Kedvenc lemezeim – Kid Rock: Devil Without A Cause (1998)

írta Hard Rock Magazin | 2016.03.22.

Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a ’90-es évek eleje volt az, amikor a klasszikus értelemben vett rockzene, ha nem is tűnt el, de eléggé háttérbe szorult a zenei világban. Helyét akkortájt a grunge vette át, a hard rock műfaját pedig csak a „nagy öregek” képviselték. Bár az tagadhatatlan, hogy rengeteg új stílus született akkortájt, a legtöbb mégiscsak ideig-óráig tartott, viszont mostanra ezek is kitermelték a saját „nagy öregjeiket”, akik a mai napig aktívak.

A ’90-es évek második felében kezdett teret hódítani a rappel kevert rockzene is, ami annyira nem volt nagy újdonság (gondoljunk például az Aerosmith / Run DMC kettőse által újraértelmezett Aerosmith-klasszikusra, a Walk This Wayre a ’80-as évek közepén), mégis valahol ez az időszak tekinthető a stílus virágkorának. 1997 pedig az az év volt, amikor Mr Bob Ritchie (művésznevén Kid Rock) végre le tudott szerződni az Atlantic kiadóval, akik láttak fantáziát a zenéjében. Tulajdonképpen első lemeze óta próbálkozott kis független kiadóknál - így hozott össze 3 korongot, valamint egy minialbumot, amin rap illetve rock hatások határozták meg a zenéjét -, viszont zenekar hiányában nem tudta kivitelezni elképzeléseit.

Mire a kiadóval leszerződött, szerencsére összerakta saját bandáját, a Twisted Brown Trucker Bandet, és végre elkészíthette ’Devil Without A Cause’ című lemezét, ami a mai napig a legnagyobb sikere a maga 12 millió eladott példányával, ráadásul 2003-ban 11-szeres platinának minősítették. Zenei szempontból igen sokszínűre sikerült albumot hoztak össze a detroiti zenészek, valami olyat, amit ha manapság meghallgatunk, akkor azonnal megtudhatjuk, milyen volt a mainstream zene az ezredforduló környékén. Mivel több stílus is helyet kapott rajta, illetve a hangszerelése is sokszínű, így máris kitűnik az átlagos rap metal mezőnyből. Több kislemezt és slágert is kitermelt a korong, mindjárt ilyen az indító kettős: a Bawitdaba és a Cowboy. Egy intró vezeti be a dalt, majd a jól ismert „My name is Kid...” kezdősor után szinte rászabadul a zúzda a hallgatóra az amúgy nagyon jóra sikerült torzított gitárriffel, mely végig tartja a tempót, és már itt érezhető az az energia és lendület, ami végigkíséri az egész albumot. A lemez egyik legismertebb száma a Cowboy, ami egy countrys beütésű, laza feelingű dal. Második fele igazi tombolásba csap át, nem csoda, hogy a zenecsatornák egyik kedvencévé vált.

Ezeken kívül többféle stílus keveredik a dalokban, mint például a Welcome 2 The Partyban, ami egy hip-hop beütésű, tipikus bulizós szám, de ehhez sorolható még a Wasting Time is a maga lazaságával, mely kiváló példája a rap/rock fúziónak. Azért az előéletéből is válogat Rock, mivel az 1993-as ’The Polyfuze Method’-on szereplő I Am The Bullgod is helyet kapott a lemezen, természetesen újravett formában, aminek érdekessége, hogy alig különbözik az eredeti verziótól.

Az I Got One For Ya igazi bárzene hangulatot kelt a billentyűs hangszereknek köszönhetően, de a Somebody's Gotta Feel This és a Fist Of Rage kettőse is tombolós perceket biztosít a zenehallgató számára, a country-hatás viszont az Only God Knows Why-ban érvényesül a legjobban, ami egy kellemesen lassú dal akusztikus gitárokkal, a végén egy erősebb befejezéssel, így mindenképp a lemez egyik csúcspontját jelenti. A dal akkor pattant ki főhősünk fejéből, amikor pár órát börtönben kellett töltenie egy bárban történt verekedés után, ahol éppen a kiadóval való szerződés megkötését ünnepelte. Ekkor kezdte el az első négy sort írni, amiből kialakult a kész nóta.

Érdekesség, hogy az ezt követő rap metalos Fuck Offban vendégszerepel az akkor még nagy sikerek előtt álló Eminem. A korong zárását három korábbi dal képezi: a Where U At Rock és a Black Chick White Guy az 1996-os ’Early Mornin' Stoned Pimp’-en jelent meg első ízben. Előbbi szintén a rap és a rockzenei megoldások kiváló keveredésének az eredménye, utóbbi pedig egy szál akusztikus gitáron előadott szerzemény, ami egy fiatal fehér fiú, és egy fekete lány kapcsolatáról szól. Az album zárása pedig az I Am The Bullgod egy másik verziója, ami viszont a borítón nincs feltüntetve, hanem rejtett trackként jelenik meg.

Ahhoz kétség sem fér, hogy ez Kid Rock legsokszínűbb lemeze, hiszen végig izgalmas mind a 70 perc, ráadásul a hangulat is felettébb felszabadult, illetve a több rockos/metalos beütésű dalnak köszönhetően időnként kissé dühös is. Több dalban hallhatunk női háttérvokált, valamint többféle hangszer is színesíti a palettát, mint például a bendzsó, a doromb vagy az orgona. Mindehhez társult akkoriban egy nagyképű attitűd is (több dalában rendre leszólta a popzenét, és hosszan ajnározta magát, hogy mekkora király), valamint egyfajta beképzeltségnek látszó zenei alázat. Valahogy mindig is az az előadó volt, akinek ez a fajta imidzs egyszerűen jól állt, de azért látszott, hogy ez csak egy kirakat, amit az is alátámaszt, hogy rengeteg híres zenésszel ápol baráti kapcsolatot, akik a mai napig elismeréssel beszélnek róla.

Az album egyébként szerepel az ’1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz’ című könyvben, szóval élő példa arra, hogy ha valaki jó időben van jó helyen, és még szerencséje is van, akkor a siker garantált. Ezt igazolja továbbá az is, hogy a folytatás, a 2001-es ’Cocky’ már nem volt ennyire slágeres, hiszen stílusában már egy érettebb, egységesebb képet mutat, tehát a ’Devil’ egy olyan lemez, ami csak egyszer jön össze egy művész életében. A kislemezek is mind sikert sikerre halmoztak, a kiadó tehát nem lőtt bakot mikor leszerződtette Ritchie urat. Az együttműködés egészen a tavalyi ’First Kiss’ albumig tartott, ami már a Warner Brosnál jelent meg, idén pedig a ’Devil’ és a ’Cocky’ albumok is újrakiadásra kerültek, tulajdonképpen ez adta az írás apropóját. Erről az albumról mind a mai napig, több dal is szerves részét képezi a koncertek műsorának, amiről például 2008-ban, a bécsi Stadthalléban is meggyőződhettünk. Már tudjuk, hogy merre vette főhősünk az irányt a 2000-es évek elejétől, így ez is ékes példája annak, hogy a ’90-es évek az új stílusok fel, majd letűnését hozta.

Szerző: Kidlacee

Számlista:

1. Bawitdaba
2. Cowboy

3. Devil Without A Cause
4. I Am The Bullgod
5. Roving Gangster (Rollin')
6. Wasting Time
7. Welcome 2 The Party
8. I Got One For Ya
9. Somebody's Gotta Feel This
10. Fist Of Rage
11. Only God Knows Why
12. Fuck Off
13. Where U At Rock
14. Black Chick White Guy