Mr. Big – Elhunyt Pat Torpey

írta karpatisz | 2018.02.09.

2014 nyarán látott napvilágot, hogy a Mr. Big alapítója súlyos beteg. Pat sokáig küzdött a Parkinson-kórral, a napokban viszont a betegségből származó komplikációk következtében elhunyt.

 

 

Ígéretes időszak előtt álltak a Mr. Big rajongói, hiszen a tavaly megjelent ’Defying Gravity’ című albumot idén nyáron is népszerűsíti majd az amerikai csapat. Néhány órával ezelőtt viszont egy sajnálatos hír jelent meg a csapat Facebook-oldalán: „Összetört szívvel tudatjuk veletek, hogy testvérünk, barátunk, dobosuk és a csapat alapítója, Pat február 7-én elhunyt a Parkinson-kór komplikációi következtében. A család, a zenekar és a menedzsment kérése, hogy csendesen emlékezzünk meg a zenészről!”

Pat karrierje John Parr, majd Belinda Carlislie zenekarában kezdődött, később játszott a The Knackben is, majd 1988-ban a Mr. Big lett a végső állomás. Karrierje során játszott Chris Impellitterivel és Ted Nugenttel, de számos más előadóval is.

Zenésztársa, Billy Sheehan így emlékezett meg róla: „Pat Torpey volt a legközelebbi zenei barátom több mint harminc éven át. Az egyik legkiválóbb ember, akit volt szerencsém ismerni és megtisztelő módon együtt is dolgozni vele. A Mr. Bigben mindannyian a legnagyobb tisztelettel és csodálattal tekintünk rá. Mindenki szerette őt, aki találkozott vele, és biztosan ő volt az egyik legjobb rockdobos a világon. Kérem, imádkozzatok feleségéért és csodálatos gyermekéért! Szeretlek, Pat! Jobb hellyé tetted ezt a világot. Hiányozni fogsz, sosem feledünk téged! Nyugodj békében, testvérem!

Pat Torpey 64 éves volt.

Nyugodjék békében!

Legutóbbi hozzászólások