Jövőre veletek ugyanitt: Tribute To The 80's AOR, Hard Rock & Hair Metal – Barba Negra Music Club, 2016.05.21.

írta CsiGabiGa | 2016.06.01.

80-as évek. Életem meghatározó évtizede, melybe még miskolci tinédzserként léptem bele, majd a dekád végén Budapesten élő, katonaviselt fiatalemberként vettem érzékeny búcsút tőle.

Közben kijártam a gimit és a főiskolát, megjártam a szolnoki Cavinton és a soproni Pokolfajzatok zenekarokat, 19 évesen emlékdalt komponáltam az édesanyámnak, átestem életem első igazi nagy szerelmén és csalódásán, melyből mára csak a We’re Not Gonna Take It dallamai maradtak meg; Bon Jovi-, Vandenberg-, Dokken-, Rainbow-lemezekre cseréltem a kis Polskimat, hamis körletelhagyásival Scorpions- és Deep Purple-koncertekre lógtam ki a századparancsnokom háta mögött, elüldöztem az albérlőtársamat az állandó gitározásommal, és megszereztem az első lakásomat, de közben elvesztettem a bizalmam az emberekben. Szóval mozgalmas évek voltak. És bár már '79-ben is baboskendőbe bújva jártam a Beatrice-koncerteket, de a fiatalon elvesztett szülő traumáját azóta is csak úgy tudom feldolgozni, hogy narkotikumként használom a zenét. Ha nem szól, elvonási tüneteim vannak. Nem csoda, ha leginkább az abban az időben hallott-megismert muzsikák égtek bele a hallójárataimba! Ezért aztán egy ilyen, a 80-as évek muzsikáját felelevenítő műsornak csak egyetlen veszélye lehetett: hogy túlcsordulok, és kiégnek a biztosítékaim.

Mivel sokan úgy érkeztek, mintha el akarnák bliccelni a (nem létező) előzenekart, a kilenc órás kezdést fél tízre tolták ki. Amikor azonban végre belekezdtek, rögtön a kor arénarockjának zászlóshajója, a Bon Jovi zenéjével alapozták meg a jó hangulatot. Az este egyik megálmodója / fő szervezője, nem mellékesen fő gitárosa Gellér Tamás, akit az Avatar kitűnőségeként ismertem meg, mostanában viszont teljesen elmerült a 80-as évek világában Stardust nevű zenekarával. A nyitó felállás is ez volt: a Stardust zenei szekciója, csak a Bon Jovi-slágerek tolmácsolásához jobban passzoló hangú Raczkó Balázzsal kiegészülve. De nem sokáig maradt így a „felállás”, mert a következő nótánál már csatlakozott Horváth Ákos Stardust-énekes is. Nem is nagyon beszélhetünk felállásról, mert szinte számonként állt fel valaki, hogy átadja a helyét egy másik muzsikusnak, a 80-as évek zenéjének és zenekari fluktuációjának esszenciáját így egyszerre láthattuk 4 órába zsúfolva. „Egy, csak egy legény van talpon a vidéken!” – akartam írni, de még az egyetlen biztos pontnak látszó Gellér Tominak is volt egy negyedórás szünete a végső nagy roham előtt.

A látványra nem lehetett panasz, a fiúk (és az egy szem „lyány”) magukra aggatták a megszaggatott farmereket, a bőrcuccokat, feltették a fejükre és a mikrofonállványokra a színes kendőket, Szabó Dani még egy kis tvisztedsziszteres arcfestést is magára kent, hogy a megszólalásig hasonlatos, profi zenei produkció mögött ne maradjon el a látvány sem. Tényleg úgy érezhettük, hogy egy hatalmas zenei fesztiválba csöppentünk a 80-as évek végén. A háttérben a kivetítőn az aktuális sláger videóklipje forgott, vagy a lemez – esetleg maxi – borítója, a zenekar fotója. Így akinek valamelyik dal véletlenül nem volt ismerős, az is rögtön képbe került. Mert a nyilvánvaló slágerdalok (Runaway, I Want To Know What Love Is, Jump) mellett voltak kevésbé „logikus” választások is. Pontosabban az volt a logikája a dolognak, hogy ne csak a rádióból csöpögő slágerekből álljon a műsor, hanem egy-egy személyes kedvenc is bekerüljön abból a korból. Így maradhatott ki a Pour Some Sugar On Me, a We're Not Gonna Take It (őszinte fájdalmamra), vagy a The Final Countdown, hogy a helyükbe lépjen a második vonalból az Armaggeddon It, az I Wanna Rock vagy a Rock The Night. És voltak méltatlanul elfeledett (vagy nem kellőképpen elismert) csapatok zenéi, mint a Danger Danger, a Hardline vagy a Kingdom Come.

