"Világmegváltó tervektől mentesen": Interjú Mazán Attilával (Gyöngyvér)

írta Tomka | 2015.09.30.

Vége a tetszhalott állapotnak: tavaly óta újra aktív a Gyöngyvér. Új lemezük, a ’Lélekvándorlás’ az októberi HammerWorld mellékleteként jelenik meg, Orbán-Ducos Tamással a mikrofonnál. Mazán Attila és társai nem nosztalgiáztak, a korábbiaknál karcosabb, keményebb lemezt hoztak össze, amit október 2-án, a Dürer Kertben mutatnak be élőben. A zenekar vezetőjével a magyar realitásról, a gothic színtér helyzetéről, a ’Lélekvándorlás’-ról és a lélekvándorlásról is beszélgettünk.

 

 

Hard Rock Magazin: Az elmúlt években nem nagyon lehetett hallani a Gyöngyvérről. Hogyan és mikor aktivizálódott újra a zenekar?

Mazán Attila: 2014-ben ültünk le megbeszélni Tamással, hogy van-e hozzá kedve. Úgy gondoltam, ha megint lenne Gyöngyvér, csak az eredeti énekessel tudnám elképzelni, máshogy nem lenne értelme. Miután átbeszéltünk mindent, megkerestük a többieket. Az is biztos volt, hogy Bessenyei Bazsit szeretném továbbra is a csapatban tudni, mint gitárost és mókamestert. (mosolyog) Tomi ötlete volt, hogy [Nagymihály] Lali és [Molnár] Gábor legyen a ritmusszekcióra a megfejtés. Végül is egy kvázi visszatérő koncerttel indítottunk, amin csak régi dalokat játszottunk, aztán jött minden további magától. Most pedig ott tartunk, hogy októberben megjelenik az új lemez és ennek örülünk.

HRM: Hogyan állt össze a ’Lélekvándorlás’ zenei anyaga? Ha jól tudom, egyedül írtad meg a lemezt.

MA: Igen, egyedül írtam. Ez a módszer egyelőre nem változott. Viszont mielőtt a lemezt felvettük volna, rendesen átnéztük, elpróbáltuk a dalokat, és szépen rendbetettük a tempókat. Alaposan átalakult az összkép az eredeti terveimhez képest, és örülök, hogy így lett. Maga a lemezanyag már tavaly megszületett, de a kényszerű – időhiány miatti – érlelés ez esetben jót tett. Pontosan olyanok most a dalok a lemezen, ahogy élőben is előadjuk őket.

HRM: Hogyan zajlottak a felvételek?

MA: Alapvetően gyorsan ment minden. A munkahelyemen, a Kultúrpart Stúdióban vettünk fel mindent. Feljátszottam a szükséges hangszereket, a dobokat Lalival szépen rendbetettük, kimazsoláztam a szintiket. Megbeszéltük Tomival, hogy ez most nem az a lemez lesz, ahol hatezer vokál szól egyszerre, mert az most unalmas megoldásnak tűnt, és nem is illett az őszinte mondanivalóhoz és a koncepcióhoz, miszerint azt halld a lemezen, amit élőben. Nem akartuk, hogy bárki hiányolja a sok háttéréneket, de nem akarjuk gépről sem beadni őket. Pont elég, hogy nem tudtunk egy valamirevaló billentyűst leakasztani egész létezésünk során, és emiatt a szintetizátorok, zongorák előre rögzített alapokról mennek. Nem érzem cikinek, de van, ahol érdemes lehet határt szabni. Egyetlen vendéget kértem fel, Novák Pétert, aki aztán mindent megtett, hogy Radnóti Miklós Erőltetett menet című verse lelkekbe maróan szólaljon meg és így tegye a mi dalunkat teljessé, kerek egésszé. Ez például szintén hatalmas élmény. Az ő hangját természetesen mindig be fogjuk játszani ebben a dalban.

