Gyónás koncert után: Vörös István - PeCsa Sörkert, 2015.07.11.

írta CsiGabiGa | 2015.07.21.

Bűnös vagyok, Atyám! Vétkeztem, mert több mint fél éve nem voltam Vörös István koncerten. És hiába mormoltam el megannyi Miatyánkot, fikarcnyit sem ért. Mert a mi Atyánk, rockereké a Húristen, aki csak a koncerteken felhangzó tapsot fogadja el vezeklésként.

Ezért hát múlt szombaton felkerekedtem, hogy levezekeljem bűneimet és a PeCsa Sörkertben kötöttem ki, ahol a meghirdetett időpontban, este nyolc órakor még hűlt helye volt a zenekarnak. Ellenben hosszú sor állt a lassan csordogáló sörcsap és a mellette szinte állva elalvó pultos előtt. Értem. Meg kell adni a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. Nem lehet kezdeni, amíg a büfé nem generált elegendő forgalmat, márpedig a számláló igen lassan pörög. Én is beálltam a sorba, és közben jót derültem a „Hallgass, ha jót akarsz” feliratú pólóban flangáló fiatalemberen. Rögtön a P. Mobil „A pofádat befogod!” pólója jutott eszembe. Ugyanaz, csak kicsit más köntösben. Erről eszembe is jutott egy aktuális PeCsás vicc, amikor a pap azt mondja a libapásztornak, hogy „Ne beszélj csúnyán fiam! Ne mondd a libáknak, hogy Hess a Pecsába! Elég, ha annyit mondasz: Hess, hess! Úgyis elmennek a Pecsába.” Jaj, Atyám, nem is értem, mi van velem. Ezt nem lett volna szabad elmondanom. De mit csináljak, ha ilyen tisztátalan gondolataim támadnak néha? Főleg amikor a sor sem halad. Az előttem álló megkért: „Tartsátok a helyem, amíg kiugrok valamiért!” Mire visszajött, ugyanott álltunk. Mondtam: „Tartottuk neked a sort, azért nem haladt egy tapodtat sem.” Így aztán amikor 20:20-kor felhangzott az előzenekartól az Újjé a Ligetben..., akarom mondani a Valahol Lellén, még mindig a sorunkra, akarom mondani a sörünkre vártunk. Ja, az előzenekar. Az Vörös Pisti volt egy szál gitárral. De mostanában divat lett a rocksztárok körében saját maguk előtt fellépni. Tavaly Axel Rudi Pell a szólópályájának 25 éves jubileumát ünnepelve a 25 éve feloszlott Steelerrel játszott bemelegítésként, idén pedig Neal Schon az új szólólemezét promotálja a Journey előtt. Szóval miért is ne lehetne ez az akusztikus estek promóciója? De amikor még mindig a sorban álltam, pedig már a Szerelem szabadont nyomta a teljes zenekar, akkor a türelmetlenség bűnébe estem, és majdnem ott hagytam az egészet a fra... Elnézést Atyám, elragadtattam magam.

Végre helyreállt a rend, sör a kézben, léggitár a nyakban, jöhet a tombolás. „Add ki magadból a feszültséget!” - gondoltam. Ez a dal ugyan nem volt az aznapi program része, de a kiállt izgalmak után illett volna ide. A zenekarról mit mondhatnék? Tót Attila billentyűs, Knizner Tamás gitáros, Szitás Zoltán basszusgitáros, Horváth Róbert dobos megbízható társak évek óta. Jó olyan zenekarnak elmenni a koncertjére, ahol nem változik félévente a felállás. Vörös Pisti meg: olyan Pistis. Sohasem öregszik meg. Kedvenc gitárosommal, Michael Schenkerrel egykorú (ezért is vettem Schenker pólót a koncertre), de szűnni nem akaró energiája, fiatalos habitusa (és itt most nem az Ön ruházatára gondolok, Atyám) és sohasem múló lelkesedése alapján tíz évet simán letagadhatna! Ha őszülő fürtjeit befestené, még tizenötöt is! De nem akar ő fiatalabbnak látszani, egyszerűen csak az energia, ami árad belőle, és ami átragad a közönségére is, az fiatalítja meg. A tavaly szeptemberi lemezbemutató koncerten ugyanitt álltam, szakadó esőben. Most hála a Magasságosnak, szép volt az idő. Míg Pisti a Valakit mindig küld az éget énekelte, én arra gondoltam: „Valamit mindig küld az ég. Ha mást nem, a jó időt, és már annak is örülünk egy ilyen estén.”

