fbpx

Perfect-ül kiköszörülték a csorbát: Europe - Open Road Fest, 2015.06.13.

írta CsiGabiGa | 2015.06.16.

36 fok meleg, tűző napfény, csobbanás a Magyar Tengerben, aztán egy spanyolos szieszta, hogy ezt az elviselhetetlen hőséget ki lehessen bírni. Nem csodálnám, ha a kánikulában a fülledt tribute sátorba kényszerített zenekarok csupán az amúgy is ott lézengő személyzet előtt léptek volna fel. Amikor végre rászántam magam az indulásra az egyik szomszédos faluból, már jócskán hat óra volt, és még egy füredi biciklisverseny miatti dugóval is meg kellett küzdeni, hogy odaérjünk. Egy rosszul kijelzett parkoló (egy balra nyíl nem ártott volna), egy majdnem-büntetőcédula, végül azért minden a helyére került, a kocsi is. Udvarias beengedés, intelligens karszalag, pénz(tárca)kímélő fizetési megoldás, motoros bemutató, egykerekezés (quaddal lehetett két keréken is), nem volt ez rosszul szervezett dolog, bár az árusok panaszkodtak, az élelmesebbje külön dobozt helyezett ki a borravalónak.

A sátorban még 7 órakor is dögmeleg volt, amikor a ZZ Copy belevágott. Derekasan helyt álltak a műszakállak és csillámos zakók imidzse mögé rejtőző zenészek. Voltak itt ledes mikrofonállványok, nyusziszőrős gitárok, minden, ami a texasi bluescsapat MTV korszakának dicsfényét volt hivatott visszaidézni. És persze dalok a Got Me Under Pressure-től kezdve a Viva Las Vegason át a Gimme All Your Lovin’-ig. Persze nem tudnám elképzelni magam, ahogy elmegyek egy ZZ Copy koncertre, ahogy pl. egy Cry Freere időnként, de úgy éreztem, akkor és ott helye volt ennek a zenének. Nagyon élveztem. Sajnos a két koncerthelyszín műsorát nem igazították egymáshoz (egy „tizenhatodik” fesztiválon erre már gondolhattak volna), így a műsor kétharmadánál kedvenc feleségem átrángatott a nagyszínpadhoz, mert látni akarta az Álmodj királylányt. „Azt várhatod, mert azt Homonyik énekli!” – szúrtam vissza a szórakozásom elrontása miatt, de persze tudtam, mire gondol.

A Hooligansnek is van Királylánya, csak nem az az álmodozós fajta. A magyar csapat rendkívül populáris zenét játszik, és a saját szememmel tapasztaltam, hogy igen nagyszámú közönsége is van, de a magam részéről nem tudok elmenni a tény mellett, hogy tulajdonképpen ők is egy tribute zenekar, csak ők nem vallják be. A 75 perces koncerten egyetlen önálló dallamot, zenei megoldást sem tudtam felfedezni, de a „feldolgozott” külföldi nyersanyagra vagány magyar szövegeket írva remekül elszórakoztatják a zeneileg kevésbé művelt hallgatóságot. Ezzel persze nem akarom megsérteni sem a zenekart, sem a közönségét, hiszen még mindig sokkal jobb, mintha a Sörsátorban dáridóznának Csocsesszel. Azért az sok mindent elárul, hogy amikor az említett Királylányt Metallica stílusban kezdték el nyomni és a gyengébbek kedvéért még Metallica betűtípussal is írták ki a zenekar nevét a kivetítőre (sőt, vagy két-három angol sort is becsempésztek az Enter Sandmanből), akkor mellettem egy csápoló úr a felismeréstől dagadó kebellel mondta élete párjának: „Ez tiszta Iron Maiden!”

