Zenélő rózsák és százszorszépek: The Dead Daisies, The New Roses – Barba Negra Track, 2018. 04. 27.

írta CsiGabiGa | 2018.05.02.

Tavaly a szervezők nem mertek megreszkírozni egy nagyobb helyet a zenekarnak, így sokan lemaradtak a hamar teltházassá vált The Dead Daisies koncertről. Idén a LiveSound már a sokkal tágasabb Barba Negra Trackbe szervezte a bulit, ahová befért mind az 1200-1300 ember, aki látni akarta őket. A kellemes, virágillatú tavaszi estén meglepetésre nem egy, hanem két remek csapatot kaptunk a pénzünkért.

A New Roses nagyon érzi az amerikai rockot. Annyira, hogy az amerikai 'Sons Of Anarchy' sorozat német szinkronos változatához fel is használták első lemezük címadó dalát. Ja, igen. Merthogy ők egyébként németek. Annál meglepőbb, hogy mindenféle germán sarkosság nélkül, lazán nyomják a Cinderella stílusú rockzenét, melybe időnként Def Leppard-szerű vokálok is beférnek, illetve az új lemezen az újkori Bon Jovi fémjelezte country-rock (vagy ha már a Cinderellával kezdtem, a 'Heartbreak Station' világa) is csatlakozik.

Van itt Tom Keifer német hangja, Timmy Rough (igazából rá épül a csapat, a dalok is az ő szerzeményei), és a fiatal Scott Gorhamre hajazó gitáros, Norman Bites. Az egyszerűen csak Hardy névre hallgató basszusgitáros és a zenekaralapító dobos, Urban Berz teszi teljessé a legénységet, de elsősorban az elsőként említett két emberre volt érdemes koncentrálni.

Ha őszinte akarok lenni, az első két lemezüktől nem dobtam hátast, tulajdonképpen a tavaly megjelent harmadik lemezre alakult ki a stílusuk, így a műsoruk is nagyrészt erre épült. Egy dal a második lemezről, kettő az elsőről, a többi mind az utolsóról. Persze a közönségénekeltetést (ami fura és bátor egyszerre egy előzenekartól) az elsőlemezes It's A Long Wayre próbálták meg, közepes sikerrel. Nekem azért az új dalok jobban tetszettek: a vokálokkal megtámogatott, glam rockos Every Wild Heart (a la Faster Pussycat), vagy a Life Ain't Easy (For A Boy With Long Hair) és a One More For The Road, amelyek akár a Bon Jovi új lemezére is ráfértek volna.

Az Asphalt Horsemen jutott eszembe róluk (Lőrincz Karcsi is ott volt egyébként a koncerten), nem mintha hasonló zenét játszanának, hanem mert mindkét zenekar európaiként játszik igazi tökös amerikai rockzenét, és hallásra nem mondod meg róluk, hogy nem tősgyökeres amerikaiak. Hát igen, ez echte amerikanische Rockmusik.

Every Wild Heart / Forever Never Comes / Gimme Your Love / Dancing On A Razorblade / It's A Long Way / Life Ain't Easy (For A Boy With Long Hair) / Devil's Toys / One More For The Road / Thirsty

A Dead Daisies tulajdonképpen David Lowy zenekara. Mellesleg ő a legkevésbé ismert név a csapatban. Tulajdonképpen egy ausztrál üzletember, aki szeret gitározni, és aki képes volt megvenni magának egy teljes zenekart nagy nevekből. Hasonló dolgot láttunk itt a szomszédban is: a Hughes Turner Project virágzásának idején a moszkvai alpolgármester elhívta a két ex-Deep Purple énekest, és felvették velük a Michael Men Project 'Made In Moscow' című lemezét. A politikus viszont nem volt annyira jó dalszerző, mint amilyennek tartotta magát, a zenekar egy lemez és néhány hakni után beleállt a földbe.

Lowy viszont sikeres lett a csapatával, a ’KISS Cruise’ elnevezésű rockhajóra a napokban hívták meg őket negyedszer. Bár a tagok folyamatosan cserélődtek a zenekarban, egyetlen eredeti tag sincs már rajta kívül, azt kell mondjam, a legnagyobb hatással a Guns N' Roses újjáalakulása volt rájuk. Ekkor ment el ugyanis Richard Fortus és jött a helyére a „Golden Boy”, a Whitesnake-et és Dio csapatát is megjárt szupergitáros, Doug Aldrich. Ennél jobb nem is történhetett volna velük. A „majdnem-jelenlegi” felállásban rögzítették a csapat eddigi legerősebb lemezét, a 'Make Some Noise'-t, mely időnként kísértetiesen hasonlít az Aerosmith legnagyobb korszakára, a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének mesterhármasára.

Az új lemez nem lett ennyire ütős, most viszont ennek a pár hete megjelent 'Burn It Down'-nak a promóciós koncertjén voltunk, és ez a műsoron is érződött. Hét dalt nyomtak el a tízből élőben, ezeket a 'Make Some Noise' slágerei egészítették ki (szám szerint hat) és a 'Revolución' lemez három legjobb dala. A még másik énekessel készült debütalbumot teljesen hanyagolták. Kaptunk viszont helyette egy zseniális Highway Start a ráadásban, ahol a billentyűszólót is a gitár játszotta, illetve a gitáreffektek tekergetésével ért el Aldrich némileg olyan hatást, mintha billentyűs is lenne a csapatban.

