50/30 – Dupla jubileum: Scorpions – Papp László Budapest Sportaréna, 2016.02.29.

írta CsiGabiGa | 2016.03.02.

Régi rajongóként számtalan Scorpions-koncertet láttam már élőben vagy videófelvételről, de az első találkozás mindig emlékezetes marad. 1986. augusztus 27-én az MTK Stadionban léptek fel első ízben Magyarországon, így az idei koncert nem csak nekik volt jubileumi, hanem nekünk, magyaroknak is: az 50 éves zenekar 30 éve mutatkozott be magyar színpadon. Azt is tudni kell róluk, hogy elég merevek a műsor összeállításban: ha kialakítanak egy programot, akkor képesek azt éveken át változatlanul megtartani. Szóval azt hittem, már nem érhet meglepetés velük kapcsolatban. Tévedtem!

Az 1986-os koncertet annak idején amolyan főpróbának tartották a Monsters Of Rock fesztivál előtt. Nem mintha nagy szükségük lett volna rá, hiszen szinte hangról hangra az 1984-es ’World Wide Live’ turnét hallottam vissza. Ráadásul előzenekaruk Rudolf öccsének éppen Amerikában újraformálódó csapata, a McAuley Schenker Group volt. Szóval dupla élményt kaptam, életre szólót. Pedig bevonulás napja volt a katonaságnál, és olyankor – finoman fogalmazva – nem jellemző az eltáv. De én elintéztem, hogy ott tombolhassak az ötödik sor környékén.

Harminc évvel később pedig újra a színpadon ugyanaz a 3 ember. Időközben mindhárman elmúltak 60 évesek, de mintha semmi sem változott volna: Klaus Meine azóta sem lett egy Rongyláb Jani, de ugyanolyan tisztán hozza a magasakat, mint régen (inkább a The Zoo mély hangjaival volt gondja mindig is), Rudolf Schenker egy fantasztikus showman, zeneszerző, és az utóbbi időben egyre többet szólózik – nekem pedig végig azon járt az eszem, hogy a zseniális Clapton miért is bitorolja előle a „Slowhand” becenevet… És Matthias Jabs, akinek annak idején Michael Schenker és Uli Jon Roth cipőjében járva kellett bizonyítania, de 37 év után még a legnagyobb kétkedő, vagyis én is belátom, hogy sokkal inkább itt a helye ebben a csapatban, mint az öntörvényű Michaelnek. Ráadásul a Delicate Dance című instrumentálissal már szinte Michael Schenker-i magasságokba emelkedett.

A hozzájuk csapódott két fiatalabb társ is nagyon rendben van. A basszusgitáros poszt soha nem kavart sok vizet a zenekarban, őszintén szólva számomra tök mindegy, hogy Francis Buchholz, Ralph Rieckermann vagy Pawel Maciwoda tépi a vastagabb húrokat, utóbbi is ugyanúgy megteszi a kötelezőt, de legalább nincs lebetonozva, mint elődei. James Kottak pedig egyértelműen minőségi csere volt Herman Rarebellhez képest. A pasas azon felül, hogy eszméletlen intenzíven dobol (még a Dynamite-ot is fel tudta dobni játékával), teljesen őrült is.

A dobszóló közben a magasba emelt dobszerkó szélére állt, hogy a közönségnek háttal levehesse Rock & Roll Forever feliratú pólóját, és láthatóvá váljon ugyanolyan tetoválása a hátán. Komolyan, azon se lepődtem volna meg, ha egy hátraszaltóval fejezte volna be a produkciót. A Led Zeppelin Rock And Rolljának ezer közül is felismerhető dobkíséretét elnyomni zenekar nélkül meg akkora poén volt, amit már csak a végén benyögött „lonely, lonely, lonely, lonely, lonely time” überelt.

A setlist.fm-ről letöltött műsort olvasgatva rájöttem, hogy a hamarosan DVD-n is megjelenő, de a tavaly júniusban élőben közvetített hellfestes koncert óta semmi sem változott. Illetve egy számmal (Crazy World) rövidebb lett a műsor. Szóval nem nagyon kellett a dalok memorizálásával foglalkoznom, egyszerűen csak élveztem a bulit. A 2009-es fellépés a Syma Csarnokban nagy csalódás volt. Xarul szólt, és mintha a vetítéstechnika sem változott volna semmit ’86 óta. Most bezzeg tátva maradt a szám, mint a nagymamának, amikor meglepi az unoka a katódsugárcsöves öreg tévéje helyett egy 138 cm-es ívelt 4K Ultra HD csodával. Mert kb. ennyi volt a minőségi különbség a régi és az új videofal között. Még a Marshall erősítők is vetítve voltak mögéjük! És amikor a Make It Real alatt a tagok sziluettje alá varázsolták a nemzeti színű lobogót, az valami fenomenális élmény volt. Még mindig meglepődöm, hogy egy „Budapest” vagy „Hungary” odavetésével mekkora hisztériát lehet kiváltani egy ekkora tömegből. Nem kerül semmibe, és mégis hatalmasat dob a hangulaton! Akárcsak ez a magyar zászló.

