Közönségkedvencek: Jeff Porcaro Tribute Band – Barba Negra Track, 2016.08.28.

írta CsiGabiGa | 2016.09.08.

Nem is tudom, mikor voltam utoljára JPTB-koncerten. Azt tudom, hogy az Old Man’sben volt, és hogy elsősorban az Alapi-Keresztes páros (na meg a Toto szeretete) miatt ültem be. A helyszínen aztán kiderült, hogy Keresztes Ildi itt korántsem annyira főszereplő, mint amennyire húzónév. Alapi Pista mellett Kovács „Kovax” Péter billentyűs-énekes viszi a vállán a projektet, így az sem rázott meg alapjaimban, hogy pár nappal a koncert előtt az énekesnő bejelentette: televíziós elfoglaltságai miatt nem tud részt venni a koncerten.

 

 

Miközben rockerszívem lázad és őrjöng, valahol legbelül őt is meg tudom érteni. Ma Magyarországon jobban meg lehet élni médiacelebként, mint rockénekesként. Az más kérdés, hogy az ál-tehetségkutatót az ál-valóságshow-val ötvöző beköltözős TV-műsor már tényleg a legaljának is a legalja. Big Brother Csillaga Születik! A két nappal és egy próbával a koncert előtt beugró Moór Bernadettnek ellenben minden tiszteletem! Bár „Bestiális” múltja miatt kicsit aggódtam, igen kellemes csalódást okozott.

A csapat motorja az Edda három összeszokott zenésze, Alapinak Kicska László basszusgitáros és Hetényi Zoltán dobos biztosította a precíz alapokat, Pista pedig remek formában hozta a Lukather-feelinget. Ahogy a Totóban is a gitáros az egyes számú frontember, itt is Alapi vitte a prímet. Egyébként is nagy Luke-rajongó, szólókoncertjeire is becsempészi időnként példaképe dalait, most is zseniálisan – és látható boldogsággal – játszotta a neki oly kedves futamokat. A kettes számú frontember – ha lehet ilyet mondani – Kovács Péter volt, aki a három énekes közül a legtöbb dalt énekelte, és a dalok közötti – nem túl sok – konferálást is magára vállalta. De hangszerei röghöz kötötték, csupán a Don’t Chain My Heart alatti közönségénekeltetésnél jött középre, illetve a ráadásban a White Sister alatt vált valódi frontemberré. Az ötödik ős-tag Csányi István, aki a Joseph Williams-korszakban hozzájuk csapódott szaxofonos-vokalistát, Warren Hamet személyesítette meg, de néhány dalban főszerepet is kapott.

A két „új fiú”: Beke Márk billentyűs, akit legtöbbször Lord-koncerten szoktam látni, de ide úgy keveredett, hogy Alapi szólócsapatában is zenél, míg Mogyoró Kornélt Kovács Péter hozta magával Presser Gábor turnécsapatából. Ő az Africában nyomott egy fantasztikus perkaszólót. Apám! Ha nem is egy Lenny Castro, de azért az a könyökkel kongázás nem volt semmi! Imádtam! Az új lányról meg már beszéltem. Bedy Toto-szeretete átjött a mozgásán, ahogy minden felütésre reagált egy-egy kéz- vagy fejmozdulattal, jól hasznosítva a Bestiáknál tanultakat. Csak a Cyndi Lauper-es affektálása zavart egy kicsit. De a koncert végére azt is megszoktam.

Alapi egy korábbi nyilatkozatából azt vettem ki, hogy a tavalyi Toto-koncert műsorát akarják alapul venni a műsor összeállításakor, de nem követték azt a programot, csak ihletet merítettek belőle, mint a Running Out of Time / I’ll Supply the Love / Hydra kezdés (ezúttal valóban volt Hydra, nem csak én képzeltem bele), a Little Winggel szárnyaló Without Your Love, és a perkaszólóval feldobott Africa. Volt On the Run (egysornyi belecsempészett Child’s Anthemmel, ahogy Luke csinálta), de Goodbye Elenore nélkül, és volt pár szívemnek kedves dal, ami kimaradt tavaly a nagy kedvencek műsorából, mint a Stop Loving You (egy kis Led Zeppelin-es Heartbreakerrel a végén), a Mad About You, a hatalmas közönségénekeltetéssel megbolondított Don’t Chain My Heart, és az aduász, a Home of the Brave. A ráadásban még egy saját számot is eljátszottak az annak idején Toto-stílusban megírt lemezükről. Ha a Work Of Artsról azt írtam, hogy egy az egyben nyúlják a Toto-manírokat, akkor itt sem hallgathatom el, hogy a saját szerzemény is telis-tele volt velük, de egy Jeff Porcaro-emlékzenekarnál ez megbocsátható. A Hammer Recordsnál mostanában divat lett a retró (Szfinx, Stress, Mr. Basary Group, Kiss-Gidófalvy Band régi lemezeinek újrakiadása), talán érdemes lenne elgondolkodni ennek a JPTB-lemeznek a felelevenítéséről is.

Nagyon nagy élmény volt, tényleg le a kalappal a zenészek előtt! Ha a hangosítás is olyan lett volna, mint maga a produkció, akkor elsőosztályú élmény lett volna. A koncertről videófelvétel is készült, melyet megosztanak hamarosan a neten. Kíváncsi vagyok, hogy fog szólni. A helyszínen annyira gyengén „muzsikáltak” az énekmikrofonok, hogy a háromszólamú vokálból szinte semmi sem jött át. Persze a lelkes közönséget ez nem zavarta, hiszen mindenki fejben kiegészítette a hallottakat az emlékei között tárolt verzióval. Én inkább hátra mentem a keverőpult mögé (mert hol szóljon jól, ha nem ott, ahol a keverős hallja), de ott is csak egy fokkal volt jobb. Én nem tudom, mi kell ahhoz, hogy valaki úgy szóljon, mint a Toto élőben (érdekes módon ott minden hangszer hallatszott, még az ötszólamú vokál is, itt a három énekest sem tudták tökéletesen összhangba hozni), talán jobb cucc, vagy jobb technikus (vagy mindkettő). Vagy egyszerűen csak nem kellene maximumra nyomni a potmétert, mert ez a zene nem a dobhártyaszaggató hangerőt igényli, hanem sokkal inkább a minőségi hangzást.

Öt év szünet utáni visszatérés esetén megbocsáthatók a koncert gyermekbetegségei. Ezekkel együtt is nagyon jó szórakozást nyújtottak a fiúk (és a hölgyemény). Reméljük, ők is átérezték a nézők szeretetét annyira, hogy ne csak egyszeri alkalom legyen ez a visszatérő koncert, hanem Luke 2010-es „egynyári” produkciójához hasonlóan ezt is meghosszabbítják majd határozatlan idejű szerződéssé a közönséggel. Mi már aláírtuk...

Setlist:

Running Out Of Time / I'll Supply The Love / Hydra / On The Run / Georgy Porgy / Stop Loving You / I'll Be Over You / Hold The Line / Don’t Chain My Heart / Without Your Love / Mad About You / Africa / Home Of The Brave / Rosanna /// Játék a tűzzel / White Sister

Szerző: CsiGabiGa
Képek: Somfai Sándor
További képek ITT.

Legutóbbi hozzászólások