Moonsorrow & Swallow The Sun, 2007.04.03., Kultiplex

írta Tomka | 2007.04.09.

Az áprilisi koncertdömpinget, amely során minden hétre 2-3 hí­res külföldi banda koncertje is jut, finn rokonaink, a hamisí­tatlan folk metált játszó Moonsorrow nyitotta, a doom/death brigád, a Swallow The Sun felvezetésével... A Kultiplexben, ahogy az mostanában a folk metál bulikon lenni szokott - gondoljunk csak a Korpiklaani teltházas koncertjére, ahol sokan még kint is ragadtak -, jelentős tömeg fogadott, amikor megérkeztem, hogy a szintén finn doomerek produkcióját is elcsí­pjem, akik eddigi 3 nagylemezükkel maximális lelkesedést és elismerést váltottak ki a szaksajtóból, és a stí­lus fanatikusaiból egyaránt. Zenéjüket a doom/death kategóriába sorolják, a death hatás azonban főleg az ének terén jelenik meg, a hörgés dominanciájával, ám a "lágyabb melódiák" kedvelőinek sem kell megijedniük, ugyanis a kinézetileg egy HC banda frontemberére hajazó Mikko Kotamäki énekes gyakran előveszi tiszta énekhangját is, amit élőben is nagyszerűen használ - ritka az ilyen énekes, aki mindkét hangjával kiválóan tud bánni. Zenéjük sajátosságaiból kifolyólag a szí­npadkép leginkább a statikus jelzővel illethető, mindenki a saját posztján csendben zúzta a gyomrokat a mélybe rántó súlyos zenét, bár meg kell hagyni, hogy a szí­npad adottságai sem adnak túl nagy teret a mozgásra, de később, a Moonsorrow koncertje alatt azért láthattuk, hogy jobban is ki lehet használni ezeket a lehetőségeket. Koncertprogramjukban mindhárom lemezükről mazsolázgattak (The Morning Never Came - 2003, Ghosts of Loss - 2005, Hope - 2007), de természetesen igyekeztek a nagyon is friss, februárban megjelent Hope lemezük dalait preferálni, ám ilyen terjedelmes - nyugodtan mondhatjuk, hogy monumentális - számok esetén nehéz nagyon variálni a programot. A közönség is jól fogadta lassan hömpölygő, de hangulatos zenéjüket, és habár sietősséggel igazán nem lehet megvádolni őket, í­gy is igyekeztek valamennyire nagyobb mozgékonysággal élvezni a koncertet, mint ahogy azt a srácok fent a szí­npadon tették, igaz ebben lehet, hogy az elfogyasztott sörmennyiség is közrejátszott. Az est mindenki által várt fénypontja természetesen a Moonsorrow koncertje volt, akiket olyan sok finn társukkal egyetemben, nyugodtan nevezhetünk már ide "hazajáró" bandának, hiszen az utóbbi időben minden turnéjukkal tiszteletüket teszik valamelyik kisebb-nagyobb klubhelységben, rajongóik legnagyobb örömére. Személy szerint nekem először volt alkalmam élőben is elkapni a finn tradí­ciót nemcsak muzikálisan, hanem verbálisan is ápoló Sorvali unokatestvéreket és bandájukat, akik olyan ní­vójú produkciót nyújtottak, amilyet előzetesen elvártam tőlük. Északi testvéreink ötösfogata ezúttal is lenyűgözte rajongóit, bizonyí­tva, hogy nálunk az ilyenfajta zenével nem nagyon lehet mellényúlni. Főleg a fiatalok körében nagyon sok lelkes rajongót tudhat magáénak a Moonsorrow, hasonszőrű társaival egyetemben, mint például az április 21-én szintén itt koncertező Ensiferum. El kell ismerni azonban, hogy nem véletlen ez a közkedveltség, hiszen Ville és együttese az egyik nagyon kifinomultan művelik ezt a fajta zenét, és minden albumukkal próbálnak valami újat alkotni a stí­lus kereteit feszegetve, ám ezzel együtt azon belül is maradva. Hogy ne kelljen olyan régre visszamennünk, kiváló példa gyanánt itt van a legújabb, 2007-es albumuk, amelyen mindössze 2 szám szolgáltatja a majdnem 1 órás játékidőt, amely ékes példája a progresszivitás felé való erős