Trónkövetelők estéje: Battle Beast, Alpha Tiger, The Order Of Chaos, Flood In The Desert – Barba Negra Music Club, 2015.11.18.

Mikor kiderült, hogy két koncert is erre a napra esik, egy percig sem gondolkodtam, hogy melyik rendezvényre megyek. Kíváncsi voltam, hogy az eddig csak előzenekarként látott Battle Beast mit tud kezdeni a főzenekari státusszal. Időben mentem, mert a párizsi események után ez volt az első Barba Negra-buli, ahol már nagyobb mértékű ellenőrzést ígértek. Ki is pakoltatták a fotóstáskát, és mindenkit átnéztek egy kézi fémdetektorral, így nyugodtan vonultunk a ház belsejébe.

Elsőként egy hazai banda, a Flood in the Desert melegítette be a közönséget, melynek nagy részét ekkor még a zenekar hozzátartozói tehették ki, akik lelkesen énekelték is a sorokat, pár rajongó pedig a színpad közeléből figyelte a műsort. Fiatal zenekarról van szó, nem is muzsikáltak rosszul, de még nagyon az út elején tartanak. A zenekarból egyedül Szadló Tamás gitáros volt ismerős számomra, pár rendezvényen már láttam, és ügyes a srác. Most is jól hozta a dolgokat,a tagok közti kommunikáción viszont még van mit csiszolni. Fehér Zsolt hangja viszont nekem nagyon nem jött be. Nem volt hamis, a hangfekvése volt bántó számomra. És sajnos az este folyamán az énekes hímekkel végig ez volt a bajom, ezúttal a csajok hangja esett jól.

Pedig az Order of Chaos nem az én világom, ez a fajta javarészt hörgős, és picit normál éneklős zene nem a kedvencem. És az is árulkodó, hogy semmi sem maradt meg róluk az emlékeimben, pedig ezt a bandát már kétszer láttam itthon, viszont ahogy feljöttek a színpadra, egyből beugrott, hogy mindkétszer intenzív, pörgős bulit nyomtak a kanadaiak a Club 202-ben, illetve az is, hogy az akkor még barna, majd fekete hajú Amanda Kiernan mekkora performanszot nyomott le. Ezúttal is szemet vonzó produkciót tolt, csak most mindezt szőkén. És amiket hörgött, sikított, énekelt, azokban semmi hiba sem volt, mindenféle döcögés nélkül váltogatta az adott témához passzoló éneklési stílust. Közben folyamatos mozgásban volt, ökörködött a zenekar tagjaival, a földre vetette magát, vagy csak egyszerűen belemászott a fényképezőgép objektívébe.

A sokféle zenei stílust ötvöző zenét nagyon profin tolták a srácok, közben folyamatosan hergelték egymást, örültként vicsorogtak a közönségre, vagy csak szimplán eszeveszett tempóban jártak az ujjaik. Amanda az utolsó szám alatt lejött a közönség közé, először leült a kordon tövébe, amíg a társai nyomták az instrumentális részeket, majd felállva, az egyik rajongóval karöltve headbangelt egy picit a zenekarnak, utána a közönség soraiban járkálva énekelte el a dal második felét. Igazi show-woman a lány, és láthatóan mindegy neki, hogy mennyien nézik meg a produkciót.

Ha a zene nem is fogott meg mindenkit, az biztos, hogy ezt az előadást egyhamar nem lehet elfelejteni, és most már én is bevésem az agyamba az Order of Chaos nevét. Amúgy az innen-onnan csent zenei részletek nem is annyira bántóak, tehát a magamfajta dallamrocker is simán élvezheti ezt a zenét, performansz nélkül is. A koncert végeztével egyből a merchpult felé vették az irányt, kedélyesen lehetett velük beszélgetni és fotózkodni.

Ritkán látni kinézet szempontjából annyira vegyes bandát, mint amilyen az est következő fellépője, a német Alpha Tiger. Produkciójukat látva és hallva sajnálom, hogy nem ők nyitnak ezen a turnén, akkor a kanadaiaknak több idő jutott volna. Az egyik gitáros glamesre szaggatott gatyában, a másik gitáros egy Judas Priest-logóval ellátott hangszeren játszott, maidenes pólóban és kosaras sportgatyában. A basszeros citromsárga, strandra való bermudája is megér egy misét, és ehhez társult a kemény metalosnak öltözött énekes. Zeneileg valahol ezen zenekarokat próbálják követni, de inkább amolyan Bundesliga 4-es szinten vannak.

Tudtommal eddig nem nagyon koncerteztek, mivel az énekesnek nem nagyon akaródzott, így jelenleg egy új arcnál, Benjamin Jainónál van a mikrofon, aki fazonra és orgánumra picit a loudnesses Minoru Niiharára emlékeztetett. A színpadi rutintalanság meg is látszott a produkción, semmi egységes kinézet, semmi megtervezett mozgás, olyannak tűntek nekem, mintha – a dobost kivéve – mindenki azt csinált volna, amit akart. Mondjuk a gitárosok mentségére legyen mondva, a vokálozás miatt folyamatosan a mikrofonjaikhoz voltak tapadva, elsősorban Jaino és a basszeros, Dirk mozogta be az igen méretes helyet. Ugyanis mindhárom zenekar a főbanda technikáját használta, így a Barba Negra teljes színpada a rendelkezésükre állt. Amit a kanadaiak meg is töltöttek élettel, a németeknek azonban ez nem sikerült.

