„Sokan hülyének néztek, hogy hazajövök." – Interjú Bodor Mátéval, az Alestorm és a Leander Kills gitárosával

írta savafan | 2016.10.09.

Egyhónapos amerikai turnéra indul a skót Alestorm. A körút előtt Bodor Mátét faggattam ki a zenekarba kerülésének részleteiről, hangszermárka-váltásának mikéntjéről, és a csapat további terveiről. Emellett picit beavatott minket a titkos projektjébe, kiderült, hogy mit szeret jobban játszani, és hogy melyik dal szólójától parázik a legjobban.

Hard Rock Magazin: Mikor és milyen módon kerültél kapcsolatba az Alestorm legénységével?

Bodor Máté: 2014 augusztusában a Wisdom zenekarral játszottam a cseh Made Of Metal fesztiválon, ahol pont az Alestorm előtt játszottunk, és ha jól emlékszem, a főzenekar a Luca Turilli’s Rhapsody volt aznap este. Pont néztem őket a színpadról, amikor megjelent mellettem Gareth és Pete az Alestormból. Nálam pont volt kéznél egy üveg whisky, és megkínáltam őket. Egyből elkezdtünk dumálni, aztán beinvitáltak az öltözőjükbe, ahol találkoztam a többiekkel is, és folytatódott a buli. Végül aztán kiderült, hogy ugyanabban a szállodában vagyunk elszállásolva, így ott is megnyomtuk még az estét reggelig, de már olyan szinten, hogy Chris telefonon rendelt újabb és újabb üveg borokat, míg végül már nem voltak hajlandóak kiszolgálni minket. Ez a pillanat egyébként meg is lett örökítve Gareth által (nevet). Másnap mindenki indult haza, de megdumáltuk, hogy majd a szeptemberi pesti bulijukon folytatjuk, és így is lett. Egész nap mászkáltunk a városban, aztán a koncert előtt már elkezdtünk iszogatni, a koncertjük végén meg már én is a színpadon énekeltem Gareth-szel a Rum refrénjét, egy pohár ciderrel a kezemben. Gareth a koncertet követő pár hónapban személyes okok miatt elég sokszor látogatott Magyarországra, és ilyenkor mindig vagy nálam aludt pár napot, vagy amikor csak tudtunk, találkoztunk. 2015 márciusában említette, hogy úgy néz ki, hogy Dani nem szeretné tovább csinálni a dolgot, bár nem tudni még pontosan, mi lesz, de azért a biztonság kedvéért tanuljam már meg a dalokat, hogy ha úgy adódik, hogy kellek, akkor hirtelen be tudjak ugrani helyette. Nagyjából 5 nap alatt megtanultam a műsort, és csináltam pár videót, amiket elküldtem nekik. Ezután pár héttel már az első bulimat nyomtam velük a Sweden Rock fesztiválon.

HRM: Volt más esélyes is a gitárosi posztra, vagy magától értetődő volt, hogy igent mondasz, és nem is keresnek mást?

BM: Nem volt semmi variálás, részemről teljes mértékben mehetett a dolog. Az elején úgy beszéltük, hogy a nyarat lenyomom „próbaidősként”, aztán utána meglátjuk. Az első három koncert után azonban annyira működött a kémia, hogy be is jelentettük, hogy én leszek az új gitáros. Nagyon gördülékenyen mentek a dolgok.

 

HRM: Egy magyar zenekar hívására jöttél haza Angliából, majd most egy skót zenekar tagja vagy. Mit gondolsz, ha nincs a magyar kitérő, akkor is képbe kerülhettél volna?

