"Minden riffet megí­rtak 1969-ig bezárólag": Interjú Székely Mártonnal és Gábor Andrással (Ozone Mama)

írta Tomka | 2015.10.30.

Dave Wyndorf mosolyogna, ha meghallaná” – mondja az új lemezről Gábor András, de a ’Sonic Glory’-t hallgatva igazából mindenki mosolyoghat, aki szereti az igényes rockzenét. Az Ozone Mama szeptemberben hozta ki második nagylemezét, amelyen még mélyebben merített a hatvanas-hetvenes évek rockhangzásából, és több olyan dalt is írtak rá, amivel világviszonylatban sem maradnának szégyenben. Az énekessel, Székely Mártonnal, és a gitárossal, Gábor Andrással beszélgettünk, akik elmondták, inkább megtiszteltetésnek, mint sértésnek veszik, ha leretrózzák a zenéjüket, de szóba került a külföldi keverés, a grunge-hatás, és egy amerikai turné lehetősége is.

Hard Rock Magazin: A 2014. januári Monster Magnet-koncert előtt beszélgettünk utoljára hosszabban, amelyen ti voltatok az egyik előzenekar. Mi történt azóta az Ozone Mama háza táján?

Székely Márton: Rengeteg mindent történt velünk azóta. 2014 folyamán Tiszai Vivivel és Szamosközi Zolival barátságban elválltak útjaink, és visszatért hozzánk korábbi basszusgitárosunk, Dobos Gergő, nem sokkal később pedig Gulyás Máté ült a dobok mögé. 2015 pedig rengeteg klubkoncertet és fesztiválfellépést (pl. Sziget, SZIN, Tiszavirág) hozott. Dániában is koncerteztünk barátaink, The White Dominos vendégeként, és Ausztriába is eljutottunk pár koncert erejéig. Májusban nagysikerű koncertet adtunk John Fogerty 70. születésnapja alkalmából, ahol kizárólag Creedence Clearwater Revival dalokat játszottunk olyan különleges vendégek társaságában, mint Pásztor Anna (Anna and the Barbies), Oravecz Kristóf (Paddy and the Rats), Baranyi László (P. Mobil), Ipolyi-Gáts Hunor (Babel), Papp Tibor (Nemcsak Berry), Kőváry Zoltán (The Trousers) és Lázár Zsigmond (Zártosztály). Majd a folyamatos koncertezés mellett minden erőnkkel az új nagylemezünk munkálataival foglalkoztunk, és szeptember végén meg is jelentettük a ’Sonic Glory’-t, ami nagyon pozitív kritikákat kapott idehaza és külföldön is. Végül pont a napokban jelent meg a legújabb szövegvideónk, a Man On The Run című dalunkhoz.

Gábor András: Valamint nyitottunk az Airbourne és The Darkness zenekaroknak is a nemzetközi felhozatalból, és nemrég kijöttünk egy új albummal, ami eddig nagyon jó kritikákat kapott.

HRM: 2011-ben jelent meg az előző lemezetek. Nem akartátok elsietni az újat, vagy mi volt az oka a hosszabb nagylemez nélküli időszaknak?

Andris: Egy minialbumot, vagyis „EP-t” vettünk fel a köztes időszakban. Sajnos volt pár tagcsere az utóbbi időben, és ha nem stabil a felállás, dolgozni is nehezebb új dalokon. Ha szétnézel, rengeteg zenekar oszlik fel mostanában, a tagok nem tudják eldönteni, mit akarnak csinálni pontosan, projektelnek, mivel legbelül nincs meg a  sziklaszilárd hit a zenekarukban. Kitartás, áldozatok, elkötelezettség és feszített munkatempó nélkül nincs előrelépés és még így sem könnyű. Nagyjából egy éve stabilizálódott nálunk a felállás, ritmusszekció fronton eddig a legjobb irányban. Ennek köszönhetően szabadabban, nyugodtabb körülmények között jönnek az ötletek, össze is hoztunk tavaly ősz óta 10 dalt, melyet felvettünk nyáron, majd kiküldtünk Amerikába keverni és masterelni. Nagyon büszkék vagyunk az új anyagra.

