„Ez az, amiért az ember elkezdett először léggitározni titokban, a szobájában”: Interjú Bajusz Péterrel (Dystopia)

írta TAZ | 2016.11.23.

Lassan már egy éve, hogy legutóbb beszélgettünk Bajusz Péterrel a Dystopiából, azonban szerintem még legvadabb álmaiban sem gondolta volna a szegedi csapat basszerosa, hogy pár hónap múlva fellépnek majd Európa, sőt a világ egyik legnagyobb és legszínvonalasabb fesztiválján, a Wacken Open Airen. A hajtás után a Metal Battle Hungary versenyre és a németországi döntőre való felkészülésről, élményekről olvashatsz, és többek között megtudhatod azt is, hogy mit súgott Peti fülébe Jeff Waters a wackenes buli előtt.

Hard Rock Magazin: Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával talán nem is gondoltad volna, hogy bő fél év múlva már a világ egyik legnagyobb metalfesztiválján fogtok játszani. Mit éreztetek, amikor kiderült, hogy ti nyertétek az idei Metal Battle Hungaryt?

Bajusz Péter: Valóban nem gondoltam volna, ez tény. Tudtuk, hogy egy jól sikerült koncertet adtunk a RockParton, mindenki érezte, hogy kiadtuk magunkból a maximumot, még akkor is, ha akkor éppen kegyetlen fejfájással küzdöttem. Mikor jött a telefon Sütöri Olivértől (Metal Battle Hungary-főszervező), hogy mi nyertük meg a versenyt, nem is igazán tudtam hova tenni a dolgot. Annyit tudok, hogy nagyon-nagyon örültem. Mire körbetelefonáltam mindenkit persze már realizálódott a dolog, voltak örömkönnyek, világgá kiabálások, meg minden. (nevet)

HRM: No, de ne szaladjunk ennyire előre! Mikor döntöttétek el, hogy idén bizony ti is beneveztek a versenyre?

BP: A határidő előtt pár nappal egy próbán mondtam a többieknek, hogy szeretnék benevezni, és a próbaközi szünetben mindenki rábólintott, hogy próbáljuk meg. Ilyenkor jött a szokásos kör: biográfia frissítés, hangzóanyag kiválasztás, kép kiválasztás, és a „feltölt” gomb. Nagyon erős volt a mezőny, a nevezés során csak titkon bíztunk benne, hogy egyáltalán a magyar döntőbe bekerülünk. Örültünk neki, hogy a zsűri látta bennünk a potenciált, innen is köszönjük nekik! Amikor megkaptam a telefonhívást, hogy bejutottunk a magyar döntőbe, még akkor sem lebegett előttem a vízió, hogy akkor most azért fogunk itt játszani, hogy kijussunk a Wackenre.

HRM: Éreztetek némi extra drukkot a verseny alatt, vagy csak a szokásos attitűddel sétáltátok fel a színpadra?

BP: Hála az égnek, már elég nagy koncertrutint szedtünk magunkra az évek alatt, így a magyar megmérettetésen már nem arra koncentráltunk, hogy most mit is kell játszani, hanem azt, hogy hogyan. A délutáni időpont miatt nem tolongtak az emberek, mi viszont mindig úgy játszunk, hogy a maximumot kihozzuk magunkból. Száz százalékot kell nyomnia a zenésznek, hogy a közönségnek lejöjjön, kik és mik vagyunk. Véleményem szerint sosincs helye az egy helyben állásnak, igyekezni kell a kapcsolatteremtésre már a koncert alatt. Itt persze nem a számok közti hosszú szónoklatokra gondolok, hanem olyan gesztusokat tenni, amiből a közönség érzi azt, hogy nekik játszunk, és ne akarjanak elmenni. A wackenes fellépés teljesen más volt. Ott a drukk egy olyan magas szintjét produkálta mindenki, hogy egymáshoz is alig tudtunk szólni megilletődöttségünkben. Az sem segítette a helyzetet, hogy olyan helyzetben kellett a beállást intézni, amilyet még soha nem tapasztaltunk. Egymás mellett volt két színpad, és míg az egyiken ment a koncert, addig a másikon az elhúzott függöny mögött ment a beállás. Elég nehéz koncentrálni a monitorozásra úgy, hogy melletted sok ezer watton megy az aprítás, nem beszélve arról, hogy mindenki elég rendesen meg van szeppenve. A fellépésen való izgulást úgy tudnám szemléltetni legjobban, hogy amikor elhúzták előttünk a függönyt, akkor nálam pont lement. (nevet) Onnantól kezdve átadtam magam az élménynek, ráadásul egy olyannak, amit sohasem fogok elfelejteni.

HRM: Hogyan készültetek fel a németországi utazásra és a koncertre? Igényelt valami plusz szervezést itthon a melóhelyeken, esetleg beiktattatok pár extra próbát a menetrendetekbe?

