Marsbéli élmények fejben és videón: Solaris – MOM Kulturális Központ, 2015.11.15.

írta CsiGabiGa | 2015.11.18.

Vasárnap este, nemzeti gyásznap a párizsi terrortámadás miatt. Gyászoltam magamban én is. Meg kicsit féltem. Nem attól, hogy itt is támadni fognak, hanem attól, hogy emiatt elmarad a koncert. De a Solaris zenészeit nem lehet megfélemlíteni. Ha megígérték a rajongóiknak, nem mondták le azt az évi egy koncertet. Úgyhogy az esős estén csak az az egy problémám volt, hogy időben odaérjek.

Fóbiám van az ülő koncertektől. Talán azért, mert egyszer régen egy barátnőmet elvittem a Richard Clayderman-koncertre, és szégyenszemre bealudtam rajta. Aztán a Blackmore's Nightért egyszer egészen Prágáig mentünk, hogy újra átéljük a vígadóbeli tomboló hangulatot, és Candice Night lírahalmazára a ráadásban bizony rábólintottam. És most itt ez a Solaris nevű zenekar, ráadásul instrumentális muzsikát játszanak, és mégis, már egymás után harmadik éve ott ülök a koncertjeiken: 2013-ban és 2014-ben a Művészetek Palotájában, idén pedig a MOM Kulturális Központban. Különleges zenéjükkel ébren tartják a figyelmemet annyira, hogy az alvás-ördögnek esélye sincs a közelembe férkőznie.

És a zenekar megint bika programot hozott össze. Egy perc néma megemlékezés után – a kivetítőn a Pray For Paris felirattal – durván bele is vágtak a közepébe. A tavalyi koncert napján megjelent ’Marsbéli krónikák II’ albumról akkor csak rövid ízelítőt kaptunk, most rögtön nyitó műsorszámként a Marsbéli krónikák II. szvit kibővített változatát játszották, úgy bő fél órában. Az első és a második (2–6. tétel) részben a tavalyihoz képest kétszólamúra bővült vokálszekció (Ullmann Zsuzsa és Szirtes Edina ’Mókus’) hozott jelentős változást. A leghosszabb „kiegészítés” Szirtes szólója volt az első és a második tétel között. „Mókus” egyedi tehetségű hegedűművész, aki a technika (konkrétan egy sequencer) segítségével kvázi vonósnégyessé alakította magát, és még rá is énekelt az eltárolt hegedűszólamokra. Nem mondom, hogy éjjel-nappal ezt hallgatnám, de egyszer érdekes volt.

A második részben aztán egy kicsit túlzásba is vitték az egymásra építkezést a zenészek: a koncert egyetlen negatívumaként azt tudnám felhozni, hogy a fuvolát egyáltalán nem hallottam a zenei kavalkádban. Egy Solarisnál nem hallani a fuvolát? Itt a világvége! Jöjjenek a marslakók és vigyenek el! Pedig Bogdán Csaba is extra szólót hozott össze, de inkább csak látni lehetett, mint hallani. A hetedik tétel előtt jött Gerendás Péter akusztikus gitáros felvezetése, egy hosszúra nyúlt intró, majd Krasznai Tünde anesztéziás, akarom mondani anastasiás hangja próbálta tompítani az érzékeinket, sikertelenül. Ellenben hatalmas ovációt váltott ki a közönségből. A szvit alatt két basszusgitáros is volt a színpadon, de egyiknél sem láttunk „igazi” basszusgitárt: Szendőfi Balázs az egész koncert alatt a furcsa formájú Chapman sticken játszott, Seres Attila pedig egy „basszusgitárnak nem látszó tárgyat” pengetett. (A megnevezés a Solaris egy korábbi Pofakönyv-bejegyzéséből származik.) A csapatot Muck Ferenc és az ő szaxofonja egészítette ki tízfőssé.

A folytatásban aztán visszaállt az eredeti öttagú formáció, a régi slágerek megidézéséhez nem kellettek segítők, a Legyőzhetetlen Ha felszáll a köd Magyar tánc hármas úgy szólalt meg, mint a nagykönyvben. Itt már nagyjából rendben volt az egyensúly is (bár nem szólt úgy, mint tavaly), úgy látszik, erre lőtték be a soundchecken a hangzást. Csupán Erdész Róbert billentyűs hangszerei voltak néha kicsit hangosabbak a kelleténél. Kollár Attila egy rövid fuvolaszólóval tekintett előre a múltba, amikor a jövőre tervezett ’1990’ album egy részletét adta elő.