A koncert felénél jártunk már, mire elhangzott Lowy első és egyetlen szólója az All The Same-ben, ellenben a „Golden Boy” minden dalban megvillantotta tehetségét a szinte számonként cserélgetett aranyszínű Les Paul gitárjain. (A koncert nyitódalában és a ráadásban használt csak egy piros kétnyakú SG-t, illetve a Can't Take It With You-ban kapott kezébe egy Telecastert.)

Mendozával végig poénkodtak, még meg is mogyorózták egymást játék közben, illetve Doug azzal szórakozott, hogy a használt pengetőit a földhöz b...ta, úgy juttatta el a közönséghez. Én még ilyet nem láttam életemben, hogy valaki pengetővel kacsázzon egy kétmétereset!

A With You And I-ban sikerült a talk boxot is beüzemelni, az önálló gitárszólójába pedig – fogai közt a slide-gyűrűvel – a Mistreated rövid részletét is beleszőtte, hogy aztán a végén a Led Zeppelin Moby Dickjére hasonlító szólót nyomjon le, csak éppen slide-gyűrűvel. Zseni a pasas! És még arra is ügyelt, hogy a főnökét ne nagyon alázza le a rögtönzött gitárpárbajban.

John Corabi sosem tartozott kedvenc énekeseim közé, az időnkénti jaggeres páváskodásával sem került közelebb hozzám. Ellenben a Dead And Gone-ban rendesen megénekeltette a tömeget a kiselefántosan nehezen tanulható, de könnyen felejthető „Yeah Yeah” sorokban. A Rolling Stones-feldolgozásban is jól szerepelt, ott legalább ment a Jagger-imidzs a nótához. Időnként egy kis rumbatök-rázással is emelte a hangulatot. Ami viszont kiemelendő a szereplésében, az a közönség tisztelete. Ahogy ő mondta: Náluk a közönség nem „fans”, hanem „friends”.

Marco Mendoza egy jelenség, amellett, hogy remek basszusgitáros, vokalista, folyamatosan „jelen van” a színpadon. Azt szokták mondani, a jó színész ismérve, hogy akkor is érezhető a jelenléte a színpadon, ha éppen nincs semmi szövege. Ezek alapján Mendoza nagyon jó színész, mert állandóan éreztette, hogy ő is ott van a deszkákon. Amikor meg nem, akkor lement a közönség közé. Egyszer volt, hogy kerestük a színpadon, de nem láttuk sehol, csak a basszgitárját hallottuk. Akkor készült ez a fotó.

Deen Castronovo a csapat legújabb igazolása. Nos, kárukra nem vált, az biztos. Az ex-Journey dobos, aki a Revolution Saintsben énekel is, itt is megmutatta tehetségét, bár az énekét nem nagyon hallottuk, de a dobtudását a dalokban nyújtott teljesítménye mellett egy önálló szólóban is megvillantotta. Iszonyú erővel püfölte a bőröket (azt hittem, beszakad, mint a Poodles-dobos Kicken kölcsönpergője a Wisdom-ünnepen), ugyanakkor roppant fifikásan. Az jutott eszembe: milyen [email protected] lehet a sörivóknak egy olyan koncerten, ahol még a dobszóló sem számít üresjáratnak. Nincs idő kimenni WC-re!

A zenekar bemutatásakor elnyomott részletek kiválasztását azóta sem tudtam megemészteni. És megmagyarázni. Az alapító Lowy ausztrál, az AC/DC OK. Mendozával kapcsolatban a Thin Lizzy dalválasztás is helyes. Doug Aldrich játszotta Dio-zenészeként a Heaven And Hellt, a Whitesnake-ban maximum a Burnt, de a Smoke On The Waterhez nem sok köze volt. Castronovótól is valami Journey-számot vártam volna, a KISS Rock And Roll All Nite-jának legfeljebb a nyitó dobképlete mozgathatta meg a kitaláló fantáziáját, és Corabitól is jobban elfogadtam volna egy Mötley Crüe-számot (akár a Girls, Girls, Girlst is, nem feltétlenül a saját lemezéről), mint a Heaven And Hellt, amit én Aldrichnak adtam volna. Mindegy, arra jó volt, hogy a közismert refréneket teli torokból üvöltse együtt a népes közönség.

Örülök, hogy ebben a felállásában láthattam az évről évre változó csapatot, mert szerintem ez az eddigi legerősebb inkarnáció. Azért meg külön pacsi jár nekik, hogy másnap még egy akusztikus koncertet is adtak a Hard Rock Caféban.

Resurrected / Rise Up / Make Some Noise / Song And A Prayer / Dead And Gone / Mexico / What Goes Around / Guitar Solo / Last Time I Saw The Sun / Can't Take It With You / All The Same / Drum Solo / Bitch / With You and I / Highway To Hell / The Boys Are Back In Town / Smoke On The Water / Rock And Roll All Nite / Heaven And Hell / Mainline / Long Way To Go / Midnight Moses /// Judgement Day / Highway Star

Szerző: CsiGabiGa
Fotó: Savafan
Köszönet a lehetőségért a LiveSoundnak!

Legutóbbi hozzászólások