A műsor legüdébb színfoltja a két egyveleg volt. A 70-es évek Uli Roth által fémjelzett időszakából eljátszott 4 dal 8 percben igazi csemege volt a magunkfajta szőröstökű rockereknek, a balladákat pedig egy akusztikus csokorba kötve nyújtották át a hölgyrajongóknak, egy héttel nőnap előtt. Még az őrült Kottak is megszelídült, és cajónon üldögélve, bágyadt hangon vokálozott Meinének. A lemezbemutatót letudták 4 dallal, melyből az Eye Of The Storm című ballada az egyveleg része volt. A Going Out With A Bang és a We Built This House a lemez két legjobbja, ez nem vitás, de hogy a Rock And Roll Band lenne a harmadik? Mindegy. Önmagában ezen még nem húztam volna fel magam. Azon már sokkal inkább, hogy az 50 éves jubileumi turnén 25 évet csak úgy egyszerűen átugrottak, és a szokásos dalokat játszották az 1980 és 1984 közti időszakból. Michael Schenker a 25 éves jubileumi koncertjét az In Search Of The Peace Of Minddal kezdte, aztán következetesen végigment az összes megjelent albumán, és mindegyikről eljátszott legalább egy nótát. A Judas Priest az ’Epitaph’ turnén – ha nem is kronológiai sorrendben, de – hasonlóképpen cselekedett: minden lemez képviseltette magát egy-egy dallal, itt meg mintha a ’Crazy World’ (Wind Of Change, Send Me An Angel) óta nem történt volna semmi. Jó, nem azt mondom, hogy prüntyögjék el a To Be No. 1-t, de egy No Pain, No Gaint a ’Face The Heat’-ről simán elnyomhattak volna. Ahogy a méltatlanul elfeledett, keményebb hangzásvilágú ’Unbreakable’ és ’Humanity – Hour I’ miatt sem kellene szégyenkezniük. A 2010-es ’Sting In The Tail’ meg konkrétan sokkal jobban sikerült múltidézés volt, mint az aktuális album. Értem én, hogy az új lemezt kell promotálni, de hogy egy Raised On Rock vagy egy Sting In The Tail ne férjen bele a másfél órába, az számomra érthetetlen.

Pedig volt itt tölteléknóta, például a Coast To Coast, ami instrumentálisként egyáltalán nem jellemző a Scorpionsra. Akkor volt látványos, amikor 1979-ben pár koncerten 3 gitárossal nyomták, és Jabs a két Schenkerrel meg Buchholz-cal vállvetve állt a színpadon. Azóta – hogy meglegyen a négygitáros fotó – szegény Meine kezébe nyomnak egy alibi gitárt, amin nyilvánvalóan kamugitározik, a hülye kameraman meg még a kezére is ráközelít. A dobszólót felvezető In The Line Of Fire egy másik fölösleges instrumentális, nem is tudom, mi ez… (Telefonos segítséget elfogadok!) Scorps-lemezen nincs rajta, más előadótól sem ismerős, nem is túl hosszú, nem is túl jó. Akkor meg minek? Aztán ott a két nagy sláger, a Dynamite és a Blackout. Egyrészt már a könyökén jön ki mindenkinek, másrészt nem is értem, mit esznek rajta annyian! Ilyen egy hangon elénekelt, egy-két szavas refréneket az Accept szokott írni (Stampede, Starlight, Death Row). És ha ezek helyére bekerülhetett volna néhány az elmúlt 25 év terméséből, akkor máris közelebb lettünk volna az 50 éves jubileumi hangulathoz.

A hangosítás majdnem végig a helyén volt, de miután 90 percet lenyomtak hibátlanul, a ráadásban szegény Rudolf hiába riffelt széles mozdulatokkal, a Rock You Like A Hurricane elején pár másodpercig néma volt a gitárja. Ettől eltekintve – és a műsor összeállítást érintő zsörtölődéseimet nem számítva – hibátlan koncertet láttunk/hallottunk. Igaz, hogy egyetlen lépést sem tesznek megtervezés nélkül, egyetlen hangot sem játszanak másképp, mint az előző este, de az előadás úgy tökéletes, ahogy van. Az új videofal lenyűgöző, Rudolf többet rohangál, mint sok 20 évvel fiatalabb kollégája, Klaus hangja mint az álom (ha Gillannek vagy Coverdale-nek ennyi maradt volna a régi önmagából, akkor most nem lennének ennyi kritikának kitéve), Matthias pedig az unos-untalan ugyanúgy eljátszott szólói után végre meg tudott lepni valami újjal. Show volt ez a javából! Megérdemelte a teltházat.

Setlist:

Going Out With A Bang / Make It Real / The Zoo / Coast To Coast / Uli Roth Medley (Top Of The Bill / Steamrock Fever / Speedy's Coming / Catch Your Train) / We Built This House / Delicate Dance / Acoustic Medley (Always Somewhere / Eye Of The Storm / Send Me An Angel) / Wind Of Change / Rock 'n' Roll Band / Dynamite / In The Line Of Fire / Kottak Attack / Blackout / Big City Nights  /// Still Loving You / Rock You Like A Hurricane

Szerző: CsiGabiGa
Képek: TT
Köszönet a Live Nationnek!
További fotók ITT