Lynch Mob – Main Offender: itt az első dal a ’The Brotherhood’ lemezről
írta TAZ | 2017.07.22.
Pár napja írtunk arról, hogy új albummal jelentkezik George Lynch és Oni Logan csapata, akik Sean McNabb basszerossal és Jimmy D'Anda dobossal együtt dolgoztak az elmúlt időszakban. A ’The Brotherhood’-ról meghallgathatod az első dalt a hajtás után.
Részben merész hangzása van, és talán sötétebb és ridegebb, mivel mindig hajlandóak vagyunk továbblépni – mondta Oni Logan a szeptember 8-án megjelenő új Lynch Mob-lemezről. – A ’90-es évek elejéről jövünk, amikor kiadtuk az első Lynch Mob-albumot, mely megalapozta a hangzásunkat és zenei irányunkat. Most pedig itt vagyunk 27 évvel később, és George-dzsal még mindig képesek vagyunk tovább nyújtózni. Mint hangszeres és dalszerző, ez nagyon fontos számunkra, különben becsapnánk magunkat és a rajongókat.”
A Rat Pak Recordsnál megjelenő anyag a ’The Brotherhood’ címet kapta, és Chris "The Wizard" Collier (Flotsam And Jetsam, Prong, KXM) producerrel készült. George Lynch a következőképpen vélekedik az album címéről: „Ezt az albumot egy zenekarként írtuk, és a címe arra utal, hogy miről szól egy zenekar, és miről szólt mindegyik bandám kölyökkorom óta. Ez a második családom, ők a testvéreim. Rengeteg mindenen mész keresztül és rengeteg közös élményetek lesz együtt. Aztán ez az egész a zene részévé válik.”
Legutóbbi hozzászólások