HRM: Riffelősebb, modernebb anyag lett a ’Lélekvándorlás’. Törekedtél rá, hogy frissíts a Gyöngyvér receptjén?

MA: Igen. A korai komfortzónámból már jó ideje sikerült kilépnem, ennek köszönhetően nem volt nehéz eldönteni, hogy ez most egy erősebb, morcosabb, karcosabb lemez legyen, mint annak idején a ’Lacrimosa’. Az utóbbi években engem ért hatások miatt is adott volt, hogy ezúttal nem a HIM és a Paradise Lost hangulata lesz a meghatározó. De ettől még tagadhatatlan, hogy továbbra is jelen vannak hatásként.

HRM: Dal- és szövegíróként miben változtál az elmúlt évek során?

MA: Őszintén szólva nem tudom. Talán kicsit jobban értem, hogyan rakjak össze egy nekem tetsző dalt, mihez érdemes nyúlnom és hangszerelésnél mire lehet érdemes figyelnem. Ha megfigyeled, akkor jól hallható, hogy az új lemez nincs telepumpálva szintetizátorokkal, meg nem tudom hány réteg extra gitárral. Az eredeti tervem ráadásul az volt, hogy szintetikus hangok nélküli album lesz, de aztán csak másképp alakult. A szövegek tekintetében kicsit nehezebb a dolgom, mert nem vagyok igazi költő, ugyanakkor azt a fajta megfogalmazást szeretem. A legfontosabb mindenesetre az volt, hogy nem akartam önismétlővé válni.

HRM: A lemezcím miatt adja magát a kérdés: hiszel a lélekvándorlásban?

MA: A lélekvándorlásról egy picit mást gondolok, nem egyértelműen a halál utáni újjászületést értem alatta. Sokkal inkább azt az utat, amit életünkben bejárunk, mindazt, amin keresztülmegyünk és általuk – pozitív vagy negatív értelemben – a lelkünk, mi magunk változunk. Ki ide, ki oda vándorol az élet térképén, aztán van, aki visszatér hajdani önmagához, más végérvényesen elhagyja, megint más pedig folyamatosan változik. Mindettől függetlenül elhiszem, hogy a lélekvándorlás lehetséges.

HRM: Idén tízéves a Gyöngyvér. Mik voltak az elmúlt évtized csúcspontjai számodra?

MA: Az első csúcspont mindenképp a Gothica 5 fesztiválon való fellépésünk volt, ami aztán akkora löketett adott, hogy még inkább csinálni akartam/akartuk ezt az egészet. Ez volt a történet legeleje tulajdonképpen. Csúcspontként éltem meg mindig a lemezmegjelenéseket, amikor már a kezemben tarthattam a CD-t. Semmihez sem fogható öröm ez szerintem, persze csak egy zenélgető ember számára. De csúcspontnak mondanám a kitartó rajongókat, akik ott voltak szinte mindenhol, ahol mi, és támogatták a létezésünket elképzelni sem tudod hány formában. Koncertek közül örök emlék az Arlói fesztiválon való szereplésünk, ahol jobban szóltunk, mint azóta is bármikor, és veszett jól éreztük magunkat. Varázslatos volt. De nagyszerű élmények voltak, amikor Tarja Turunen zenekara előtt játszhattunk a PeCsában (R.I.P.), vagy amikor a Deathstars-zal, Lacrimas Profunderével vagy a Negative-val sikerült közös koncertet összehozni. Önálló buliból pedig mindenképp az Avalon (R.I.P.) klubban megtartott lemezbemutatónk volt a csúcs, ahol meglepetésünkre nagyon komoly embertömeg gyűlt össze és zúzott, énekelt velünk. Nem mellesleg egy vegyes kar is a segítségünkre volt, a dunaújvárosi Viadana Kamarakórus. A második lemezbemutatónkon (’Álmokból álomba’) 2009-ben, ami a Club 202-ben volt, kiemelkedő pillanat volt, amikor az egyik dalunkhoz hastáncos lányokat vittünk a színpadra. Azt hiszem, ilyet mi csináltunk először. (nevet)

HRM: A zenéléshez való hozzáállásod változott ez idő alatt?