HRM: Talán a hangzás miatt is, de most mintha még inkább visszanyúltatok volna a hatvanas-hetvenes évek rockzenéjéhez, mint a ’The Starship Has Landed’-en.

Andris: Ez volt a cél, sosem tagadtuk, hogy a hatvanas-hetvenes évek időszakát idézzük meg. Nálunk talán annyi a plusz, hogy hozzáadjuk kicsit a kilencvenes évek alternative zenei világát is. Nem vagyunk sokan kis hazánkban, akik ezt a műfajt képviselik úgy, hogy nemzetközi nyelven (angolul) énekelnek.

HRM: A budapesti L.V. Hangstúdióban vettétek fel a lemezt, a keverést viszont Amerikában, a New York-i Karma Studio Eastben, a maszteringet pedig Los Angelesben csinálták. Hogyan jött létre „az amerikai kapcsolat”?

Andris: Az amerikai keverőember talált meg minket, miután hallotta a ’Freedom’ EP-t a neten és felajánlotta, hogy dolgozna velünk. Mindig is ki akartam próbálni ezt a módszert (külföldi keverés, master), hiszen ennek a zenének kint megvan a kultúrája, a szakik értik, mit akar az ember, mikor erről a soundról beszélünk, valamint anyagilag sem jöttünk ki rosszabbul, mintha itthon végeztük volna az utómunkát, sőt… A mastering Los Angelesben készült egy eléggé hires fickó, Stephen Marsh kezei alatt, aki nagyon sok sztárral dolgozott és rengeteg filmzene zenei masteringjét csinálta. Ha valóban ennyi embernek tetszik a lemez hangzása, akkor azt hiszem, hogy elértük a célunkat.

HRM: Olyan borítót kapott a ’Sonic Glory’, hogy ha egy lemezboltban böngésznék az albumok között, azt hinném, egy elfeledett hetvenes évekbeli rocklemezre bukkantam. Ez volt a cél?

András: Pontosan. Egy igazi classic rock borítót szerettünk volna, és úgy érzem, hogy sikerült, ráadásul passzol is a lemez tartalmához. Koncepció volt a fekete keret, mivel bakeliten is ki szeretnénk adni az albumot a közeljövőben.

HRM: Zavar, ha leretrózzák a zenéteket?

Marci: Egyáltalán nem. Az a célunk, hogy megidézzük a régi klasszikus rockzenék hangulatát, amibe mindig belekeverünk egy csipetnyi modernséget, és ezáltal egyedivé, mégis ismerőssé formáljuk a saját zenei világunkat.

András: Én inkább megtiszteltetésnek veszem. Tudom, hogy ennek van itthon egy pejorativ felhangja is, de ez hidegen hagy. Inkább legyen retro, mint nyolcvanas évekbeli popzene. (nevet)

HRM: Ha megírtok egy zenei témát vagy dalszöveget, és észreveszitek, hogy túlzottan hasonlít egy ismert vagy általatok kedvelt dalra, akkor mit csináltok? Volt már olyan, hogy kidobtatok emiatt számot, témát?

Marci: A dalírás nálunk ösztönös dolog, és ha ilyesmi történik, arra általában mi is csak utólag döbbenünk rá. Ilyenkor fogjuk, és jól megcsavarjuk ezeket a témákat. A végleges dalok csapatmunka eredményei, amiben mind a négyünk beleteszi a maga részét, így egy-egy ismerős dallam vagy riff rögtön más köntösbe kerül, miközben megmarad az az érzés, hogy „olyan, mintha már hallottam volna”. A rajongóinktól pedig többször megkaptuk dicséretként, hogy pl. a versszak hasonlít erre és erre a számra, aztán a refrén pedig egy teljesen más emléket idéz fel bennük, így teljessé téve az ismerős, de mégis új élményt.

