Düh és melankólia: Satyricon, Suicidal Angels – Dürer Kert, 2018. 03. 20.

Nem mindennapi vendég kis hazánkban a Sigurd „Satyr” Wongraven vezette Satyricon. Lemezeket sem kapunk tőlük évente, mert nem futószalagon gyártják őket, hanem minden esetben kiérlelt, átgondolt anyagot tesznek le az asztalra. Ez a minőségi munka jellemzi a jelenlegi turné apropójául szolgáló ’Deep Calleth Upon Deep’ című lemezüket is. Ennek a hozzáállásnak megfelelően a koncertjeiket is egy különleges, csak rájuk jellemző atmoszféra burkolja körbe. Ezt a semmihez sem fogható atmoszférát már a koncertterembe lépéskor lehet érezni. Amikor átlépem a terem küszöbét, azonnal magába szívott ez a hangulat, feszülten vártam, hogy elkezdődjön a show.

Mivel ezen a hóeséssel és mínuszokkal megáldott „tavaszi” estén összeértek a túrnék, a szervezők nagyon okosan éltek a Dürer Kert adta lehetőségekkel és összeházasították az Insomnium és a Satyricon jelenleg futó túráját, hogy akit mind a két zenekar érdekel, ne kelljen lemondania egyikről sem. Adott volt tehát a lehetőség, hogy baráti áron szórakozhassunk egy két termet felölelő esten. Ezt én személy szerint nagyon jó kezdeményezésnek tartom, és úgy tűnik a projekt sikeres volt, mert mindkét terem teltházzal futott. A bandák kezdési időpontjai is úgy voltak belőve, hogy a bérletesek hiánytalanul megkapják, amiért fizettek. Aki nem bérlettel rendelkezett, annak meg volt egy órája baráti beszélgetésre, esetleg a kisterem előtt belefülelhetett egy-egy kiszűrődő hangfoszlányba.

A nagyteremben a meghirdetett időpontnak percre pontosan megfelelően elaludtak fények és a Suicidal Angels tagjai belecsaptak a Capital of War kezdő riffjébe. Ezen a korai órán még csak lézengtek a teremben, ha nem hallom előzetesen, hogy elfogytak a jegyek, nem is gondoltam volna, hogy a főattrakcióra zsúfolásig meg fog telni a terem. Ahogy telt az idő, úgy érkeztek a sörrel felszerelt rajongók. A koncert elején a hangzás nem nyűgözött le, elég vérszegény volt, a gitárok háttérbe voltak szorítva, kissé érthetetlenek voltak. Szerencsére, ahogy teltek a percek, egyre élvezhetőbb lett az összkép.

Bevallom őszintén, hogy bár az általuk képviselt műfaj elég közel áll hozzám, valamiért az Öngyilkos Angyalok eddig elkerülték a figyelmemet. Valószínűleg mindez azért történhetett meg, mert a zenekar sok, az idő meg kevés. De a hallottak alapján azt hiszem, fogom pótolni a hiányosságom. Voltak pillanatok, amikor kifejezetten tetszett, amit hallottam. A Bloodbath vagy az Eternally to Suffer riffjei intenzív bólogatásra késztettek, a lábam pedig az egész koncert alatt verte a port a terem padlójáról. Gus Drax egy kifejezetten jó gitáros, aki remek szólókkal színesíti a dalokat. A kapott szűk háromnegyed óra alatt jól előmelegítették a terepet a norvégoknak.

Setlist: Capital of War / Bloodbath / Reborn in Violence / Front Gate / Eternally to Suffer / Seed of Evil / Moshing Crew / Apokathilosis

Mint ismeretes, a Satyricon zenéje meglehetősen sokat változott az idők folyamán. Kezdeti nyers black metaljuk folyamatosan fejlődött és változott mindaddig, amíg elérte a mai formáját. Ami állandó volt velük kapcsolatban az a hitelesség. Sohasem tagadták meg magukat, mindig kompromisszumok nélkül mentek a saját fejük után. Főleg Satyr, aki Frostban igazi hű társra talált, megérti és stabil játékával nagyban megtámogatja a vezér szilárd elképzeléseit. Satyrt egy nagyon erős és karakteres frontembernek tartom. Amikor megjelenik a színpadon, szinte megáll a levegő és nem tudsz nem rá figyelni. Meg sem kell szólaljon, elég ha a kezét a magasba emeli, máris egyként „vonul harcba” az egész koncertterem.

Nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy a zenekar jelenlegi turnégitárosa nem más, mint a fiatal kora ellenére nagyon sokat megélt Vörös Attila, aki sokaknak ismerős lehet akár a Nevermore soraiból, de közreműködött a Sanctuary nyári turnéján is. Jelenleg pedig mint megtapasztalhattuk, a Satyricon sorait erősíti. 

A koncert szimfonikus nyitánya az első perctől megteremtette a megfelelő atmoszférát. A Midnight Serpent egy nagyon erős és lendületes kezdet volt, szélsebes riffjével egyből beindította darálót. Ezután jött az egyszerre földöntúli és nyomasztó Our World, It Rumbles Tonight. Majd a látszólag nagy közönség kedvenc Black Crow on a Tombstone következett. Satyr nem vitte túlzásba a dalok közötti átkötő szövegeket, végig figyelt arra, hogy fenntartsa a zene által teremtett hangulatot. Négy-öt dalonként engedtek meg maguknak némi szusszanásnyi szüntet amit „szalagról” bejátszott hátborzongató zenével töltöttek ki.

Bátran válogattak a kétezres évek utáni lemezeikből, majd mindegyiknek hallhattuk kiemelkedő dalait. Egyedüli meglepetés számomra a ’Dark Medival Times’ albumos Walk the Path of Sorrow volt. Nem reménykedtem benne, hogy ezt a dalt hallhatom még valaha élőben. Az ezt követő Mother North nem okozott meglepetést, azt szinte minden koncerten játsszák. Itt is elementáris erővel vezették elő, a koncert egyik csúcspontja volt! A kötelező levonulás után a ráadás a méregerős, dühvel töltött Pentagram Burnsszel indult, amit az egyik legnagyobb slágerük, a Fuel for Hatred követett, majd egy kis látszatbúcsúzkodás után a K.I.N.G. méltó zárása volt az estének.

Újra bebizonyosodott számomra, hogy a Satyricon műfajának egyik csúcszenekara. Mind a színpadon látottak alapján, mind kiállásban, mind a dalok terén nem tudok belekötni a produkcióba. A legmagasabb szintű profizmussal, hitelesen vezették elő dühvel és melankóliával átszőtt dalaikat. Ez egy felejthetetlen este volt!

Setlist: Intro / Midnight Serpent / Our World, It Rumbles Tonight / Black Crow on a Tombstone / Deep Calleth Upon Deep / Nocturnal Fale / Repined Bastard Nation / Commando / The Wolfpack / Now, Diabolical / To Your Brethren in the Dark / The Ghost of Rome / Walk the Path of Sorrow / Transcendental Requiem of Slaves / Mother North / The Pentagram Burns / Fuel for Hatred /// K.I.N.G.

Szerző: Losonczi Péter
Forók: TT
Köszönet a Concerto Musicnak!