„Sallangoktól mentes, őszinte muzsikát játszunk” - Interjú Vasvári Gyulával (Perihelion)

írta P.A. | 2016.01.05.

A debreceni Perihelion története valamikor az ezredforduló táján kezdődött Neochrome, később Neokhrome név alatt. Az egykoron durva death/black metalt játszó zenekar 2011 táján komoly zenei változáson esett át, a death riffeket post metalos örvénylés, a hörgést pedig magyar népzenei motívumokat is felidéző ének vette át. Az újjászületett banda 2015 egyik legizgalmasabb anyagát készíttette el 'Zeng' címmel, így volt miről kérdeznünk Vasvári Gyulát, a Perihelion énekes-gitárosát.

HRM: A Perihelion egy új banda, de mégsem vagytok ismeretlenek a magyar zenei színtéren, hiszen korábban Neochrome, később pedig Neokhrome néven zenéltetek. Mi vezetett a stílus- valamint a névváltáshoz?

Vasvári Gyula: A Neochrome 2001-ben indult, aztán 2007-ben kiszállt a frontember [Maniak – szerk.] és akkor elgondolkodtunk, hogy merre tovább, hiszen a szétválás is zenei nézetkülönbségekből adódott. Addigra már kialakult bennünk - bennem és a dobosban, Katonka Barnában - egy igény, hogy másfajta zenei irányba tapogatózzunk, úgymond kijátszottuk magunkból azokat a dolgokat, amik addig jellemeztek minket. Néhány év turnézást követően 2011-ben felvettük harmadik lemezünket, ami már a „K” betűvel írt Neokhrome név alatt jött ki 'Perihelion' címmel. Ez volt az első lépése annak, ami ma már a Perihelion zenekarnév alatt fut.

HRM: Ez a lemez már zeneileg is más volt, mint a korábbi anyagaitok.

V.Gy.: Igen, az egy komoly lépés volt számunkra, hiszen elindultunk abba az irányba, amerre már évekkel korábban is szerettünk volna fordulni, de a zenei nézetkülönbségek miatt végül nem tudtunk menni. Amikor a 'Perihelion' kijött, már éreztük, hogy ez még tovább fog formálódni és itt sem ragadunk le, bár az a Neochrome-ra is jellemző volt, hogy nem volt két egyforma lemezünk. Aztán amikor 2014 elején kijöttünk egy új EP-vel ['Nap fele néz' – szerk.], akkor úgy gondoltuk, hogy ezt a Neokhrome nevet így vagy úgy, de magunk mögött kell hagynunk, hiszen ebben a zenében már túl sok minden van, ami korábban nem jellemzett minket. Nem éreztük helyénvalónak, hogy ezt a számunkra is új megközelítést ugyanazon a néven vigyük tovább. Kézenfekvő volt annak az albumnak a címét felvenni zenekarnévnek, ami végül ezt a változást elindította bennünk.

HRM: Elég nyilvánvaló a zenei különbség a Neokhrome és a Perihelion között. Eltűnt a death, illetve kevesebb a black metal, és erős a magyar népzene hatása, főleg az énektémákban, sőt ez a zene sokszor a VHK-t juttatja eszembe. Te hogy tudnád leírni a zenéteket, illetve miben látod a Neokhrome, illetve a Perihelion közti különbséget?

V.Gy.: Zenei szempontból egyetértek veled, viszont a hatások kevésbé tudatos dolgok, sőt ez akár szubjektív is lehet. Persze a VHK egy mérföldkő számunkra is, hiszen aki hallott már VHK-t, az tudja, hogy ez így van rendben. Már millió egy olyan zenekart hoztak fel velünk kapcsolatban, akikről én még soha nem is hallottam, de hát kinek mi jön át belőle. Szóval a kérdésedre inkább úgy válaszolnék, hogy a Perihelion sokkal őszintébb és szívből jövőbb zene, mint volt. Ezzel persze nem bélyegzem meg a korábbi zenéinket. A jellembeli fejlődés együtt jár azzal, amit egy adott ember az alkotásban is véghezvisz, és ez a fejlődés lenyomata is egyben, de nem gyorsítható, nem sürgethető, ehhez idő kell. Nyilván mindenkinek más idő kell ehhez a fejlődéshez. A mi esetünkben ez szépen lekövethető az elmúlt 15 évben, és ez folytatódni fog tovább. Talán úgy tudnám összefoglalni, hogy egyre inkább sallangoktól mentes, őszinte muzsikát játszunk, ami nem különféle külső tényezők vagy akár kényszerítő hatások eredményeként jön létre, hanem az alkotási folyamat egyre nagyobb mértékű letisztulása által.

HRM: Ezek szerint az a tendencia, ami már jó pár éve megfigyelhető a metalban, miszerint a zenekarok tudatosan, a saját anyanyelvükön saját népzenei elemeket is gyakran a zenébe építve érnek el sikereket - gondolok itt a Sólstafír vagy az Arkona ténykedésére – nem befolyásolt abban, hogy milyen zenei irányba induljatok el?