Nagy szusszanás, nagy sör a szünetben, ajándékmoci sorsolás, majd negyed tizenegykor végre színpadon a Europe. Kicsit féltem a koncerttől, mert a tavalyi FEZEN-en nem voltak csúcsformában, de a 'War Of Kings' lemezük nagyon tetszett. Szerintem nekik is, mert míg tavaly a 'Bag Of Bones' turnéján többet játszottak a 'Last Look At Eden'-ről, mint az aktuális albumról, most a háttérbe kivetített lemezborító előtt 5 dalt is eljátszottak a friss albumról. És milyen ötöt! A négy legjobbként kiemelt dalt, plusz a Hole In My Pocketet, ami engem stúdiófelvételen nem győzött meg, de élőben ütött a speedkinges lüktetésével. Joey Tempest most is csúcsformában volt, lendületesen járta be a színpadot éneklés közben, bár a tavalyi bőrdzseki jobban illett volna a motoros találkozóhoz, mint ez a szegecsekkel kivert selyeming-fazon, de nem ez volt a lényeg. A személyes kisugárzása és a még mindig alig kopott, ámde az új hangzáshoz dögösebbre vett énekhangja most is elvitte volna a bulit egyedül is, akárcsak tavaly. De nem volt szükség rá. Ezúttal John Norum is kirobbanó formában volt, bár hajszálra a tavalyi cuccában jelent meg, ez itt senkit sem zavart, nem egy divatbemutató közönsége előtt játszott, hanem megannyi rockzene imádó előtt, akik azt figyelték, hogyan váltogatja a Ritchie Blackmore-ra emlékeztető vajsárga Fender Stratocastert, a Gary Moore hatású Les Paul Gibsont és a Michael Schenkert idéző fekete-fehér Gibson Flying V-t. Mic Michaeli – gondolom – az amerikai turnén szerzett szuvenír texasi kalapban nyomta végig a koncertet, de nála is sokkal fontosabb volt a külsőségeknél, hogy ezúttal az új lemezre is jellemző dögös Deep Purple ízű Hammondokat nyomott még a régi dalokra is, amitől teljesen más hangulatúk lettek a hajmetal slágerek. Ahogy Bigfoot mondta a koncert után: „Ez egy tökéletes hard rock koncert volt! Csak azt a két nyálas slágert kellett volna kihagyni!”

Az elején kezdve: a koncert első élménye volt, hogy a sötétségből a fényszórók fényébe érő árvaszúnyogok az aznapi rajzásnak köszönhetően teljesen egyedi fényeffekteket biztosítottak a Europe számára. Ahogy kedvenc feleségem mondta, ezek a „kamikaze-szúnyogok” szerencsére nem csíptek, viszont tömegével határoztak úgy, hogy lefejelnek minket. Még Joey is megjegyezte, hogy mennyi bogár van itt, és jelképesen elkapva egyet John Levén basszusgitáros szájába tett egyet. Én azt nem tudom, ő hányat nyelt le éneklés közben, mert szinte kikerülhetetlen volt a szúnyogfelhő a színpadon (is). A középtempós Purple feelinggel átitatott War Of Kings és a Speed King lüktetésű Hole In My Pocket már a koncert elején meghatározta az irányt, ami felé a banda az utóbbi években elmozdult. A Superstitious és a Scream Of Anger viszont megmutatta, hogy milyenek lettek volna ezek a slágerek, ha annak idején ebbe az irányba indul el a zenekar. Nagyon élveztem ezeket a szinte teljesen újrahangszerelt dalokat. A 'Start From The Dark' turné DVD-jén úgy éreztem, teljesen kettészakadt a koncert, voltak a borongós hangulatú, zúzós új dalok, és voltak a 80-as évek hepi hajmetal slágerei felváltva. Még a tavalyi FEZEN-en is éreztem ezt a kettősséget, bár a feltétlen hívekkel szemben nekem egyébként sem volt jó véleményem a tavalyi fellépésről. Norum indiszponáltan játszott, sok hibával, Michaeli csak a kötelezőt nyomta, egyedül Tempest vitte el a hátán a bulit. Szerintem ők is érezték, hogy az a 'Bag Of Bones' lemez nem volt egy nagy durranás, sokkal többet játszottak a 'Last Look At Eden'-ről. Most viszont a jól sikerült lemez utáni hangulatban lubickolva még jobban áthangszerelték a régi dalokat és Alsóörsön már az látszott, hogy örömmel és nem muszájból játsszák a programot.

