Jól gondold meg, kit engedsz be magad elé!: Firewind, Brainstorm, Manimal, Scar of the Sun – A38, 2017.02.26.

Szerencsések vagyunk! A Firewind aktuális turnéja az új énekessel számomra nagyjából egyzenekaros, nem éreztem azt, hogy az előzenekarok is vonzanának, de a Brainstorm 3 állomásos hétvégi turnéja pont erre kanyarodott, így a szervezőknek köszönhetően beillesztették a turnéba, és máris bivaly erős estének ígérkezett a vasárnap. Hogy ez mennyire volt szerencsés a görögöknek, az ízlés dolga, de a headliner státusz kicsi megfakult ezen az estén.

De kezdjük egy kisebb görög bandával: a Scar of the Sun nyitotta a programot, és ekkor még nem voltunk túl sokan, a zenekar viszont rendesen odatette magát. Sajnos a maximum, amit ki tudtak hozni magukból, arra volt elég, hogy a modernre vett metal nem volt bántó, azonban az énekes teljesítménye rontott az összképen.

A villámokkal megtunningolt hegesztőszemüveg viselését nem nagyon értettem, számomra ez a kiegészítő a steampunk védjegye, de a zene és a külcsín baromira messze volt ettől. Ez legyen a legkisebb probléma, mert ha jól énekelt volna, nem foglalkoznék ezzel. Amúgy a hangszeres szekció néha jópofa muzsikát tolt, és a szűk hely ellenére próbáltak mindent megtenni a szórakoztatásunkért.

A svéd Judas Priest. Akár így is aposztrofálhatnám a Manimal muzsikáját, keverve egy kis Mercyful Fate-tel. Ők már jártak nálunk, akkor nem tettek rám mély benyomást, most viszont jobban tetszett a produkciójuk, de a túlvezérelt hangerő picit rontott az összképen. A zenekar tagjai az egységes arcfestéssel úgy néztek ki, mintha mindegyikőjüknek bemostak volna egyet, és éppen belilult állapotban álltak volna színpadra.

Elsősorban a basszeros, Kenny Boufadene volt elemében, eszement módjára bólogatott és mozgott a színpadon. Amúgy hamar beindították a közönséget ezzel a bólogatásra tökéletesen alkalmas muzsikával. Még én is azon kaptam magam, hogy bólogatok a fotózás mellett. Kemény riffek, intenzív előadásmód, egész jól prezentált dalok és persze az elején említett, zenekarokat idéző szirénázó ének mind azt hozta, hogy egész jó kis bulit rittyentettek a svédek.

Persze itt-ott azért egy az egyben érezhető volt pár klasszikus mű inspirációja, de nem volt zavaró, sőt. Samuel Nyman énekes végig megbízhatóan hozta a sikolyokat, a záró Irresistible számra egy kényszerzubbonyban érkezett, amit szépen lefejtett magáról a szám közepére. Amúgy a nóta engem tökre a Judas Painkillerjére emlékeztetett, járt is a fejem rendesen. Azt kell mondjam, nagyon pozitív meglepetés volt a banda koncertje, méltán zsebelték be a végén a közönség elismerését. Ezentúl figyelni fogom őket, és a fesztiválokon nem a koncertjük alatt fogok elmenni merchöt nézni és kajálni. A nagyon hangosra húzott megszólalás bántó volt a fülnek, igaz a kemény fém az hangos! De, nem ennyire…

Setlist: Trapped in the Shadows / Shadows / The Dark / The Darkest Room / Psychopomp / Human Nature / Invincible / Irresistible

A Brainstormra már szépen összegyűlt a nép, ami érthető is, mivel a németeknek nagy rajongói bázisa van itthon, és ők is szeretnek ide járni. Andy B. Franck alig pár hete járt itt az Almanac legénységével, és szerencsére az ott tapasztalható lazaság és jókedv kitartott eddig a koncertig is! Előre le kell szögeznem, ahol álltam, ott nagyon nem szólt jól a koncert, bántóan hangos volt (a koncert után két nappal még csengett a fülem) és a finomságokból semmit nem érzékeltem, de a buli hangulata mindezt felülírta.

Azt eddig is tudtam, hogy élőben gyilkos tud lenni a banda, most viszont az emelte az utóbbi koncertjeik fölé a színvonalat, hogy nem az éppen aktuális lemezt prezentáló műsort adtak, hanem a bitang jó nótákat szemezgették ki az impozáns diszkográfiából. Engem már az intróval megvettek: a Toy Dolls-féle Nellie the Elephant nagy kedvenc, és nem igazán passzol a kemény muzsikához, de nagyon jó, laza alapot adott a koncertnek. Majd belekezdtek a bő egy órás döngölésbe. Akkora bólogatás ment az egész buli alatt, hogy a beszámoló írásakor is nehezemre esik megtartani a fejemet a nyaki izomláztól.

