„Büszke skót vagyok!”: Interjú Alan Nimmóval (King King)

írta Bigfoot | 2017.03.13.

Budapestre tart a kiváló skót blues kvartett, hogy bemutatkozzanak a magyar közönségnek. A King King eddig három albumot készített, tavaly év végén jelent meg élő koncert DVD-jük, összegezve eddigi karrierjüket. Megkerestük a banda frontemberét, Alan Nimmo énekes-gitárost, hogy meséljen egy kicsit érzéseiről, a példaképekről és természetesen a King Kingről.

Hard Rock Magazin: A hazád, Skócia nem egy különleges tehetségű zenészt adott a rockműfajnak. Elég, ha Jack Bruce-t vagy a Nazarethet említjük. Hatást gyakoroltak ők a karrieretekre?

Alan Nimmo: Igen, Skócia valóban kinevelt pár tehetséget. Szeretem a Creamet és a Nazarethet, de rajtuk kívül is akadnak olyanok, akik formálták az ízlésemet és a pályafutásomat. Frankie Miller, Jimmy Dewar, hogy csak egy párat említsek.  

HRM: Blues zenekarként tartanak számon benneteket, ám sokféle elemet hallok a zenétekben, például funkot és hard rockot is. Te hogy kategorizálnád a bandát?

AN: Mikor elkezdtük a King Kinget, egy ízig-vérig bluesbanda voltunk. The Fabulous Thunderbirds, The Red Devils és az olyan előadók, mint Ronnie Earl stílusában akartunk játszani. Ugyanakkor én nagy klasszikus rock rajongó is vagyok, olyan dalokat írtam, melyekben a Free, a Thin Lizzy és a korai Whitesnake íze hallható. Inkább azt mondanám, hogy a King King klasszikus rockbanda soulos, funkos hatásokkal, de a blues gyökereink mélyek.

HRM: A brit bluesnak két keresztapja volt, John Mayall és Alexis Korner. Mit gondolsz róluk?

AN: Az a megtiszteltetés ért minket, hogy pár évvel ezelőtt együtt turnézhattunk John Mayall-lel, fantasztikus élmény volt egy igazi legendával játszani. Mindig szerettem a Bluesbreakerst, és igazi felfedezés volt Eric Clapton, Peter Green és Walter Trout gitározása. Alexis Korner volt az, aki összerakta a Free-t. A mai napig számomra ők a legnagyobb zenei hatás. Paul Kossoff és Paul Rodgers megváltozatták az életemet.

HRM: Fellépéseiteken hosszú hangszerszólókat is játszotok. Legendás zenészek, például a Deep Purple tagjai is állítják, manapság ez nem állja meg a helyét, mert a közönség egy idő után elkezd unatkozni. Hogy látod ezt a dilemmát?

AN: A mai világban bizony nehéz hosszan szólózni, ez az állítás igaz. A hallgatóság figyelme lankadhat, ha nem tudod lekötni, és bevonni őket is a showba. Azonban – ha tényleg megvan a zene iránti szenvedélyed és szíved – magaddal viheted őket ere az utazásra, és veled együtt átérzik a pillanatot. Amíg döbbenetes jó dalokat hozol össze, az emberek meg fogják érteni, mit akarsz elérni.

HRM: Országod legfőbb nemzeti viseletét, a skótszoknyát öltöd magadra a koncerteken. Mennyire fontosak számodra hazád nemzeti hagyományai?

AN: Büszke skót vagyok. Szeretem a hazámat és az embereket. Kicsi ország vagyunk, jelentős történelemmel, de amit igazán szeretek Skóciában: az emberek. Eggyé olvadnak azzal, amit csinálnak, mert szívből teszik. Én is így közelítem meg a zenét és az életet.  

HRM: Hogy látod a különbséget az európai és amerikai blueszenészek közt?

AN: Van egy hajszálnyi különbség az európai és amerikai bluesjátékosok közt, alapvetően azonban ugyanazon a térfélen játszunk. Tesszük a dolgunk, de az tényleg unalmas lenne, ha egyformák lennénk.

HRM: Figyelve a 'King King Live' koncertfelvételeteket, a közönség közt nem nagyon látok fiatalokat. Valóban az idősebb generáció zenéje a blues?

AN: A közönség átlagéletkora változó, attól is függ, az ország melyik részén játszunk. De – mondjuk ki – nagyobb részben középkorúak alkotják a hallgatóságunkat, akik a blueson és a klasszikus rockon nőttek fel. Ez a szövetség a zenészek és a közönség közt teszi azt, hogy ugyanazok akarnak eljönni és megnézni minket.

HRM: Van olyan legendás előadó, akivel együtt szeretnél játszani?

AN: Nos, a múlt évben az egyik álmom megvalósult, együtt nyomtunk le egy aréna turnét az egyik mindenkori kedvencemmel, a Thunderrel. Csodásan sikerült és óriási volt találkozni velük, nagyon jó fickók és a földön járnak. Szerettem volna együtt játszani BB Kinggel, ő már nincs velünk. Viszont Eric Claptonnal zenélni egy újabb megvalósult álom lenne! Talán majd egyszer.

HRM: Szokott honvágyad lenni, amikor turnézol?

AN: Igen, könnyen elkezd hiányozni az otthon, a család, a barátok, viszont nagyon szeretem azt, amit csinálok. Szerencsésnek mondom magam abból a szempontból, hogy a zenekar olyan, mint egy család, segítünk egymásnak, amikor úton vagyunk, igazi csapattá kovácsolódtunk össze. Ez átsegít a hosszú periódusokon, amikor az otthontól távol kerülünk.

HRM: A DVD koncert az eddigi karrieretek összegzése. Tervezitek, hogy változtattok a zenei irányvonalon?

AN: Amikor új dalokat írunk, természetesen kialakítjuk a megszólalást is. Így teszünk az első album felvétele óta, és így haladunk minden lemezen. Szeretünk olyan zenét létrehozni, ami úgy hangzik, mint a King King, és ha rajongóink is szeretik, igyekszünk boldoggá tenni őket úgy, hogy a dalírásban nem kell kompromisszumot kötnünk.

HRM: Köszönöm a beszélgetést. Akinek felkeltette érdeklődését a zenekar, a március 22-ei koncertjükről ITT írtunk részleteket.

Készítette: Bigfoot