Barátok közt: Prog Heaven fesztivál 2. nap - Club 202, 2015.05.30.

írta TAZ | 2015.06.09.

A kissé hűvös első este után a fesztivál második napjára a jó idő is beköszöntött, így már sokkal bátrabban lehetett kiülni a Club 202 kerthelyiségébe, ahol akár a zenekarok tagjaival is válthattak néhány szót a látogatók az átszerelések közötti szünetekben. Természetesen a fellépők is megvitatták egymással a különféle szakmai problémákat, vagy ha nem akartak még ilyenkor is dolgozni, akkor egyszerűen csak elbeszélgettek a hétköznapi dolgokról. Szinte olyan volt a hangulat, mintha egy nagy családi összejövetelen lennénk, mindenki segített a másiknak pakolni, odafigyeltek a műsoridő betartására és meg is hallgatták egymást a zenészek. A sok izgalmat magába rejtő fesztivál második napja sem volt eseménytelen, ugyanis a Solidity, a Dreamgrave, a Haelo, a BZ Project és a Perfect Symmetry koncertjeit élvezhettük.

Elsőként a csepeli Solidity lépett a színpadra. Ugyan nem volt túl hálás feladat megindítani a showt a még gyülekező nézőseregnek –egyébként is tudjuk, hogy az előzenekaroknak általában nincs irigylésre méltó dolga –, mindenestre a Kovács ’Penge’ Attila vezette gárda ezzel mit sem foglalkozott, lelkesen vetették bele magukat a zenélésbe saját dalukkal, a Clockworkkel. A srácok sokféle zenei stílust vegyítenek dalaikban, a füstös kezdés után egy kis death, thrash és US power is megbújt a szerzeményeikben, melyek demói a neten már megtalálhatóak, azonban a bemutatkozó korong még várat magára. A nagy sietségben és hatalmas rösben, amivel görgették maguk előtt az érces dallamokat, szilárd riffeket még a dobos srác ütője is elrepült, de egy fél mosollyal orvosolta a problémát és rögtön előkapott egy másikat, így profi módon vezették tovább a bulit.

A zenekar 2012-ben alakult, aktívan koncertezni pedig tavaly kezdtek el, láthatóan egy kis színpadi rutin még rájuk fér, de nagyon jók és élvezetesek dalaik, ha lelkesedésük nem lankad, akkor mindenképpen sokra vihetik. A Dream Theater Lie feldolgozásáért egyébként hatalmas respect, a befejezésben volt egy kis saját, soliditys csavar, amivel megkoronázták aznapi produkciójukat. Mivel a beállással egy kis időt elvesztegettek a srácok, ezért meglehetősen hirtelen, az Insomnia című dallal fejezték be műsorukat (állítólag még lett volna egy), de bemutatkozásnak és hangulatkeltésnek műsoruk tökéletes volt.

Setlist:

Clockwork / As Dark As You Wish / The Village / Lie (Dream Theater feldolgozás) / Insomnia

Rengeteg mikrofon, billentyű és elektromos hegedű is került fel a színpadra az átszerelés alatt, ami azt jelezte, hogy hamarosan színpadra lép a szegedi Dreamgrave. A csapat ’Presentiment’ című debütlemezéről mi is írtunk, sőt nemrég Gyimesi Dömötör zenekarvezetővel interjút is készítettünk, úgyhogy már csak az maradt hátra, hogy végre koncerten is elkapjuk a bandát. Sajnos a pár héttel ezelőtti debreceni koncertjükre végül nem tudtam elmenni, így maradt a fesztiválfellépésük, melyen egy erősen megkurtított műsort adtak elő. Persze ennek is örültem, elsőként rögtön a kedvenc dalom, a False Sense of Confidence dörrent meg a borongós hangulatú korongról és itt azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy ez a zene bizony nem az, amire egy jót és vígan táncol az ember pár sör hatása alatt. Persze nem is az a csapat célja, hogy ilyen zenét kreáljon, hanem hogy egy egyedi és különleges világba kalauzoljanak el dalaikkal.

