Dokken – Don szerint a japán koncertek után soha többet nem jön össze a klasszikus felállás

írta TAZ | 2016.10.11.

Bár George Lynch és Jeff Pilson is reménykedik benne, valamint nagy pénzeket akaszthatnának le a további koncertekkel, Don Dokken szerint esélytelen, hogy összejöjjön még egyszer a csapat klasszikus négyese, így a rajongóknak be kell érniük majd a Sioux Fallsban rögzített DVD-vel.

„Nem hittem, hogy valaha is együtt fogok játszani George-dzsal, azt hittem, ennyi volt – mondta Don Dokken a japán Young Guitar magazinnak. – Hat évig kérték folyamatosan, hogy legyen egy Dokken-reunion, azonban nemet mondtam minden alkalommal. Ez egyáltalán nem a pénzről szól, nincs szükségem a pénzre, úgyhogy nem emiatt csinálom. Abból annyi van, hogy akár két életre is elég volna. Ez a rajongók és játék szeretete miatt jött össze.”

A csapat főembere ugyanakkor arról is beszélt, hogy hiába a pozitív fogadtatás, a klasszikus felállás most játszik utoljára együtt, hiába érkeznek anyagilag igazán kecsegtető ajánlatok a szervezőktől: „Mindez azonban csak hat nap, úgyhogy nem lesznek további koncertek Amerikában, Európában, Svédországban vagy Németországban. Rengeteg pénzt ajánlottak azért, hogy fellépjünk Svédországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban, de nemet mondtunk a felkérésekre. Hat koncert és ennyi, és soha többet nem történik meg ez a dolog. A dél-dakotai koncertet még kihozzuk, és utána vége. George visszamegy a Lynch Mobba, Jeff a Foreignerbe, én pedig viszem tovább a Dokkent a mai felállással.”

A Dokken klasszikus négyese holnap adja utolsó koncertjét a Japán fővárosban, Tokióban.

Legutóbbi hozzászólások