A hangzás is tökéletes volt. Bármely koncert elcsúszhat a rossz keverésen, az ilyen sokszereplős előadásoknál még inkább fennáll a veszélye ennek. Hányszor ostoroztam már az előadást, mert nem annak a gitárja szólt, aki éppen szólózott… Vagy csak a második-harmadik sornál szólalt meg az a fránya hangszer… Itt most végre egy olyan műsort hallottam, ahol tudta a keverős, hogy (ki és) mi merre hány méter. Pedig 10 énekes, 4 gitáros, 3 basszusgitáros, 3 billentyűs és 4 dobos váltotta egymást örök körforgásban. És ha nem is egyszerre voltak a színpadon (kivéve a szokásos „all in” zárótételt), nem lehetett egyszerű ennyi hangszer, illetve énekhang erősségéhez folyamatosan igazodni.

Gellér Tomi volt a megtestesült állandóság a sok helycserés produkció közepette: gitározott, vokálozott, pózolt, énekeseket megszégyenítő, igazi frontember volt. Csupán annyit pihent, hogy a kétgitáros nótáknál a frissen érkezetteknek adta át a szóló lehetőségét. De a koncert kétharmadánál neki is szüksége volt egy kis oxigénre, meg egy váltás száraz ruhára. (Tisztacsere – mondtuk a katonaságnál!) A mentsvárat Lőrincz Karcsi akusztikus blokkja jelentette neki. A Snakebite jellegű produkciót egy slide gitár intróval vezette fel, csukott szemmel, amúgy Jeff Healey módra, de egy idő után kibontakozott belőle a Slow An’ Easy „ami a ’Starkers In Tokyo’-ból kimaradt” változata. Aztán csatlakozott hozzá Herr István egy második dobgitárral, Pintér Zsolt pedig a jó öreg cajonon üldögélve múlatta az időt velük. A nagy MTV-balladák körbejárása után visszatértek a Whitesnake-hez, és az Is This Love-val zárták a műsor szellősebb részét. Aztán Tomi visszatért új göncökbe burkolva, Karesz meg elővette a reszelősebb hangját és egy Fool For Your Loving Tonight egyveleggel forrósították fel újra a légkört.

Ez már a második ilyen fesztivál volt, és elsőre nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget a név kibővülésének. Pedig komoly dramaturgiai szerepe volt, ugyanis időben visszamentek a 80-as évek elejéig, amikor még nem hívták hair metalnak, csak dallamos hard rocknak, arénarocknak, vagy egyszerűen AOR-nak ezeket a zenéket. És ettől az egyszerű nyitástól olyan klasszikusok kerültek képbe, mint a Juke Box Hero (1981) a Foreignertől, a Stone Cold (1982) és a Street Of Dreams (1983) a JLT-vel felálló Rainbowtól, vagy a Separate Ways (1983) a Journeytől. Az AOR-fronton erősítettek a kor legnagyobb filmzene-sikereivel is, mint a Hungry Eyes (Dirty Dancing) vagy a Burning Heart (Rocky IV). Már csak egy Stranger In Town hiányzott a Totótól! Egyszóval állat volt a program! Csak annyit mondok, hogy amikor már kezdtünk elfáradni, úgy három és fél órával a kezdés után, akkor egy Crazy Nightsszal újra fel tudtak pörgetni, a Here I Go Again Vandenberg-féle változata maga volt a mennyország, a Van Halen Jumpjára pedig kedvenc feleségem akkorákat ugrált, hogy az előttünk állók feje komoly veszélyben volt.