András: Nyilván nem szép dolog mástól lopni, de ha ilyen előfordul egy zenekarral, az nagyrészt nem tudatos. Másrészt nincs új a nap alatt, minden riffet megírtak 1969-ig bezárólag, azóta mindenki újragondolja a rockzenét. Kérdés, hogy megvan-e az a kis plusz, amitől egy ilyen banda érdekes lesz, hiszen a műfaj nagy öregei közül még 2015-ben is sokan nyomják ezt a fajta zenét (Allman Brothers, Lynyrd Skynyrd stb.).

HRM: A grunge-ot is szokták emlegetni a zenétek kapcsán. Mennyire fontos hatás számotokra ez a műfaj?

Marci: A grunge korszak zseniális zenekarai talán rám voltak a legnagyobb hatással négyünk közül. Számomra rettentően fontos inspirációt jelentenek a Pearl Jam, Soundgarden, Alice In Chains, Mad Season, Blind Melon stb. dalok és a mondanivalójuk. Az a rockzenei megújulás és egyben „vissza-a-gyökerekhez” felfogás, ami a 80-as évek végén, 90-es évek elején felforgatta a világot, letaglózóan ösztönös és őszinte volt. Ezt a hitvallást én nagyon is magaménak érzem, és örülök, hogy a saját zenénkben is meg tudjuk jeleníteni.

HRM: Andris, melyik gitárszólóra vagy a legbüszkébb a lemezen?

Andris: A Lovelight szólójára. Az volt a legnehezebb, mivel nem vagyok kifejezetten slide játékos. Meg is szenvedtem vele, de mivel azt a szólót nem is lehetett volna vágni, muszáj volt addig csinálni, amig hibátlanul fel nem ment.

HRM: Nekem a Hard Times, a The Siren’s Call és a Hope tetszett a legjobban a lemezről. Mit érdemes tudni róluk?

Marci: Ennek nagyon örülök. Én pl. nem tudnék kedvenc dalt választani a 10 közül. (nevet) A Hard Times 6/8-os lüktetése miatt különleges számunkra, pl. Máténak is ez az egyik kedvenc dala. Mondanivalóját tekintve leginkább önsegítő dalnak nevezhető, hiszen arról szól, hogy a mindannyiunk életét beárnyékoló nehézségek, rossz energiák, stressz stb. leküzdéséhez magunkban kell megtalálni az erőt, hogy pozitív irányba tudjuk fordítani a dolgokat. A Siren’s Call tulajdonképpen egy eddig el nem készült film betétdala a maga pszichedelikus western hangulatával, amihez Andris zseniális dalszövege az Odüsszeia egyik jelenetét csatolja hozzá. A Hope elsősorban az én szerzeményem. Ez a dal hosszú évekig állt a fiókomban félkész állapotban, és kicsit szkeptikus voltam, hogy hogyan is tudnánk Ozone Mamával jól megcsinálni, de a végeredmény engem is levett a lábamról. Andris lebegős gitártémája, Gergő és Máté feszes ritmikája és a hangulatot fokozó háttérhangszerek olyan kerek egésszé varázsolták, hogy minden félelmem elpárolgott. Szövegében egy szinte vallásos áhítatot jelenítettem meg a megszemélyesített Remény felé. Egyébként ez a dal először élőben a következő budapesti koncertünkön fog elhangzani, november 26-án, az Akváriumban.

HRM: A ’Sonic Glory’-ra jóval több balladisztikus hangvételű dal került, mint az előző lemezre. Gyűjtögettétek őket az évek során?

Marci: Az előbb említett Hope-on kívül mindegyik dal az elmúlt másfél évben született. Törekedtünk rá, hogy az új lemez még színesebb legyen, mint a korábbi kiadványaink, tágítsuk a saját zenénk határait, és a visszajelzések alapján örömmel mondhatjuk, hogy sikerült elérnünk a célunkat.

András: Ki akartuk próbálni magunkat ebben is. Az arcba mászós rockdalokon kívül elférnek egy lemezen a visszafogottabb, borongósabb pillanatok is, melyek elrepíthetik a hallgatót más univerzumokba, kizökkenthetik a szürke hétköznapok realitásából.