Ez meg is történt, ugyanis komor, szürke fátyol borult a koncertteremre, amikor az energikus, jazzes kiállásokkal tarkított nyitószám után megszólaltak a lemez címadó dalának első hangjai. A hangzás a második napra sem változott, ami jelen esetben jót jelentett, minden precízen hallható volt, bár a lábdob pár helyen nekem kevéskének tűnt, plusz Baranyi Krisztina hegedűdallamai sem voltak mindig tetten érhetőek a dalokban, de ez legyen a legnagyobb gondom valaha is egy koncerten.

A merengés után a Last Drop Falls kegyetlen menetelése következett, majd pedig a Gyimesi Dömötör szerint sokkal brutálisabb változatban, héthúros gitárral elővezetett Black Spiral. Itt már tetőfokán volt a hangulat, ugyan egy-egy apró technikai baki beszaladt, de ezek szinte észrevehetetlenek maradtak, hiszen a banda nagyon ért a hangulatteremtéshez, ami abszolút elvette a figyelmet az ilyen apróságokról. Ahogy a lemezkritikában is írtam, erős Opeth hatásokkal van megbolondítva zenéjük, ami azért sok egyedi vonást is felmutat, és itt jön a képbe az énekesnő, Molnár Mária, akinek derékig érő hosszú fürtjeit folyamatosan megvillantották a színpad fényei, sziluettje és ez a csillogás pedig hozzáadott egyfajta gótikus erotikát is az előadáshoz.

Zárásként a kicsit Dream Theater-es hangszeres betéteket is felvonultató Memento Mori került terítékre, a középrészében levő billentyűs kiállás – amit a csapat másik kreatív agya, Mayer János vezetett elő –, élőben is már-már a korai Anathema pátoszát idézte, egyszerűen zseniális volt. Aki pedig találkozott a banda tagjaival és esetleg váltott velük néhány szót, annak feltűnt, hogy roppant lelkesek, úgyhogy rajtuk biztos nem fog múlni sikerük és zenei előmenetelük.

Setlist:

False Sense of Confidence / Presentiment / The Last Drop Falls / Black Spiral / Memento Mori

A fesztivál fellépői közül több zenekar produkcióját is kíváncsian vártam, ezek közé tartozott a Haelo is, akik a progresszív metalt kicsit matekosabban, sok elektronikával és djentes elemekkel is dúsítják. A srácok és elsősorban Csontos Krisztián gitáros [a vele készült interjút hamarosan olvashatjátok] az ausztrál bandákat, azon belül is a Karnivoolt tekintik példaképnek, ennek ellenére, aki meghallja dalaikat, annak elsőként talán a Periphery juthat eszébe. Nem véletlen, hiszen a gitárokkal gazdagon hangszerelt és agyas témákat felhalmozó csapatot talán a manapság legismertebb djent alakulathoz tudnánk hasonlítani, bár szerintem amerikai társaikkal ellentétben sokkal jobb és változatosabb zenét csinálnak.

A slágeres The Truth (Pt.II.) nyitotta a sort, amivel az alaposan nagyra duzzadt nézősereget rögtön maga mellé állította a banda. Akár az sem lett volna túlzás, ha ők kerültek volna a fesztivál második napjának headliner pozíciójába, bár akkor egy harmadik napra is szükség lett volna, hogy a majd később színpadra lépő Perfect Symmetry is bőségesen megajándékozza dalokkal híveiket. A buli a klipes Our Satellite hallatán erősödött tovább, itt már a színpad jobb oldalánál álló csajok is ugrálni kezdtek, ráadásul ők betéve tudták a szövegeket, ahogy én is, hiszen ez a kedvenc dalom a csapattól. A fizimiskájában egy metalcore énekesre hasonlító Szabó Dávid kristálytisztán hozta a dallamokat, ráadásul remek frontember, vicces felkonferálásai tovább oldották az egyébként sem feszült hangulatot.

