Felnőni a feladathoz: Amaranthe, Sonic Syndicate, Smash Into Pieces – Barba Negra Music Club, 2016.11.15.

írta savafan | 2016.11.26.

Jó érzéssel tölt el, ha egy zenekart még útjuk elején megkedvelek és látom, miként haladnak lépésről lépésre egyre feljebb. Ilyenkor picit megnyugszom, hogy annyira nagy gond nem lehet az ízlésemmel. Az este főzenekarát még az első lemezzel kedveltem meg, valami olyat hoztak a metal világba, ami akkor nem nagyon volt, viszont működött. Azóta persze már több olyan banda is van, akik ezt a vonalat próbálják követni, de azért még nem kell trónkövetelőktől tartani. Ott voltam, amikor csak előzenekarként jöttek hozzánk, amikor a fesztiválokon dél közeli időpontokban léptek fel technikai bakikkal együtt, most pedig ez már a második olyan kör hazánkban, amikor headlinerként jöttek hozzánk.

Előttük azonban két banda lépett fel, eléggé vegyes produkciókkal. Mikor a Smash Into Pieces dobosa beült a dobcucca mögé és bekapcsolta a fején lévő maszkot, ami a zenekari logót ábrázoló LED-fényekkel világított, az első sorokból valaki bekiabálta: „Én nem David Guetta-koncertre vettem jegyet!”. Szó se róla, előzenekartól ritkán látható látványvilággal és technikával léptek színpadra a srácok. A dobcucc elé egy kis LED-falat húztak fel, amit folyamatosan – és igen változatosan – használtak, hozzáigazítva az éppen aktuális számhoz. A dobos fejfedőjén a zenekari logó is különböző színekben pompázott – látványos volt, annyi szent.

Viszont a zene nálam már átlépte azt a bizonyos határt, amit az Amaranthe még éppen súrol. Itt szinte minden annyira meg volt effektezve, hogy a metal élét számomra már kicsorbították. Szinte egy tiszta dob vagy gitárhangzást sem hallottam, ami azért volt furcsa, mert lemezen nem így szólnak a dalok. Amúgy látványban nagyon profi produkció volt, a srácok is rendesen odatették magukat, talán a legvisszafogottabb az énekes, Chris Sörbye volt. Kapucnis felsőben, szinte végig sötétbe burkolózva sétálta le a show-t, miközben a többiek pörögtek, ugráltak és fel-alá mászkáltak a színpadon.

A közönség amúgy nagyon gyorsan megtalálta a közös hangot a bandával, a lüktető, ugrálós számoknál volt beindulás. Nagy kérdés, hogy ebben a mezőnyben meddig juthat a zenekar, mert amit a banda mellé tesznek körítésben és technikában az meggyőző, merch cuccuk talán több és változatosabb volt, mint a főzenekarnak, viszont hogy ez a természetellenes hangzás mit vált ki a közönségből, az jó kérdés.

Az est következő fellépője számomra hatalmas meglepetéssel lépett színpadra. Anno még az E-Klubban láttam őket két énekessel és egy csaj basszerossal, azóta viszont nem követtem őket, szóval rengeteg minden változott körülöttük. Az újragondolt Sonic Syndicate-logó már jelezhetett volna nekem, de ennyire nem mélyedtem el a zenekar történetében, így csak lestem, mikor egy énekessel és hangszeres lány nélkül léptek a deszkákra.

Színpadi látványvilágban nem hoztak annyit, mint az előttük fellépő zenekar, de az energiákkal itt sem volt gond, nagyon pörögtek a srácok. Az énekes, Nathan James Biggs folyamatosan ugrált, mászkált, ahogy azt egy death metal frontembertől elvárná az ember. Látszódott, hogy a két friss tagnak még össze kell csiszolódnia a többiekkel, mivel volt olyan jelenet, amikor nem értették meg egymást a színpadon azzal kapcsolatban, hogy ki éppen merre megy, mit szeretne. Nekem annyira nem jött be a produkció, az első banda érdekesebb volt és sokkal látványosabb. Ez egy nagyon energikus, ugyanakkor szürke produkcióra sikeredett.

Azért jobb önálló koncerten látni az Amaranthe zenekart, mert ilyenkor kevesebb a technikai baki, mint általában egy fesztiválon. Mindezt azért mondom, mert volt alkalmam többször összefutni velük saját bulijukon és fesztiválon is egyaránt. Olyan fesztiválfellépést viszont még nem láttam tőlük, ahol az első számok ne azzal menjenek el, hogy panaszkodjanak a hangzásra a színpadon. Pedig csak három énekesről van szó…

Az új lemez poposabb vonala annyit mindenképpen hozott a konyhára, hogy sokkal szélesebb réteget vonzottak be. Rég voltam olyan helyzetben, hogy picit kívülállónak éreztem magam a koncerten az idegen közeg miatt. Férfi létemre ezt nem bántam, mindenesetre a közönség összetétele annyira vegyes volt, hogy nem lehetett nyugodtan kijelenteni, hogy csak rockerek vannak jelen. Sok „trendi csaj” is eljött a bulira, azonban hogy hol és mikor hallottak az Amaranthe zenéjéről, azt nem tudom. Mintha egy trendi bulika közönségébe csöppentem volna.