BM: Valószínűleg teljesen másképp alakultak volna a dolgok, ha nem így történik minden, ahogyan, visszatekintve minden apróságnak megvolt az oka. Mindenképp kellett a magyar kitérő, nyílván ezt akkor nem tudtam még. Sokan hülyének néztek, hogy hazajövök, meg itt akarok élni, de ennek így volt értelme a Wisdommal. A magánéletemben is szükségem volt a változásra, hiszen 4 évig melóztam, tanultam és éltem Londonban. Eléggé lestrapáltak ezek az évek, és kellett egy kis szünet. Manapság meg igazából már teljesen mindegy, hol lakik az ember, nem hiszem, hogy azért, mert valaki Budapesten él, bezárja maga előtt a siker kapuit.

HRM: Közel 10 éves a zenekar, viszont közben igen sokan megfordultak a bandában. Ennyire nehéz kijönni a srácokkal?

BM: Abszolút nem nehéz, sőt a legjobb barátaimnak tudhatom őket, ami sok zenekarban nagyon ritka dolog sajnos. A banda tagsága – ha jobban megfigyeljük – 2010 óta ugyanaz, csak Elliot szállt be ezután, illetve most volt váltás. Az első időszakokban rengeteg session arc megfordult a csapatban, és ők is mind fel vannak tüntetve tagoknak, még olyanok is, akik 3 hónapig játszottak egy turnén. Mára már minden szinten úgy érezzük, hogy megszilárdult a tagság, ez a crew-ra és roadjainkra is igaz, nem kelünk már útra olyanokkal akikben nem bízunk meg száz százalékban, legyen szó zenélésről, vagy akár pólóárulásról.

HRM: Nemrég Ibanez gitárokra váltottál. Mi késztetett a váltásra, és miben különböznek az új hangszereid a korábbi márkától?

BM: Az Ibanez az egyik legnagyobb gitármárka a világon, az, hogy ennek a részese lehetek, hatalmas dolog számomra. A GV Guitars nagyon sokban támogatott, és két csodálatos hangszert köszönhetek nekik, de amikor jött az Ibaneztől a lehetőség, muszáj voltam meglépni. Ez presztízskérdés volt számomra, olyan arcok mellett van ott most a nevem, akikre gyerekkoromban felnéztem. Főleg magyarként nehéz bejutni a céghez, mivel kicsi piacról van szó itthon. Az egész országból jelenleg csak ketten vagyunk Lukács Petával, akik a rock-, illetve a metalvonalat képviseljük. Jelenleg három hangszerem van, mind idei modell, de általában amint megérkezik egy hangszer, máris agyalok a következőn. Most is alig várom, hogy lássam, milyenek lesznek a jövő évi modellek. (nevet)

HRM: Az Ibanez-felkérés szerinted Bodor Máténak szól, vagy az Alestorm gitárosának?

BM: Ez a lehetőség már 2014-ben felmerült, amikor az Alestorm még tervben sem volt. Mindenképp a fiatal generációból szerettek volna valakit, aki gyakrabban játszik külföldön is, de itthon is tudja képviselni a márkát különböző rendezvényeken, workshopokon. Így esett rám a választás. Akkoriban ugyan már szerződésem volt a GV Guitarsszal, így egy év múlva tudtam átigazolni. Természetesen a megegyezésünkben később nagy szerepe volt, hogy az Alestormmal már világszerte turnézom, de alapvetően nekem szólt a felkérés, attól függetlenül, hogy hol játszom.

HRM: Elég technikás gitárosnak tartanak, meg tudsz mutatni magadból mindent a skótoknál? Vagy többek között ehhez kell a Leander Kills?

BM: Az Alestorm valamilyen szinten lazább ebből a szempontból, aminek örülök is. Sokkal több tapasztalatot tudok szerezni így a színpadon való viselkedésben, előadásmódban. Szerintem nagyon sokat fejlődött az előadói készségem az elmúlt évben, mivel nem kell annyira figyelnem már, hogy mit játszom, tudok több helyre koncentrálni egyszerre. Van azért néhány rész meg szóló, ami előtt mindig görcsbe rándul a gyomrom, mert ha ott elrontom, azt mindenki észreveszi. Általában sikerül azért mindent összehozni... legalábbis nagyjából. (nevet) Koncertek előtt szeretem végigjátszani az összetettebb szólókat, csak a biztonság kedvéért. A Leander Kills teljesen más stílus, de nem érzem megerőltetőbbnek. Ott is csak a Híd szólója előtt futkos a hideg a hátamon, és végig mondogatom magamban, hogy Ezt most ne szúrd el!. (nevet)

HRM: Amúgy technikailag melyik a nehezebb, és melyiket élvezed jobban?