A gitároknál Csontos Krisztián és a Tony MacAlpine külsejű Ilniczky Balázs pengetett, elszállós, hatalmas atmoszférát teremtettek könnyed, máskor pedig masszív témáikkal. A húzós groove-okkal és elektroval is felvértezett Zero Principle-t a Szabó Dávid által nyárváró dalként felkonferált funkys Erazer követte, majd pedig a dús akkordokra felhúzott Happyness Hormones érkezett. A Haelo volt egyébként az egyetlen banda a két napos fesztiválon, akik technikussal érkeztek, szegénynek mondjuk akadt is dolga bőven, a cin állványok csavarjai ugyanis rendre meglazultak az ütemes ritmusok hatására. A szűkös műsoridő az ő programjukat is megritkította, de azért a végére befért a pörgős Desiderius is, amivel maximális mértékben begyűjtötték a közönség elismerését.

Setlist:

The Truth (Pt.II.) / Our Satellite / Zero Principle / Erazer / Happyness Hormones / A New Beginning / Pontifex Vulturi / Desiderius

A folytatásban egy amolyan kettő az egyben produkció következett, ráadásul a formáció szereplőit az első napon már láthattuk. Ha nem találtátok ki, akkor elmondom: a BZ Projectről van szó, vagyis Bátky Zoltán szólóbandájáról, aminek hangszereseit a Miserium adja, ezen az estén azonban volt egy kis változás a felállásban, ugyanis Tóth Péter helyett a Tűzmadár ritmusfelelőse, Haraszti Dávid püfölte a bőröket. A banda vörös-fekete színösszeállításban lépett színpadra és azonnal a tavaly megjelent EP Barricade című dalába hasítottak bele. Bár nem volt lehetőségük a koncert előtt a beállásra, mégis korrektül dörrent meg a nóta, amiben szabadjára engedte magát mindenki, önfeledt zenélésnek lehettünk szem- és fültanúi.

A heavy/power metalos gellert kapott új, eddig még kiadatlan Slaves of a New Age folytatta a sort, majd pedig két Stonehenge nóta következett. Az új dalok készítése mellett BZ másik célja saját zenekarával, hogy karrierjének korábbi szerzeményei is megszólalhassanak koncerteken, így kerülhetett sor Stonehenge opuszok mellett a Brokenre is, amit egy nappal ezelőtt a Wendigo rendkívüli koncertjén már hallhattunk, de érdekes volt most a Miserium tagjaival kiegészülve is letesztelni.

Nagyon örömteli dolog, hogy a második napra is jutott múltidézés, így aki esetleg lemaradt vagy csak szimplán nem tudott betelni a réges-rég nem hallott slágerekkel, az a fesztivál második napján is megkapta a magáét. A Miserium muzsikusai pedig nagy alázattal és profin nyúltak ezekhez a dalokhoz, ráadásul még arra is maradt szufla, hogy az egy nappal korábbi műsorukból átmentsenek egy kis grimaszolást és pózerkedést a dalokba. Ilyenkor BZ is azonnal beszállt, repkedtek a klisés színpadi mozdulatok, természetesen mindez csak poén jelleggel, nagyon önfeledt és összhangdús műsort hozott össze a banda.

Az utolsó három szám közé a The Pit című friss szerzemény is bekerült, ami természetesen a készülő debütlemez egyik dala lesz, de meghallgathattuk a mindenki által ismert Frozent is Madonnától BZ-től. Búcsúzóul az Arch Enemy egyik klasszikusa, a Carry The Cross érkezett, amit már az utolsó energiatartalékok felhasználásával nyomtak el a fiúk, BZ még az ingjét is ledobta, a nagy hőségben pedig szökőkúthoz hasonlóan köpte magasba az ásványvizet. Egy nagyon precíz és hangulatos fél órának lehettünk tanúi, kíváncsian várom, hogy a banda első teljes értékű albuma milyen muzsikát rejt majd.