A technikai baki ugyan elkerülte a zenekart, de nem szóltak jól, s ez sajnos az egész koncertre igaz volt. Pedig a Barba Negrában a technika megvan hozzá, már volt szerencsém ugyanitt bitangul szóló bulihoz, ez azonban nem tartozott közéjük. A zenekarra egy rossz szavam sem lehet, egyedül annyit sajnálok, hogy Jake E nem volt velük, így a Smash Into Pieces énekese hozta a tiszta éneket a produkcióba. És mintha az első fellépésen erre tartogatott volna: jól énekelt, a többiekkel együtt mozgott és ugrált.

Amit a svédek letettek a színpadra, az ebben a stílusban etalon: látványos fényekkel megtámogatott színpad, folyamatosan mozgó tagok és jó számok. A setlist furcsasága volt, hogy nem feltétlenül az új lemezre épült, közel egyformán játszottak az összes albumról. A Maximize és Boomerang párossal nyitottak, ahogy az új lemezen is. Meglepődve tapasztaltam, hogy az évek óta bebetonozott hangszeres szekció helyet cserélt: Olof elsősorban most a színpad jobb oldalán tűnt fel.

Persze a nép főként Elize miatt jár Amaranthe-koncertekre, és nem csak a kinézete miatt. Egy nagyon kedves leányzó, aki ezzel tisztában van, és mostanra már fel is nőtt a feladathoz, az elvárásokhoz. Már nem a folyamatosan szívecskéket dobálózó cserfes kamaszlány, hanem igenis énekesnő, aki a balettos múltjából merítve jól mozog a színpadon, valamint tudja és érzi, hogy a banda sikerének a terhe nagyrészt rajta van. A hörgős és az énekes szekcióban már történtek változások, azonban senki sem akadt ki, ment a szekér tovább, Elize-t viszont pótolni nem lehet.

Jó formában volt a hangja is, bár szerintem az új lemez szép tételében, az Endlesslyben érzésem szerint több segítséget kapott a samplerről, mint a többi számban, ennek ellenére tökéletesen vezényelte le a bulit. Persze ehhez az is kellett, hogy a többiek is jól szerepeljenek, erre pedig Henrik Englund Wilhelmsson a jó példa, aki megállás nélkül headbangelt, ha éppen nem énekelt.

A program eleje amúgy nagyon erősre sikeredett, az említett számok mellett a klipes Hunger és a 1 000 000 Lightyears is elhangzott, majd a koncert közepén tartalékoltak a végére, ahol a ráadás előtt egymás után robbantak a slágerbombák. A ráadásra Johan Andreassent egy bevásárlókocsiban tolták a színpadra, ahol megejtette szokásos speech-ét, és elmondta, hogy ugyan negyedszerre járnak nálunk, de biztos benne, hogy lesz ötödik is, majd ennek örömére felhörpintett egy doboz sört.

Szép lassan a többiek is visszaszivárogtak a Digital World taktusaira, és kezdődhetett a ráadás. Sajnos nagy kedvencemet, az Electroheartot most nem játszották, de az Automatic és a Digital World egy picit kárpótolt. A That Song nekem élőben sem működött, az valahogy kilóg a repertoárból, és sajnos lefele, de a zárás azért odavágott rendesen.

Hogy merre viszi az élet a banda szekerét, most nem tudnám megmondani, de a ránézésre közel kétharmad ház azt jelenti, hogy a közönség szépen lassan, de folyamatosan növekszik. Teljesen új arcokat hoznak be a koncerttermekbe, és nagyon jól használják a ma olyannyira divatos netes lehetőségeket. Elize mostanra a lányok egyik példaképe lett, követik azt, hogy mit hord, milyen kozmetikumokat használ, vagyis rendesen képben vannak vele kapcsolatban, ezt pedig nagyon jól kamatoztatja a zenekar és Elize is. Persze ez valahol felelősség, de úgy néz ki, jól bírják a terheket, és töretlenül haladnak előre. Visszatérve a beszámolóm elejére: nagyon szurkolok nekik, mert amúgy nagyon rokonszenves társaság, a buli után nem sokkal már kint voltak páran a bandából, és mindenféle sztárallűr nélkül közvetlenül viselkedtek. Remélem, az ötödik pesti találkozáskor már ki lehet tenni a MEGTELT táblát. A határ a csillagos ég!

Setlist:

Maximize / Boomerang / Hunger / Invicible / 1000000 Lightyears / Trinity / True / Fury / Endlessly / On the Rocks / Automatic / The Nexus / Amaranthine / Call Out My Name /// Digital World / That Song / Dynamite / Drop Dead Cynical

Szöveg és kép: Savafan
Köszönet a Concerto Musicnak!
További képek ITT