BP: Igen, a szabadságolások körül volt hercehurca, ami félig-meddig megoldódott. Sajnos Bazsinak és Andrisnak haza kellett jönni korábban, így a fesztivál felétől Gabival már csak ketten toltuk végig. Extra próbát nem kellett beiktatni, inkább csak koncentráltabbak voltak. Az összesen 20 perces programba nálunk összesen 4 dal fért bele, azokat gyakoroltuk unáson túl, illetve dolgoztunk a gitárok vonalhangjain. Most állunk át testületileg a vonalhangosításra, és a próbák leginkább ezeknek a rendszereknek, hangoknak a kialakítására ment. Ezen felül sokat beszéltünk Olivérrel a kijutásról, becsekkolásról, szállásfoglalásról stb. Lélekben bármennyire is megpróbálsz egy ilyenre felkészülni, nem lehet. Hiába nézel meg sok-sok koncertet a YouTube-on a helyszínről, igazából fogalmad sincs, hogy mi vár rád, csak akkor, amikor tényleg megtapasztalod.

HRM: Mesélj egy kicsit arról, hogy milyen volt a szervezés a Wackenen?

BP: Felléptünk már pár fesztiválon, de azt mondom, hogy továbbképzésre küldenék oda mindenkit a világ minden tájáról. Nem voltunk kiemelt zenekar, mégis a becsekkolástól kezdve a biztonságiakon a transzferen a backstage-en át a személyzetig mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, maximálisan alánk raktak mindent, egy szavunk nem lehet. Mindenki beszélt legalább középszinten angolul a személyzetből, a mosdók tiszták voltak a feszt területén is, konzisztensen jól szóltak a színpadok. A sarat leszámítva tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Erre visszatérve, most már ezt is megpróbálják orvosolni, mivel az egész fesztivál területét becsatornázzák.

A becsekkolásról: Eddig az volt a menet minden fesztiválunkon, hogy odaértünk a helyszínre, majd mondták, hogy ott a bejárat és kész. Hát itt nem. Itt volt egy külön elkülönített épület, ahol mindent – akár többször is – elmagyaráztak, kaptunk külön elérhetőségeket, ha bármi problémánk merülne fel a fesztivál idején, kit kell keresni. Itt csekkolt be minden zenekar, én pont akkor léptem be, amikor készítették a Symphony X üdvözlő csomagját. A fellépőknek – aki igényelte – volt külön VIP camping, ahol mi is felvertük a sátrainkat. Innen rendszeresen járt busz a fesztivál területére. Nem tudom, hogy ez mennyire egyedülálló, de nagyon praktikus volt, hogy nem kellett 20 percet sétálni, hogy eljuss A-ból B-be. Volt egy VIP press area, ahol a fellépők, a fotósok találkozhattak, itt volt a VIP sátor is, ahol külön zenekari sajtótájékoztatókat tartottak. Egyszerűen csak kapkodtam a fejem, hogy mennyire profin van megszervezve minden. Persze azt is tudni kell, hogy ennek a fesztiválnak a költségvetése sokkalta nagyobb, mint azoké, ahol eddig jelen voltam, így nyilván nem várhatja el az ember azt, hogy innentől kezdve minden legyen így.

HRM: Volt lehetőségetek összeismerkedni olyan arcokkal, akik esetleg előrébb lendíthetik a jövőben karriereteket?

BP: Ebből a szempontból kicsit csalódás volt a dolog, ugyanis a Metal Battle-ös zenekaroknak megadott kiadós kontaktok nagyon nem jelentek meg akkor, amikor ígérték őket. Természetesen mindent megtettünk, hogy adjunk az embereknek CD-t, elérhetőségeket, de kiadó és menedzsment nélkül maradjunk annyiban, hogy nehéz. Természetesen a kontaktok még a mai napig megvannak. A következő hangzóanyagunkhoz terjesztéséhez, vagy kiadásához talán ezeken a kapcsolatokon keresztül fogunk majd hozzájutni. Ki tudja?

HRM: Maradt-e időtök kikapcsolódni, koncerteket végighallgatni a fesztiválon?

BP: Ahogy említettem korábban is, Bazsi és Andris hazament a fesztivál felénél, de mi Gabival eléggé belementünk a dologba, ami annak fényében nagyon fárasztó volt, hogy minden nappal egyre mélyebb volt a talaj: 10-15 centi mély sár, mindez bakancsban. Nekem a fellépőkkel szerencsém volt, mert az idei Wacken tipikusan azokat a headlinereket hozta, akiket meg akartam nézni: Iron Maiden, Saxon, Tarja, Bullet For My Valentine, Blind Guardian, Testament, Arch Enemy, Symphony X, Steel Panther, Twisted Sister, Unisonic, Ektomorf. Soknak tűnik, de még így is lett volna pár olyan, akiknek a koncertjén szívesen ott lettem volna. A fent említettek közül, akiket kifejezettem imádtam, az a Maiden, most láttam őket ötödjére. A BFMV élőben horzsol nagyon, és habár sokan köpködik őket, nekem bejön, amit csinálnak. A Symphony X-et 10-12 éve szerettem volna már látni, örök emlék lesz a buli. A Unisonic itthon esélytelen, hogy koncertezzen, de egy verhetetlen bulit nyomtak az éjszaka közepén, és bár Kiske fizimiskája nem a régi, a hangja nagyon is az.