Majd következett az igazi múltba révedés, az elvesztett társak szellemének megidézése. A fiúk – ahogy tavaly is – élőben kísérték le a videofelvételről játszó Tóth Vilmos dobost a Solaris című nótában – impozáns játéka láttán szinte el sem hisszük, hogy már nincs közöttünk, a 2006-os MüPa-koncerten annyira élettel teli, vidám és mosolygós volt. Hihetetlen, hogy Czigi sem öregedett együtt a többiekkel, 39 évesen távozott, de szelleme a mai napig ott van a dalokban. Most konkrétan a Hangok a múltból egy olyan verzióját hallhattuk, amelynek első részében egyedül az ő játéka szólt lecsupaszítva, a lemezen hozzátett „sallangok” nélkül.

Gömör Laci dobszólója volt az egyetlen pillanat, amikor mégis megérintett az álom szele. Tudom és értem a szándékot, hogy ő is meg akarja mutatni magát, de 2015-ben már nagyon nehéz „eladni” egy dobszólót a közönségnek. Hiába technikás a játéka, ez önmagában már kevés. Érdekesnek is kell lennie. Nem véletlenül próbálkoztak más kiváló dobosok is akár őrült ötletekkel (Pat Torpey a Mr. Big-koncerten például a szóló közben a Yesterdayt énekelte.) Valami olyan Blickfang kellett volna, mint amilyet az új lemez poéndalára (Alien Song) készített marsbéli poénvideó jelentett, miközben Kollár doktor úr alufóliába csomagolt kartondobozt húzott a fejére, hogy szemléltesse a robotika elterjedését a zenében és a gyógyászatban egyaránt. Az új lemez dalaiban megint visszaszállingóztak a vendégek, Hámori Máté is többször besegített második gitárosként. És itt ült néhány dal erejéig a dobok mögé Raus Ferenc, aki a ’Marsbéli krónikák’ után a második részben is szerepet kapott a lemezen.

Az utolsó rész az örömünnep kiteljesedése volt, Apokalipszissel, Miki egérrel, és persze E-moll concertóval, ami előtt Kollár karmester úr jó hosszan öltözött át, mint a primadonnák. De aztán frakkjában díszelegve bemutatta, hogy nem felejtette el eredeti hangszerét, a furulyát sem. A ráadásban persze visszatértek, mint a vikingek, és kaptunk egy ismétlést az új közönségkedvenc dalból, a Marsbéli krónikák II. szvit – 7. tételből, ezúttal már nem 10, hanem 13 fővel. (Muck Feri a szopránszaxofonjával elhintette bennem egy új mese írásának gondolatát: A kis Muck története a nagy szaxofonnal.) Mindenki ott volt a színpadon, nagyjából mozdulni sem lehetett.

De ez a nagy tobzódás egyben a koncert végét is jelentette. Észre se vettem, hogy eltelt több mint két óra! A mozgásra visszatérve: amikor csak öten voltak, akkor sem szántották fel a deszkákat, a fotósunknak nem esett nehezére belőni pár „állóképet”. De nem is ezért szeretjük őket, hanem a muzsikáért, amit a 35 év alatt írtak és eljátszottak. És az élményekért, melyekből ezen az estén kettőt is hazavihettek a nézők. Az idei koncert élményét fejben, a tavalyit pedig CD-n és DVD-n.

Setlist:

Marsbéli krónikák II. szvit (kibővített változat) / Legyőzhetetlen / Ha felszáll a köd / Magyar tánc / Kollár Attila fuvolaszóló (Éjszakai tárlat II. – Szabadjáték) / Solaris / Hangok a múltból / M'ars poetica / Gömör László dobszóló / Az emberbogarak büszkesége / Alien song / A világ nélkülünk / Lehetetlen / Apokalipszis / Mickey mouse / E-moll concerto (Allegro con molto) /// A viking visszatér / Marsbéli krónikák II. szvit – 7. tétel reprise

Szerző: CsiGabiGa
Képek: Savafan