Ha a programba betett dalokat nézzük, sokkal magasabban kellene állnia a zenekar ázsiójának, az előadással sincs semmi baj és Andy most még nagyobb mértékben emelte a buli hangulatát. A hangszeres szekció is kitett magáért, feszesen és húzósan játszottak. Eddig sem a nagy rohangálásról voltak ismertek, ez most is beigazolódott. Ritkán cseréltek helyet a gitárosok, így a pozíciómból adódóan Milan produktumát láttam közelről. A játéka mellett a közönséggel is gyakran kommunikált, folyamatosan mosolygott, és ez a fajta jókedv iszonyat gyorsan átragadt a közönségre is.

Mondjuk úgy, szinte hazai terepen játszott a zenekar, nem véletlenül említette meg Andy, hogy mintha otthon lennének. Ezt csak erősítette Torsten Ihlenfeld magyar szövege, többször is „köszönömmel” köszönte meg a reakciónkat. Ami még megmaradt a pár héttel ezelőtti Andy-féle koncertből, hogy az ott jelen lévők nagy része most is itt volt, így már a koncert elején előjött a „Lászlózás”, amire Andy nagy röhögések közepette reagált, megemlítve, hogy ez a Lászlók és a "Gulasch" hazája.

A két cseh bulin headlinerként lépett fel a zenekar, és mivel itt a Firewind volt a főbanda, a műsort picit megkurtították, aminek köszönhetően szinte egy pillanatnyi üresjárat nélkül zakatolt végig a program. Talán az eddig látott bulik közül ennek az összetétele tetszett a legjobban, kedvenceim nagy részét eljátszották. Idén volt már egy olyan est, ahol az előzenekar erősebb produkciót nyújtott, mint a főbanda, és most is ezt éreztem. Úgy látszik, a rövidebbre vett feszes program nagyon jót tesz a koncert erősségének, és ne felejtsük el, hogy Andy személyében az egyik legjobb, legrokonszenvesebb frontember áll a Brainstorm élén. A zenészek is folyamatosan ugratták egymást, így a buli elejétől fogva nagyon jó hangulat uralkodott a koncerten. Most pihenőre vonulnak a srácok és szépen lassan nekiállnak az új lemez előkészületeinek, amivel várhatóan újra ellátogatnak hozzánk. Miért ne tennék? Hiszen itt otthonra leltek megint.

Setlist: Falling Spiral Down / Worlds Are Comin’ Through / The World to See / Firesoul / Forsake What I Believed / Highs Without Lows / We Are… / Shiver / Shiva’s Tears / End in Sorrow / Fire Walk With Me / All Those Words / How Do You Feel

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel ezen az estén már a harmadik énekessel láttam a Firewindet, ráadásul az egyik kedvenc hangommal. Mikor kiderült, hogy Henning Basse lesz a zenekar énekese, részben örültem neki, mert a Metalium óta az egyik kedvenc dalnokom, viszont láttam Mats Levénnel a zenekart, és számomra az volt a tökéletes leosztás. Minden hang a helyén volt, és a programot illetően is hibátlan volt a bécsi este.

Az új lemezt hallva azt éreztem, hogy a zene tök jó, az ének is jó, de valahogy a nagyon metalos, karcos ének nekem nem passzol a muzsikához, így nem áll össze. Kíváncsi voltam, a koncerten ez mennyire fog zavarni, mennyire lesz szembeötlő és mit fog kezdeni Henning a régi számokkal. Nos, részben pozitív hatás ért a buli alatt, viszont sajnos volt, ami nem jött be.

Mint az előző két bandánál, itt is iszonyat hangos volt a motyó és nem is szólt jól. Henning hangját néha alig hallottam, és az ismerősök szerint hátrébb sem volt kifogástalan a hangzás. A program összeállításánál érthetően az új lemezt preferálták, ami szintén picit levett a koncert élvezeti értékéből, de annak örültem, hogy Henning nem énekelt annyira metalosan, mint a lemezen. Az új lemez klipes nótájával nyitottak, és a kevés fénynek köszönhetően a látványtól sem dobtam egy hátast. Nem értettem az egész este alatt, hogy ha vannak lámpák, akkor miért nem használták. Néhány szám alatt elölről semmi fényt sem kaptak, az arcok full sötétbe borultak.

