Fejezetek egy zenekar életéből: East – A Nagy Életmű-koncert, Papp László Budapest Sportaréna, 2017. 10. 23.

írta Bigfoot | 2017.10.29.

Magyarország rocktörténetének progresszív rock fejezete sajnos nem túl vastag, azonban ne gondoljuk, hogy nem jelentős. V’73, Syrius, Panta Rhei, East, Solaris, Djabe és After Crying, hogy csak a legfontosabb előadókat említsük. Régen sem volt egyszerű e stílust művelő bandák helyzete, pedig három-négy évtizeddel ezelőtt nagyobb igény mutatkozott az értékes zenére, erre Móczán Péter is utalt a koncerten.

Nagy Életmű-Koncert – hirdették a koncepciót a plakátokon. A zenekar valóban elvitte közönségét egy zenei utazásra, kronológiai sorrendben jöttek az állomások: gondosan dokumentált vizuális körítéssel tájékoztattak bennünket, éppen hol tartunk.

1975-ben kezdődött az East története. Az első, az instrumentális jazz-rock korszakban Móczán Péter, Varga János és Király István mellett Szakcsi Lakatos Béla kezelte a billentyűs hangszereket. Egy év után Csík Gusztáv váltotta Szakcsit, igaz, ő nem szerepelt ezen az estén. Talán nem bántok meg senkit, ha azt mondom, a banda ezen kezdeti korszakát csak a legbeavatottabb rajongók ismerték.  Hallgatva e korszak muzsikáját, zenei idézeteit – Tony Lakatos szaxofonjátékával kiegészítve –, nekem Miles Davis ’In a Silent Way’ albumának légies, laza, mégis embertelen precizitású improvizatív fantáziái ugrottak be, és persze a Mahavishnu Orchestra, melyet maga a zenekarvezető is az egyik fő inspirációnak tart.

Az Álmok című fejezet húszperces, számomra hatalmas zenei élményt okozó vibrálása után jött az A valóság hangjai, ám e korszak már a rockzene jegyében fogant, igaz, instrumentális formában. Emlékszem, annak idején a rádió rendszeresen játszotta a kislemezen megjelent Szirének és A valóság hangjai felvételeket. Ezeket most is meghallgathattuk élőben.

És akkor eljött a ’Játékok’ és a ’Hűség’ ideje, a Móczán-Varga-Zareczky-Pálvölgyi-Király felállás állt a színpadra. A magyar progresszív rock eme két nagyon fontos alkotásának esszenciáját kaptuk, profi módon tálalva, mint ahogy az egész koncertet. Zareczky nem frontember típus, gyakorlatilag nem mozog a színpadon, ám énekében nem találhattunk kifogást. Érdekes, hogy ő a könnyebb műfajban is megállja helyét, hiszen a Bergendyben is énekel, sőt még az East fénykorában is láthattuk őt populáris zenei televíziós műsorokban, ahol szépen vasalt öltönyt viselt. Igaz, engem kicsit zavart, hogy sokszor szegezte szemét lefelé, ahonnan minden bizonnyal szöveges segítséget kapott.

Amikor Tisza József váltotta Zareczkyt a mikrofon mögött és a ’Rések a falon’ album dalait játszották, akkor értettem meg, hogy miért bontották a koncert szerkezetét fejezetekre. 1975-től az East jelentős zenei változáson ment keresztül, ahogy a jazz rocktól a progresszív rockon keresztül eljutottak egy populárisabb vonalhoz. Nem mondanám, hogy nem mutatott zenei igényt a Zareczky Miklós utáni korszak, az azonban biztos, hogy könnyebbre vették a muzsika fazonját.  Szóval, ez az életműkoncert kiválóan végigvezetett a banda zenei világának változásain.

Később Takáts Tamás tűnt fel, Dorozsmai Péter ült a dobok mögé, egy vendégzenész, Premecz Mátyás billentyűs – aki már az instrumentális rock-korszak dalainál is segédkezett – újra beült arzenálja mögé. A dobosváltás is jelentős különbséget hozott, hiszen Király István laza, improvizatív játéka után, (elmondása szerint nagyon nem boldogul a kottával) Dorozsmai precíz, feszes dobolása is megváltozatta a komplett zenei képet.

Az ’1986’ címet viselő LP-nél egy kis szerepzavar volt, mert bár a dalokat Homonyik Sándor énekelte fel a stúdióban, a Rockszínházban kapott szerepei nem tették lehetővé, hogy a koncerteken is előadja azokat, így Takáts Tamás jött a képbe, aki aztán az 1994-es feloszlásig tagja is maradt a csapatnak. Homonyik nem jelent meg itt sem, értelemszerűen Takáts Tamás tolmácsolta most is ezeket a szerzeményeket.

Nem tudok teljesen egyetérteni László Viktor műsorvezető azon mondatával, miszerint az East utolsó korszaka  a legfontosabb és a legnépszerűbb. A második minősítést még elfogadom, az elsőt viszont nem. Semmi sem változtatja meg, amit letettek az asztalra 1981-82-ben. Viszont szeretném hangsúlyozni: az A szerelem sivataga, a David Bowie szeme vagy a legismertebb darab, az 1956 mind kiváló szerzemények, csak már mást képviselnek. Ez utóbbira sikerült Malek Andreát is elhívni, így teljesen autentikusan szólt ez a darab is.

A vizuális körítés az egyes fejezetek bevezetéseként játszott jelentős szerepet. Újságcikkeket, plakátokat, archív fényképeket mutattak. Az egyiken bevillant Jozef Srzek, a legendás SBB vezetője, akivel több koncertet is adtak 1986-ban, a kezdetek idején, aki zenekarával egyetemben nagy hatással volt az East kezdeti időszakára. Ez a rész nem mindig működött tökéletesen, időnként nehezen indultak el a vetítések, és hát a videofal számtalan esetben elsötétült. Néhány kisebb technikai hibától eltekintve viszont jól szólt a koncert, a hangszerek közt megtalálták az arányokat, pedig sok volt belőlük a színpadon.

Hogy innen hova visz a zenekar útja, nehéz megmondani, különösen annak fényében, hogy Móczán Péter, a mai letöltős-megosztós korszakban nem nagyon látja értelmét új album felvételének. Pedig kíváncsi lennék egy olyan lemezre, ahol a jazz rock, a progresszív rock és a kései populárisabb időszak hangjai keverednek. Az East nem csak ezzel a majd háromórás megmozdulással bizonyította, hogy jelentős zenekar a hazai rockzene palettáján.

Álmok / Szirének / A valóság hangjai / Messze a felhőkkel / Szállj most fel / Gyémántmadár / Nézz rám / Remény / Újjászületés / Ablakok / Várni kell /  Rések a falon / Földközelben / Az Aranyöböl kapuja / Az utolsó határ / David Bowie szeme / A túlélők dala / Szél repítse lelkem / Tess / A szerelem sivataga / '56 / Fényes ösvény / Ha zászlót bont a félelem /// Elrejtettél a szívedben

Szöveg: Bigfoot
Képek: Somfai Sándor
Köszönet a szervezőknek!
További fotók ITT