Kamelot – A Firewind dobosával mennek tovább

írta TAZ | 2018.02.06.

Húsz év után elhagyta a Kamelot sorait Casey Grillo dobos, aki a továbbiakban saját cégével foglalatoskodik. Utóda a Firewindből is ismert Johan "Jo" Nunez lett.

 

 

Néhány napja írtunk arról, hogy áprilisban jön ki a Kamelot ’The Shadow Theory’ című új lemeze, ami az friss hírek fényében Casey Grillo dobos búcsúalbuma is lesz egyben. A dobos Roy Khannal együtt mutatkozott be 1998-ban a ’Siége Perilous’ lemezen, és azóta is a cájg mögül erősíttette a csapatot. Az új album felvételei előtt azonban döntéshelyzet elé került, melyről így nyilatkozott: „Különböző zenei törekvéseim mellett érintett vagyok a hihetetlenül gyorsan fejlődő DrumStatic.com cégben is. Egyszerűen nyilvánvalóvá vált, hogy itt az ideje, hogy ezeknek az új lehetőségeknek a felkutatására összpontosítsak anélkül, hogy kompromisszumot kötnék a kizárólagos és érdemleges Kamelot-szükségletekkel.”

„Casey közel húsz éve a barátom és a kollégám – mondta Thomas Youngblood gitáros a dobos távozásával kapcsolatban. – Rengeteg dolgot láttunk és tettünk a Kameloton kívül és belül. Mint barátai, a csapat és én is tiszteletben tartom döntését. Biztos vagyok benne, hogy továbbra is tudunk majd együtt lógni, ha lesz egy kis szabadidőnk.”

Casey ugyanakkor nem száll ki teljesen a csapat életéből, ugyanis a háttérből támogatja a zenekart a jövőben, egyelőre nem tudni, hogy milyen módon. A Kamelot a helyettesét is megtalálta Grillónak, aki nem más, mint a Firewind 29 éves ritmusfelelőse, Johan "Jo" Nunez, aki korábban többek között Marty Friedman, Gus G. és a Nightrage mellett is feltűnt.

Legutóbbi hozzászólások