Nem volt időhúzó dobszóló, volt viszont egy Michael Schenker Courvoisier Concertoját idéző gitárszóló, csupán pár Hammond-akkorddal és Ian Haugland részéről némi finom cinezéssel / színezéssel kísérve, ami klasszisokkal jobb volt a tavalyi, szólónak kinevezett ötlettelen tekerésnél. A 'Last Look At Eden' albumról maradt a címadó, a 'Bag Of Bones'-ról a Firebox, a többi mind az új album hangulatához áthangszerelt régi arénasláger. De komolyan, egyes nóták Jon Lord ízű intrójánál nem tudtad eldönteni, hogy egy Perfect Strangers vagy egy Let The Good Times Rock, esetleg egy Rock The Night fog-e kibontakozni a szólóból. (Mondjuk az előadó személye sejtette a választ.) Az azonban tény, hogy ennyire hard rockosan még a büdös életbe’ nem nyomták ezeket a dalokat! Szóval nagy élmény volt. A koncert végén meg ott volt kontrasztnak az új album leg-arénaslágeresebb dala, a Days Of Rock 'n' Roll.

Igazából a Bigfoot által említett két „nyálas sláger” lógott ki a koncert repertoárból. A Carrie-t és a ráadásban eljátszott The Final Countdownt eredeti verziójában nyomták el. Ezekhez nem mertek (vagy nem tudtak ízlésesen, és inkább hagyták a fenébe) hozzányúlni, így aztán az a bizonyos kontraszt, amit a 'Live From The Dark' DVD kapcsán említettem, most is jelen volt, csak arányaiban sokkal kisebb lett a 80-as évek „maradványa”. De azt hiszem, egy „Végső visszaszámlálás”-t ugyanúgy nem lehet elhagyni egy Europe koncertről, ahogy a Deep Purple sem mehet le a deszkákról „Füst a víz felett” nélkül, még ha egyes sokat látott rajongók akár utóbbira is rámondanák az Áment.

Joey Tempest szókincse nem bővült tavaly óta, a „Szeretlek!”, „Hodzs vodzstok!”, „Koszonom!” kiáltásaira mégis hálásan hördült fel a pár magyar szótól meghatódott közönség. Mi meg visszamentünk a tribute sátorba, hogy a KISS Forever Band fellépésén olyat lássunk, amit még az eredeti bandától se: hogyan játssza az Ace Frehley-s felállás a Bruce Kulick korszak dalait. Persze játszottak ők sok korai slágert is, meg volt vérköpő basszusszóló is, de azzal nem mondok újat, hogy tökéletesen adják vissza a fiúk a KISS hangulatot, épp csak a pirotechnika meg a konfettieső hiányzott, hogy teljes legyen az illúzió.

Bár úgy terveztük, hogy Hyundai-jal jövünk, de Harley-vel távozunk, ezúttal másnak kedvezett a szerencse. De a mi igazi szerencsénk az volt, hogy egy ilyen remek Europe koncertet láthattunk. Harmadszor láttam őket élőben, '89-ben Kee Marcelloval az 'Out Of This World' turné az akkori énemnek hatalmas élmény volt, a tavalyi gyengébb szereplés után kicsit csalódott voltam, de most kárpótoltak mindenért. És az 'Out Of This World' négy dalát most újra megnézhettem, méghozzá teljesen más köntösben, amiért külön hálás vagyok a zenekarnak, hogy velem és a zenei ízlésemmel együtt öregedtek ők is, és ezt bátran fel is merték vállalni.

Setlist:

War Of Kings / Hole In My Pocket / Superstitious / Scream Of Anger / Last Look At Eden / The Second Day / Carrie / Firebox / Sign Of The Times / Praise You / Ready Or Not / Girl From Lebanon / Let The Good Times Rock / Rock The Night / Days Of Rock 'n' Roll /// The Final Countdown

Szerző: CsiGabiGa
Képek: Open Road Fest Facebook

Legutóbbi hozzászólások