VGy.: Egyáltalán nem. Sőt, ezeket a zenekarokat, amiket említettél, nem is igazán ismerem, nem tudom, hogy milyen indíttatásból írnak dalszövegeket saját anyanyelvükön. Az én esetemben ez abból fakad, hogy ugyan angolul teljesen jól ki tudom fejezni magam, de a magyar, mint anyanyelv sokkal-sokkal gazdagabb kifejezéstárat biztosít, így egy adott érzésnek, egy akármilyen absztrakt módon történő kifejezése sokkal könnyebb, mint egy másik nyelven. Nincsenek olyan gátak és korlátok, amik abból fakadnak, hogy egy nyelvet nem anyanyelvként beszélek. Talán az is elmondható, hogy a magyar abszolút értékben is gazdagabb nyelv, mint mondjuk az angol, ezzel természetesen nem becsülöm le az angol nyelvet.

HRM: Nem vagytok folk metal banda, de mégis sok a magyar népzenei elem, főleg ami az énekdallamokat illeti. Mennyire tudatosan építkeztek a magyar népzenéből?

VGy.: A népzenei dallamokkal való hasonlóságot már sokan említették, de azt kell mondjam, hogy ez egyáltalán nem tudatos. Ahogy korábban mondtam, minket egyre kevésbé jellemez az, hogy külső hatásra írnánk zenét vagy szöveget, így a tudatosság is csak a körítés kapcsán érhető tetten nálunk. Nem is tudok úgy írni, hogy meghallgatok valamit és aztán ahhoz hasonlót próbálok csinálni. Általában leülök egy gitárral, és ha van valami dallam, ami beugrik, akkor azt játszom folyamatosan. Az sem jellemző rám, hogy népzenét hallgatok, nem áll távol tőlem, de nem ez a jellemző, sőt a korábban szóba került VHK dolgait sem ismerem annyira, mint amennyire a zenénk sugallja. Vannak dalaik, amiket nagyon szeretek, sőt egyet fel is dolgoztunk [Verőfény - szerk], de a dobosunk sokkal mélyrehatóbban ismeri a munkásságukat, mint én. Sok koncertjükön jártam és mindig lenyűgöztek, de nagy dózisban nem tudom hallgatni. Az is elmondható, ha már a VHK- ról beszélünk, hogy az ő esetükben sokkal erősebb a népzenei hatás, legalábbis én ezt gondolom. Inkább azt mondanám, hogy közösek a zenei gyökereink a VHK-val.

HRM: Szerinted a zenétekkel a magyar vagy a külföldi piacot tudjátok leginkább célba venni?

V.Gy.: Próbálok nem túlzottan ezoterikusnak tűnni ezzel a válasszal, de semmiféle konkrétan megfogalmazott célunk nincs a sikert illetőleg. Igazából az egyetlen célunk az, hogy addig és olyan minőségben muzsikáljunk, ami nekünk élvezetet nyújt. Folyamatosan ég bennünk a tettvágy, hogy újabb és újabb dolgokkal jöjjünk elő, de ezek csak és kizárólag arra vonatkoznak, hogy létrehozzunk új dalokat, új lemezeket. Természetesen jó, ha ez másoknak is tetszik, de ennél tovább nem szoktuk ezt gondolni. Ez már az a kérdés, amit az előbb feszegettünk, a külső hatások kapcsán. Persze az látszik, hogy ezzel az irányváltással egyre több hallgatóhoz jutottunk el, és ha ilyen szemszögből vizsgálom, akkor külföldön és idehaza is sikeresebbek lettünk, de azt is fontos megjegyezni, hogy a siker definíciója egy nagyon tág dolog. Valaki például Facebook like-okban méri. (nevet) Számunkra lélegzetelállító siker volt, hogy képesek voltunk megújulni, főleg azért, mert nagyon sok olyan zenekart látunk, akik beleragadtak a saját szerepükbe azzal, hogy egyszer csináltak valamit, ami sikeres volt és úgy gondolják, hogy ezt mindenképpen fenn kell tartani. És mindezt véghez is viszik. Az más kérdés, hogy ez az én véleményem szerint a teljes sikertelenség definíciója.

HRM: Az előző kérdésemet azért tettem fel, mert én például a brit Prog Magazine CD mellékletében találkoztam először a zenétekkel, ebből pedig úgy tűnik, hogy sokat tesztek a sikerért.

V.Gy.: Nagyon örülök, hogy van, aki ezen a CD mellékleten találkozott velünk, de el kell mondjam, hogy mi ezért semmit sem tettünk. Egyszer csak hívott minket a kiadó örömittasan, hogy sikerült nekik tető alá hozniuk ezt a CD mellékletes dolgot. Nyilván kapcsolatban voltak a Prog Magazine-nal, akik szóltak, hogy tetszik nekik a dal és lenne rá lehetőség, hogy rákerüljön a CD-re. Persze mi is örültünk ennek, hiszen ez egy hatalmas dolog, de az évek alatt rájöttünk, hogy erőltetni valamit egyenlő azzal, hogy biztos nem fog összejönni, így mi már rég letettünk az ilyen dolgokról. Ami jó, az úgyis megtalálja az útját, ami nem, az pedig úgyis el fog sikkadni.