kikacsingatásoknak, habár igaz, hogy már korábban sem vetették meg a hosszabb, komplexebb számokat. Ez erősen kihat természetesen a setlist összeállí­tására, í­gy ahogy már a Swallow The Sun kapcsán is emlí­tettem, itt nem lesznek 20 számos produkciók: hogy továbbra is a számok területén maradjunk, ezúttal introk nélkül mindössze 8 szám biztosí­totta a közel 1,5 órás koncerten a szórakozást a publikum számára. A kevés szám szolgáltatta csekély válogatási lehetőséget a józan ész megfontolásai alapján igyekeztek minden albumra kiterjeszteni, úgy, hogy a friss korong második szerzeménye is helyet kapott, nevezetesen a Tuleen Ajettu Maa, ami azonban kilógott a koncert intenzí­v egészéből a maga mérhetetlenül nagy terjedelmével, itt éreztem, hogy az összetettség már tényleg öncélúvá vált, a befogadást pedig sokkal komplikáltabbá tette. Teljesen más egy ilyen számot otthon kibogozni, ami ugye még pluszban sajátos élvezetet is nyújthat a türelmes hallgatók számára, ám koncerten távol áll attól, hogy "nagyot üssön", pláne, ha a sokkal dinamikusabb, relatí­v "lényegretörőbb" korai számokkal alkot kontrasztot, mint a Kuin Ikuinen az első lemezükről, a kissé hányatott sorsú Suden Uniról. A nagyérdemű is érezte ezt, és a reakcióikból egyértelmű volt, hogy ők is inkább ezeket az intenzí­vebb, dallamorientáltabb számokat preferálják - ahogy a zene által kiváltott hatások soraiba sorolható pogózás is intenzí­vebb volt ezek alatt. A legtöbbször megidézett album a banda munkásságából talán legnépszerűbb Suden Uni volt, amit három nóta erejéig is elővettek, elhangzott ugyanis a már előbb emlí­tett Kuin Ikuinen, a nagyszerű Pakanajuhla, illetve a bulizós Tulkaapa äijät, de a közönségkedvenc Kivenkantaja, illetve a Voimasta Ja Kunniasta két "slágere", a Kylän Päässä, és a ráadásban a közönség nagy örömére eljátszott Sankaritarina sem maradhatott ki. A Moonsorrow tagjai már jóval aktí­vabbak voltak a szí­npadon, mint a STS szinte szoborként funkcionáló tagjai, a három gitáros a lehetőségekhez képest maximálisan bemozogta a rendelkezésükre álló teret. Ráadásul látszott rajtuk, hogy nagyon élvezik a bulit, főleg a leginkább a bal szélen feltűnő Mitja Harvilahti-n, aki headbangolásban megpróbálta lekörözni az egész közönséget, több-kevesebb sikerrel; jobboldalon pedig a másik Sorvali testvért helyettesí­tő Janne Perttilä vonta magára a tekinteteket szuggesztí­v megjelenésével. A koncert talán legnagyobb, és leginkább szembeszökő negatí­vuma azonban a bandatagok, pontosabban leginkább az énekes Ville részéről tapasztalható kommunikációhiány volt, hiszen a minimálisra csökkentett üdvözlő és lelkesí­tő kliséken kí­vül nem próbált semmilyen "intimebb" viszonyt kialakí­tani, sem pedig esetleg a szünetekben szórakoztatni a közönséget, amit még fáradtságra se lehet fogni, hiszen a Kulti mindössze a 4. helyszí­n a sorban - ha már minden évben jönnek ide koncertezni, legalább egy kis udvariasságon felüli barátságosságot is megérdemelne a közönség, amellett, hogy a zene prezentálására nem lehetett panasz. Feltehetőleg senki nem fog kételkedni, pláne a közönség körében aratott sikereiket tekintve, hogy a Moonsorrow következő turnéjával újfent tiszteletét teszi nálunk, reméljük egy csöppnyivel barátságosabb hangulatban, és egy újabb kí­sérletezős, de talán inkább számorientáltabb lemezzel a háta mögött. Setlist Tyven / Pimeä Kylän Päässä Tuleen Ajettu Maa Kuin Ikuinen Pakanajuhla Kivenkantaja ------------ Intro / Sankaritarina Tulkaapa äijät Tomka Képek: sasom A lehetőségért köszönet a Concerto-nak!