Setlist:

Barricade / Slaves of a New Age (új dal) / Wendigo (Stonehenge) / Angels (Stonehenge) / Broken (Wendigo) / Frozen (Madonna feldolgozás) / The Pit (új dal) / Carry The Cross (Arch Enemy feldolgozás)

Bár azt mondtam, hogy nem fárasztó végighallgatni ennyi bandát két napon keresztül és elmélyedni a zenei finomságokban, szombat este 11 óra környékén mégis meginogtak lábaim, azonban még hátra volt a fesztivál utolsó fellépője és egyetlen kakukktojása, a pécsi Perfect Symmetry. És hogy miért kakukktojás? Míg a korábban fellépő bandák angolul nyomták az ipart, addig a Perfect Symmetry mindezt magyarul teszi, nem foglalkozva azzal, hogy mekkora sikereket érnek el, ők tisztán, szívből, a körülményektől függetlenül zenélnek. Talán ez az a dolog (és persze a kitartás), ami miatt a régi motorosnak számító banda még életben van.

És milyen jó, hogy így van ez, mert egy nagyon egyedi zenei világgal rendelkeznek, amit a bő 50 perces műsorukban igyekeztek bizonyítani. Elsőként a Hősök nélkül és a Miért nem vagy itt érkezett a 2012-es ’Tökéletes szándék’ lemezről, melyen debütált a csapat "új" énekese, Kovács Attila, aki élőben is bizonyította, hogy remekül énekel. Bár most akadtak apró pontatlanságai, de mindez annak a számlájára írható, hogy egy hosszas betegségen van túl, saját elmondása szerint nem is nagyon tudott próbára járni ez idő alatt.

A ropogó riffekkel felvértezett és Szkróbó Szabolcs basszustémáival elővezetett Életjel után a zongorás és billentyűs témákkal vastagon megpakolt Kegyes hazugság is elhangzott a legutóbbi lemezről, amiket koncentráltan és élvezettel játszottak a srácok, a csapat főnöke, Kusinka Tamás precíz szólói pedig élményszámba mentek. Sokat hozzátett az összképhez az is, hogy szerintem kiköpött Axel Rudi Pell hasonmás, ha csak őt nézi az ember könnyen azt gondolhatja, hogy a német mágus koncertjén őrjöng.

A műsor felénél szerencsére előkerült egy-egy dal a 2009-ben megjelent ’Szabad akarat’ című korongról is, a Szabályok nélkül mellett a Szenvedélyek vonata csendült még fel. Nagyon sajnáltam, hogy például az egyes lemezről nem sütöttek el semmit, hiszen az igazi kuriózum lett volna, de így is nagy sikert söpörtek be, főleg az egyik legjobb dalukkal, a Változommal, mely méltóképpen reprezentálja a csapat elmúlt 20 esztendejét és aminek elején Kovács Attila énekes egy libabőrt karcoló hajlítást mutatott be. Erre az évre egy jubileumi koncert és akár egy új lemez is befigyelhet a pécsi együttesnél, amit a Prog Heaven fesztiválos produkciójuk után még jobban várhat a közönség.

És mindezek után hogyan tovább? Ahogy az első részben is mondtam, idehaza nem túl rózsás a helyzet, de abból nem lehet építkezni, hogy állandóan csak szomorkodunk és sopánkodunk. Egyszerűen akkor is menni kell előre, ha nincs hátszél. Erőből kell vinni tovább a szekeret és büszkén lobogtatni a progresszív rock/metal zászlaját, mert a két nap alatt hallott 10 zenekar mindegyike büszkén rakhatja ki produkcióját a nemzetközi színtér előadói mellé. Remélhetőleg a fesztiválnak lesz folytatása, bár tudom, nagyon nehéz egy ilyen rendezvényt összehozni, mindenesetre a két megálmodónak, Iványi Álmosnak és Tari Szabolcsnak kitartást kívánok ehhez a munkához és természetesen nagy köszönet is jár nekik ezért a csodálatos két napért.

Setlist:

Hősök nélkül / Miért nem vagy itt / Életjel / Kegyes hazugság / Most másról van szó / Újra egyedül leszek / Szabályok nélkül / Vigyázok rád / Szenvedélyek vonata / Változom / Álarcod mögül

Szerző: TAZ
Képek: Steiner Niki