HRM: Ezek szerint a francia Apathia kiadó jól teszi a dolgát? Velük hogy kerültetek kapcsolatba?

V.Gy.: A 2011-es Neokhrome lemezünket széles körben promóztuk, így elküldtük több kiadónak is. Ebben az időszakban még úgy gondoltuk, hogy ha minél nagyobb előfeszítéseket teszünk, és minél jobban kavarjuk magunk körül az állóvizet, akkor valami hatalmas dolog fog összejönni. (nevet) Mondhatjuk persze, hogy összejött egy nagyon jó dolog, de nekünk akkor hatalmasabb elképzeléseink voltak, ami a kiadó nagyságát illeti. Kidolgoztunk egy marketing tervet a lemezpiacra való sekély rálátásunkkal, és több tucat kiadót kerestünk meg, első körben az Apathia még nem is volt a látókörünkben. Aztán a kampány sikertelensége után több kisebb kiadót is megkerestünk, többek között őket is. Az egyetlen kikötésük a mai napig az, hogy csak olyan zenekarokat szerződtetnek, akik nekik is tetszenek, ezt pedig mindenképpen pozitív dolognak tartom. Addigra egyébként már eldöntöttük, hogy az a Neokhrome lemez saját kiadásban fog megjelenni.

HRM: Tehát ezek szerint előbb megvolt a kiadó, mint a név- és a stílusváltás. Ezt hogyan fogadták?

V.Gy.: Nagyon jól. Sok mindenre nyitottak, ha megnézed például a náluk lévő zenekarokat, akkor láthatod, hogy a durva death metaltól az olyan zenékig, amit mi is képviselünk nagyon sok minden megtalálható, ez pedig ritkán jellemzi a nagy kiadókat. Nyilván ez nem egy nagy kiadó, de annál nyitottabb és barátságosabb, ráadásul rendkívül lelkiismeretesen teszik a dolgukat és folyamatosan növekednek. Mi a kis lépésekben hiszünk, mindig csak egy kicsivel kell előrébb jutni annál, ahol éppen vagy, ez a legtermészetesebb módja a változásnak. Ez a kiadó teljes mértékben alátámasztja ezt a nézetünket, továbbra is jó döntésnek érezzük, hogy leszerződtünk hozzájuk, ráadásul a tények is ezt igazolják.

HRM: A szép lemezborító Costin Chioreanu munkája. Hogy készült a kép?

V.Gy.: Costinnal dolgoztunk együtt, aki az egyik legismertebb művésznek számít ebben az irányzatban. Vele úgy kerültünk kapcsolatba, hogy az A nap fele néz című dalunkhoz szerettünk volna egy klipet készíteni és a „mi baj lehet belőle?” alapon írtam neki egy e-mailt. Nagyon tetszett neki a dal, konkrétan azt mondta, hogy az utóbbi egy-két évben nem hallott ilyen jó számot. Szóval nagyon pozitívan indult a kapcsolatunk, és azt mondhatom, hogy jó barátok lettünk, így nem is volt kérdés, hogy kit fogunk felkeresni a 'Zeng' borítója kapcsán. Ami a képet illeti, az alapkoncepció a mi ötletünk volt, de Costin egy olyan művész, aki nem szereti, ha szűk keretek közé szorítják, de ugyanakkor lényeges számára, hogy legyen egy irány, ami felé elindulhat. Mi egy igazán egyszerű, minimalista borítót akartunk, amihez megadtuk neki az alapvető színeket, illetve az alap koncepciót, az első skiccre pedig rögtön azt mondtuk, hogy tökéletes lesz.

HRM: Egy negatív kritikám lenne azért a lemezzel kapcsolatban, mégpedig az, hogy rövid.

V.Gy.: (nevet) Ezt már elég sokan mondták, de hogy egy kicsit védjem a mundér becsületét, azért el kell mondanom, hogy felvettünk még egy dalt a lemezre, de a kiadó javaslatára lehagytuk. Mivel egy feldolgozásról van szó, így szerintük a lemez végén kevesebb figyelmet kapott volna, mint egy külön EP-n. Jelenleg is dolgozunk ezen a bizonyos kislemezen, ami várhatóan májusban fog megjelenni, azon lesz végül hallgató ez a dal is. Azért elképzelhető, hogy a jövőben néhány perccel hosszabb kiadványokat készítünk majd.

HRM: A magazinnál már lázasan készítjük az ilyenkor szokásos év végi listákat, így téged is megkérdezlek, melyek voltak 2015 legjobb lemezei számodra?                    

V.Gy: Ez nagyon nehéz kérdés így hirtelen, de talán ezek: Chelsea Wolfe: ’Abyss’, Valborg: ’Romantik’, Monolord: ’Vænir’.

 

Készítette: Pálinkás András