HRM: Ha megmutathatnátok egy példaképeteknek a lemezt, ki lenne az?

Marci: Nehéz kérdés, hiszen annyi ikonikus figurát tudnék felsorolni, hogy sose érne véget a lista. Ha egyet kell választanom, most Eddie Veddert (Pearl Jam) mondanám, és nagyon remélem, hogy el lenne tőle ájulva! (nevet) De minden egyes hallgató, követő, koncertlátogató véleménye ugyanannyira fontos számunkra, hiszen a dalok nekik szólnak.

András: Szerintem Scott Holiday (Rival Sons) örülne neki, hogy van ilyen banda Magyarországon. Egy titok: Todd Ögren-Brookshoz, a Rival Sons billentyűshöz már eljutott egy dalunk és tetszett neki. Dave Wyndorf (Monster Magnet) is mosolyogna szerintem, ha meghallaná.

HRM: Külföldön is kiadjátok fizikai formátumban a ’Sonic Glory’-t, vagy egyelőre csak közvetlenül tőletek rendelhető meg a lemez, ha valaki Magyarországon kívül szeretne hozzájutni?

Marci: A CD-inket egyelőre csak emailes megrendelések útján tudjuk eljuttatni az érdeklődőknek, de nagy erőkkel keressük a lehetőséget, hogy külföldi kiadók terjesztésében is elérhető legyen.

András: Minden online zenei boltban elérhető a ’Sonic Glory’, CD egyelőre limitált példányszámban áll rendelkezésre. Külföldön épp kiadót keresünk a terjesztéshez.

HRM: Van rá esély, hogy megcsípjetek egy külföldi előzenekaros turnét a közeljövőben?

Marci: Esély mindenre van, és rajtunk nem fog múlni. Menedzserünk, Borbola Kati önfeláldozó munkájának köszönhetően egyre jelentősebb koncertlehetőségeket kapunk, pl. 2016 márciusában a nagyszerű Kamchatka budapesti koncertjének nyitóbandája leszünk.

HRM: Mikor fogtok végre Amerikában játszani?

Marci: Ha minden a terveink szerint alakul, akkor jövő tavasszal sikerül kijutnunk az USA-ba, de erről babonából még nem mondhatunk többet. (nevet)

HRM: Általános vélemény a rajongók körében, hogy nem annyira ismert a zenekar, amennyire ezzel a közérthető, piszkosan dallamos rockzenével lehetne. Szerintetek miért?

Marci: Be kell lássuk, hogy manapság Magyarország nagyon nehéz terep minden rockzenekar számára. A mainstream média – ki tudja, miért – csak nagyon nehezen nyitja meg csatornáit a hozzánk hasonló cipőben járó bandáknak, pedig személyes tapasztalataink azt mutatják, hogy nagyon is lenne rá igény. Az információdömpingben kemény harcot kell vívni, hogy egyáltalán eljusson a híred az emberekhez, de mi készek vagyunk harcolni, és minden egyes koncerttel egyre több ember szemét nyitjuk fel, hogy igenis létezik igényes és nemzetközi színvonalú rockzene Magyarországon.

HRM: Mik a terveitek a közeli és távoli jövőre nézve?

Marci: Az idei év hátralevő részében körbeturnézzuk az országot és élőben is bemutatjuk az új lemezünket. Tervezünk még klipet készíteni legalább egy, jobb esetben több új dalra is. Jövő tavasszal pedig már egyértelműen a külföldi fellépésekre fókuszálunk, pl. Lengyelországba biztosan fogunk játszani, és ha minden jól megy, eljutunk az USA-ba is.

András: Fenntartani a jó hangulatot a zenekarban, valamint azt, hogy minél többet játszunk és minél elfoglaltabbak legyünk a zenének köszönhetően. Külfödön minél több bulit szeretnénk, valamint csináljuk tovább, amit eddig, csak intenzívebben, kifinomultabban, még nagyobb energiával és így biztos, hogy nem kell majd sokat várni a következő lemezre.

Készítette: Tomka