BM: Mindkettőt más miatt élvezem. Az az igazság, hogy egyre inkább nincs igényem arra, hogy kiéljem a technikázós énemet. Mindkét zenekarban nagyon nagy hatással vannak rám a frontemberek. Leander és Chris is a jó dalokban hisznek, és ez nagyon fontos; vagyis a legfontosabb. Zenészek vagyunk, nem olimpikonok, nem érzem, hogy bizonyítgatnom kellene a gyorsaságomat, vagy hogy mennyire bonyolult témákat tudok írni. Ez senkit nem érdekel. Jó dalokat szeretnék végre összerakni, szóval manapság már gyakorlásként sem skálákkal foglalkozom, hanem témákat írok, próbálok új dalokat írni. Össze is jött egy lemeznyi saját ötlet, amit fel is vettünk már pár haverral, és jövő tavasszal meg is jelenik majd, de erről majd később tudok bővebben mesélni.

HRM: Az Alestorm az egész világon turnézik, nem csak Európában. Van különbség a nem európai (helyszínek, közönség, kiszolgálás stb.) és az európai turnék között? Melyik kör volt a legemlékezetesebb, és miért?

BM: Én Európában szeretek leginkább turnézni, itt a legjobbak a körülmények, az ellátás. A közönség országonként változik ugyan, de ilyen szempontból talán Oroszország és Ausztrália a legjobbak. Nagyon nehéz ezt megítélni, mindenhol másért jó a buli, nyilván vannak helyek, ahol minden átlagos, de a legemlékezetesebbek talán az oroszok és az ausztrálok voltak. Na meg az olaszok! Mikor legutóbb játszottunk Bresciában, kalóznak öltözött csajok vártak az öltözőnknél egy hatalmas tál lasagnével. Még Angliában volt pár nagyon kemény koncert, de ott meg a körülmények nem a legjobbak, szóval nagyon változó, de próbálom mindennek a jó oldalát nézni, így rossz buli igazából sosincs. (nevet)

HRM: Hamarosan egyhónapos amerikai turnéra indul a zenekar. Mit vártok a buliktól?

BM: Én elképesztően izgatott vagyok, még sosem koncerteztem az államokban, úgyhogy nem nagyon tudom, hogy mire számítsak. 30 koncertet nyomunk le 31 nap alatt, szóval biztosan nagyon fárasztó lesz, és nyílván lesznek kisebb és nagyobb bulik is. Minden turnén, amin voltam eddig, mindig adódott lehetőségünk szétnézni szinte minden városban, úgyhogy ez a terv most is, ha kell, inkább kevesebbet alszom minden nap, de amit lehet, azt meg akarom nézni. Na meg nagyokat enni, amivel szerintem nem lesz gond Amerikában. (nevet) Sok kisebb városba is ellátogatunk, ahol még a többiek sem voltak, úgyhogy azokról még ők sem tudnak véleményt mondani. Mindenképp izgalmas lesz, bárhogyan is legyen!

HRM: Miként látod az Alestorm jövőjét? Az új lemezen érezhető lesz a gitártudásod, vagy az anyag teljes egészében Christopher agyszüleménye lesz?

