Guns N’ Rózsák megöntözve Beatrice-táppal: Disco Express - Club 202, 2016.04.30.

írta CsiGabiGa | 2016.05.06.

Nos hát, kedveseim, ez is megtörtént! Húszéves jubileumi koncertet adott a 15 éves múlttal rendelkező Disco Express zenekar. (Ha nem érted a paradoxont, akkor ajánlom figyelmedbe a műsor „20 évesek lennénk” címét!) Aki az Ismerős Arcok mélyenszántó gondolatiságát várta az estétől, annak az első nóta után leesett – még ha lassan is – a papír húszfilléres, hogy itt és most rossz helyen jár. De aki csak egy jót akart bulizni a közkedvelt slágerekre, az sok ismerős arccal találkozhatott.

 

 

Mert bizony az első nótával, a Baby Americával megalapozták az este szexista glam-őrületének hangulatát („Térdelj le elém! Térdelj le elém, ahogy szoktál!”), ami azért is érintett érzékenyen, mert az előző két hétben többet térdepeltem, mint egy szopós k...a, annyi gépkocsit kellett felmatricáznom. De a show ment tovább: a korai évek new wave- és diszkófeldolgozásai, a hülye magyar szövegekkel tálalt külföldi slágerek és a hasonlóan magvas mondanivalót megfogalmazó saját dalok váltakozva érkeztek, egyenesen bele a képünkbe. A dalok közti konferanszok pedig a Steel Panther szabadszájúságát ötvözték az Irigy Hónaljmirigy poénkavalkádjával. A glam rock-klisék mellett a '70-es évek Beatricéjének punk rock-hangulata jött át a feldolgozásokon keresztül. Tudod, Ramones-egyveleg, meg hasonlók.

Betty „The Saint” Monroe, akarom mondani „Szia Gábor” (ezen az estén ez a „név” hangzott el legtöbbször) „Pláza angyal”-nak öltözve énekelt, vitte a hátán az előadást és a szárnyait, fején pedig a gondolatban rég megszolgált glóriának materializálódott változatát. Imike (Leonard) dús lobonca ugyan hamis volt, de Jim Beam Les Paulja valódi. Mikky Slade ellenben – akár egy slashesen gitározó Dee Snider – igazi hosszú haja alól nyomta a Guns 'N Roses-ízű (és néha nemcsak „ízű” volt, hanem valóban az) riffeket és szólókat, széles terpeszben és tökéig lógatott gitáron, ahogy kell, másodgitáros szerepre kárhoztatva Leonardot. A basszer, „Akinek nem tudjuk a nevét” (Vincenzo), csíkosra festett haja, és kékre pingált borostája ellenére valahogy végig Miklóska Lajosra emlékeztetett. És ott volt még a másik alapító tag, a nagytestű kisdobos, Indián, aki keveset beszélt, de olyankor mindenki rá figyelt. Hiszen a Pofakönyvben meghirdetett játékok nyereményeit sorsolta ki: maxi CD-ket, dobverőket, dedikált dobbőröket. A Nyalóka dal alatt színpadra lépett és mindenkivel körbeölelkezett (sőt egy keveset vokálozott is) Lecsó (Vince Murphy), akivel háromra nőtt az alapító atyák száma, pedig két órával korábban még a Paddy And The Rats koncertjén nyomta.

Kedvenc feleségem nem egy nagy rockrajongó – bár nevelő szándékú irányításom alatt jó úton halad –, inkább a diszkózenéket kedveli (Ez is megérne egy dalt: Az öreg rocker és a diszkócica), mindenesetre ezen a bulin ő is megkapta a magáét. Az újhullámos Kids In America, a 99 Luftballons, de még a korai Sweet-sláger, a Funny Funny alatt is remekül érezte magát, ám amikor előkerült a Video Killed The Radio Star vagy a Barbie Girl – nem beszélve a nagy Neoton-sikerdalokról – akkor láttam, hogy ma este nem csak én ordítom rekedtre magam. Még ha nem is hallotta ki a Sweet Child O' Mine riffjeit a Nyár van alatt, vagy nem ismerte fel a Shock To The System jellegzetes gitárjátékát a Jingle Bells dallamára komponált Számcsengő Systemben, látszott rajta, hogy hasonlóan jól szórakozik, mint én.

Két intermezzo bomlasztotta a koncert egységét, az egyik tervezett volt, a másik nem. A Pláza angyalt Kaszás Melinda előadásában is hallhattuk, aki remek átéléssel adta elő, bár szerintem neki kicsit mély volt a dal fekvése. A másik történet úgy indult, hogy a Magyar Mária közös éneklésére felhívtak pár fiatalt a közönség soraiból. Az egyikük, Kristóf azonban kijelentette, hogy ő a Johnny nem Jennyt akarja elénekelni. „Jól van, énekeld!” – mondta Szia Gábor. – „Addig mi kimegyünk cigizni.” A megilletődött friss sztár egy darabig várta, hogy mikor kezdi el a banda, de amikor a szájába rágták, hogy itt egyedül kell énekelnie, mert nem lesz zenekari kíséret, akkor belekezdett a dalba, a közönség pedig hálásan énekelte vele a repertoárból ezúttal kimaradt slágert. Én mondjuk nem tudom, mit esznek rajta. A Johnny Loves Jennyt én is szeretem, de valljuk be, ez az „úgy hívják őket, hogy testvérek ők” nem a legjobban sikerült szövege a Disco Expressnek. Amikor Betty a szűnni nem akaró Szia Gáborokra reagálva áldást kezdett osztani, és megkérdezte, hogy „Éreztetek-e valami meleget?”, akkor kedvem támadt egy „Szia Gyurcsok!” bekiabáláshoz.

A ráadásban a Szerintem te robot vagy idegesítő halandzsája helyett szívesebben vettem volna Az aljas hot-dog árust (Yesterday Man), a Rekettyés viszont telitalálat volt! Az újabb Neoton-paródia (220 felett) már nem tudta fokozni az előző dal okozta katarzisélményt. A Paddy And The Rats koncertről átruccanók miatt negyed tizenkettőkor kezdődő bő kétórás buli végén fél háromra értünk haza. De megérte!

Setlist:

Baby America / Kids In America / I Love Rock 'N Roll / SzerLM / Funny Funny / Szaladó férfi / Vigyázz rám / Broadway Punk (Over The Rainbow, Don't Cry For Me Argentina) / Nyár van / 99 Luftballons / Ha sztár lennék / Word Up / Magyar Mária / Lány a WC-n / Video Killed The Radio Star / Számcsengő System / I'm A Believer / Nyalóka dal / Barbie Girl / Pláza angyal /// Szerintem te robot vagy / Rekettyés /// 220 felett

Szerző: CsiGabiGa
Fotók: Gábor Imre
További képek ITT

Legutóbbi hozzászólások