Erő a trióban: Ryan McGarvey – Analog Music Hall, 2018. 05. 01.

A második Ryan McGarvey koncertem után azt mondom: ez a srác nem hogy nagyon tudja a power trió csínját-bínját, hanem határozottan jól áll neki. Ezen azt értem, hogy elegánsan, lazán, baromi profi módon nyomja a rock and rollt két társával, akik Ryanhoz hasonlóan vérprofik.

Néhány szót szólnék a helyszínről is. Az Analog Music Hall nem olyan régen nyílt. Kelenföldön található, egy régi gyárépületben alakították ki. Maga a környék is erősen szocreál, ám a koncerttermet profi módon formálták meg és szerelték fel. A terem elé is helyeztek egy bárpultot, így még az is kagylózhatja a színpadon történő eseményeket, aki némi frissítőre vár.

Kis csúszással indult a koncert. Annak ellenére, hogy négy éve nincs új album, mégis lemezbemutató koncertnek voltunk tanúi. 2016 augusztusában rögzítették Los Angelesben a minap megjelent ’Live At The Swinghouse’ című koncertlemezt. Tulajdonképpen ennek az anyagnak a műsorát játszották.  Más felállásban jöttek, mint két éve, mert ugyan Carmine Rojas basszusgitáros most is ott zenélt Ryan balján, Logan Miles Nix dobos nem volt velük 2016-ban.

Már az első számnál, a savas Little Red Riding Hoodnál rendben volt a hangzás, és a produkció is, ám sajnos a technikai személyzet megint elkezdte emelni a hangerőt ész nélkül. Ennek az lett a következménye elől, hogy számomra elviselhetetlen lett a hang, és hátrébb kellet húzódni. Viszont a deszkákon zajló produkció mindenért kárpótolt.

Nem könnyű egy power trióval játszani. Tényleg igaz, minél kisebb a létszám, annál jobban ott kell lenni a szeren. Valamelyik hangszeres játékosnak vinni kell a szólóénekesi prímet, a gitáros legfőbb feladata a szólórészek kidolgozása a dalokban, nincs billentyűs, akivel megoszthatja a feladatot. Ezzel együtt a ritmusszekció sem hagyományos módon működik, időnként el kell szakadniuk az alapok biztosításától, önállóan is kell bizonyítani, nagyobb darabot vállalni az improvizációs részekből.

Egy power trióban kell egy vezér, egy alfahím, aki a zsűritől jövő elismerés nagy részét besöpri, aki tényleges kísérőkké fokozza le társait. Akadt erre példa a történelmi időkben, ám Ryan nem az a típus. Többször is bemutatta két társát, Carmine-t legendaként vezette elő, amiből annyi igaz, hogy Joe Bonamassán kívül is több rocklegendával játszott együtt. Ezzel együtt persze briliáns muzsikus ő is. Logan is bemutathatta tudását, percekig sanyargatta a bőröket, mindjárt a buli elején.

Ryan szereti a hosszú szólókat és a hangszeres számokat is, ám tudja, hol a határ a variációkban. Én most is ámulva hallgattam a Stevie Ray Vaughan-ízű Texas Specialt, egyszerűen nem lehet megunni ezt a végletekig felgyorsított, technikai blues bravúrt.

Mindez klasszikus hangszereken, Gibson Les Paulon vagy Fender Stratón zajlott, és Ryan ezúttal sem hagyta ki a Led Zep Kashmirjának riffjét. Olyan minőségi zene jött a deszkákról, hogy az epilógusban felhangzó gitárgyilkolást (értsd: parasztvakítást) is el tudtam viselni, pedig ha valaki, akkor én a tiszta zene híve vagyok. Lehangolta az E-húrt a kulccsal, végül is neki is jár egy kis tombolás a fináléra.

Ryan McGarvey ezen az estén is jelesre vizsgázott. Izzott a színpad, nem csak akkor, amikor szélsebesen játszott, érzelmes, lassú blues szólói is szívbemarkolóan szóltak. A legvégére hagyott egy tromfot: elsősorban idősebb rajongói nagy örömére egyik nagy példaképe, Rory Gallagher A Million Miles Away örökzöldje szólt, hogy még emlékezetesebbé tegye ezt az egyébként is nagyszerű estét. Egykori rockinformos kollégám, Nemes-Nagy Dick ott állt mellettem, és ő mesélte, hogy évekkel ezelőtt látta Ryant játszani Hollandiában, ahol Gallagher egykori zenészei kísérték, ő maga pedig az ír gitárlegenda arcmásával díszített pólót viselt a színpadon.

Azt gondolom, manapság egy fiatal zenésznek nem kis bátorság kell bluest játszani, és még nagyobb kell, hogy mindezt trióban adja elő. Ryan McGarvey-t hála istennek nem zavarják a kötelező zenei trendek, megy a saját feje után. Reméljük, nem adja fel a srác!

Little Red Riding Hood /Feelin’ Like I Do / Prove Myself / Texas Special / Should've Known Better / Drumsolo / Joyride / Pennies / Break My Heart / My Heart To You / Someone Like You / Drunken Dreams / Blues Knockin' At My Door / Memphis / Mystic Dream /// A Million Miles Away 

Szerző: Bigfoot
Fotó: Kárpáti Zoltán és Császár Márta
Videó: Jónás Tamás
Köszönet a lehetőségért a LOTS Musicnak!