A Battle Beastnél nagy változást hozott az elmúlt időszak: megváltak fő dalszerzőjüktől, bár ez jelenleg még nem látszik a produkción. Az új gitáros ugyan teljesen arctalan, szinte észre sem lehetett venni, hogy a színpadon van, igaz, a show-t a maradék 5 tag megcsinálta helyette. A zenekar nálunk igen erősen kezdett: arénakoncert a Nightwish előtt, majd nemrég a Pecsában találkoztunk újra. A Barba Negra amúgy tökéletesen megfelelt volna nekik, ha nem pont a cilinderes gitárossal egy napon lépnek fel. Ennek ellenére megvolt az az előnye a bulinak, hogy tényleg csak az jött el, aki őket akarta látni, nem volt olyan érzése az embernek, hogy az is ott van, aki csak úgy ráért, és a „ha már rockkoncert van, lemegyek” elvet követi.

A koncert az utolsó lemez két számával indult: kezdésként a Far Far Awayjel rontottak a kalóztanya deszkáira. Erőteljes nyitás volt, Noora itt még földig érő kabátban volt, amitől hamarosan megvált. Amikor első alkalommal láttam, akkor még picit vicces volt a kinézete, azóta viszont nagyon sokat változott… előnyére. Igazi amazonként vezényelte le a bulit, picit Mad Max-es szerelése is tökéletesen illett a zenéhez. És közben olyan grimaszokat villantott, hogy azokat egy férfi is megirigyelhette volna.

Hamar felpörgették a közönséget, és pár perc után már egy emberként énekelték a szövegeket. Közben a zenészek folyamatosan zrikálták és cinkelték egymást (természetesen az új fiút ebből még kihagyták), elsősorban a billentyűs, Janne és a basszeros, Eero volt elemében. Eero a konferanszié szerepét is felvállalta, furcsa volt hallani, hogy egy picit raccsolva szövegel – addig legalább Noora tudott egy picit pihenni, mert vagy headbangelt, vagy teli torokból üvöltötte a dalokat. Bomba formában volt, és a közönséggel is folyamatosan tartotta a kapcsolatot.

Számomra a koncert egyik csúcspontja az általam még élőben nem hallott hatalmas kedvenc, a Neuromancer volt. Tökéletesen hozták a lemezen hallható minőséget. Állítólag pár hete új hangcucc dübörög a kalóztanyán, talán ennek is köszönhető, hogy a hétvégi Wisdom-buli és ez a koncert is tök jól szólt. Sőt, a Battle Beast után még másnap is csengett a fülem, ami nálam jót jelent, mert végre rendesen megdörrenő cuccon tolták a metalt!

Ha már szó esett a színpad elején álló emberekről, akkor nem szabad megfeledkezni Pyry Vikki dobosról, aki állat módjára verte a tempót a srácok alá, nagyon látványosan játszott, és végigmosolyogta a bulit. Ami egyébként az egész bandára igaz volt, nem hiszem, hogy megjátszott műmosoly volt az arcukon – hiszen érezhették, hogy ide tényleg csak a Battle Beast-fanok jöttek el.

Ezután a klipes Black Ninja következett, és a szám bejelentését hatalmas ováció fogadta, amiből látszott, hogy ezzel a számmal nagyon eltalálták a közönség szívét. A szólórész is jópofa volt, versengtek a zenészek, hogy ki mit tud kihozni a hangszeréből, majd a billentyűs és a basszeros egymást itatták meg jóféle magyar sörrel. Szerencsére a másik hatalmas kedvencemet, a Touch In The Nightot is eltolta a banda, majd a zárásra nem maradhatott más, mint a már szombati Wisdomon is hallott – és a Sabaton által is feldolgozott – Out of Control. Itt már tényleg mindenki elvesztette a kontrollt, úgy őrjöngött és tombolt a közönség.

Még egy mondat erejéig térjünk vissza Noorára. Érzésem szerint hatalmas léptekkel tör előre a frontcsajok között, és attól, hogy nem ezt a negédes, kedves vonalat hozza, alig vannak előtte a listán. A rockveterán Doro még állja a sarat, de nagyon erős az utánpótlás, és azt hiszem, ha egyszer majd lelép a színről, Noora lehet az, aki karizmában és hangban is átveheti a helyét.

Setlist:

Far Far Away / I Want The World… And Everything In It / Out On the Streets / Let It Roar / Into The Heart Of Danger / Neuromancer / Black Ninja / Madness / Sea of Dreams / Unholy Savior / Iron Hand / Touch In The Night / Show Me How To Die / Enter The Metal World / Out of Control

Az este folyamán a két énekescsajos banda bőven az átlag felett teljesített: az egyik elsősorban a színpadi performansz, a másik a baromi hatásos nóták közel tökéletes előadása miatt marad emlékezetes. Remélem, hogy mindkét banda értékeli a közönség reakcióit, és hamarosan újra láthatjuk őket!

Szöveg és képek: Savafan
Köszönet a Hammer Concertsnek!