Nem tudok minden zenészt külön-külön méltatni, de az énekesek nagyon fontosak ebben a műfajban, úgyhogy róluk kell ejtsek néhány szót. Először is BZ, aki köztudottan a hard rock nagy szerelmese, csak éppen nagyon ritkán énekel olyat. Utoljára talán a H.A.R.D. angol nyelvű lemezét énekelte fel. Most lubickolt a Neal Schon-os Hardline Hot Cherie-jében, és a Foreigner balladájának duett-verziójában is remek partnere volt Ethnának. Ethna, az egyetlen női fellépő a kötelező nőcis slágerek (Lee Aaron, Heart) mellett a Foreigner-nótákban is megállta a helyét. Csákvári László – akit nem csak hangra, de kinézetre is simán össze lehet keverni Bryan Adamsszel – hozta a híres-hírhedt ’Reckless’ albumról... nem, nem a Summer Of ’69-t, hanem a másik slágert, a Run To You-t és a hat kislemezes albumról egy hetedik dalt, a Kids Wanna Rockot. Lőrincz Karcsi érdemeit már ecseteltem, ő nem nagyon mozdult ki ugyan a komfortzónájából, a Whitesnake-dalokon kívül csak az akusztikus blokkban kóborolt némileg idegen területekre, de hogy mást ne mondjak, éppen elég egy Cinderellát kiénekelni Tom Keifer után szabadon.

A koncert meglepetésvendége – bár Facebook-kommentjeivel már korábban lelőtte a poént – Atka volt, aki szintén testhez álló, bár nem mindennapos feladatot kapott: a DP-rajongók nem nagyon kedvelik a Joe Lynn Turner-es lemezt, így arról viszonylag ritkán énekelhet. Most viszont a Rainbow JLT-korszakának két nótáját (megint csak egy kézenfekvő slágert, és egy kevésbé nyilvánvalót) énekelhette el. A Juke Box Heróba Jason Bonham Foreigner-tagsága alatt épült be a Whole Lotta Love a Led Zeppelintől. Ennek a betétnek az elénekléséhez szintén evidens választás volt a Cry Free / Zep Session énekese.

Raczkó Balázs Bon Jovi szakos volt ezen az estén, Sidd pedig a Mötley Crüe mellett a Poisont hozta remekül. Nekem azért hiányzott az Unskinny Bop, de az ötletes Medley Crüe névvel illetett egyvelegbe nem lehetett belekötni. Vicky Sunday Dee Sniderként üvöltötte, hogy „I Wanna Rock”, és Sebastian Bachként, hogy „Youth Gone Wild”, de az igazi nagy meglepetést nekem Izbéki Bálint és Horváth Ákos okozta. Előbbi ezen az estén kicsit fizimiskájában is, de hangjában nagyon Tobira hasonlított, mégpedig a korai éveiben szárnyaló Tobias Sammetre, úgyhogy képzeljétek el, amikor ezen a hangon a Dokken Dream Warriorsát énekelte el! Az nem mindennapi élmény volt! Ákos pedig, akinek hallottam már a szólólemezét és Stardust-dalait is, sőt a House Of Lords előtt élőben is láttam a 80-as évek slágereit énekelni, mégis meglepetésként ért, hogy mennyire jól állnak neki a Steve Perry-nóták. A Separate Wayst még önállóan, a záró Don’t Stop Believin’-t már huszonnegyedmagával énekelte, de ott is kiemelkedett a többiek közül. És az a két Journey-nóta igazán tökéletes megkoronázása volt az estének.