MA: Természetesen. Hobbivá vált, világmegváltó tervektől mentessé. Csak el akarom mondani a dalaimon keresztül azt, amit gondolok vagy érzek, és igyekszem a pozitívabb oldalról közelíteni. Persze vannak dühösebb pillanataim, azok is helyet kaptak ismét és a későbbiekben – ha rohanhatok ennyire előre – egész biztos még nagyobb teret nyer majd az emberekben való csalódásom.

HRM: A legtöbb zenekarnak fel kell adni az álmait, és beletörődni abba, hogy Magyarországon csak a szabadidőben lehet rock and rollozni. Ti megbékéltetek az itthoni realitással?

MA: Sajnos meg, mert valóban nem lehet mit tenni. Egy ilyen típusú zenekar nem hiszem, hogy lehetne annyira sikeres, hogy az életünk legfőbb mozgatórugója legyen. Az ifjú naivitás mára eltűnt, és mindannyian jól látjuk mi a helyzet, mik lehetnek a reális célok. Ez a zene sosem lesz tömegek kedvence, de ez nem is baj. Így is álltunk neki ismét, alaposan átbeszéltük, milyen vállalásokkal szabad belevágnunk a történetbe. Felnőttünk, dolgozunk, számlákat fizetünk.

HRM: Hogyan látod a gothic műfaj, színtér mai helyzetét, akár a tíz évvel korábbihoz viszonyítva?

MA: Ahhoz képest, ami 10 éve volt, szemlátomást halott a színtér, elfogyott, elnéptelenedett. Nincsenek jó új bandák – események sem voltak nagyon –, így nincs, ami életben tarthatta volna ezt a közeget. De ez külföldre is igaz szerintem. Látom, hogy jönnek a régiek újabb lemezei (pl. To Die For, Entwine stb.), de már mindenféle lendülettől, ötlettől mentesen, fáradtan. Az a pezsgés, ami ezt a színteret jellemezte tíz éve, sajnos megszűnt. Amúgy pedig ma már inkább vegyes ízlésű emberek vannak, ahogy látom. Ezek egy része ezt a muzsikát is befogadja, és a nagyok koncertjére azért elmegy. Lásd HIM. Jómagam is vegyes ízlésű ember vagyok, de nem érzem, hogy ez egyébként probléma lenne.

HRM: Milyen zenéket hallgatsz mostanában?

MA: Bring Me the Horizon, Of Mice and Men, Soilwork, Amorphis, Disturbed, Red, Kasabian, U2, Deftones, In This Moment, Silverstein. Szeretem a modern hangzásokat, és várom már, hogy a dark/gothic metal bandák is újra kreativitást kapjanak, ne ugyanazt játsszák el a tizedik lemezükön is. Valamiért a színtéren megmaradt zenekarok egyszerűen belekényelmesedtek a korábbi dolgaikba.

HRM: Fedeztél fel új, érdekes zenéket?

MA: Számomra újat rengeteget. Igyekeztem és igyekszem is megmerítkezni bennük, hogy ragadjon rám valami, adjanak újabb és újabb inspirációt a hangulatok terén. Ez azt is jelenti, hogy poptól a metalcore-ig mindent meghallgatok, ami egy picit is elkapja a fülemet meg persze a lelkemet. Ezeknek köszönhetem, hogy az alkotói kedvem még mindig megvan.

HRM: Mik a koncertterveitek a közeljövőre?

MA: A legközelebbi október 2-án lesz a Dürer kistermében, ahol az Innoscence – Evanescence tribute, az October és a Cantara társaságában fogunk játszani. A későbbiek egyelőre folyamatos szervezés alatt vannak, és nem tudom ígérni, hogy sok lesz, de ami lesz, jó lesz. (nevet)

Készítette: Tomka

Legutóbbi hozzászólások