BM: Természetesen Chris az agya a zenekarnak, ezért minden belőle indul ki. Véleményem szerint sokkal érettebb lett az új lemez, mint az eddigiek. Komplexebb is egyben, több teret kaptak a gitárok és a szólók is, amiket mind én írtam. Nagyon egyszerű folyamat volt, talán azért is, mert most kicsit jobban ráértünk a nyár folyamán, és mindenki szépen lassan hozzá tudta tenni a dolgait, nem volt semmiféle határidős nyomás a kiadótól. Végül több dal jött össze, mint gondoltuk, úgyhogy még válogatni is tudtunk, hogy mik maradjanak a lemezen, és mik legyenek esetleg bónuszdalok. Tagadhatatlan Alestorm-lemez lett, a slágeres dalok még slágeresebbek, a komplexebbek pedig még monumentálisabbak. A szövegvilág pedig legyen meglepetés. (nevet)

HRM: Több titkos projekthez is a nevedet adod. Lehet ezekről tudni valamit?

BM: Igazából egy nyíltan titkos projektem van, amit már korábban is említettem, ez a saját zenekarom, amit már lassan 3 éve rakosgatok össze. Most már eljutottunk oda, hogy felvettünk egy teljes 9 számos lemezt, leforgattunk 2 videóklipet, illetve megvan az első koncertdátumunk is idén télre. A zenekar tagsága itt sem egyszerű, hiszen rajtam kívül van angol, belga, és német srác is a csapatban, úgyhogy megint csak kemény fába vágtam a fejszémet. Az év végére egyébként kiderül, hogy pontosan milyen kiadónál fog kijönni a lemez a tavasz folyamán, folyamatosan megy az agyalás, hogy mi lenne az optimális megoldás, és ezért is tart ilyen sokáig a folyamat. De a végén meglesz az eredménye a várakozásnak. Szeretek mindig új dolgokban, projektekben részt venni. Mivel semmi más hobbim nincs a zenélésen kívül, ami egyben a munkám is, csak ezen tudok kattogni. Ha elmegyek kikapcsolódni vagy nyaralni, akkor is folyamatosan erről beszélek, tervezgetek, agyalok, hogy mit hogyan kéne. Igazából az őrületbe kergetem magam ezzel, de semmi mással nem akarok foglalkozni.

HRM: Igen intenzíven használod a különböző közösségi médiás fórumokat (Instagram, Facebook), és nem kizárólag csak a koncertekre korlátozódnak ezek a posztok. Természetes neked, hogy megmutasd a színfalak mögötti világot is?

BM: Szerintem nagyon sok mindenkit érdekel, hogy mik történnek a háttérben, még ha csak apróságok is. Valamilyen szinten próbálom azért mindig a zenére koncentrálni ezeket a posztokat, túl személyes dolgokat nem szeretek posztolni, mert volt már ebből probléma, de amikor történik valami izgi, vagy olyasmi, ami érdekes lehet, azt szeretem megosztani. Próbálom ízlésesen csinálni ezeket, hiszen könnyen át lehet esni a ló túloldalára, és fárasztóvá válni, amit nyilván nem szeretnék.

HRM: Nemrég egy pankrációval egybekötött koncertet adtatok a Trackben a Leander Kills zenekarral. Honnan jött ez az ötlet, és hogy sikerült a buli?

BM: Hatalmas volt! Még nem láttam soha ilyen pankrációs rendezvényt, úgyhogy én nagyon érdekesnek találtam. Nem mondanám, hogy minden hétvégén pankrációra fogok menni, de jó volt látni, hogy ennek is van egy nagyon stabil rétege és követőbázisa. A kapcsolat egyébként az, hogy Leander és Icarus már évek óta nagyon jó barátok, és gondban voltunk a nyári nagykoncert ügyében, hogy mi legyen a program. Mindenképp szerettünk volna valami különlegességet, gondolkoztunk külföldi zenekar meghívásán is, de végül a pankrációs koncertes verzió tűnt a legizgalmasabbnak.

Készítette: Savafan
Képek: Bodor Máté Facebook-oldala