Az Ode To Leonidas alatt a közönség már felvette a fonalat, és énekelve segítettük a bandát. Nálam nagyon hamar eljött a koncert csúcspontja, mivel a Head Up High az egyik kedvencem a zenekar teljes munkássága közül, így a zenekarral együtt ordítottam az ismert refrént. Amúgy a számomra közel tízpontos ’The Premonition’ lemezről ezen kívül csak egy számot vettek elő, de így is többet játszottak róla, mint a többiről, amiket csak egy-egy dal erejéig idéztek meg. Henning hangilag nagyon jó volt, bár akadtak problémái, azt viszont nem tudom, hogy ez a technikai gondoknak volt-e köszönhető vagy valami másnak. Többször is a kontrollra panaszkodott, gyakran szikrákat szórtak a szemei a technikus felé, nemtetszésének mozdulatokkal is nyomatékot adott.

A hangszeres szekció viszont végig nagyon erőset produkált. Az alapokat biztosító Petros - Johan Nunez páros produktuma tökéletes bázist szolgáltatott ahhoz, hogy a két virtuóz villoghasson. Johan Nunez amúgy nagy erőssége a csapatnak, hiszen azon kívül, hogy feszesen és jól látszik, mindezt igen látványosan is teszi. A virtuózok ezen az estén is eszement nagyot alakítottak. Nem tagadom, hogy nagyon kedvelem Bob Katsionis játékát és azt a zseniális tudást, amit egyszerre prezentál a billentyűn és a gitáron. Most is folyamatosan váltogatta a hangszereit, az új számokban elsősorban gitárosként muzsikált, gyakran összeállva Gus G-vel, de a régebbi tételeknél letéve hathúrosát a billentyűkön virgáztak ujjai. Persze a védjegyének számító kéthangszeres megoldást is többször láthattuk tőle az este folyamán, nagyon látványos, amikor egyik kezével penget a másik pedig vadul jár a billentyűkön.

Gus G azon kívül, hogy nagyon jó gitáros, nagyon szerény is a színpadon. Egy pillanatig sem éreztem a koncert alatt, hogy Ozzyval tömött arénákban játszott még nem is olyan rég. Nem egyszer jött a közönséghez annyira közel, hogy a hangszere szinte fölöttünk volt, ujjai pedig pár centire jártak az első sor fejétől. A koncert vége felé a publikum közé is lejött játszani, ez nagyon jó fej dolog volt. Nem véletlenül ismert és elismert gitáros, egész este alatt kiválóan játszott, szólói ízesek voltak, a konferálást pedig megosztva vállalta fel Henninggel.

A The Fire And The Fury instrumentális gyilkolása volt a másik csúcspontja a koncertnek. Ritka az, hogy egy instrumentális szám ennyire betalál nálam, de ezt a dalt imádom, és ahogy a hármas beáll a színpad közepére és egy emberként derékból bólogatni kezd, az lélegzetelállító. A koncert hátralévő részében már inkább a régebbi nóták kerültek előtérbe, ami végülis felfelé ívelten zárta le a koncertet. A búcsúzásként eljátszott Falling to Pieces még órákkal a buli után is a fejemben járt. Mindent egybevetve, a program érthető összerakása miatt, a túl hangos, de nem jó megszólalás és a technikai bakik miatt nem volt annyira erős a koncert, mint reméltem. Viszont pozitív volt számomra, hogy Henning passzol a bandába, és a régi számok alatt sem volt zavaró a stílusbeli különbség közte és Apollo között. Remélem, hogy legközelebb egy nagyobb helyen, remek megszólalással egy bitang erős koncertet látok tőlük. Én ott leszek, az biztos.

Setlist: Ode to Leonidas / We Defy / Head Up High / Few Against Many / Between Heaven and Hell / Back on the Throne / Hands of Time / Wars of Ages / Lady of 1000 Sorrows / World on Fire / The Fire and the Fury / Mercenary Man / Tyranny // Live and Die by the Sword / Falling to Pieces

Bő félház lehetett az este folyamán a hajón, pedig szerintem ennek a párosnak nagyobb helyen illene játszania. Talán az erős koncertdömpingnek is köszönhetően voltunk most ennyien, de nagy köszönet a szervezőknek, hogy összehozták a Firewindet és a Brainstormot egy tető alá. Mindkét banda élvezeteset produkált és mindkét énekesnek kiváló hangja van, a hangszeres szekciónál viszont a görögök erősebbek, de a program összetétele, illetve Andy magával ragadó személyisége miatt most a németek a görögök fölé kerekedtek nálam.

Szöveg és képek: Savafan
Külön köszönet a Concerto Musicnak!
További képek ITT