HRM: Visszatérve a versenyre, hogy zajlott a kinti döntő? Igazságosnak érzitek-e a végeredményt?

BP: Becsekkoltunk, elirányítottak minket a VIP kempingbe, felállítottuk a sátrakat, pihentünk egy órát, majd kezdődött a procedúra. Először is egy transzferautóval szállítottak át minket a kempingből a színpadhoz cuccal együtt, kipakoltunk, és bekísértek minket a saját sátrunkba, ahol volt kaja, energiaital, sör, valamint itt kaptuk meg a második fogadócsomagot. A Bull Head arénát – ahol a verseny zajlott – úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas cirkuszi sátrat, amelynek az egyik végében, mint mondtam, van két színpad egymás mellett. Amíg az egyik színpadon megy a koncert, addig a másik színpad beáll. Vége volt a mellettünk lévő koncertnek, a bal felső sarokban pedig számolt az óra, és mondták, hogy akkor két perc van hátra. Álltunk a függöny mögött és vártuk a megváltást, ami aztán meg is jött: Jeff Waters személyében az Annihilatorből. Ugyanis mint kiderült, ő konferált fel minket. A helyzetet nagyon jól szemlélteti az, hogy odajött hozzám, sok szerencsét kívánt és beszéltünk pár szót, meg mondta, hogy ne izguljak, ez csak egy sima koncert. Én meg néztem, hogy de ismerős nekem ez a fickó, de egy istenért sem esett le, csak a koncert után. Koncert után mellénk állt a jószerencse, mert a transzferbe visszafelé ő is beült a kisbuszba, és ott beszélhettünk vele egy pár szót tizenöt percig. Még egy videót is készítettünk vele, ahol közölte, hogy marha jó koncertet nyomtunk. Kapott is egy CD-t meg egy dystopiás sörnyitót ajándékba. A fellépés... hát ez az, amiért az ember elkezdett először léggitározni titokban a szobájában.

Elmondhatatlan érzés, valahányszor visszagondolok rá, beleborzongok. Aki egyszer már állt színpadon, és az a célja, hogy megmutassa a saját alkotását, tudja, mekkora élmény az ilyesmi. 2-3 ezer ember figyel téged, veled együtt éli meg az egészet, élvezi, reagál, és ami mindennél fontosabb: kíváncsi. A fesztivál nulladik napján, amikor csak a Metal Battle ment, a közönség jött, megnézett egy kvázi tehetségkutatót, ami tele volt számára ismeretlen, többnyire fiatal előadókkal. Az egy dolog, hogy mi este 7-kor játszottunk és sokan voltak, de ahogy más zenekarokkal beszéltem, még az is teli sátornak játszott, aki délelőtt 11-kor lépett fel. Ha pontozni kéne, akkor a közönség 10/10-es volt egyértelműen. A pontszámok alapján mi a középmezőnyben végeztünk, ez az én olvasatomban nagyon jó teljesítmény. Jó, persze szerettünk volna bekerülni az első 5-be, mert akkor jönnek a nyeremények csőstül, de egy olyan versenyen, ahol minden zsűritag összesen öt zenekart pontozhat a több mint harmincból, minden egyes pontot maximálisan meg kell becsülni. Több zsűritaggal is beszéltünk a koncert után, illetve a fesztivál ideje alatt, és mindannyian mondták, hogy nagyon tetszett nekik a koncertünk, de bizony volt több olyan zenekar, akik jobban. Itt igazából nagyon-nagyon kis dolgokon múlik, hogy kiket hoznak ki pontszerző helyre. Szóval kicsit olyan ez, mint az Eurovízió, csak itt a metalra van az egész kihegyezve.

HRM: Lassan három hónap távlatából hogyan tekintetek vissza erre az egészre?

BP: Hiányzik. Nagyon hiányzik.

HRM: Milyen hozadéka van ennek a fellépésnek?

BP: Nagyon sok barátot szereztünk odakint, és megtapasztalhattuk, hogy milyen egy igazán hatalmas rendezvény belülről. A további hozadékról majd esetleg akkor tudok beszámolni, ha esetleg ennek hatására találunk kiadót vagy terjesztőt a következő anyagra.

HRM: Mi a tervetek a jövőre nézve, készül már az új lemez anyaga?

BP: Igen, dolgozunk új anyagon, de hogy milyen formában jön ki, az még képlékeny. Gondolkodtunk már mindenben. EP-ben, nagylemezben, dalonként megjelentetésben. Egy teljes lemezanyag talán jövő tavaszra jönne össze, viszont kiadó és menedzsment nélkül segítségként csak a kemény munkával megtakarított pénzünkre és az esetleges pályázatokra számíthatunk. Az ősszel sajnos nem voltunk túlzottan ellátva koncertekkel, igyekszünk az esetleges újabb produktumainkkal minél több helyre eljutni.

Készítette: TAZ