Liv Sin – Klip is készült az új dalhoz

írta TAZ | 2017.02.05.

Klipet készített Liv Jagrell nemrég bemutatott Let Me Out című új dalához, amit a hajtás után meg is nézhetsz.

 

 

2015 novemberében dobta be a törölközőt a Sister Sin, ami után szinte azonnal megígérte Liv, hogy nem fog eltűnni a zeneiparból. Tavaly tavasszal pedig be is mutatta új szólóprojektjét, a Liv Sint: „Számomra sosem volt az egy lehetőség, hogy befejezzem az éneklést, mivel a színpadért és a rajongóimért élek. Még mindig hiányzik a Sister Sin, azonban nagyon izgatottan várom, hogy a saját projektemen dolgozhassak. Annyit megígérhetek, hogy nem valami puha pop-rock lesz, hanem inkább egyfajta elegáns metal, mivel ez vagyok én.”

A lemez producere Fitty Wienhold, Udo Dirkschneider basszerosa volt, aki az albumon is szerepel majd, továbbá Stefan Kaufmann (Accept, U.D.O.) is besegített a produceri feladatokba. „Nagyon izgatott vagyok, hogy Stefannal dolgozhatok – nyilatkozta Liv. – Ő egy hihetetlen zenész és metalhős, és azt hiszem, hogy bele tudja tenni azt a kis pluszt a zenémbe azzal a tapasztalattal, amit az Acceptben és az U.D.O.-ban gyűjtött be.”

„Amikor Liv felhívott, hogy legyek a lemezének a producere Fittyvel közösen, természetesen igent mondtam. Liv tehetséges, úgyhogy szerintem ez hatalmasat fog szólni!” ­– mondta izgatottan Stefan Kaufmann az új anyagról, ami a Despotz Records gondozásában jelenik meg április 28-án.

Legutóbbi hozzászólások