Kicsit túl is nyúlt a program a négy órán, de ekkor már senki nem számolta a perceket. A Barba Negra tavaszi záróbulija volt ez, októberig visszhangozhatnak a dalok a falak közt. Bennem is visszhangzik a Don’t Stop Believin’ refrénje: „Ne add fel a hited, Várj arra az érzésre!” Várok. Egy évet is, ha kell! De a következő őrületen újra ott akarok lenni! Ahogy megígértétek!

Közreműködtek:

Horváth Ákos (Stardust) – ének / Raczkó Balázs (Snake Heart) – ének / Boda „Sidd" Ákos (Holiday Crüe) – ének / Bátky „BZ” Zoltán (After Crying, Wendigo) – ének / Izbéki Bálint (Invader) – ének / Lőrincz Károly (Asphalt Horsemen, Snakebite, Whitesnake Tribute Band) – ének / Scholtz „Atka” Attila (Cry Free, Zep Session) – ének / Ethna (Saffron, Godhard) – ének / Vicky Sunday (Vicky Sunday) – ének / Csákvári László (Room Service – Bryan Adams Tribute Band) – ének, gitár

Gellér Tamás (Stardust, Avatar) – gitár, vokál / Szabó Dániel (divideD, Salvus) – gitár, vokál / Herr István (Snake Heart) – gitár, vokál / Fángli Erik (Hollywood Rose) – gitár / Zo Rock (Stardust) – basszusgitár, vokál / Vincze Zoltán (Snake Heart) – basszusgitár, vokál / Kéri Zoltán (Cherokee) – basszusgitár, vokál / Nagy György (Stardust, Age Of Nemesis) – billentyűk / Gieszer Tamás (Cherokee) – billentyűk / Varga Zoltán (Snake Heart) – billentyűk / Kiss Tibor (Stardust) – dob / Pallás Gyula (Szkítia, Cherwood) – dob / Pintér Zsolt (ex -Tóth Gabi band) – dob / Paróczi Krisztián (Avatar) – dob

Boltsek Andrea – szervező, ötletgazda

Műsor:

Let It Rock (Bon Jovi) / Raise Your Hands (Bon Jovi) / Armaggeddon It (Def Leppard) / Naughty Naughty (Danger Danger) / Fallen Angel (Poison) / Ride The Wind (Poison) / Hot Cherie (Hardline) / Forever Young (Tyketto) / Whatcha Do To My Body? (Lee Aaron) / Rock The Night (Europe) / Sweet Obsession (Bonfire) / Dream Warriors (Dokken) / Stone Cold (Rainbow) / Street Of Dreams (Rainbow) / Runaway (Bon Jovi) / Wild Is The Wind (Bon Jovi) / Run To You (Bryan Adams) / Kids Wanna Rock (Bryan Adams) / I Wanna Rock (Twisted Sister) / Do You Like It? (Kingdom Come) / I Want To Know What Love Is (Foreigner) / Slow An’ Easy (Whitesnake) / Uncle Tom's Cabin (Warrant) / Every Rose Has Its Thorn (Poison) / Hooligan’s Holiday (Mötley Crüe) / Coming Home (Cinderella) / Is This Love? (Whitesnake) / Fool For Your Loving (Whitesnake) / Give Me All Your Love Tonight (Whitesnake) / Tears Are Falling (Kiss) / Photograph (Def Leppard) / Kyrie (Mr. Mister) / Hungry Eyes (Eric Carmen) / Burning Heart (Survivor) / Youth Gone Wild (Skid Row) / Dr. Feelgood (Mötley Crüe) / Kickstart My Heart (Mötley Crüe) / Wild Side (Mötley Crüe) / Girls Girls Girls (Mötley Crüe) / What About Love? (Heart) / Alone (Heart) / Jukebox Hero Whole Lotta Love (Foreigner) / Crazy Nights (Kiss) / Here I Go Again (Whitesnake) / Still Of The Night (Whitesnake) / Jump (Van Halen) /// Separate Ways (Journey) / Don’t Stop Believin’ (Journey)

Szerző: CsiGabiGa
Képek: Bakonyvári Balázs (BalooPhoto.com) és Gábor Imre (GaborimrePhotos)