„Valójában nem vagyok egy csendes típus”: Interjú John Myunggal (Dream Theater)

Az ’Images And Words’ ünnepi turnéjának budapesti állomása is lett, ezért arra gondoltam, hogy a zenekar azon tagjaival beszélnék ezúttal, akik jelen voltak a legendás album születésénél. A jelenlegi felállásból már csak három tag felelt meg az általam támasztott feltételnek. Az énekessel legutóbb sikerült beszélnem, így az első ötletem az volt, hogy jó volna, ha John Myunggal beszélhetnék, de őt nem lehetett elcsípni korábban. Kicsi esélyt láttam arra, hogy a tervem megvalósulhat. Közben kiderült, hogy John Petrucci sem lesz elérhető interjúra, mert a Hangszerarzenál megnyitóján lesz vendég. Így már csak halvány reményem maradt, hogy a tervem sikerülhet. Végül megkaptam a választ, hogy a Dream Theater egyik alapító tagjával tizenöt percen keresztül beszélhetek.

Hard Rock Magazin: 25 éve jelent meg az ’Images And Word’. Szerinted miért ez a lemez hozta meg a Dream Theaternek a hírnevet? Mi a sikerének a titka?

John Myung: Nos, abban az időben, amikor ez történt velünk, nem tudtuk, hogy mire számíthatunk. Nagyon izgatottak is voltunk, hogy milyen lesz a fogadtatása, végül több mint egy éven keresztül koncerteztünk a lemezzel. Szerintem nem volt semmilyen titok, csak a médián keresztül egy plusz adódott a csapat életéhez, ebben a műfajban mi voltunk a zászlóshajó, hiszen korábban egyik zenekar sem ért el ilyen sikert. De mondom, mi magunk sem tudtuk, mi fog történni.

HRM: Ha választanod kellene egy dalt, ami szerinted a legjobban megmutatja az ’Images And Word’ lelkét, te melyiket választanád?

JM: Azt gondolom, hogy a Pull Me Under volna a legjobb választás, szerintem is jó döntés volt, hogy ez lett végül a lemezünk „hangja”. Akkoriban minden a legjobbkor volt együtt, volt egy jó producerünk egy jó pillanatban, aki már a sikert is tapasztalta. Azt éreztem, hogy az ő sikere is beleivódott ebbe a lemezbe. A rádiókba is ő vitte el a zenénket és nagyon jó érzés volt, hogy hallgattak rá.

HRM: A mostani műsor része lett az A Change Of Seasons, de emellett még két dal, a To Live Forever és az Eve sem került rá erre a lemezre. Elmondanád nekünk, hogy miért?

JM: Az Eve-vel és a To Live Foerverrel kapcsolatban mi is úgy gondoltuk, hogy azok B oldalas szerzemények, egyszerűen nem illettek bele a képbe. A kiadó is támogatott minket ebben a döntésben. Az A Change Of Seasonst az ’Images And Words’-szel egy időben vettük fel, de ezzel kapcsolatban a kiadó azt mondta, hogy ők olyan lemezt szeretnének, amely rövidebb, mint egy óra. Aztán mi is beláttuk, hogy lehet, jobb így, ha a lemezünk nem túlságosan hosszú.

HRM: 2007-ben már egyszer megemlékeztetek erről a lemezről. Miben másabb a 2007-es, mint most a 2017-es megemlékezés?

JM: Akkoriban inkább csak visszatekintés volt, mert ezzel egy időben egy új lemezt [’Systematic Chaos’ - szerk.] is népszerűsítettünk. Én úgy tekintettem akkor erre, hogy egy nagyon jó adalék az akkori turné műsorához. A 25 éves évfordulón viszont teljesen más a helyzet, mert most erre összpontosítunk, ez a műsorunk gerince. Az emberek azért jönnek el minket megnézni, mert ezt a lemezt szeretnék hallani.

