntöttél azóta a változtatás mellett?

DM: Na! Ez a kérdésfajta az, amit a legjobban szeretek! Még mielőtt csatlakoztam volna a Spock’s Beardhez, vettem egy használt Rickenbacker basszusgitárt, mindenféle ok nélkül. Mindig is olyan hangszert szerettem volna, mint ami Paul McCartney-nak vagy Chris Squire-nek volt, mert nemcsak a hangjuk szép, de még jól is néznek ki. Volt egy picike hang a fejemben, ami azt súgta, hogy azt a Rickenbackert vegyem meg. Meg is vettem! Azután persze boldog voltam, hogy hallgattam rá, mert néhány hónappal később kértek, hogy csatlakozzak a Spock’s Beardhez. Kell ettől tökéletesebb hangszer egy igazi prog csapathoz? Ebben az időben rengeteg basszusgitáros inkább túladott ezeken a hangszereken, és modernebb és fejlettebb technikájú hangszereket vásároltak. Én meg úgy gondoltam, hogy egy tradicionálisabb hangszeren játszom egy prog bandában.

Van egy teljesen eredeti állapotú fehér színű basszusgitárom, amihez nem nyúltam hozzá, nem alakítgattam rajta semmit. De személy szerint is úgy éreztem és a Spock’s Beard zenéje is megkívánta tőlem, hogy változtassak bizonyos esetekben. Volt úgy, hogy többet akartam annál, mint amit a Ric tud alapból. Gondoltam, hogy két Fender hangszedő majd tudni fogja, amire vágyom. Semmiféleképpen sem akartam hozzányúlni a fehér hangszeremhez, ezért kerestem egy törött Rickenbackert, hogy kísérletezzek vele. Találtam egyet, amin a nyaki hangszedő nem működött, a húrlábhoz közeli hangszedőket valami ismeretlen márkájúra kicserélték. A hangszer elektronikája össze-vissza volt, a festése sem volt rendben. A nyaka viszont rendben volt, ezért úgy döntöttem, hogy újjáépíttetem. Négy hangszedőt tetettem bele, kettőt a Rickenbacker pozícióba, a másik kettőt viszont a Fender Jazz Basshez hasonló helyre. Aztán újra lett az egész festve és az eredmény egy csodálatos hangszer lett. Később annyira megszerettem, hogy a fehéren utána már nem is játszottam. Ezt sajnos el kellett adnom, de azt kívánom: bárcsak meglenne még.

De több mint tízévi használat után felajánlottam a hangszert az ’X’ albumhoz készített pénzgyűjtő akciónkhoz, hogy sikerüljön felvenni a lemezt. Mivel magas árat állítottunk be, azt gondoltam, hogy úgysem fog elmenni ennyiért. Titokban persze azt szerettem volna, hogy ne kelljen eladnom! De végül elkelt! (nevet) Az eladott hangszer a költségvetésünk egyensúlyában nagyon is számított. Ezután azt gondoltam, hogy ismét veszek egy rossz állapotú hangszert és feljavítom magamnak, mint ahogy korábban tettem. De addigra a Rickenbacker hangszerek és alkatrészek ára az egekbe szökött, így inkább építettem magamnak egyet. Az új hangszeremnek olyan a teste, mint egy Rickenbackernek, egy kicsi Fenderes kontúrral, de a vágat valójában eltér, a nyaka egy Fender Jazz Bassről való. Kicsit kísérletezgettem, hogy milyen hangszedőket is tegyek bele, de végül megtaláltam a saját ízlésemnek valót. Ez is egy kiváló hangszer lett, amit nagyon szeretek.

HRM: Abban az időben mit csinálsz, amikor nem aktív a Spock’s Beard? Van esetleg más irányú munkád? Zenélsz más zenekarral is?

DM: Jimmynek, Tednek és nekem van egy másik csapatunk, aminek Rolling Heads a neve, és Ted felesége, Denise is benne van. Így van három jó énekesünk és én! (nevet) Rengeteg céges rendezvényen és esküvőn játszunk, és minden hónapban van egy klubos fellépésünk is, de az csak a magunk szórakoztatására. Más jellegű munkám nincs, csak a zene. Havi szinten nincsenek olyan hatalmas kiadásaim, így amit a zenéléssel keresek, az bőven elég arra, hogy kényelmesen éljem az életem. Ebből a szempontból szerencsésnek érzem magam, hogy meg tudok élni abból, amit szeretek.

Mostanság sok dolgom van, mert a Rolling Headsszel az év nagy részében dolgozunk, de most a ’Noise Floor’ promóciós időszaka is itt van. John Boegehold projektjében is készülünk egy fellépésre Teddel és Jimmyvel együtt. Emellett még készülök egy session munkára is, nekem kell a basszus sávokat rögzítenem egy három óra hosszú darabban. Ahhoz képest, hogy milyen idős vagyok – úgy is mondhatnám, hogy félig már nyugdíjas –, rengeteg dolgom van. Ezek mellett még ott van a feleségem és az állataink, amik napi törődést és munkát is igényelnek.

HRM: Köszönöm, hogy beszélhettünk és remélem, rövidesen találkozunk itt nálunk!

DM: Én is köszönöm és remélem, hogy legközelebb is az A38-on léphetünk majd fel Budapesten. Az egyik kedvenc helyszínem és Budapest egy nagyon szép város!

készítette: karpatisz
koncertfotó: Mahunka Balázs
Köszönet az InsideOut Musicnak!