És eljutottunk a beígért 'Ez egy kutya világ' lemezig. Itt egy kicsit átcsapott a program a VH1 Storytellershez hasonló élménybeszámolóba, ahol megtudhattuk, milyen volt a kétéves kinttartózkodás (hivatalosan: disszidálás) alatt, s ennek szomorkás hangulati aláfestésére, az album felvezetéseként még eljátszotta a csak egy lemezzel később kiadott Felemás állapotot. („Az egy felemás állapot, hogy te otthon, én meg egyedül itt vagyok.”) De most már jöjjön tényleg az a 'Kutya világ', a kutya mindenit! (Mea culpa.) És felhangzottak végre a 22 éves dalok, amelyek most is ugyanúgy elvarázsoltak. Talán ezt a lemezt hallgattam legtöbbet a 'Tele van a város szerelemmel' után. Pedig nincs is meg. Mivel hivatalosan is „out of print”, beszerezhetetlen, illetve aranyárban mért ritkaság az a néhány példány, ami időnként felbukkan a neten, bevallom férfiasan, csak egy könyvtárból kikölcsönzött CD-ről lemásolt darabom van belőle. (Lopás vétkében is bűnös vagyok tehát.) De erről is Vörös Pisti tehet! Mert hogy lehet olyan kiadóval leszerződni, akiknek az a nevük, hogy Microprofit? Pláne, ha az Ecseri úton vannak bejegyezve! Garantált a másolt CD-k tömkelege, és a mikroprofit az előadó számára. Pedig ez lett a XXI. századi Vörös István lemezek legjobbika. Két év Svájcban, németül dáridózva biztos, hogy lefárasztja agyilag az embert. És ilyenkor a zenész a zenébe menekül. Új dalok írásába. Hogy onnan kívülről látta ilyen tisztán a dolgokat, vagy a szövegek már itthon születtek meg, nem tudom. De az biztos, hogy 22 év után is ugyanolyan aktuálisak. Erről viszont már nem a Vörös Pisti tehet! „Mennyi ígéret, mennyi etetés.” „A Balaton-parton otthontalanul; ki az, aki beszél, ki tud itt magyarul?!” „A torkomon érzem: szorul a hurok.” „Leparkol egy ficsúr az út közepén; ...Mit számít a többi, csak ő a fontos.” „..és most feláll egy szakállas a Parlamentben,...csak neki lehet igaza.” „Naphosszat dolgozol, s még örülsz, hogy teheted.” Érzi az aktualitását, Atyám? A lemez másik fele az érzésekről, az élethelyzetekről szól, amibe bármelyikünk kerülhet. Ezek viszont örökérvényűek, mint Vörös Pisti névrokonának, Vörös Martynak (bocs!) az ódái. Csak a dallammal együtt sokkal könnyebben megmaradnak az emberben. Kedvenc feleségem, aki velem ellentétben nem zenei, hanem sokkal inkább társasági programnak tekinti a koncerteket, egy kicsit magányosan ücsörgött hátul a koncert első felében, de a Napszerelmeseknél azért már ő sem bírta tovább, és csatlakozott hozzám, hogy együtt lengessük karunkat a gyönyörű dallamokra. A lemezt záró Ma éjszaka című dalba azért én beleénekeltem egy plusz sort, mint mindig („Ha elmúlik az éj, melletted ébredek. I'm a rough boy.), mert a kisördögöt nem tudom elnyomni magamban. Ezt a dallamot a ZZ Top már megírta '85-ben.

A 22 éves albumot újraélni nagyon jó dolog volt. Tavaly szeptemberben azt írtam, hogy szerintem Pisti keveset gitározott. Kaptam is a pofámra rendesen! Akarom mondani, Atyám, megfeddtek a rajongók, hogy igazságtalan vagyok. Én nem hiszem, hogy az vagyok, viszont sokkal kevésbé vagyok elfogult, mint ők. Most viszont egy szavam sem lehetett. Nem esem a kevélység bűnébe, nem gondolom azt, hogy az én szavam bármit is nyomott a latban, talán inkább a nosztalgiahangulat szülte, hogy most szinte végig Pisti nyakában lógott a gitár, mint a régi szép időkben. Vagy a Stratocaster, vagy az akusztikus, de ritkán volt olyan, hogy csak a mikrofont markolászta. De ilyenkor viszont a másik keze a rajongókat érintette. Az apja nyakában ülő kisfiú fejére tett kezével mintha áldást osztott volna. A program a beépített komplett album miatt a szokásosnál is hosszabb lett, így nem csodálkoztam (de nagyon sajnáltam), hogy a Tele van a város szerelemmel után lemaradt annak XXI. századi reinkarnációja, a Legalább egyszer. Amikor a kötelező kimegyünk/bejövünk után a ráadásban elhangzott a Hajsza közben, akkor már két órája tartott a buli. A strandmetál előtt Pisti Úszómester pólót öltött, napszemüveget és Jockey Ewing stílusú szalmakalapot tett fel. És amikor a közönség „Még egyet! Még egyet!” kántálására másodszor is visszajöttek, az már nem volt a kötelező program része. Annyira nem, hogy a leadott setlistben sem szerepelt. De a jó hangulatú este kihozta a zenészekből is a legjobbat, és még három (!) dalt elnyomtak sebtiben. Így a két és fél órásra nyúlt koncerten kaptunk egy (szinte) egy szál gitáros Prognózis átdolgozást, én megkaptam a hiányolt Legalább egyszert az utolsó sorlemezről, és végül a koncert végleges zárásaként felcsendült – talán sokezredszer – az Ajtók előtt, ahol már nem bírtam tovább az egész műsor alatt tétlenül a nyakamban lógó léggitár súlyát, és magam is gitározásba feledkeztem.

Más bűnömre nem emlékszem, Atyám. Kérlek, adj nekem feloldozást! Add, hogy bűneim, a kihagyott koncertek megbocsátassanak, és ígérem, a szeptemberi lemezbemutatón ('Hallgass, ha jót akarsz 4.') újra ott leszek.

Setlist:

Valahol Lellén / Hol marad az önkontroll? / Szerelem szabadon / Mi legyen a dalban? / Félúton / Valakit mindig küld az ég / Felemás állapot / Kutya világ / Kié ez az ország? / Szorul a hurok / Szállj el szabadon / Kinek van igaza? / Végre elrepülhetünk / Veled újra kezdeném / Merész vágyakkal / Napszerelmesek / Ma éjszaka / Várlak lenn a téren / Háromszögek / Tele van a város szerelemmel / Tettenérés /// Kifogyott a puszizsák / Türelem / Hajsza közben / A siker titka a család (strand-metál verzió) /// Felül semmi, alul semmi / Legalább egyszer / Ajtók előtt

Szerző: CsiGabiGa
Képek: Perczel Adrienn és Peti Péter