HRM: A mostani műsorba több olyan elemet visszahoztatok, ami a 1992-es turnén is látható volt, gondolok itt a gitár-, basszusgitár- és dobszólókra. Akkoriban ez inkább improvizatív volt, most ha jól tudom, egy megírt dolgot játszol. Miért döntöttél a kidolgozott szóló mellett?

JM: Igazából az egy Jaco Pastorius-dal, amit hallani lehet. Mindig is szerettem az A Portrait Of Tracyt, ez egy érdekes üveghangokat tartalmazó kompozíció. Nagyon jó ötletnek tűnt, hogy ezt betegyük az As I Am elé, mert ez is ilyen témával kezdődik. Jaco volt az, aki elvitt engem ebbe a világba, az ő dalai segítségével tanultam meg az üveghangokat. A basszusgitáron megszólaltatott üveghangok szerintem a világ legszebb hangjai, ez ad csak igazán gazdag hangot. Örülök neki, hogy megmutathatom ezt a hatást, hogy honnan is ered ez az eleme a játékomnak.

HRM: Azt mondják, hogy az ember a saját személyiségéhez illő hangszert választ. A basszusgitárod hogyan mutatja meg szerinted, hogy ki az a John Myung?

JM: Én is értékelem, ha valakit a céltudatosság jellemez, az én életem része is a céltudatosság. Sok munka kell ahhoz, hogy egy hangszer személyiséget tudjon kifejezni. Én azért ez választottam ezt, mert élveztem a kihívásait.

HRM: Az egész világ úgy ismer téged, hogy a Dream Theater legcsendesebb tagja. A való életben is ilyen a személyiséged?

JM: Valójában nem vagyok egy csendes típus. Azt hiszem, ez a dolog egy picit túl lett lihegve. Nagyon is beszédes alkat vagyok, nem épp olyannak látom magam, aki elmerülne a csendességben. Mindig is volt egy temperamentumon, az életemet is céltudatosan irányítom.

HRM: Most már tíz éve, hogy az Ernieball Musicman Bongo basszusgitárokkal lehet színpadon látni. Miért döntöttél a váltás mellett? A Yamaha cégnél elvégre egy saját, névre szóló modelled volt.

JM: Tudod, az évek alatt már sokféle hangszert kipróbáltam, de a döntésem oka az volt, hogy egy olyat kerestem, ami stílusban is illik hozzám. Én ezt találtam meg az Ernieball Musicman basszusgitárokban. Ők egyedi dolgokat is elkészítettek az én kérésemre, és utána minden tökéletesen működött. Nagyon nehéz egy olyan hangszert találni, amin igazán élvezetes játszani, sok időbe telt nekem is, mire megtaláltam. Én kértem azt, hogy készítsenek nekem hathúrosat, így készült el a Bongo mintapéldánya. Ezt meg is tartottam magamnak, de hosszú évek kellettek ahhoz, hogy az a gitár elkészüljön, amin most játszom. Megtartottuk a nagyobb testméretet, a Fender típusú érintőbeosztást, de azon a nyakon játszani nagyon nehéz volt, még az én ujjaimat is törte. Így kitaláltuk, hogy az öthúros nyakat illesztjük oda, de hat húrt teszünk rá vissza. Ez lett végül a varázslat.

(Ebben a pillanatban megszólalt egy kedves női hang, hogy már csak egy rövid kérdésre maradt időnk)

HRM: Tíz alkalommal járt már a zenekar Magyarországon, neked van személyes emléked, ami Budapesthez vagy a magyar közönséghez köthető?

JM: Valójában semmi olyasmi nem történt, amire emlékeznék. Nagyon szép a táj mindig errefelé. A koncerteken sem történt szerintem semmi különös, de azt mondhatom, hogy mindig nagy örömmel jövünk ide vissza.

HRM: Nagyon köszönöm, hogy beszélhettünk!

készítette: karpatisz
koncertképek: TT
Köszönet a Magneoton munkatársának!