Rock and Roll Cinema – Tankcsapda: Három Rohadék Rockcsempész

írta Hard Rock Magazin | 2016.05.15.

Hazai vonalon a Tankcsapdát alig hiszem, hogy be kéne mutatnom. Utálják, vagy szeretik, de közömbösen nem nagyon lehet elmenni mellettük.

 

 

Legyen elég annyi, hogy 1989-ben, főváros-centrikus kishazánkban debreceniként a nulláról indulva, mára hazánk legnagyobb rockzenekarává vált, és két éve már negyedszázados aktív fennállását ünnepelte. Lévai Balázst sem hiszem, hogy kevesen ismernék. Őt a Dob+Basszus tévéműsorral, számos hazai együttes dokumentumfilmjével és a tavaly Lovasi Andrásról megjelent életrajzi könyvével tudják sokan párosítani zenei vonalon. Mellesleg ő forgatta a múltat összefoglaló ’Örökké Tank’-ot a 25 éves cívis trióról, meg ezt a legújabb, ’Három Rohadék Rockcsempész’ dokumentum road movie-t, amit már DVD-n is be lehet szerezni május 13-a óta a MOL-kutakon egy ezresért. Az ismertető – vagy ha úgy tetszik, promo – gyanánti premiervetítésen (Budapesten az Uránia Filmszínházban, és Debrecenben az Apolló moziban) ott lehetett a „szakma” és néhány rajongó a zenekarral, valamint az alkotókkal közösen véleményt formálni. A vetítés utáni közönségtalálkozón a zenészek és Lévai Balázs is (csapatával együtt) kíváncsian várta a reakciókat, közben diszkréten szólt a Motörheadtől a Killed By Death. Kritikát írni nem egyszerű, mert minden szubjektív  (és relatív, a la Einstein), de tessék, én ilyennek láttam a lévais Tankcsapda-filmet:

Az utóbbi két évben a jelenről, majd 1000 óra forgatott anyagból, másfél órás tömény vágott video készült okosan kiválogatva, de nem cenzúrázva, bemutatva ezzel a Tankcsapda együttes mindennapjait. Nincsenek átmenetek – amolyan hirtelen snittekkel operál az alkotó –, de nem lehet unatkozni közben, végig olyan érzése van a nézőnek, mintha ő lenne a lencse másik oldalán, és hozzá beszélnének a szereplők.Végtelenül őszintén, emberien sikerült bepillantanunk a tankcsapat hétköznapjai mellett a koncertek hangulatába, mert ezekből is van bőven bevágás, zenei aláfestéssel. Egy igazi tökös, piszkos hazai rakenrollt kap a néző, néha nyers stílusban, ami egyértelmű előny. Nincs modorosság és mesterkéltség. Mindhárom zenész (Lukács-Fejes-Sidi) önmagát adja, és persze került bele bőven humor, a paradox helyzetekből adódóan némi szarkazmussal.

Olyan helyekre is bepillantást enged a film, ahová az átlag érdeklődő, rajongó nem juthat be: a stúdiózás, vagy a próbaterem gyönyöreibe, a szponzorral való tárgyalás sakkjátszmájába (ahol igenis kiállnak zenészek a rajongókért a multival szemben), a backstage-be vagy akár a zenészek lakásába, házibuliba. A kamera mindenhol forgott. A hangsúly mindenképpen a mindennapokon van, így mivel a Tankcsapda rengeteget koncertezik, nyílván többet kapunk a kulissziák mögötti koncertes feelingből, ami maximálisan átjön. Van az a mondás, hogy „Sex, drugs and rock n’ roll”. Itt azt hiszem, a középsőt kivéve – ha csak az adrenalin löketet nem számítjuk annak – tökéletesen megkap mindent a néző. Fejesről is kiderül, hogy remek stratéga, és olyan gyilkos humorral van végig, hogy ellopja a show-t. Mint egy csiszolatlan gyémánt. Sergio Leone A Jó, a Rossz és a Csúf filmjéből neki adnám a „Rossz” szerepkört. Sidi – aki egy örökké mosolygós, agyontetovált rasztamackó – úgy viselkedik, mint egy gyerek: végtelen jóindulattal, de infantilisnek nem nevezném semmiképpen. Ő egyértelműen a „Jó”. No, és hát végül, de nem utolsó sorban Lukács Laci (a vezér), aki ennyi év után is remek EMBER maradt (így nagy betűkkel) s nem szállt el önmagától, valamint a megalkotott sikertől. Neki már csak a „Csúf” szerepkör maradt, pedig buknak rá a nők. A filmben, az eddig magánéletét titokban tartó hozzáállását megváltoztatva, megismerjük „Pirost”, a zánkai barátnőt is. Mindhárman a csúcson vannak, pedig minden helyzetben megfelelni nem egyszerű egyiküknek sem! Lehet, hogy ettől működik a banda, mert tényleg magukat adják?

Nem találtam fogást a road movie-n, de aki megnézi, majd eldönti. Szerintem egy olyan kultuszfilm született, mint anno 1983-ban az Edda zenekarról, csak itt hiányoznak a nagyobb botrányok. Kötelező darab! A film végére kiderül, hogy ki és mi is az „Alföldi gyerek”, és hogy valójában miért készült, valamint miről szól a legújabb Tankcsapda-klip. Nem kell félni, nem fog fájni! K.rvára együtt van a banda emberileg, zeneileg, mint talán még soha.

Szerző: Juhász Peti

Legutóbbi hozzászólások