Szatai Gábor és a No Problem: 2007.03.31. Josefina Blues Bell

"EGY FELSZABADULT ESTE!" Sokat gondolkodtam rajta - amit mi sem bizonyí­t jobban, mint a koncert dátuma és az ezen kis "gondolatmenet" megjelenése között eltelt "tetemes" idő - , miként is fejtsem ki véleményem a koncerten látottak és hallottak kapcsán. Első gondolatom az volt, hogy "csupán" az érzéseimet adom közzé, hiszen a reám testált feladat, azaz az í­rás, komoly problémákat vetett fel irányomban. A dolog alapját az képezi, hogy Tibusz (Szakáts) és Z. (Brinyó) barátaim meghí­vásának eleget téve - már több alkalommal is unszoltak, de valami mindig közbeszólt -, sikerült jelen lennem az eseményen, viszont előzmények nélkül. Azaz, az "elődöt", a No zenekart nem volt szerencsém élőben élvezni, Gábor és társai munkásságát sem ismerem, de szí­vbéli cimboráim szinte egyöntetűen vetették fel a dolgot: "Ezt neked kell megí­rnod!" A "kell" azért némileg félreérthető, hiszen aggályaim csak az emlí­tett hiányosságok miatt vetültek fel, a koncert végére már örömmel fogadtam a lehetőséget (gyaní­tom, ezek az "ördögök" jól tudták, hogy miként fogom érezni magam?!)! Visszatérve az í­rás előzményeire, legalább is a gondolati menetre, az is eszembe jutott, hogy talán mégis csak "korrektebb" lenne, ha átfogó, szellemiségében és technikailag is összegző cikk születne, de mivel nem éreztem hitelesnek, ha én fogok hozzá egy ilyen dologhoz, í­gy ez az ötlet is hamar a "papí­rkosárban" végezte. "Mindig az első gondolat a legjobb..., ami az ember szí­vén, az a száján...!" - futott át rajtam, s ennél is maradtam! Tehát, Kedves Olvasó, egy "tapasztalatlan" zenerajongó í­rását olvashatja, mely semmi másról nem szól, mint az érzésekről! Brinyó kollégával - egy pár sör és a Styx legutóbbi (amúgy fergeteges) DVD-jének élményével - érkeztem meg a számomra nagyon kedvelt (valamikor, még a múlt században volt szerencsém a Szüreti Veszedelem nevű formációval a szí­npadon állni, pontosabban ülni) helyszí­nre, a Josefina Blues Bell-be. Személy szerint, nagyon szeretem a viszonylag kisméretű, pub jellegű "vendéglátóipari egység"-eket, a klub "feeling" valahogy hozzám mindig közel állt, í­gy volt ez most is. Megrökönyödve hallottam a "portán" a kérdést, miszerint volt-e asztalfoglalásunk?! Hú-ha, gondoltam magamban, itt teltház lesz, ha í­gy mennek a dolgok, de sebaj, egy "új" banda bemutatkozó bulija megérdemli a nagy közönséget! Volt hely! Sajnos, a későbbiekben is..., amit én kevésbe - nyilván Gáborék jobban - bántak. Tökéletes látó- és hallótávolságból élvezhettem az előadást, viszont a zenekarnak "sem volt probléma" a foghí­jas nézőtér, úgy csaptak bele a műsorba, mintha a megtelt Aréna szí­npadán állnának! Tiszteletre méltó cselekedet! Már az első pillanatban - figyelve Gábor és a zenekar - reakcióit az a szó jutott az eszembe, hogy SZABADSÁG! Ezek a srácok, ha valaki sértőnek találná, fiatal emberek, olyan felszabadultan, olyan átéléssel kezdték a műsort, hogy azt hittem, leszakad a plafon. Nem szeretnék belemenni az előzményekbe, tudván és tudatván, hogy teljes mértékben amúgy sem vagyok vele tisztában, de azt kell mondjam, jót tett a "váltás", a megújulás mindig előre visz, még akkor is, ha a Slamó-tól való elválás esetleg rajongók elpártolásával is járt. Az ilyen lendület mindig hoz újabb és újabb közönséget és ahogy szoktam volt mondani: "Kicsi ez az ország, gyorsan terjednek a hí­rek"! Gyakorlatilag fel sem ocsúdtam az első megdöbbenésemből és már is a szünet következett, ez önmagáért beszél! Pörgő, magával ragadó előadás, majdnem tökéletes hangzás (Gábor kierősí­tését egy kissé nyersnek találtam, de ez legyen az én bajom), sodró lendület jellemezte a szí­npadon helyet foglaló művészeket. Nem véletlenül használom ezt a szót, valamennyi muzsikus kitett magáért ezen az estén, hibátlan produkciót láthattunk és szerencsére, még koránt sem volt vége! A második "felvonásban" sem csüggedt a banda, úgy éreztem, mintha ekkor kezdődött volna el minden, hihetetlen, hogy ugyanazzal "adrenalin" szinttel folytatódtak az események. Most hirtelen két gondolat ötlött fel bennem (mivel nem jegyzeteltem), az egyik, hogy (számomra) meglepő módon kemény a hangzás, mit kemény, néha komoly "zúzás" van a deszkákon, a másik, hogy - és ezt, mint abszolút magánvéleményt fontosnak tartom - a néhol RHCP érzést érdemesnek í­télném megtartani. Komoly élvezet volt számomra a hangsúlyozottan karcos, erős megszólalás! A rendkí­vül technikás játék, a néhol funky-s riffek és a mindig előnyt élvező dallam valódi élményt nyújtott. Szó sincs "jótanács"-ról (vagy ilyesmi, ez amúgy is hülyén hangzana), ezt úgy is a csapat fogja eldönteni, egyszerűen tetszett a dolog és kész! A megjelenésről csak annyit, hogy Szatai Gábor igazi frontember, énektudását mindenki elismeri, de mozgása, "jelenléte" domináns, ahogy az egy rockcsapat élén álló személyiségtől a rajongók elvárják. Külön szót érdemel a ritmusszekció - Fukk Attila basszusgitáros és Orliczky György dobos -, akik - köztudottan komoly tudásuk birtokában - mindig precí­zen, a helyükön, mondhatni "kordában" tartották a négyest. No és kihagyhatatlan a zenekar gitárosa is, Tí­már Krisztián , aki már az első pillanatban felhí­vta magára a figyelmem, gyönyörő Gretsch gitárjával, persze a későbbiekben, hangszeréhez méltó tudása sem okozott csalódást. Egy hamisí­tatlan rock csapat előadását volt szerencsém látni, élvezetes, erős műsorral (az Edda nóták úgy szóltak, hogy Áááááá!!! és a saját dalokra sem mondanék B-t!). A koncerten az alábbi setlistát játszották: Szóval minden kedves rockrajongónak bátran ajánlom a csapat előadásait, melyekről - és persze a zenekarról úgy általában mindent, azaz - további információkat a koncert napján megnyí­lt honlapon találhat az érdeklődő! Köszönöm az élményt és sok sikert kí­vánok a Szatai Gábor és a No Problem formációnak! Hajrá!!! pearl69 Fotók: Szakáts Tibor