A nyerő széria Budapesten is folytatódott: The Winery Dogs, Inglorious – Barba Negra Music Club, 2016.02.17.

írta Hard Rock Magazin | 2016.02.21.

Több mint két évet kellett várnia a magyar közönségnek arra, hogy a The Winery Dogs végre Budapesten is koncertezzen. Hosszú volt ez az idő, de úgy érzem, a szerdai koncert minden szempontból kárpótolt minket. A power trió a ’Hot Streak’, azaz a második lemez kapcsán érkezett hozzánk, reméljük, hogy sokszor láthatjuk még őket itt. (karpatisz)

Egy ilyesféle felsőkategóriás szupergroupnak nyitni legalább akkora lehetőség, mint amekkora kihívás. Mert hát bármekkora is a közös turné marketingértéke, azért elég frusztráló lehet estéről estére abban a tudatban színpadra állni, hogy a backstage-ben a kortárs könnyűzene emblematikus figurái hegyezik a fülüket. Arról meg aztán végképp nem is beszélve, hogy itt egy tipikusan Dream Theateren, Mr. Bigen és hasonló zenéken szocializálódott, részint műértő laikusokból, részint pedig a szakmában dolgozó kollégákból álló – és ennélfogva meglehetősen kritikus – közönséget kellett meggyőzni. Az Inglorious szerencsére tökéletes magabiztossággal, kiváló minőségű muzsikálással abszolválta a feladatot.

Rögtön tegyük hozzá, hogy a debütáló lemezét népszerűsítő brit csapat nem eredetisége, netán figyelemreméltó hangszeres ömlengések miatt aratott osztatlan sikert. Vérprofin és dögösen prezentált, de kiugró egyéni teljesítményektől (már ami a zenei alapokat illeti) és dalszerzői megfejtésektől mentes, leginkább a Led Zeppelin, kisebb részben a Rainbow nyomvonalán haladó hard/garázsrockot hallhattunk, ez eddig nem különösebben izgalmas. A csapat produkciója mégis ellenállhatatlan volt, egyrészt a rettentő jó ízléssel összerakott, tökéletes műfajismeretről árulkodó, egyből működő daloknak, másrészt pedig Nathan James kivételes hangjának és lehengerlő előadásmódjának köszönhetően.

A fazon úgy hozta a fiatal Robert Plant-féle magasakat, hogy öröm volt hallgatni, emellett pedig egy karizmatikus, a közönség figyelmét megragadó jelenség – nyilvánvalón leginkább ő tehet arról, hogy a zenekart már most a nagy reménységek között tartják számon. És tény, hogy a jó és hiteles retró elég király dolog, de hogy hosszabb távon mire lehet menni vele, az már korántsem ennyire egyértelmű. Itt, előzenekarként viszont nem hogy megállták a helyüket, de képesek voltak felkelteni maguk iránt a figyelmet, ami az átlag supportokból kiindulva önmagában is hatalmas teljesítmény. Megérdemlik a bizalmat. (Bazsa)

Az átpakolás után, talán egy-két perccel 21 óra előtt már megérkezett a színpadra Richie Kotzen, Billy Sheehan és Mike Portnoy. A buli óriási lendülettel startolt, hiszen rögtön meg is kaptuk a tavaly megjelent anyag húzónótáit (Oblivion, Captain Love, Hot Streak). Bár a kettes lemezé volt a főszerep, a bemutatkozó kiadvány legjobb dalai is szerves részként kaptak helyet a műsorban. Koncertkörülmények között a trió olyan dalokat tűzött műsorra, amelyek tökéletesen működnek már alaphelyzetben, vagy úgy alakítottak rajtuk, hogy működjenek. Elsősorban ez utóbbi esetre hívnám fel a figyelmet: a ’Hot Streak’ kritikájában említettem már, hogy némelyik dal hangszerelése már túlment a hármas felállás határain. Ezzel szemben élőben úgy szólalt meg például az Empire vagy a Ghost Town, ahogyan kell.

A budapesti buli a tizenötödik állomás volt a turnén, és azért a fáradtság érződött, de ezt egy tudatosan jól szerkesztett műsorral kompenzálni tudta a csapat. Ha gonosz akarnék lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy semmi figyelemre méltó sem történt, de ez a három muzsikus megmutatta, hogy ők miért is tartoznak a világ élvonalába. A megírt dalok szerkezetét szinte végig megtartották, de pár alkalommal (The Other Side, Desire) szólókkal, kiállásokkal bővültek. Az ütős rockos dolgok mellett előkerültek a csendes tételek is, mint például az egy szál gitárral előadott Fire, vagy az orgonával kísért Regret. Az önálló dobszóló most nem volt olyan hosszú hogy ne lehetett volna élvezni, Mike szinte tényleg csak felvezette az amúgy is dobbal kezdődő dalt.

Billy Sheehan basszusszólója időben hosszabbra nyúlt, mint ahogy azt kellett volna, de a virtuozitás és a látvány mindenért kárpótolt. Az a pár apróság, ami improvizatív volt, mint például amikor Mike kiugrott a felszerelése mögül, és a színpadon, a hangfalakon, vagy épp Billy basszusgitárján ütött valamilyen ritmust, még vicces is volt. Mindhárom hangszeres önálló karakter, szinte egy pöccintésből vagy egy pengetésből rá lehet ismerni egyéni játékstílusukra, de a színpadon mégis csapatként tudtak együtt dolgozni.

A zenészek teljesítménye kiegyensúlyozott volt, Richie Kotzen gitározását szűk két méter távolságból nézni igazi élmény volt. Pengetési technikája külön figyelmet érdemel: érdekes volt, hogy most többször láttam úgy pengetni, hogy a hüvelykujját is használta, különösen a gyors futamoknál. Frontemberként is jól tudott kapcsolatot teremteni a közönséggel, még az éneklésbe is beszervezett minket a Fire és a Desire című dalokban.

Összességében immáron hatodik, új felállásaival pedig harmadik alkalommal láthattam a munkamániás dobost, Mike Portnoyt. Ezúttal nem a játékával, vagy épp verődobálós trükkjeivel kápráztatott el, hanem azzal, hogy látszott rajta, hogy boldog, és örömmel csinálja ezt a zenekart. Billy Sheehan pedig egy igazi őrült, ennyit mozogni még soha nem láttam. Bár nem első alkalommal figyelhettem őt basszusgitározni, de először éreztem azt, hogy egyensúlyt talált a virtuóz, látványos játék és a dalok „hagyományosabb” basszustémái között.

A színpadon látottak után, és a két stúdiólemezt ismerve egy dolgot remélek: azt, hogy ez a trió még sokáig aktív lesz, és sok jó lemezzel és koncerttel ajándékoz meg még minket a jövőben. Mi, a zenét szeretők jártunk a legjobban akkor, amikor Mike Portnoy, Billy Sheehan és Richie Kotzen megtalálta új otthonát.

Setlist:

Oblivion / Captain Love / We Are One / Hot Streak / How Long / Time Machine / Empire / Fire / Think It Over / Dobszóló / The Other Side / Basszusszóló / Ghost Town / I’m No Angel /Elevate /// Regret / Desire

Szerző: karpatisz, Bazsa
Képek: Mahunka Balázs
Köszönet a Livesound csapatának!
További fotók ITT