Egy szupercsavargó Veszprémben: Roger Hodgson - Veszprémfeszt, 2015.07.15.

írta Bigfoot | 2015.07.20.

A fesztivál 11 éves múltja alatt már hozzászokhattunk, hogy a szervezők a klasszikus zene sztárjai mellett a jazz legnagyobb neveit hozzák el a Királynék Városába. Most egy kicsit szakítottak a hagyományokkal, mert első ízben egy olyan muzsikust köszönthettünk a színpadon, aki a rocktörténet egyik nagy alakulatának vezéregyénisége volt. Ahogy a múltkor Beth Hart, ő is debütálóként lépett fel Magyarországon. És milyen jó, hogy itt, nálunk Veszprémben.

Roger Hodgson alapító tagja és zeneszerzője volt a Supertrampnek, egészen a nyolcvanas évek közepéig, amikor távozott kötelékeikből. Bár a zenekar nélküle is létezett, már nem tudták azt a színvonalat megütni, és albumokkal is egyre ritkábban álltak elő. Igaz, maga Hodgson sem vitte túlzásba a kreativitást, kiválása óta mindössze három LP-t készített.

Nem csak én voltam úgy, hogy nem az új dalokért jöttem, hanem azért a bizonyos bandáért, valami Supertrampért, melynek berkeiben éveken keresztül alkotta a jobbnál jobb muzsikáit. ’Breakfast in America’ – keresztelte el turnéját Hodgson. Nem akart kockáztatni, inkább a régit, a beváltat játszotta, amire négy évtized után is emlékezni fognak. Műsorának háromnegyed részét tették ki Supertramp dalok.

Telt ház volt a veszprémi vár Szentháromság terén. Nem tudom, van-e szebb koncerthelyszín az országban. Bár születésem óta a városban élek, mindig elkápráztat, amikor szabadtéri színpaddá varázsolják a teret. Valamivel 9 után feltűnt a zenekar, középen pedig egy kinézetre a hatvanas évek végéről itt felejtett hippi, már ami színes mellényét, fehér ingét illeti. Kezdetnek a Take A Long Way Home és a School hangzott el, ez nemcsak nekem, de a teljes publikumnak elég volt, hogy beinduljon, innentől kezdve képtelenség volt elrontani az estét. Látszott a népen, hogy ismeri a repertoárt, körülöttem sokan énekelték a dalokat, persze, most is akadtak olyanok, akik pár szám után elszállingóztak, vagy pánikszerűen rohantak el a ráadás előtt. El kellett jönni, ha már a cégük megvette nekik a jegyet…

Szóval, Roger mesélt, nem is keveset a dalok között. Lassan tagolta mindezt, remélte, megérti mondandóját a zsűri, ő csak egy pár szót tudott a mi nyelvünkön, azt viszont lelkesen gyakorolta.  Hála istennek, így történt, a nép vette poénjait, sztorijait. Arra kért minket, kapcsoljunk ki a mindennapi taposómalomból, eresszük egy kicsit el magunkat. Különösen kedves momentum volt, amikor meglátott egy kislányt az első sorokban. Kora felől és kedvenc daláról érdeklődött. Logical Song – hangzott el a talán legismertebb nóta címe a szülőktől, amit egy kicsivel később el is játszott. És persze billentyűzött és énekelt, esetenként felvette az akusztikus gitárt, de azon jobbára csak akkordozott. Nm véletlenül, a Tramp muzsikája inkább a billentyűs hangszerekre épül. Nem kevesen mozogtak a hátsó fertályon, de aztán jött a Dreamer a fantasztikus ’Crime Of The Century’ lemezről, Hodgson pedig szólt a többségnek, hogy ugyan má’ álljanak fel a helyükről és egy kicsit mozgassák meg magukat.

Számomra a csúcspont a Fool’s Overture volt: ez a többtételes kompozíció nem a legkönnyebben emészthető Tramp-darabok közé tartozik, igazi csemege a progresszív rock rajongóinak, és pont úgy szólt, mint eredetiben. De valamennyi dal így hangzott, megtévesztő hűséggel reprodukálták a Supertramp hangzását, és kiválóan szólt az egész. A színpadképben is nagyon nagyot fejlődött a fesztivál az utóbbi években: a kicsit sci-fibe hajló világításkompozíciók lenyűgöző látványt nyújtottak.

Nagyszerű estét töltöttem a Veszprémfeszten. Bár a Supertramp is része a hetvenes évek eleji csodás progresszív rock korszaknak, zenéjük könnyebben befogadható, mint kortársaié, noha színvonalban egyenrangú velük. Roger Hodgson talán egy kicsit anakronisztikus figura, mégis tudott bánni 2000 emberrel, egy kis nyugalmat, egy kis jó hangulatot, és ami a legfontosabb, minőségi zenét tálalt ezen a szép nyári estén. Utat talált hozzánk, ami ebben a skizofrén világban nem kis dolog. Persze, nem lett volna ilyen élmény kísérőbandája nélkül, akik kiváló munkát végeztek ezen az estén: Aaron MacDonald – szaxofon, harmonika, billentyűsök, háttérének, Bryan Head – dob, Kevin Adamson – billentyűsök, háttérének, David J Carpenter – basszusgitár. A veterán rocklegenda azzal búcsúzott, hamarosan visszajön. Úgy legyen, de újra itt, a veszprémi vár ódon falai közt.

Setlist:

Take the Long Way Home / School / In Jeopardy / Lovers in the Wind / Breakfast in America / Along Came Mary / A Soapbox Opera / The Logical Song / Lord Is It Mine / Death and a Zoo / If Everyone Was Listening / Child of Vision / Dreamer / Fool's Overture /// Two of Us / Give a Little Bit / It's Raining Again

Szerző: Bigfoot
Képek: Nagybandi
Köszönjük Jakab Ibolya segítségét!